Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-06-30 09:53:10
Megtekintve: 2035
Kurtafa - 27
Az apácák minden háznál levizitelvén a környék bejárását vették tervbe. Az erdők alján és előtt elterülő cserjésekkel tarkított parlagon heverő rétet látva megkérdezte pemete az őket kísérő Kecétől, hogy vajon ennek a hatalmas gyepes rétnek van-e tulajdonosa. Kece elmondása szerint a terület az államé. Valamikor a község erdőbirtokához tartozott, de mivel a falu gyakorlatilag megszünt, így most Kókányfa közigazgatási terüléhez tartozik. Ezek ő is Imrééktől tudja.

–Most az Imre kecskéi legelésznek rajta, de nem győzik a sok füvet lelegelni. Az Imre annyi sarjúszénát gyűjt be amannyit csak bír, de meg sem kottyan a rétnek.
–Isten ellen való vétek parlagon hagyni ezeket a hatalmas területeket! –sopánkodott Pemete, majd egy ötlettől vezérelve hozzáfűzte. –Miért nem tartanak több kecskét? Nem lenne kifizetődő? –Kece így válaszolt neki.– Ó anyám! Mi, cigányok még csak pár hete, egy hónapja települtünk ide, még felocsúdni sem volt időnk! Különben is kapjuk az államtól a segélyeket. Apám, nagyapám a nyugdíjat. Minek törjük magunkat? Elvagyunk, mint a Toldi lova. A hatalmas portáinkon lévő kertben megtermesszük a konyhai növényeket. Baromfiakat, malacokat tartunk…

–Nem gondolnak arra, hogy többre vigyék?
–Minek? Az állam lefölözi a hasznunkat. Ha vállalkoznánk, akkor elvinné az adó a nyereségünket. Ezért hozzá sem kezdünk semmihez. Napszámba járni lenne jó, de kihez? Parlagon hever itt minden föld.
–És, ha mi, a misszió munkalehetőséget kínálnánk maguknak, mint ahogy a vályogvető rokonaiknak is?
–Arra még alszunk egy párat anyám. Elébb hagy épüljék fel és népesedjék be a Szeretet Otthonuk.

Így beszélgettek miközben egyre beljebb haladtak az erőben. Egyszerre egy tisztás előtt álltak. Földbe gyökerezett a lábuk. Szájtátva bámulták az előttük lévő jelenségre. A tisztás közepén, egy oszlop tetején, egy meztelen fehérnép guggolt. Térdígérő hajzata jórészt elfedte meztelenségét. A körülötte lepotyogtatott ürülék rettenetes bűzt árasztott maga körül. Hatalmas köpőlegyek dongták körül a szarkupacokat. Amint így szájtátva, földbegyökezerettt lábakkal a jelenségre merednek, hirtelen zajt hallanak, és Imre jelenik meg kezében gyékénykosarat cipelve. Megáll a fa előtt. Az eddig szoborként üldögélő alak keze megmozdul, és egy madzagon üres ételhordót enged le.

Imre kicseréli az ételhordót és mellé kötve a friss forrásvízzel teli kulacsot, elkezdi felhúzni a treplin ülőhöz. Ekkor csengő hangon megszólal a jelenség.
–Imikém, hányadik napon vagyunk?
–A negyvenedikben járunk Margó kisasszony… – ebben a pillanatban elszabadult a pokol. A meglepetéstől se köpni, se nyelni nem tudó Kece öklét rázva rohant a fa felé és két marokkal szorította az igencsak meglepődő Imre nyakát. A jó másfélfejjel alacsonyabb cingár, cigányember úgy lógott a hatalmas férfi nyakán, mint a csimaszok az elejtendő óriásmedvén. Imre megpróbálta lerázni magáról, mint kutya a vizet, de az csak szorította, miközben így ordított.

–Megvagytok hát! Hogy a devla rúgjon meg benneteket! Szóval így vonultál el kis bülbülmadaram arra a meddőség elleni kúrára! Ez a gádzsó gyógyítgatja a méhedet! Meghalsz gezentor! –hörögte, mire Imre le tudta magáról rázni, de a földön hempergőzve csak átkozódott a földbegyökerező lábakkal remegő apácák előtt. Már-már szóra nyitotta volna a száját Pemetenéni, amikor egy pillanatra kifordult a tér. Megnyílt a dimenzió kapu és a fa tetején csücsülő Margón úgy eltűnt, mint Kossuth a ködben.

Az apácák ekkora csoda láttán hányták magukra a kereszteket. Kece a bánattól úgy bőgött, mint egy marha. Igencsak dörgölte a szemeit, azt hívén azok csak kápráztak, és mindjárt lemászik a fa tetejéről az ő szeretett Margókája. De, csak az üres trepli és a fa alatt hirtelen kinőtt illatos gombák emlékeztettek arra, hogy itt valami törénik. Az apácák mégjobban hányták magukra a kereszteket miközben így óbégattak

–Csoda törént! Megjelent a Szent Szűz! Jelet kaptunk. Lányaim, kapkodjuk össze ezeket az illatos gombákat és vigyük haza. Isten ajándéka ez. A meddőség elleni gyógyító növény! – óbégatta, és munkához láttak. Megtöltötték Imre tarisznyáját a gombákkal és köddé vált Margó keresésére indultak. Keresés közben Imre elmagyaráta nekik, hogy ez egy szent hely, ahol a forrásvíztől és a kecsketúrótól Yeti is kigyógyult a magtalanságából. Ő csak margó és Yeti kérésének eleget téve látogatott ki naponta egyszer Margónak vizet és kecsketúrót hozni.

Miután megtárgyalták a dolgokat, és ráhagyva az apácákra, hogy csoda törént rohanvást indultak vissza a faluba. Guszti szokás szerint a pletykapadon üldögélt, papucsba bújtatott lábaival pemete kutya hasán tapodva, amikor porfelhő közeledtére figyelt fel. A porfelhőből hirtelen egy térdígérő hajzuhataggal beborított meztelen nő bontakozott ki. Az öreg a meglepetéstől se köpni, se nyelni nem tudván két odvas metcőfogával ráharapott a csutora szárára. A meggyfa szopóka nagyot reccsent, amikor elébe ért a porfelleget kavaró alak és pillanatok alatt elünt. Ekkor értek oda az üldözők is.

–Hé,öreg,nem láttad merrefelé futott a Margó?
–A margó?
–Iszen, már több mint egy hónapja híre, hamva neki!
–Akkor valami loboncos nőszemélyt nem láttál elviharzani a házad előtt?–faggatta tovább Kece. Az öreg arca elkomorodott és így válaszolt.
–Hát megmondom neked őszintén, hogy mintha az ördög öreganyja futott vóna el itt előttem, de csak egy pillanatra. Akkora burzsintja vót nekie a lábaközött, hogy még a fűkasza is elakadna benne.

–Gusztibátyám, de a feje? Az arcát csak látta keed?
–Látta a rosseb abba a nagy kavarodásba! Különben is a nagy lobonc haja eltakarta a segge partjáig. Elől a két nagy csöcse himbálódzott, meg a burzsintja, a szemérme fölött, arra figyeltem fel. De, hogy az arcát, na azt nem figyeltem. De, lehet ám, hogy maga a sátán játszott a képzeletemmel…
–Látom már öreg nem, megyünk magával semmire. Legalább azt mondja meg nekünk merre futott a sátánfajzat?

–Hát erre, meg arra–mutatott a széjjelrágott szopókájú csutorával körbe elbizonytalanodva az öreg. Imréék elviharzottak margó nyomát kikutatni. Az apácák meg lihegve tódultak be a házba, sűrűn hányva magukra a kereszteket. Odebenn aztán izgatottan szagolgatták az illatos gombákat. Ekkor nézett átal a kerítésen Imrebácsi.

–Mi ez a nagy lóti-futi Guszti? –kérdi közömbösen.
–Tudomisén Imre, mintha az ördög szánkázott volna errefelé. Aztán pillanatok alatt elünt. –válaszolta az öreg. A beszélgetést meghallván kilépett a szobából pemetenéne és Imrének szegezte a kérdést.
–Szomszédom, maga ismeri a gombákat ugye?
–Ismerem hát-jött a válasz.
–Megvizsgálná nekünk, amit most szedtünk ott a forrásnál?
–Már nézem is! –rikkantotta az öreg, és messziről megérezte a múltkori esethez hasonló illatos gomba szagát.

–Hun szedték kendek?
–Mondtuk már: a forrás mellett. A trepli körül.
–Nem láttak ott fenn gubbaszkodni egy alakot?
–De, mintha a Szűzanyára formázott volna, de lehet csak a szemünk káprázott.
–Nagyon el lehettek varázsolva anyám, mert az nem más volt, mint a Margó. A fiammal nem találkoztak véletlen, ő hordja neki a menázsit?
–Találkoztunk vele. Össze is ugrottak a Kecével, mert dolgozott bennük a féltékenység. Aztán pillanatok alatt elünt a fa tetejéről a jelenség, égi tünemény, mint a kámfor.

–Na, akkor álljanak neki egy jó kondér gombapörköltnek. Este átalmegyek magukhoz az Imrével meg Kecével, ha előkerülnek. Meglátják amint, neki kezdünk a vacsorának egyszerre elő fog kerülni a Margó. Ugyanúgy mint a múltkor a Yeti.

Így is történt. Az apácák elkészültek a gombapörkölttel. Szépen megterítettek és várták a kergetőzésből kimerülten megérkező férfiakat. Imrebácsi is átjött egyik markában pálinkás butykost másikban pedig boros demizsont szorongatva. Az apácák poharakat hoztak. Kenyereket szeleteltek a gombapörkölt mellé és várták a férfiak előkerülését. A nagy várakozásban Guszti és Imre egyre sűrűbben emelgették a pálinkás kupicákat és a borospoharakat. Nem sokáig kellet várakozniuk, lihegve, teljesen kimerülve estek be a férfiak a kapun.

–Idesapám, nem látták kendek a Margót?
–Mért, kellett volna látnunk?
–Ott gubbaszkodott negyven napig az erdőben, tudja keed, a treplin. Aztán egyszerre nyoma veszett. Bottal se üthetjük a nyomát!
–Ne törődjetek vele, majd előkerül! Gyertek, igyunk erre a nagy megrázkódtatásra. Hozzuk egyensúlyba a lelkivilágunkat! –invitálta őket Imre. És ők szót fogadtak. Már ki tudja hányadik pohárnál tartottak, mert a gombapörkölt az igen csak úszni kiván, amikor egyszerre éktelen károgásba kezdenek a baromfiak.

–He, Imruskám, kisfiam,ergye nézzél már széjjel nem valami menyétke, vagy görény bújt bé a Guszti tyúkóljába! Menjél vele te is Kece, hátha ketten jobban elbírtok vélők! –adta ki a parancsot Imrebácsi. A két, mindenre elszánt férfi, kezeikbe egy-egy husángot szorongatva elindultak a tyúkól felé és elhúzták a reteszt. Abban a pillanatban hatalmas kavarodás kezdődött. Szerteszéjjel repkedő csirketollak, és égig repülő tyúkok jelezték, hogy valamire leltek a bentlévők. Nem kellett soká várniuk. Kece karjaiba kapva a sikoltozó Margót elsőnek lépett ki a csirkeólból. Az apácák igencsak hányták magukra a kereszteket.

Pemete azonnal beborította őt a ruhaszárító kötélről lekapott apácacsuhával és a két kigúvadt szemű apácával együttesen, bekísérték a házba. Nekiálltak lecsutakolásának, emberi mivoltának helyreállításának. A férfiak izgatottan tárgyalták az ominózus eseményt. A poharakat fenékig ürítgették, miközben arról tanakodtak, hogy miképpen tűnhetett el Margó egy pillanat alatt. Se létra, se hágcsó nem volt a fához támasztva. Ez csak isteni csoda, vagy pedig valamiféle UFO jelenség lehetett.

Miután Margót megtisztították a negyven nap alatt rárakódott szennytől, tiszta apácaruhába bújtatva az asztalhoz kisérték. A gombapörkölt már elfogyott, de Margó nem is bánta, mert elszokott a rendes ételektől. Imre átszaladt hozzájuk és hozta a friss kecsketúrót, forrásvizet. Ettől Margó visszanyerte identitástudatát és így szólt Kecéhez.
–Na, ember, most mutasd meg ki a legény a gáton! Addig kufircolunk, amig meg nem foganok!

–És, aztán, mi lesz aztán? –kérdezte Kece sóvár tekintettel.
–Mi lenne? Kilenc hónap mulva egy kis Kece! De, ha nem foganok meg, akkor lőttek a leköltözésemnek! Na, ágyesz- bugyesz! Irány, haza! Irmát meg kell lepnünk a jó hírrel!–mondta és megragadva Kecét, magával hurcolta a kislakodalomból. A férfiak nem maradtak sokáig egyedül, mert a jó hírtől felajzva Yeti átszalad hozzájuk besegíteni a maradék italok elpusztításába.

Addig vallatták a pálinkásbutykost és a demizsont amig annak tartalma el nem fogyott. A végén, derékon kapva az apácákat eljárták velük a tápéi darudöbögőst, és a csűrdöngölőst. Majd összekapaszkodva elénekelték a végén a kecskedalt. Bár az apácák nem sokat értettek belőle, hiszen pár hete csak hogy szívták magukba a magyar beszédet, azért jóízűen tapsolva kacagtak a részeg mámorban felhangzó nótáknak. Aztán egyszerre Pemete véget vetett a zenenebonának, s hazamentek a legények. Az apácákat pedig beparancsolta a házba.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!