Együtt csak te meg én, a világnak tetején
Táncolunk ketten a holdnak peremén
Holdfényből szőtt ruhád fényesen ragyog
Aki felnéz az égre csak te érted rajong

Ahogy a szemembe nézel a lelkembe látol
Nincs messze amit mondanak: fényévekkel távol
Látom a csillagokat régen mindig csodáltam
Látlak téged most benned látom a csodákat

Egy napsugárba kapaszkodva érünk vissza a földre
Fáradtan leülünk egy szél által kicsavart tölgyre
S a lenge szellő hajadba kap, s érzem hajadnak illatát
Az égre nézek s keresem szerencsémnek csillagát

A nap egyre és egyre építi a magasba hosszú útját
A fény megjelenik, írtja a sötétséget jól végzi a munkát
S világossá válik egy erdőnek gyönyörű képe
Ott ül kecsesen, egy kidőlt tölgyfán az erdőnek éke

Lassan fel áll, s homlokomra rakja hideg kezét
Hihetetlen! Pedig láttam, halottam tündér mesét
De még azokban se volt ilyen csodás varázslat
Eszemet uralja a mámorként tündöklő káprázat

Lassacskán lebegünk, s a nap felé vesszük az irányt
Ösztönös késztetést érzünk egy közös tánc iránt
Táncban te irányítasz én engedelmesen követlek
Árnyékaink a táncban minket nem követnek