Feltöltve: 2020-06-26 14:10:46
Megtekintve: 1401
Az anyós, mint jós
Jóljáró István, azaz Pista egy erdőszéli háromszobás házikóban éldegélt, kutyájával, Nyájassal, a bernáthegyivel, Puculykafaván.
Miből éldegélt?
Két dologból főleg: fából csinos kis szobrokat faragott, a ház nagy padlásán pedig díszgalambokat tenyésztett. Persze, saját magának tyúkokat is tartott, meg időnként egy-egy vad is puskavégre került.
Nem volt lusta ez a Pista, a kis szobrokat, meg a díszgalambokat eladta a városokban, vásárokkor.
Itt látta meg, a tutyumkai vásáron, Pistát, egy nagyon szép leány, akit a legény, csinos öltözete után, kényes úri városi kisasszonynak vélt, de ebből csak a kényes és az úri, meg a kisasszony jött be igaznak, mert a kisasszony Tutyumka faluban élt a szüleivel.
A leány nagyon nézte Pistát, mint legényt, a galambokat, mint nem közönséges galambokat, hanem cifra tollruhásakat, meg az érdekes faszobrocskákat.
Ezt a hármas irányú nézést Pista csak a leányra nézéssel tudta viszonozni, de, ha egy leány nagyon szép, akkor az önmagában is elég látnivaló lehet egy legénynek.
Pista megkérdezte:
- A kisasszony szeretne galambot venni, vagy a szobrocskáimból vásárolna? A galambok szépen búgnak, ez a tűnődő törpe pedig tölgyfa része volt, mielőtt kifaragtam volna. Engedje meg, hogy bemutatkozzam: - Jóljáró István vagyok, legény, szoborfaragó és galambtenyésztő.
Azt mondta a leány:
- Szépek a galambok, ügyesen kifaragottak a szobrok, de, ha Ön legény még, akkor inkább Önt szeretném megvenni, azaz helyesebben rávenni arra, hogy vásár után hazakísérjen, nem lakom messze, mert itt lakom, Tutyumkán, a szüleimmel. Pataknéző Éva vagyok, talán ismeri a nevemet.
Nagyot nézett Jóljáró Pista, és visszakérdezett:
- Ha jól értettem, a kisasszony abban a kegyben részesítene, hogy hazakísérhetem? Erre magam is gondoltam, csak nem mertem egyből kimondani. Ám miért kellene ismernem a kisasszony nevét, a Pataknéző Évát?
- Hát csak azért, - mondta a leány, mert több könyvet írtam, a legutóbbi a Legényfogó című, ezek szerint maga nem szokott olvasni?
- Szoktam, - válaszolta Pista, - mert a galambtenyésztésről, meg a kertészetről is vannak könyveim, de még a fafaragásról is. No, szóval olyan félig bugris vagyok, félig meg szakkönyvkedvelő. Ezek után is fenntartja a szépséges kisasszony, hogy hazakísérhetem? Haza szeretném kísérni, de nem akarok a nyakára akaszkodni.
- Az majd később jöhet, a nyakamba akaszkodás, esetleg! – mondta a leány. Egyelőre elegendő a hazakísérés, és megismerheti a szüleimet, azok is magát, meg Töttöst, a kutyánkat, amelyik korcs, de nagyon tud ugatni.
Pista erre összeszedte a szobrocskáit, zsákba dugta, meg feltette egy kézikocsira a díszgalambokkal telt ketreceket, és így szólt a kézikocsit húzó csacsihoz:
- Utánunk, Füleske!
Tényleg nem kellett messzi menniük, és Pista ámult, hogy a faluban senki sem mereszt rájuk szemeket, pedig egy úri kinézetű kisasszony, meg egy délceg parasztlegény, valamint egy megrakott kézikocsit húzó csacsi, így együtt, kicsit különös látvány volt.
Kiderült, hogy Éva szülei sem csodálkoznak, amikor leányuk beállított a legénnyel, szamárral, kézikocsival. Éva édesapja bemutatkozott, mint Patakparti János, édesanyja, mint Patakparti Jánosné, egyébként Klári Néni, Töttös, a kutya pedig háromszor ugatott egyet, azután elment valahova.
A leány azt mondta szüleinek, Pista előtt:
- Ezt a legényt, Jóljáró Istvánt, akiből később Pista is lehet, a vásárban fogtam! Csinos is, szép szobrokat is készít fából, meg díszgalambokat is tud tenyészteni. Nekem is kell udvarló, mint a többi lánynak, de egy legény sem udvarol nekem itt a faluban, mert könyveket írok. Olyan nagy bűn az? Könyveim meg is jelennek, így pénzt is kapok értük, de itt mindegyik falubeli legény remeg, hogy, ha elvenne feleségül, akkor tanítgatnám, kioktatnám, rászoktatnám az olvasásra, kocsmázni meg nem is mehetne.
Éva édesanyja elnevette magát:
- No és nem így lenne?!
- Így lenne! – ismerte be Éva. Ám akkora baj, ha a feleség kioktatja a férjét, és nem engedi kocsmázni? Nekem ilyen legények nem is kellenének!
Éva édesapja, János Bácsi is nevetett:
- Neked ilyen legények nem kellenek, azoknak meg ilyen válogatós leány nem kell!
Klári néni, Éva édesanyja, Pistához fordult:
- Ugye, magát is elriasztja egy ilyen leány, mint a miénk?
- Azt éppen nem mondanám, - jelentette ki Pista óvatosan, - mert hamar elriadás nem okos dolog, vagy miként is tartja a mondás. Éppenséggel nem bánnám, ha ilyen szép leány oktatna ki egy pár dologról, mint a leányuk. Én pedig megtanítanám fafaragásra, ha kedve volna hozzá. Ha nincsen, attól még felőlem írhatna, meg engem oktatgathatna. Rám fér!
Csak hát látom, hogy Önök sokkal módosabbak, mint én… Ez a nagy ház… Lovak, tehenek… Én szeretek a saját házikómban lakni az erdőszélen, ott a közelben van egy kis tó is… Galambokat tenyésztek, farigcsálok… Önök talán lenéznének engem, és nem is adnák hozzám a lányukat, ha megkérném a kezét… No és már most is annyira tetszik, mi volna, ha beleszeretnék a lányukba, és ő kikosarazna? Rossz rágondolni!
Azt mondta Éva:
- Én nem mondok le erről a legényről, mint udvarlómról, mert megtetszett a vásáron. Nagyon! A galambjai is szépek, a szobrai, amiket készít, szintén szépek, és neki is kell majd egy szép és szerető feleség. Nekem meg egy ilyen férj. No és én írónő is vagyok, könyveim jelentek meg. Nem mondok le róla! Ha ő nem jön ide udvarolni nekem időnként, akkor én küldök neki udvarló leveleket. Leány is udvarolhat legénynek, nem tilos, ha tapintatosan csinálja!
Közben elkészült a vacsora, és Pistát a leány szülei nagyon kedvesen hívták: vacsorázzon velük!
Ezt Pista nem merte visszautasítani, de meg tetszett is neki Éva rámenőssége.
A leány megmutatta neki leányszobáját, hát abban micsoda mesefigurák voltak, talán félszázan is: babák, mackók, törpék, manók, óriások, varázslók… Meg egy nagy párnázott karosszék is volt a leányszobában.
Azt mondta Éva:
. A sok baba, meg mackó miatt csak ez az egy karosszék fér el itt. Ám megoldjuk a dolgot! Te majd később, amikor belejöttél az udvarlásba, ülsz a karosszékben, én meg beleülök az öledbe!
Hát, amikor Pista hazament a szamárral, kézikocsival, és rajta a galambokkal, meg szobrokkal, bizony, bár legény volt még, de már nem a régi! Maga sem tudta: visszavágyik ehhez a különös, tutyumkai leányhoz, vagy inkább a vásár előtti lelki nyugalmát kívánja?
Ezen oly sokat gondolkozott, hogy majdnem a díszgalambokat is elfelejtette megetetni.
Alkonyatkor egy lovon ülő álarcos alak levelet dobott be neki a kerítésen át, a kertbe. Nyájas, a bernáthegyi kutya, csalódottan szagolta meg a levelet, de nemsokára visszafelé vágtatott a lovas, és nagy darab kolbász repült be Nyájas elé. Ezt már a kutya méltányolta!
A levélben ez állt:
Tutyumkán egy karosszék
vár egy csacsi legényt. Még!
Ha az holnap el nem jön,
kinek szeméből, s mi jön?
Pista sejtette, hogy valószínűleg könnyről van szó, de az kinek a szeméből fog jönni? Az övéből? A leányéból? Vagy a leány szülei lesznek könnyezésig bánatosak?
Nem mert nem elmenni.
Olyan kevesen fogadták megint, hogy abban nem volt semmi lenézés.
Vacsora után Éva kézen fogta és azt mondta a szüleinek:
- Viszem Pistát, a lányszobámba kibékülni!
- Kibékülni? –csodálkozott Pista. Hiszen össze sem vesztünk!
Éva elmagyarázta:
- Nálam többféle kibékülés van. Ez az első fokozat: az összeveszés nélküli kibékülés. A második fokozat az összekoccanás miatti kibékülés. A harmadik fokozat az összeveszés miatti kibékülés. Írtam erről NE DUZZOGJ, TTE LEÁNYSZÉPSÉG! című regényemben…
Éva a lányszobájában minden lakót, babát, mackót, törpét, manót, óriást, varázslót megfordított, hogy háttal legyenek a párnázott karosszéknek, azután így szólt Pistához:
- A babák már nem bámulnak minket! Ülj be a karosszékbe! Csókolództál már leánnyal?
- Még nem! – vallotta be Pista az igazat, de a pirulása nem volt látható a szoba homályában.
- Az a jó! – vágta rá Éva. Még én sem, de egy írónő az általa addig meg sem ismert tudománynak is tanárnője lehet! Ülj bele a karosszékbe!
A legény meglepetten beleült. A leány meg beleült az ölébe, a legény átölelte, és máris csókolództak.
Három tucat csók után azt mondta a leány:
- Nagyon ügyesek voltunk! Holnap is gyere el, mint ma! Akkor bemutatom az összekoccanás utáni kibékülést, amiről szintén írtam EGY ÖLELÉS NEM ELÉG! című regényemben.
A legény másnap már lelki morgolódás nélkül ment, ismétlődött a vacsora, lányszoba, a lányszoba lakóit Éva megfordította, háttal álljanak, ne bámulják őket.
Éva megint beleült a karosszékbe, a leány meg Pista ölébe, és a leány megkérdezte a legényt:
- Szeretsz?
Pista csodálkozott magán, mert ott, a karosszékben, a leánnyal az ölében, olyan szép udvarló dolgokat mondott díszgalambokról, faragott leányalakokról, tündérekről, hogy maga is csodálkozott.
- Én is szeretlek! – vallotta be a leány. Ezekből a szépségekből néhányat, amiket nekem mondtál, majd beleteszek egy tucatot készülő könyvembe, hiszen neked nincs szükséged rájuk, nem vagy regényíró. Látod, ugye, hogy nem nehéz nálam udvarlónak lenni? Szomorú vagyok, de fel kell mondanom neked, mint udvarlónak!
Megijedt Pista, úgy ült, a leánnyal az ölében, mint ahogy a szamár áll a hegyen, csak sokkal értetlenebbül! Ezek szerint a leány csak játszott vele, és mást szeret?
Éva azonban kioktatta:
- Felmondok neked, mint udvarlómnak, de előléptetlek leánykéz kérővé. Nálam a leánykéz kérés is romantikusabb, mint másnál. Holnap lesz a leánykéz kérési napod nálam. Most még hazaengedlek, de háromszor ellenőrizni fogom a házad és a kerted, hogy nem menekültél-e el a hazásság elől. Ha lódobogást hallasz, akkor ugorj ki az ágyadból. Lehet, hogy én jövök lovon, ellenőrizni, de bizonyosodj meg, mert lehet az is: más leány akar elrabolni magának!
Azt mondta Pista:
- Nem volna jobb, ha mindjárt most megkérném a kezed a szüleidtől? Hátha bele sem egyeznének a házasságunkba?
- Már beleegyeztek! – nyugtatta meg Éva. Abba is, hogy házasság után hozzád költözzem, és ott írjam a regényeimet. Ám mondasz valamit, mert itt is tarthatunk egy előzetes próbát. Várj egy kicsit, mindjárt visszajövök!
Hová ment Éva, hová nem, nem tudni, de messzire nem mehetett, mert egykettőre visszajött a leányszoba csendjébe. Azt mondta:
- Édesanyámtól kölcsönkértem az ő esküvői ruháját, és van itt egy kinyitható ágy. Én ráfekszem az ágyra, te pedig leánykéz kérő csókjaiddal végig vizsgálod a testem, hogy én vagyok-e én, vagy talán egy másik leány lopakodott be az én leányszobámba? Közben én is csókokkal szerzek bizonyságot, hogy te valóban te vagy, nem pedig egy másik legény!
Hát ez a próba egyre szenvedélyesebb lett, mindkét részről, míg végül kiépült a legény és leány között egy olyan híd, hogy nem csak csókban forrtak össze.
Azt mondta Éva boldogságtól izzó hangon:
- Ezt megérte a leányságom! Nyertél egy hűséges asszonyt!
Pista is azt mondta, magabiztosan:
- Ez megérte, örülök, hogy maholnap már nem leszek legény!
Reggel felébredtek, kicsit pihentek, és csak kellő várakozás után kopogott be Éva édesanyja:
- Gyertek ki, gyerekek, ma mennünk kell az esküvőre! A lakodalom holnap lesz, mint tudjátok!
Pista ezt eddig nem tudta, de boldog volt. Átölelte anyósát.
Az anyós azt mondta:
- Ide figyelj, Pista, én édes fiamnak tekintelek, és, ha a mézes heteitek elmúlnak, akkor is lesz elég cukor a cukros szelencétekben. Ám, néha abból is kifogyhat a cukor, nem akarok ugyan jós lenni, de előre látom. Ha így lesz, fordulj bizalommal hozzám édes fiam, én tudom, hogy mint kell bánni az édes leányommal, ezzel az Évával!
Hát a lakodalmi meghívottak sok ajándékot hoztak, és a legények nevében egyikük azt mondta:
- Köszönjük neked, Jóljáró Pista, te bátor, aki meg merted kérni Pataknéző Éva kezét. Mi még udvarolni sem mertünk neki, mert egy ilyen íróleány, most már, szerencsénkre, asszony, talán három szépséges tanító nénivel is felér, és mi nem kívánkoztunk vissza otthon az iskolapadba. Légy boldog e gyönyörű feleséggel, amennyire tudsz! Kösd fel a férjgatyád, ha a legénygatyád levetetted is!
Hát miként éltek, Éva és Pista, Puculykafalván, Nyájassal, a nagy bernáthegyi kutyával, meg a galambokkal?
Nagyon jól, mert Tutyumkáról is kaptak ezt-azt, Éva szüleitől, Pista sem tétlenkedett, faragott, galambokat etetett, Éva meg írt, írt rendületlenül, de azért férjét sem hanyagolta el, mert amikor az írásban kifáradt, akkor jelentkezett, hogy most Pista fárassza ki.
A tele kamra mellett azonban a férj megkívánhat egy kis főtt vagy sült ételt is. Ezt tapintatosan megemlítette szépséges életpárjának.
Éva elgondolkodott, majd kijelentette:
- Édesanyám nagyon finom lekváros buktát tudott sütni. Félszemmel láttam, hogy miként csinálja. Kell hozzá liszt, víz, cukor, lekvár. Lehet, hogy még só is. Meg a kiformált buktát ki kell sütni. Arra való a sütő!
Nos, hát az homályban maradt, hogy a különböző méretű bukták sorsában mi játszotta nem eléggé tökéletesen a szerepét. A benne lévő anyagok egyike? A sütő, amelyik megfeledkezett szólni, amikor a bukták már kisültek, hogy Éva vegye ki a buktákat a sütőből? Éva, mert nem kellett volna a konyhában, a sütés mellett, azt is kisüthetnie: itt is tovább írhatja HÁZASODJ MEG, CICAMICA! című regényét?
Pista arra a kérdésre, hogy miként ízlik neki a bukta, tapintatos választ adott, egy csók kíséretében:
- Szerető férj mindent megeszik, ami imádott felesége kezéből jön! Jóban-rosszban, jót is, rosszat is! Ez a hűség! Ez a bukta ugyan egy szénbányával társult, de a szénre is szükség van, azért bányásszák. A bukták tetejét a szénbányászok nem használhatják, ezért azt elfogyasztom. A tetőn levő végük jó, és minden jó, ha jó a vége!
Ezt követően Éva, mivel elégedetlen volt ezzel a férji válasszal, vette az esőköpenyét, bár nem is állt esőre, lóra ugrott, és azt kiáltotta:
- Megyek vissza a mamához! Nem ízlett a buktám!
- Ha a mamádhoz mégy, én is megyek a mamádhoz! – kiáltotta Pista. Tudd meg, hogy, bár te az édes lánya vagy, de engem is édes fiává fogadott, nem vagyok csak egy egyszerű vő.
Pista is lóra ugrott. Nyargalt ő is.
Éva édesanyja a kapuban fogadta őket, de ott Éva már nevetett:
- Jöttünk nosztalgiázni!
- Előbb a vacsora, utána a nosztalgiázás! – mondták Éva szülei.
Hanem vacsora után, hatszemközt, csak kivallatta Éva édesanyja Klárit is, Pistát is, együtt.
Végül azt mondta:
- Lányom, te egy kedves kis szamár vagy, mert egy igazmondó férj, hát az nagy kincs, csak a férjnek nem kell mindig telezsúfolnia a kincseskamrát az őszinteség szépirodalmi kincseivel! Fiam, Pista, te viszont egy jó ötletet adtál nekem, mert abban is van valami, hogy az odaégett buktából is lehet buktabánya, de az nem kívánatos. Nem tudom, hogy ez nektek jutalom vagy büntetés, de hathétig, heti egy szakácsoktatásra ítélem mindkettőtöket. Én leszek az oktatótok! Nem baj, ha a férj is tud sütni, nem csak vadászpuskát, meg másfajtát elsütni. Tanulás után mindig itt maradtok, Éva lányszobájában, nosztalgiázhattok, aludhattok!
Az anyós leányától, meg Pistától egyaránt nagy csókot kapott. Éva egykori lányszobájában pedig olyan nagyon nosztalgiázott a házaspár, hogy az túltett a leánykérés egykori alkalmán is.
Sőt! Még önkéntesen a heti egy szakácsoktatási alkalmat előbb kettőre, majd heti háromra emelték, nosztalgiázásokkal együtt.
A családi tanfolyam végén azonban Éva édesanyja azt mondta Pistának, mint vőnek és egyúttal fogadott édes fiának:
- A szívemnek ugyanolyan kedves vagy már, mint a leányom, de a múltkor Kaptatókán jártam, ami kicsit messze van innen, a nénikémnél. Hát mit látok egy könyvesboltban? A VILÁG LEGJOBB ANYÓSA, Írta: Galambossy Pista. Megvettem a könyvet, és az a gyanúm támadt, hogy te írtad. Tud erről a lányom?
Azt mondta Pista:
- Nem tud, de nem fogok több könyvet írni, ezt titokban írtam, nem a saját nevemen, és a könyv díjat nyert, ebből vettem két arany ékszert, egyet a világ legjobb anyósának, egyet pedig szeretett feleségemnek. Ezeket Éva választotta ki, de nem tudta, hogy miből vettem. Éva már megkapta az övét, a világ legjobb anyósának pedig most nyújtom át.
Éva édesanyja elérzékenyült, és azt mondta:
- Most újra érzem, amit már akkor sejtettem, amikor először láttalak, - te ugyanolyan vagy, mint a lányom. Okosan bolondos, őszintén kedves, merészen szókimondó, szeretnivaló, - két bolondocska, egy pár!
Amikor Pista és Éva visszatértek Puculykafalvára, néhány nap után Éva azt mondta Pistának:
- Na, kitalálod, hogy miről fog szólni annak a könyvnek a címe, amit ma kezdtem el írni, és te is benne vagy, mert már nem csak a szívemben, de bennem, egészen?
Pista észkerekei gyorsan forogtak, óvatosan átnyalábolta feleségét, és erős karjaival magasba emelte, diadalmasan:
- A könyv címét te adod meg, íróként, de egyelőre, ideiglenesen, legyen ez a címe: AKÁR SZOKNYA, AKÁR NADRÁG, SZÍVEMBEN VAGY, SZÁMÍTOK RÁD!
Hát szoknyácska lett, de később követte őt a nadrágocska!
(2020)
A képen:
Sörényes galamb, forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f6/Nicobar_Pigeon_Image.jpg
Miből éldegélt?
Két dologból főleg: fából csinos kis szobrokat faragott, a ház nagy padlásán pedig díszgalambokat tenyésztett. Persze, saját magának tyúkokat is tartott, meg időnként egy-egy vad is puskavégre került.
Nem volt lusta ez a Pista, a kis szobrokat, meg a díszgalambokat eladta a városokban, vásárokkor.
Itt látta meg, a tutyumkai vásáron, Pistát, egy nagyon szép leány, akit a legény, csinos öltözete után, kényes úri városi kisasszonynak vélt, de ebből csak a kényes és az úri, meg a kisasszony jött be igaznak, mert a kisasszony Tutyumka faluban élt a szüleivel.
A leány nagyon nézte Pistát, mint legényt, a galambokat, mint nem közönséges galambokat, hanem cifra tollruhásakat, meg az érdekes faszobrocskákat.
Ezt a hármas irányú nézést Pista csak a leányra nézéssel tudta viszonozni, de, ha egy leány nagyon szép, akkor az önmagában is elég látnivaló lehet egy legénynek.
Pista megkérdezte:
- A kisasszony szeretne galambot venni, vagy a szobrocskáimból vásárolna? A galambok szépen búgnak, ez a tűnődő törpe pedig tölgyfa része volt, mielőtt kifaragtam volna. Engedje meg, hogy bemutatkozzam: - Jóljáró István vagyok, legény, szoborfaragó és galambtenyésztő.
Azt mondta a leány:
- Szépek a galambok, ügyesen kifaragottak a szobrok, de, ha Ön legény még, akkor inkább Önt szeretném megvenni, azaz helyesebben rávenni arra, hogy vásár után hazakísérjen, nem lakom messze, mert itt lakom, Tutyumkán, a szüleimmel. Pataknéző Éva vagyok, talán ismeri a nevemet.
Nagyot nézett Jóljáró Pista, és visszakérdezett:
- Ha jól értettem, a kisasszony abban a kegyben részesítene, hogy hazakísérhetem? Erre magam is gondoltam, csak nem mertem egyből kimondani. Ám miért kellene ismernem a kisasszony nevét, a Pataknéző Évát?
- Hát csak azért, - mondta a leány, mert több könyvet írtam, a legutóbbi a Legényfogó című, ezek szerint maga nem szokott olvasni?
- Szoktam, - válaszolta Pista, - mert a galambtenyésztésről, meg a kertészetről is vannak könyveim, de még a fafaragásról is. No, szóval olyan félig bugris vagyok, félig meg szakkönyvkedvelő. Ezek után is fenntartja a szépséges kisasszony, hogy hazakísérhetem? Haza szeretném kísérni, de nem akarok a nyakára akaszkodni.
- Az majd később jöhet, a nyakamba akaszkodás, esetleg! – mondta a leány. Egyelőre elegendő a hazakísérés, és megismerheti a szüleimet, azok is magát, meg Töttöst, a kutyánkat, amelyik korcs, de nagyon tud ugatni.
Pista erre összeszedte a szobrocskáit, zsákba dugta, meg feltette egy kézikocsira a díszgalambokkal telt ketreceket, és így szólt a kézikocsit húzó csacsihoz:
- Utánunk, Füleske!
Tényleg nem kellett messzi menniük, és Pista ámult, hogy a faluban senki sem mereszt rájuk szemeket, pedig egy úri kinézetű kisasszony, meg egy délceg parasztlegény, valamint egy megrakott kézikocsit húzó csacsi, így együtt, kicsit különös látvány volt.
Kiderült, hogy Éva szülei sem csodálkoznak, amikor leányuk beállított a legénnyel, szamárral, kézikocsival. Éva édesapja bemutatkozott, mint Patakparti János, édesanyja, mint Patakparti Jánosné, egyébként Klári Néni, Töttös, a kutya pedig háromszor ugatott egyet, azután elment valahova.
A leány azt mondta szüleinek, Pista előtt:
- Ezt a legényt, Jóljáró Istvánt, akiből később Pista is lehet, a vásárban fogtam! Csinos is, szép szobrokat is készít fából, meg díszgalambokat is tud tenyészteni. Nekem is kell udvarló, mint a többi lánynak, de egy legény sem udvarol nekem itt a faluban, mert könyveket írok. Olyan nagy bűn az? Könyveim meg is jelennek, így pénzt is kapok értük, de itt mindegyik falubeli legény remeg, hogy, ha elvenne feleségül, akkor tanítgatnám, kioktatnám, rászoktatnám az olvasásra, kocsmázni meg nem is mehetne.
Éva édesanyja elnevette magát:
- No és nem így lenne?!
- Így lenne! – ismerte be Éva. Ám akkora baj, ha a feleség kioktatja a férjét, és nem engedi kocsmázni? Nekem ilyen legények nem is kellenének!
Éva édesapja, János Bácsi is nevetett:
- Neked ilyen legények nem kellenek, azoknak meg ilyen válogatós leány nem kell!
Klári néni, Éva édesanyja, Pistához fordult:
- Ugye, magát is elriasztja egy ilyen leány, mint a miénk?
- Azt éppen nem mondanám, - jelentette ki Pista óvatosan, - mert hamar elriadás nem okos dolog, vagy miként is tartja a mondás. Éppenséggel nem bánnám, ha ilyen szép leány oktatna ki egy pár dologról, mint a leányuk. Én pedig megtanítanám fafaragásra, ha kedve volna hozzá. Ha nincsen, attól még felőlem írhatna, meg engem oktatgathatna. Rám fér!
Csak hát látom, hogy Önök sokkal módosabbak, mint én… Ez a nagy ház… Lovak, tehenek… Én szeretek a saját házikómban lakni az erdőszélen, ott a közelben van egy kis tó is… Galambokat tenyésztek, farigcsálok… Önök talán lenéznének engem, és nem is adnák hozzám a lányukat, ha megkérném a kezét… No és már most is annyira tetszik, mi volna, ha beleszeretnék a lányukba, és ő kikosarazna? Rossz rágondolni!
Azt mondta Éva:
- Én nem mondok le erről a legényről, mint udvarlómról, mert megtetszett a vásáron. Nagyon! A galambjai is szépek, a szobrai, amiket készít, szintén szépek, és neki is kell majd egy szép és szerető feleség. Nekem meg egy ilyen férj. No és én írónő is vagyok, könyveim jelentek meg. Nem mondok le róla! Ha ő nem jön ide udvarolni nekem időnként, akkor én küldök neki udvarló leveleket. Leány is udvarolhat legénynek, nem tilos, ha tapintatosan csinálja!
Közben elkészült a vacsora, és Pistát a leány szülei nagyon kedvesen hívták: vacsorázzon velük!
Ezt Pista nem merte visszautasítani, de meg tetszett is neki Éva rámenőssége.
A leány megmutatta neki leányszobáját, hát abban micsoda mesefigurák voltak, talán félszázan is: babák, mackók, törpék, manók, óriások, varázslók… Meg egy nagy párnázott karosszék is volt a leányszobában.
Azt mondta Éva:
. A sok baba, meg mackó miatt csak ez az egy karosszék fér el itt. Ám megoldjuk a dolgot! Te majd később, amikor belejöttél az udvarlásba, ülsz a karosszékben, én meg beleülök az öledbe!
Hát, amikor Pista hazament a szamárral, kézikocsival, és rajta a galambokkal, meg szobrokkal, bizony, bár legény volt még, de már nem a régi! Maga sem tudta: visszavágyik ehhez a különös, tutyumkai leányhoz, vagy inkább a vásár előtti lelki nyugalmát kívánja?
Ezen oly sokat gondolkozott, hogy majdnem a díszgalambokat is elfelejtette megetetni.
Alkonyatkor egy lovon ülő álarcos alak levelet dobott be neki a kerítésen át, a kertbe. Nyájas, a bernáthegyi kutya, csalódottan szagolta meg a levelet, de nemsokára visszafelé vágtatott a lovas, és nagy darab kolbász repült be Nyájas elé. Ezt már a kutya méltányolta!
A levélben ez állt:
Tutyumkán egy karosszék
vár egy csacsi legényt. Még!
Ha az holnap el nem jön,
kinek szeméből, s mi jön?
Pista sejtette, hogy valószínűleg könnyről van szó, de az kinek a szeméből fog jönni? Az övéből? A leányéból? Vagy a leány szülei lesznek könnyezésig bánatosak?
Nem mert nem elmenni.
Olyan kevesen fogadták megint, hogy abban nem volt semmi lenézés.
Vacsora után Éva kézen fogta és azt mondta a szüleinek:
- Viszem Pistát, a lányszobámba kibékülni!
- Kibékülni? –csodálkozott Pista. Hiszen össze sem vesztünk!
Éva elmagyarázta:
- Nálam többféle kibékülés van. Ez az első fokozat: az összeveszés nélküli kibékülés. A második fokozat az összekoccanás miatti kibékülés. A harmadik fokozat az összeveszés miatti kibékülés. Írtam erről NE DUZZOGJ, TTE LEÁNYSZÉPSÉG! című regényemben…
Éva a lányszobájában minden lakót, babát, mackót, törpét, manót, óriást, varázslót megfordított, hogy háttal legyenek a párnázott karosszéknek, azután így szólt Pistához:
- A babák már nem bámulnak minket! Ülj be a karosszékbe! Csókolództál már leánnyal?
- Még nem! – vallotta be Pista az igazat, de a pirulása nem volt látható a szoba homályában.
- Az a jó! – vágta rá Éva. Még én sem, de egy írónő az általa addig meg sem ismert tudománynak is tanárnője lehet! Ülj bele a karosszékbe!
A legény meglepetten beleült. A leány meg beleült az ölébe, a legény átölelte, és máris csókolództak.
Három tucat csók után azt mondta a leány:
- Nagyon ügyesek voltunk! Holnap is gyere el, mint ma! Akkor bemutatom az összekoccanás utáni kibékülést, amiről szintén írtam EGY ÖLELÉS NEM ELÉG! című regényemben.
A legény másnap már lelki morgolódás nélkül ment, ismétlődött a vacsora, lányszoba, a lányszoba lakóit Éva megfordította, háttal álljanak, ne bámulják őket.
Éva megint beleült a karosszékbe, a leány meg Pista ölébe, és a leány megkérdezte a legényt:
- Szeretsz?
Pista csodálkozott magán, mert ott, a karosszékben, a leánnyal az ölében, olyan szép udvarló dolgokat mondott díszgalambokról, faragott leányalakokról, tündérekről, hogy maga is csodálkozott.
- Én is szeretlek! – vallotta be a leány. Ezekből a szépségekből néhányat, amiket nekem mondtál, majd beleteszek egy tucatot készülő könyvembe, hiszen neked nincs szükséged rájuk, nem vagy regényíró. Látod, ugye, hogy nem nehéz nálam udvarlónak lenni? Szomorú vagyok, de fel kell mondanom neked, mint udvarlónak!
Megijedt Pista, úgy ült, a leánnyal az ölében, mint ahogy a szamár áll a hegyen, csak sokkal értetlenebbül! Ezek szerint a leány csak játszott vele, és mást szeret?
Éva azonban kioktatta:
- Felmondok neked, mint udvarlómnak, de előléptetlek leánykéz kérővé. Nálam a leánykéz kérés is romantikusabb, mint másnál. Holnap lesz a leánykéz kérési napod nálam. Most még hazaengedlek, de háromszor ellenőrizni fogom a házad és a kerted, hogy nem menekültél-e el a hazásság elől. Ha lódobogást hallasz, akkor ugorj ki az ágyadból. Lehet, hogy én jövök lovon, ellenőrizni, de bizonyosodj meg, mert lehet az is: más leány akar elrabolni magának!
Azt mondta Pista:
- Nem volna jobb, ha mindjárt most megkérném a kezed a szüleidtől? Hátha bele sem egyeznének a házasságunkba?
- Már beleegyeztek! – nyugtatta meg Éva. Abba is, hogy házasság után hozzád költözzem, és ott írjam a regényeimet. Ám mondasz valamit, mert itt is tarthatunk egy előzetes próbát. Várj egy kicsit, mindjárt visszajövök!
Hová ment Éva, hová nem, nem tudni, de messzire nem mehetett, mert egykettőre visszajött a leányszoba csendjébe. Azt mondta:
- Édesanyámtól kölcsönkértem az ő esküvői ruháját, és van itt egy kinyitható ágy. Én ráfekszem az ágyra, te pedig leánykéz kérő csókjaiddal végig vizsgálod a testem, hogy én vagyok-e én, vagy talán egy másik leány lopakodott be az én leányszobámba? Közben én is csókokkal szerzek bizonyságot, hogy te valóban te vagy, nem pedig egy másik legény!
Hát ez a próba egyre szenvedélyesebb lett, mindkét részről, míg végül kiépült a legény és leány között egy olyan híd, hogy nem csak csókban forrtak össze.
Azt mondta Éva boldogságtól izzó hangon:
- Ezt megérte a leányságom! Nyertél egy hűséges asszonyt!
Pista is azt mondta, magabiztosan:
- Ez megérte, örülök, hogy maholnap már nem leszek legény!
Reggel felébredtek, kicsit pihentek, és csak kellő várakozás után kopogott be Éva édesanyja:
- Gyertek ki, gyerekek, ma mennünk kell az esküvőre! A lakodalom holnap lesz, mint tudjátok!
Pista ezt eddig nem tudta, de boldog volt. Átölelte anyósát.
Az anyós azt mondta:
- Ide figyelj, Pista, én édes fiamnak tekintelek, és, ha a mézes heteitek elmúlnak, akkor is lesz elég cukor a cukros szelencétekben. Ám, néha abból is kifogyhat a cukor, nem akarok ugyan jós lenni, de előre látom. Ha így lesz, fordulj bizalommal hozzám édes fiam, én tudom, hogy mint kell bánni az édes leányommal, ezzel az Évával!
Hát a lakodalmi meghívottak sok ajándékot hoztak, és a legények nevében egyikük azt mondta:
- Köszönjük neked, Jóljáró Pista, te bátor, aki meg merted kérni Pataknéző Éva kezét. Mi még udvarolni sem mertünk neki, mert egy ilyen íróleány, most már, szerencsénkre, asszony, talán három szépséges tanító nénivel is felér, és mi nem kívánkoztunk vissza otthon az iskolapadba. Légy boldog e gyönyörű feleséggel, amennyire tudsz! Kösd fel a férjgatyád, ha a legénygatyád levetetted is!
Hát miként éltek, Éva és Pista, Puculykafalván, Nyájassal, a nagy bernáthegyi kutyával, meg a galambokkal?
Nagyon jól, mert Tutyumkáról is kaptak ezt-azt, Éva szüleitől, Pista sem tétlenkedett, faragott, galambokat etetett, Éva meg írt, írt rendületlenül, de azért férjét sem hanyagolta el, mert amikor az írásban kifáradt, akkor jelentkezett, hogy most Pista fárassza ki.
A tele kamra mellett azonban a férj megkívánhat egy kis főtt vagy sült ételt is. Ezt tapintatosan megemlítette szépséges életpárjának.
Éva elgondolkodott, majd kijelentette:
- Édesanyám nagyon finom lekváros buktát tudott sütni. Félszemmel láttam, hogy miként csinálja. Kell hozzá liszt, víz, cukor, lekvár. Lehet, hogy még só is. Meg a kiformált buktát ki kell sütni. Arra való a sütő!
Nos, hát az homályban maradt, hogy a különböző méretű bukták sorsában mi játszotta nem eléggé tökéletesen a szerepét. A benne lévő anyagok egyike? A sütő, amelyik megfeledkezett szólni, amikor a bukták már kisültek, hogy Éva vegye ki a buktákat a sütőből? Éva, mert nem kellett volna a konyhában, a sütés mellett, azt is kisüthetnie: itt is tovább írhatja HÁZASODJ MEG, CICAMICA! című regényét?
Pista arra a kérdésre, hogy miként ízlik neki a bukta, tapintatos választ adott, egy csók kíséretében:
- Szerető férj mindent megeszik, ami imádott felesége kezéből jön! Jóban-rosszban, jót is, rosszat is! Ez a hűség! Ez a bukta ugyan egy szénbányával társult, de a szénre is szükség van, azért bányásszák. A bukták tetejét a szénbányászok nem használhatják, ezért azt elfogyasztom. A tetőn levő végük jó, és minden jó, ha jó a vége!
Ezt követően Éva, mivel elégedetlen volt ezzel a férji válasszal, vette az esőköpenyét, bár nem is állt esőre, lóra ugrott, és azt kiáltotta:
- Megyek vissza a mamához! Nem ízlett a buktám!
- Ha a mamádhoz mégy, én is megyek a mamádhoz! – kiáltotta Pista. Tudd meg, hogy, bár te az édes lánya vagy, de engem is édes fiává fogadott, nem vagyok csak egy egyszerű vő.
Pista is lóra ugrott. Nyargalt ő is.
Éva édesanyja a kapuban fogadta őket, de ott Éva már nevetett:
- Jöttünk nosztalgiázni!
- Előbb a vacsora, utána a nosztalgiázás! – mondták Éva szülei.
Hanem vacsora után, hatszemközt, csak kivallatta Éva édesanyja Klárit is, Pistát is, együtt.
Végül azt mondta:
- Lányom, te egy kedves kis szamár vagy, mert egy igazmondó férj, hát az nagy kincs, csak a férjnek nem kell mindig telezsúfolnia a kincseskamrát az őszinteség szépirodalmi kincseivel! Fiam, Pista, te viszont egy jó ötletet adtál nekem, mert abban is van valami, hogy az odaégett buktából is lehet buktabánya, de az nem kívánatos. Nem tudom, hogy ez nektek jutalom vagy büntetés, de hathétig, heti egy szakácsoktatásra ítélem mindkettőtöket. Én leszek az oktatótok! Nem baj, ha a férj is tud sütni, nem csak vadászpuskát, meg másfajtát elsütni. Tanulás után mindig itt maradtok, Éva lányszobájában, nosztalgiázhattok, aludhattok!
Az anyós leányától, meg Pistától egyaránt nagy csókot kapott. Éva egykori lányszobájában pedig olyan nagyon nosztalgiázott a házaspár, hogy az túltett a leánykérés egykori alkalmán is.
Sőt! Még önkéntesen a heti egy szakácsoktatási alkalmat előbb kettőre, majd heti háromra emelték, nosztalgiázásokkal együtt.
A családi tanfolyam végén azonban Éva édesanyja azt mondta Pistának, mint vőnek és egyúttal fogadott édes fiának:
- A szívemnek ugyanolyan kedves vagy már, mint a leányom, de a múltkor Kaptatókán jártam, ami kicsit messze van innen, a nénikémnél. Hát mit látok egy könyvesboltban? A VILÁG LEGJOBB ANYÓSA, Írta: Galambossy Pista. Megvettem a könyvet, és az a gyanúm támadt, hogy te írtad. Tud erről a lányom?
Azt mondta Pista:
- Nem tud, de nem fogok több könyvet írni, ezt titokban írtam, nem a saját nevemen, és a könyv díjat nyert, ebből vettem két arany ékszert, egyet a világ legjobb anyósának, egyet pedig szeretett feleségemnek. Ezeket Éva választotta ki, de nem tudta, hogy miből vettem. Éva már megkapta az övét, a világ legjobb anyósának pedig most nyújtom át.
Éva édesanyja elérzékenyült, és azt mondta:
- Most újra érzem, amit már akkor sejtettem, amikor először láttalak, - te ugyanolyan vagy, mint a lányom. Okosan bolondos, őszintén kedves, merészen szókimondó, szeretnivaló, - két bolondocska, egy pár!
Amikor Pista és Éva visszatértek Puculykafalvára, néhány nap után Éva azt mondta Pistának:
- Na, kitalálod, hogy miről fog szólni annak a könyvnek a címe, amit ma kezdtem el írni, és te is benne vagy, mert már nem csak a szívemben, de bennem, egészen?
Pista észkerekei gyorsan forogtak, óvatosan átnyalábolta feleségét, és erős karjaival magasba emelte, diadalmasan:
- A könyv címét te adod meg, íróként, de egyelőre, ideiglenesen, legyen ez a címe: AKÁR SZOKNYA, AKÁR NADRÁG, SZÍVEMBEN VAGY, SZÁMÍTOK RÁD!
Hát szoknyácska lett, de később követte őt a nadrágocska!
(2020)
A képen:
Sörényes galamb, forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f6/Nicobar_Pigeon_Image.jpg
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!