Feltöltve: 2020-06-03 18:02:29
Megtekintve: 1402
KÖNYVEK ÉS TŰNŐDÉSEK (24). KERTÉSZ ÁKOS: A Nap utcai fiúk, Ab Ovo Kiadó, 2006.
Az 1956-os „magyarországi forradalom” (nem véletlenül tettem idézőjelbe, mert a forradalom fogalma semmiképp sem illik rá) annak idején természetesen kirobbanó világszenzáció volt, hiszen a világ két szembenálló társadalmi rendjének „tábora” (kapitalista és szocialista) ütközött össze Magyarországon. A „forradalom” rövid időre (1956. október 23. – 1956. november 4.) győzött ugyan itt, Magyarországon, a szocialista társadalmi rend ellen, de a „Nyugat” (a kapitalista tábor) nem vállalta a Szovjetunió elleni fegyveres összecsapást, csak propagandájával támogatta a Magyarországon fellépő lázadókat.
Utóbbi „nem vállalásban” több minden szerepet játszott, de véleményem szerint valószínűleg a „kapitalista tábor” egyes vezetői megértették: az erkölcsileg magasabb rendű szocialista tábor elleni küzdelmet a kapitalizmus egyelőre magasabb és hatékonyabb termelési szintje fogja legyőzni. Így is lett a világban, 1989-ben Magyarországon is megtörtént a polgári (kapitalista, tőkés) társadalmi rend győzelme, bekövetkezett, „békés” úton, a rendszerváltás.
Ma – tapasztalataim szerint – jelenleg az 1956-os események már a magyarság túlnyomó részét sem érdeklik, „szinte senkit”. Sem itt Magyarországon, sem a világban.
Ám, ha ez igaz is, szerintem 1956 olyan seb a magyar történelmen, ami nem gyógyult be mindmáig (véleményem szerint nem is gyógyulhatott). Olyan seb, amelyik nem hegedt be, mélyében ott vannak a gennyokozó baktériumok, de hát nem egy ilyen sebet cipel testén a magyar történelem, a magyarság.
Kertész Ákos rutinos író, sőt, híres írónak is nevezhetném, sok műve jelent meg külföldi kiadásban, sokféle díjat kapott Magyarországon (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kert%C3%A9sz_%C3%81kos). Élete is érdekes, még visszatérek rá esetleg egy másik írásomban, ha élek még akkor.
Hangsúlyozom: ez, amit most írok, nem kritika, nem is foglalkoztam soha irodalomesztétikával, - ez csak A Nap utcai fiúk című könyve feletti tűnődés, olyan dolgokról, amelyek e könyvhöz is tartoznak, közvetve vagy közvetlenül, és ezek a dolgok azért fontosak, mert csak tárgyilagos, igazságszerető gondolkodással lehet megismerni múltat, jelent, és megsejteni egyet, s mást a jövőről. Legalábbis megismerni annyira, amennyire lehet, de, a lényeget illetően, szerintem, lehet.
1956-ról, - és ez magából az 1989-es magyarországi társadalmi-gazdasági rendszerváltásból, ami kikerülhetetlen volt, természetszerűleg következik, - az, ami most a felszínen van: HAZUGSÁG. Ezen nem változtat az sem, hogy a „polgári szólásszabadság” alapján igaz, tárgyilagos írások is megjelentek, mert azt, ami uralkodó, a tőkés (kapitalista, polgári) társadalmi rendben is nyilván a társadalmi rend határozza meg alapvetően, ez pedig, 1989 óta, inkább a hazugságot pártolja.
Kertész Ákos A Nap utcai fiúk című könyve is, kicsit éles szóval leegyszerűsítetten, hazugság, DE a Szerző NEM ABBAN hazudik, amit megírt, hanem AZ ÁLTAL HAZUDIK, AMIT NEM ÍRT MEG, nem is érzékeltetett. Az ilyen magatartás ugyan a legtöbb íróra, költőre jellemző, főleg, ha az író, költő sikert, sőt, „világsikert” akar, ám azért az olvasónak nem kötelező ezt a magatartást helyeselnie. A diktatúra bizonyos fokán pedig ez a nem helyeslés szinte már csak gondolatokban létezhet. Magyarország most, 2020-ban (de már egy évtizede) egy ilyen polgári diktatúra felé közeledik a FIDESZ-KDNP uralma alatt.
Kertész Ákos „hallgatag hazugságát” már könyve előszavából sejteni lehet: nem kíván kitérni azokra, akik „bemocskolódtak” (csak megemlíti: sokan voltak), meg azokra sem, akik „hősként fölmagasztosultak” (csak megemlíti: ezek is sokan voltak), de, írja, idézem: „Csak a kölykök, a kamaszok: a srácok és csajok, a Nap utcai fiúk emléke ragyog majd tisztán, naivan, és ártatlanul, úgy, ahogy megörökítette a végzetük.”
A Szerző jól áttekinthetően négy részre bontja hőseinek sorsát (I. A kezdet, II. A harc, III. A győzelem, IV. A vég).
A szereplők, akik belesodródnak az 1956-os „forradalom” eseményeibe, budapesti külvárosi fiatalok. Mind nagyon fiatalok, srácok vagy fiatal fruskák, mint a Totya, az erős fiú, aki vad indulatokra, de szeretetre is hajlik, vezérnek alkalmas szerepre képes, gyorsan tanulja ki, szinte percek alatt a fegyver használatát, és „nője”, a szintén fiatal, de már kalauzként dolgozó Juli, valamint Gábor, a harmadikos gimnazista, aki titkoltan szerelmes Totya nőjébe, és akinek kicsit több fogalma, ismerete van a politikából, mert a többieknek szinte semmi. Egyszerre olyan szereplők szerintem, akik valóságosak, meg olyanok is, akik nem azok, mert hiányzik az író történetéből az a háttér, légkör, ami 1956-ra jellemző volt. Az a gyűlölet, azok a remények, azok a félelmek, azok az indulatok, az a karrierizmus, az a légkör ostobaságaival, hatalmat megmarkolni akarásával, tudatlanságával, bosszú lihegésével, egyesek naiv jobbat akarásával.
Erre a légkörre van egy-két utalás, egy „majdnem lincselés”, egy-egy gyűlölettel magyarkodó indulatfelvillantás, de, ha mindezt végiggondoljuk, akkor ott maradnak a kérdések. Tényleg ENNYIRE tudatlanok voltak ezek a fiatalok, hogy csak egy háztömb védelme érdekelte őket, ha azzal a „magukét” védik, a „magyarság” érdekében? Igen, tudatlanok voltak, de nem lehettek ennyire azok. Egy 16-17 éves srác már gondolkodik, még ha nem is jól, nem is helyesen. Különösen akkor, ha az életét viszi a vásárra. No és, ha nem gondolkodtak, akkor is meg kellett, hogy keressék őket a velük elvileg együtt küzdő lázadók közül valakik, hiszen voltak olyan felnőtt „nemzetőrök”, akik különböző okokból fegyvert fogtak a szocialista társadalom ellen, volt horthysta tisztek, tiszthelyettesek, egykori csendőrök, a börtönökből kiszabadítottak (háromszor annyi közönséges bűnöző szabadult ki egyes adatok szerint, mint politikai elítélt), megtévesztett, tudatlan egyetemisták, akik azért a könyv túl fiatal, félig gyerek szereplőinél több ismerettel rendelkeztek és mások.
A Molotov-koktélokkal a „pesti srácok” tényleg „borsot törtek” Budapesten a szovjet csapatok orra alá, mert talán a szovjet hadvezetés nem is számított ilyenre eléggé. A kigyulladt tankokban a szovjet katonák bent égtek, vagy, amelyik ki tudott ugrani, égő fáklyaként nyújtott félelmetes látványt. Ám a könyvben nincs utalás arra, hogy a honvédség (a magyar néphadsereg) nem állt át tömegesen az 1956-os „forradalmárok” oldalára (csak szétoszlott, hazament). Ezzel az 1956-os „forradalom” későbbi „hősei” sem dicsekedtek.
Gyakorlatilag az történt, hogy az ellenforradalmi propaganda küldte meghalni ezeket a még szinte (vagy teljesen) gyereket. Ez az „ellenforradalmi propaganda” a maga tágabb értelmében, hiszen benne volt a Rákosi-korszak bűnei és hibái mellett, az „átnyergelő” értelmiségiek karrierizmusa, zavaros eszmevilága, hamis elképzelés a „polgári szabadságról”, a „magyarság” fogalmáról. Az a propaganda, amelyik mára tönkretette Magyarországot, mert az 1989-es rendszerváltás egy nemzetközi ellenforradalom része volt, és – bár bonyolultabb módon – 1956 „örököse” a mostani FIDESZ-KDNP is, amelyiknek 1956 öröksége már kevés, sőt, nem kívánatos, de nem tud vele mit csinálni, ezért nyúl vissza örökségként mindinkább a Horthy-korszakhoz, és retteg is minden „forradalomtól”. Jó oka van rá!
Kertész Ákos úgy ragad ki az egykori káoszból egy, számára írói szempontból kedvező részt, a tankoknak uszított fiatalok halálát, hogy sem az uszítást, sem a fiatalokban felbukkanó esetleges kételyeket, sem az akkori valóságos miliőt Budapesten, nem érzékelteti eléggé, így műve még „ifjúsági regénynek” sem jó, ha valaki ma elolvassa, a történetből nem tudja levonni azokat a tanulságokat, amelyek a magyar múlt (Rákosi-korszak, Kádár-korszak) és ma élő szomorú jelen megértéséhez, megértetéséhez szükségesek.
1956-ban a magyar társadalom érdekeit tekintve megosztott volt. Jelen voltak még a horthysta múlt maradványai is (katonatisztek, csendőrtisztek, horthysta tisztviselők, kulákok, volt fölbirtokosok, gyárosok és mások), egyesek a Rákosi-korszak törvénysértései során lettek a szocialista társadalom ellenségei, mások viszont csak a Rákosi-korszak bűneinek és hibáinak felszámolását akarták. A kiszabadított közönséges bűnözők egy kis része is fegyvert fogott, feltehetően a bosszú és a zsákmányszerzés vezette. Az értelmiség egy része „szellemi téren” készítette elő az 1956-os ellenforradalmat, különböző okból, nem csak egy esetleges „polgári karrier” vonzotta erre őket, hanem egyeseket olyan elképzelés is hajtott, hogy a szocialista társadalmi rend átalakítása „több szabadságot” adhat, és nem értették meg a társadalmi rend fogalmának lényegét (https://www.facebook.com/photo.php?fbid=786804171816918&set=a.111397106024298&type=3&theater).
Az 1957. évi május elsejei budapesti felvonulás megmutatta, hogy akkorra már a szocialista társadalmi rendnek jelentős tömegtámogatása volt.
Mint említettem, az 1989-es magyarországi rendszerváltás egy nemzetközi méretű ellenforradalom része volt. A Nyugat azonban nem engedte Magyarországon a Horthy-korszak visszaállítását, ha voltak is Antall József miniszterelnöknek e korszak iránt erős nosztalgiái. Egy polgári (tőkés) társadalmi rend jött létre, számomra olyan előrejelzéssel, hogy az liberális polgári eszméjű lesz alapvetően, és bár erkölcsileg visszaesést fog hozni (ezt, persze, nem hangoztatta az új rendszer, éppen ellenkezőleg, a „választójogra” hivatkozóan a „szabadság” bajnokaként tüntette fel önmagát), de a polgári társadalmi rend nagyobb termelékenységével egy magasabb életszínvonalat is. Az erkölcsi visszaesés gyorsan bekövetkezett, a magasabb életszínvonal azonban nem tartott sokáig, mert a kétezres évek derekára a polgári (tőkés) társadalomban nemzetközi gazdasági-társadalmi válság jött, ami Magyarországon, a FIDESZ-KDNP uralmával, az utóbbi tíz évben mind erkölcsi, mind gazdasági téren teljesen tönkretette Magyarországot.
A rendszerváltás után az 1956-os ellenforradalomról megemlékező versem (Október álma - https://www.poet.hu/vers/98032) sokan fogadták gyűlölettel, de, ahogy a magyarországi polgári demokratikus (tőkés) társadalmi rend egyre inkább levetni kényszerült álarcát, ezek a gyűlölködő hangok elcsitultak, ma már ellenvélemények nem hangzanak el, de ez a hallgatás sok mindent takar. Hasonló sorsa lett Márai Angyalához (https://www.poet.hu/vers/147872) című versemnek. Márai verséről prózában is írtam: Márai Sándor Mennyből az Angyal c. verséről, - https://canadahun.com/blogbejegyzes/lelkes-mikl%c3%b3s-m%c3%a1rai-s%c3%a1ndor-mennyb%c5%91l-az-angyal-c-vers%c3%a9r%c5%91l.14971/.
Az egyre jobbra tolódott magyarországi hatalomnak végül már Nagy Imre szobra is áldozata lett, Nagy Imre tevékenysége igen fontos volt, és máig rejtélyes, hogy mi járhatott pontosabban az 1956-os miniszterelnök fejében, amikor arra az ostoba döntésre jutott: felmondja a Varsói Szerződést. Közvetlenül ennek lettek áldozatai Kertész Imre A Nap utcai fiúk c. könyvének „félig még gyermek” fiataljai is (erre, persze, Kertész Ákos még célzással sem utal). (https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=432042797293059&id=100014620267716 – Nagy Imre sorsa).
Ám Budapesten ma is jó néhány „hamis ötvenhatos szobor van”, mert mindegyik hazug, amelyik ötvenhatot dicsőíti, az nem volna hazug, amelyik az igazat tartalmazná talpazatán. Van olyan szobor, amelyik egy egyetem előtt áll, van olyan, amelyik egy téren. A neveket azért nem írom ide, mert nem a „bűnös ártatlanoknak” akarok ártani, hanem csak figyelmeztetni arra, ha „rossz oldalon” álltak is, azért még lelkükben esetleg jót akarhattak. Lehet, hogy ők is áldozatok, valamilyen mértékben mindenképpen.
A Kádár-korszakról, és benne az 1956-os eseményekről, tárgyilagoshoz legközelebb állót Kopátsy Sándor írta Kádár és kora című művében (https://mek.oszk.hu/03300/03345/03345.htm).
Az kétségtelen, hogy sok mindenki felelős a Nap utcai fiúk és lányok haláláért, végső soron az a korszak, amelyben együtt voltak az akkori társadalmi rend hívei, ellenségei, közönyösei, magukat tudósnak vélői és iszonyúan tudatlanjai, - oly sokan, hogy nehéz volna felsorolni.
Ám az is egy veszélyes korszak, amiben most vagyunk, a mostani Magyarországon, együtt. Nagyon is az! 1956 magyarországi eseményei erre figyelmeztetnek tanulságaikkal, amelyekből tanulnia kellene Magyarországnak.
Egyelőre nem látom a hírekből úgy, mintha tanulna.
(2020)
A képen:
A Corvin köz a forradalom és szabadságharc alatt, a Rákosi-címertől megfosztott (lyukas) zászlóval, felvétel: The American Hungarian Federation, forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/1956-os_forradalom#/media/Fájl:Hole_in_flag_-_Budapest_1956.jpg
Utóbbi „nem vállalásban” több minden szerepet játszott, de véleményem szerint valószínűleg a „kapitalista tábor” egyes vezetői megértették: az erkölcsileg magasabb rendű szocialista tábor elleni küzdelmet a kapitalizmus egyelőre magasabb és hatékonyabb termelési szintje fogja legyőzni. Így is lett a világban, 1989-ben Magyarországon is megtörtént a polgári (kapitalista, tőkés) társadalmi rend győzelme, bekövetkezett, „békés” úton, a rendszerváltás.
Ma – tapasztalataim szerint – jelenleg az 1956-os események már a magyarság túlnyomó részét sem érdeklik, „szinte senkit”. Sem itt Magyarországon, sem a világban.
Ám, ha ez igaz is, szerintem 1956 olyan seb a magyar történelmen, ami nem gyógyult be mindmáig (véleményem szerint nem is gyógyulhatott). Olyan seb, amelyik nem hegedt be, mélyében ott vannak a gennyokozó baktériumok, de hát nem egy ilyen sebet cipel testén a magyar történelem, a magyarság.
Kertész Ákos rutinos író, sőt, híres írónak is nevezhetném, sok műve jelent meg külföldi kiadásban, sokféle díjat kapott Magyarországon (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kert%C3%A9sz_%C3%81kos). Élete is érdekes, még visszatérek rá esetleg egy másik írásomban, ha élek még akkor.
Hangsúlyozom: ez, amit most írok, nem kritika, nem is foglalkoztam soha irodalomesztétikával, - ez csak A Nap utcai fiúk című könyve feletti tűnődés, olyan dolgokról, amelyek e könyvhöz is tartoznak, közvetve vagy közvetlenül, és ezek a dolgok azért fontosak, mert csak tárgyilagos, igazságszerető gondolkodással lehet megismerni múltat, jelent, és megsejteni egyet, s mást a jövőről. Legalábbis megismerni annyira, amennyire lehet, de, a lényeget illetően, szerintem, lehet.
1956-ról, - és ez magából az 1989-es magyarországi társadalmi-gazdasági rendszerváltásból, ami kikerülhetetlen volt, természetszerűleg következik, - az, ami most a felszínen van: HAZUGSÁG. Ezen nem változtat az sem, hogy a „polgári szólásszabadság” alapján igaz, tárgyilagos írások is megjelentek, mert azt, ami uralkodó, a tőkés (kapitalista, polgári) társadalmi rendben is nyilván a társadalmi rend határozza meg alapvetően, ez pedig, 1989 óta, inkább a hazugságot pártolja.
Kertész Ákos A Nap utcai fiúk című könyve is, kicsit éles szóval leegyszerűsítetten, hazugság, DE a Szerző NEM ABBAN hazudik, amit megírt, hanem AZ ÁLTAL HAZUDIK, AMIT NEM ÍRT MEG, nem is érzékeltetett. Az ilyen magatartás ugyan a legtöbb íróra, költőre jellemző, főleg, ha az író, költő sikert, sőt, „világsikert” akar, ám azért az olvasónak nem kötelező ezt a magatartást helyeselnie. A diktatúra bizonyos fokán pedig ez a nem helyeslés szinte már csak gondolatokban létezhet. Magyarország most, 2020-ban (de már egy évtizede) egy ilyen polgári diktatúra felé közeledik a FIDESZ-KDNP uralma alatt.
Kertész Ákos „hallgatag hazugságát” már könyve előszavából sejteni lehet: nem kíván kitérni azokra, akik „bemocskolódtak” (csak megemlíti: sokan voltak), meg azokra sem, akik „hősként fölmagasztosultak” (csak megemlíti: ezek is sokan voltak), de, írja, idézem: „Csak a kölykök, a kamaszok: a srácok és csajok, a Nap utcai fiúk emléke ragyog majd tisztán, naivan, és ártatlanul, úgy, ahogy megörökítette a végzetük.”
A Szerző jól áttekinthetően négy részre bontja hőseinek sorsát (I. A kezdet, II. A harc, III. A győzelem, IV. A vég).
A szereplők, akik belesodródnak az 1956-os „forradalom” eseményeibe, budapesti külvárosi fiatalok. Mind nagyon fiatalok, srácok vagy fiatal fruskák, mint a Totya, az erős fiú, aki vad indulatokra, de szeretetre is hajlik, vezérnek alkalmas szerepre képes, gyorsan tanulja ki, szinte percek alatt a fegyver használatát, és „nője”, a szintén fiatal, de már kalauzként dolgozó Juli, valamint Gábor, a harmadikos gimnazista, aki titkoltan szerelmes Totya nőjébe, és akinek kicsit több fogalma, ismerete van a politikából, mert a többieknek szinte semmi. Egyszerre olyan szereplők szerintem, akik valóságosak, meg olyanok is, akik nem azok, mert hiányzik az író történetéből az a háttér, légkör, ami 1956-ra jellemző volt. Az a gyűlölet, azok a remények, azok a félelmek, azok az indulatok, az a karrierizmus, az a légkör ostobaságaival, hatalmat megmarkolni akarásával, tudatlanságával, bosszú lihegésével, egyesek naiv jobbat akarásával.
Erre a légkörre van egy-két utalás, egy „majdnem lincselés”, egy-egy gyűlölettel magyarkodó indulatfelvillantás, de, ha mindezt végiggondoljuk, akkor ott maradnak a kérdések. Tényleg ENNYIRE tudatlanok voltak ezek a fiatalok, hogy csak egy háztömb védelme érdekelte őket, ha azzal a „magukét” védik, a „magyarság” érdekében? Igen, tudatlanok voltak, de nem lehettek ennyire azok. Egy 16-17 éves srác már gondolkodik, még ha nem is jól, nem is helyesen. Különösen akkor, ha az életét viszi a vásárra. No és, ha nem gondolkodtak, akkor is meg kellett, hogy keressék őket a velük elvileg együtt küzdő lázadók közül valakik, hiszen voltak olyan felnőtt „nemzetőrök”, akik különböző okokból fegyvert fogtak a szocialista társadalom ellen, volt horthysta tisztek, tiszthelyettesek, egykori csendőrök, a börtönökből kiszabadítottak (háromszor annyi közönséges bűnöző szabadult ki egyes adatok szerint, mint politikai elítélt), megtévesztett, tudatlan egyetemisták, akik azért a könyv túl fiatal, félig gyerek szereplőinél több ismerettel rendelkeztek és mások.
A Molotov-koktélokkal a „pesti srácok” tényleg „borsot törtek” Budapesten a szovjet csapatok orra alá, mert talán a szovjet hadvezetés nem is számított ilyenre eléggé. A kigyulladt tankokban a szovjet katonák bent égtek, vagy, amelyik ki tudott ugrani, égő fáklyaként nyújtott félelmetes látványt. Ám a könyvben nincs utalás arra, hogy a honvédség (a magyar néphadsereg) nem állt át tömegesen az 1956-os „forradalmárok” oldalára (csak szétoszlott, hazament). Ezzel az 1956-os „forradalom” későbbi „hősei” sem dicsekedtek.
Gyakorlatilag az történt, hogy az ellenforradalmi propaganda küldte meghalni ezeket a még szinte (vagy teljesen) gyereket. Ez az „ellenforradalmi propaganda” a maga tágabb értelmében, hiszen benne volt a Rákosi-korszak bűnei és hibái mellett, az „átnyergelő” értelmiségiek karrierizmusa, zavaros eszmevilága, hamis elképzelés a „polgári szabadságról”, a „magyarság” fogalmáról. Az a propaganda, amelyik mára tönkretette Magyarországot, mert az 1989-es rendszerváltás egy nemzetközi ellenforradalom része volt, és – bár bonyolultabb módon – 1956 „örököse” a mostani FIDESZ-KDNP is, amelyiknek 1956 öröksége már kevés, sőt, nem kívánatos, de nem tud vele mit csinálni, ezért nyúl vissza örökségként mindinkább a Horthy-korszakhoz, és retteg is minden „forradalomtól”. Jó oka van rá!
Kertész Ákos úgy ragad ki az egykori káoszból egy, számára írói szempontból kedvező részt, a tankoknak uszított fiatalok halálát, hogy sem az uszítást, sem a fiatalokban felbukkanó esetleges kételyeket, sem az akkori valóságos miliőt Budapesten, nem érzékelteti eléggé, így műve még „ifjúsági regénynek” sem jó, ha valaki ma elolvassa, a történetből nem tudja levonni azokat a tanulságokat, amelyek a magyar múlt (Rákosi-korszak, Kádár-korszak) és ma élő szomorú jelen megértéséhez, megértetéséhez szükségesek.
1956-ban a magyar társadalom érdekeit tekintve megosztott volt. Jelen voltak még a horthysta múlt maradványai is (katonatisztek, csendőrtisztek, horthysta tisztviselők, kulákok, volt fölbirtokosok, gyárosok és mások), egyesek a Rákosi-korszak törvénysértései során lettek a szocialista társadalom ellenségei, mások viszont csak a Rákosi-korszak bűneinek és hibáinak felszámolását akarták. A kiszabadított közönséges bűnözők egy kis része is fegyvert fogott, feltehetően a bosszú és a zsákmányszerzés vezette. Az értelmiség egy része „szellemi téren” készítette elő az 1956-os ellenforradalmat, különböző okból, nem csak egy esetleges „polgári karrier” vonzotta erre őket, hanem egyeseket olyan elképzelés is hajtott, hogy a szocialista társadalmi rend átalakítása „több szabadságot” adhat, és nem értették meg a társadalmi rend fogalmának lényegét (https://www.facebook.com/photo.php?fbid=786804171816918&set=a.111397106024298&type=3&theater).
Az 1957. évi május elsejei budapesti felvonulás megmutatta, hogy akkorra már a szocialista társadalmi rendnek jelentős tömegtámogatása volt.
Mint említettem, az 1989-es magyarországi rendszerváltás egy nemzetközi méretű ellenforradalom része volt. A Nyugat azonban nem engedte Magyarországon a Horthy-korszak visszaállítását, ha voltak is Antall József miniszterelnöknek e korszak iránt erős nosztalgiái. Egy polgári (tőkés) társadalmi rend jött létre, számomra olyan előrejelzéssel, hogy az liberális polgári eszméjű lesz alapvetően, és bár erkölcsileg visszaesést fog hozni (ezt, persze, nem hangoztatta az új rendszer, éppen ellenkezőleg, a „választójogra” hivatkozóan a „szabadság” bajnokaként tüntette fel önmagát), de a polgári társadalmi rend nagyobb termelékenységével egy magasabb életszínvonalat is. Az erkölcsi visszaesés gyorsan bekövetkezett, a magasabb életszínvonal azonban nem tartott sokáig, mert a kétezres évek derekára a polgári (tőkés) társadalomban nemzetközi gazdasági-társadalmi válság jött, ami Magyarországon, a FIDESZ-KDNP uralmával, az utóbbi tíz évben mind erkölcsi, mind gazdasági téren teljesen tönkretette Magyarországot.
A rendszerváltás után az 1956-os ellenforradalomról megemlékező versem (Október álma - https://www.poet.hu/vers/98032) sokan fogadták gyűlölettel, de, ahogy a magyarországi polgári demokratikus (tőkés) társadalmi rend egyre inkább levetni kényszerült álarcát, ezek a gyűlölködő hangok elcsitultak, ma már ellenvélemények nem hangzanak el, de ez a hallgatás sok mindent takar. Hasonló sorsa lett Márai Angyalához (https://www.poet.hu/vers/147872) című versemnek. Márai verséről prózában is írtam: Márai Sándor Mennyből az Angyal c. verséről, - https://canadahun.com/blogbejegyzes/lelkes-mikl%c3%b3s-m%c3%a1rai-s%c3%a1ndor-mennyb%c5%91l-az-angyal-c-vers%c3%a9r%c5%91l.14971/.
Az egyre jobbra tolódott magyarországi hatalomnak végül már Nagy Imre szobra is áldozata lett, Nagy Imre tevékenysége igen fontos volt, és máig rejtélyes, hogy mi járhatott pontosabban az 1956-os miniszterelnök fejében, amikor arra az ostoba döntésre jutott: felmondja a Varsói Szerződést. Közvetlenül ennek lettek áldozatai Kertész Imre A Nap utcai fiúk c. könyvének „félig még gyermek” fiataljai is (erre, persze, Kertész Ákos még célzással sem utal). (https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=432042797293059&id=100014620267716 – Nagy Imre sorsa).
Ám Budapesten ma is jó néhány „hamis ötvenhatos szobor van”, mert mindegyik hazug, amelyik ötvenhatot dicsőíti, az nem volna hazug, amelyik az igazat tartalmazná talpazatán. Van olyan szobor, amelyik egy egyetem előtt áll, van olyan, amelyik egy téren. A neveket azért nem írom ide, mert nem a „bűnös ártatlanoknak” akarok ártani, hanem csak figyelmeztetni arra, ha „rossz oldalon” álltak is, azért még lelkükben esetleg jót akarhattak. Lehet, hogy ők is áldozatok, valamilyen mértékben mindenképpen.
A Kádár-korszakról, és benne az 1956-os eseményekről, tárgyilagoshoz legközelebb állót Kopátsy Sándor írta Kádár és kora című művében (https://mek.oszk.hu/03300/03345/03345.htm).
Az kétségtelen, hogy sok mindenki felelős a Nap utcai fiúk és lányok haláláért, végső soron az a korszak, amelyben együtt voltak az akkori társadalmi rend hívei, ellenségei, közönyösei, magukat tudósnak vélői és iszonyúan tudatlanjai, - oly sokan, hogy nehéz volna felsorolni.
Ám az is egy veszélyes korszak, amiben most vagyunk, a mostani Magyarországon, együtt. Nagyon is az! 1956 magyarországi eseményei erre figyelmeztetnek tanulságaikkal, amelyekből tanulnia kellene Magyarországnak.
Egyelőre nem látom a hírekből úgy, mintha tanulna.
(2020)
A képen:
A Corvin köz a forradalom és szabadságharc alatt, a Rákosi-címertől megfosztott (lyukas) zászlóval, felvétel: The American Hungarian Federation, forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/1956-os_forradalom#/media/Fájl:Hole_in_flag_-_Budapest_1956.jpg
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!