Egyszer öröm tanít és
máskor bánat tanít.
A fény árnyakkal hozza
ébrenlét álmait.

Tanít mező és erdő.
Tanít a völgy, s a hegy.
Tanít, mit nem tehettél,
s máskor tanít a tett.

Minden út is tanító.
S tanít tévútú hit, -
de mennyi, mennyi embert
oly hiába tanít!

Vagy talán nem hiába,
csak testanyag magát
eljövő Szabadságnak
oly lassan adja át?

Korok egymáshoz érnek,
s élet előre lép,
s viszi, görnyedő hátán,
a sok rész az Egészt?

Költő? Szomorú gyermek.
Egyszerre él, s halott,
egyszerre szól és hallgat,
s fent Csillag mosolyog.

Tanít minden, mi véges,
s tanít a Végtelen.
S bosszús lesz Szív, tanító,
ha sok a szívtelen.

Ész a Szívet tanítja,
máskor a Szív az Észt,
s gyávaság taníthatja
olykor a túl merészt.

Nemegyszer, aki bátor,
tanít, s új ég ragyog,
ahelyett, amely istent
ördögnek eladott.

Egy tanító világban
felnőttél és neked
nem tanított meg semmit
a Szépség-szeretet?

Hol a tudatlant, gyávát,
aljas dicséri: - Hős!,
s szobrok buzgón hazudnak…
E táj nem ismerős?!

Hazugság megtévesztett?
Tanulság, régi-új,
hogy minden tanítódtól
gondolkozni tanulj!

(2020)

Illusztráció: Pixabay.