Minden jön, s múltba átmegy,
hidakon elhalad.
Híd mindenütt. S felettük
mi van? S hidak alatt?

Hidak. Áramlik Részlet,
de hol van az Egész?
Rejtőzik, s csak a Részlet,
ami szemekbe néz?

Hát, az áramlást érzem, -
s amíg érzem, - vagyok?
Lehet, - de az Egészről
én nem hazudhatok.

Költő hazudhat istent?
Akkor, mint holmi pap,
érdek-reverendában
prédikál, szolga csak.

S hány tudós is közömbös!
Meg-meglát részletet, -
s Egész, ismert, s nem ismert,
máris felejtetett.

Nem tudás Tudást játszik?
Rossz érdek mindig ott, -
sorakoznak a Mában
Holnapi gyilkosok.

Hidak. Fény- s árnyvarázslat.
Becsapottak. Hitek.
Ártó, s ártatlan együtt
rossz hitért megfizet!

Szívemben tavasz nincs már.
Megnőtt szomorú fű.
S elkísér nyár-halálig
fénydalos hegedű?

A versből olykor Részlet
mégis szemekbe néz,
s azt kérdi: miért nem kell
Hazája, - az Egész?

Én tudom: miért nem kell,
bár költő nem vagyok.
S azt is: miért halottak
a halhatatlanok,

s miért hazudnak istent
kis és nagy szégyenek,
s teszik tönkre a Földet
az embertelenek.

Tudni tudom, s nincs senki,
ki itt tudni akar, -
és így lesz hazug minden:
lélek, szív és a dal.

Az áramlás, az, persze,
hidakon megy tovább,
s az emberség, ha gyenge,
becsapja önmagát,

habár lehetne látó,
ki az Egészre néz,
ha elárulja Részlet,
hogy hol van az Egész,

hol van Szépség, Szabadság,
hol van egy jobb Idő…

S tudom, hogy miért nem kell
a Megismerhető!

(2020)

Illusztráció: Pixabay.