Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1971
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2020-08-21
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (580)
-Mese (283)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (864)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2020-05-11 12:43:08
Megtekintve: 78
A törpe tornya
Harangkongató János ősei gazdagok voltak, - de hol volt már az!

Ám azért hét hold föld, egy kicsike erdőbirtok, rajta egy toronnyal, meg egy kis tornácos ház a faluban, Kerekszilváson, hát, ha ez nem is sok, azért ennyi maradt még, meg egy kutyabőre is volt a falubeli ház padlásán, - így nevezték valamikor a nemesi oklevelet, mivel azt eredetileg kutyabőrre írták, a király parancsára.

Hozzá kell tennem, hogy János parasztként élt, de azért olvasott ember volt, sőt, egy könyvet is írt, a közeli városkáról, Büszkénkörtésről, valójában nem is teljesen arról, mert belevette saját álomvilágát is.

Hát ez a könyv olyan volt, mint amikor egy szépen hímzett tarisznya tele van szem-száj ingerét okozó ínycsiklandó finomságokkal, falatokkal.

Mi tagadás: egy teli tarisznya után inkább kaptak volna az emberek, mint János könyve után.

Ez mindig kiderült, most is, amikor János bekocsizott a városba, új kaszát, ásót venni, mert druszája, a könyvesboltos, Mutyuka János, azzal fogadta:
- Nagyságos úr, a múlt hónapban, hosszú szünet után, mégis el tudtam adni egy darabot, a könyvéből. No és el sem tudja képzelni, hogy ki vette meg! Maga Kerecsen Éva, személyesen!

Kerecsen Éva a vidék legszebb és leggazdagabb hölgye volt.

Apja, a posztókereskedő, híres volt arról: az a posztó, amit ő árul, azt még, ha valaki megveszi, utódjára is hagyhatja, örökségként, az még akkor is posztó. Így a „se pénz, se posztó” mondás Kerecsen Zsigmondra és leányára nem vonatkozott, mert volt posztójuk, az sok pénzt hozott. Hozzá kell tenni: Kerecsen Zsigmond a legkülönbözőbb szövetféleségeknek is tudósa volt, nem csak a posztóféleségekhez értett, hanem még a selyemszövetekhez, de még a jutazsákok anyagához is. Külföldön is ismerték a nevét, mert könyvet is írt a tudományáról, igaz, ő is csak egyet, de vastagot, és azt külföldön vették, legalábbis nem fizetett rá a kiadására. Büszkénkörtésen viszont nem az ő tudós könyvére áhítoztak, hanem csodaszép és gazdag leánya kezére. Úgy kéregették a kezét az udvarlók, mint az édességre vágyó gyerekek a cukrot.

Kéregetni kéregették, de nem jutottak el a gyönyörű leánynál még egy csókig sem. Utóbbi okból Kerecsen Évát azzal vádolták egyesek, a háta mögött, hogy fennhordja az orrát.

Éva nevetett, amikor ez a fülébe jutott:
- Hát miért lógatnám az orrom, ha nincs rá semmi okom? Ha eljön a szerelem, meglátszik majd szívemen!

Harangkongató János vett a városban új kaszát, ásót, meg néhány apróságot, - és talált egy apróságot!

Az apróság egy síró kisgyermek volt, de olyan kicsike, hogy János csodálkozott, - ez egy törpe gyereke! Úgy is nézett ki, mint egy mesebeli törpécske, - de hát hogy nézzen ki, ha egyszer törpe?

Megkérdezte a fiúcskát:
- Miért itatod az egereket?

A kis törpegyerek ráütött János térdére, szemlátomást fájdalmától mérgesen:
- Nincs már mamám! Nincs már papám! Árva vagyok, és a ház is árva, ahová vinni akarnak! Megszöktem!

János felemelte a gyereket, vállára vette, és azt mondta:
- Most már ketten együtt óriássá lettünk! Ne félj, elrendezem a dolgot! Megtudjuk, hogy tényleg árva vagy-e, és hogy a ház is árva-e! Most nem az árvaházba megyünk, hanem a minket váró házba!

Felvitte a gyereket a városházára. Ott Jánost nagyon süvegelték, mert tisztelték őt: kutyabőre is van, tornya is van, de még könyvet is írt a városról, amit a gróf, aki a vidék képviselője volt az országgyűlésben, ugyan nem olvasott el, de úgy tett mintha olvasta volna, és sokszor emlegette, mindig úgy és ott, ahogy és ahol hasznosabbnak hitte.

Mondták Jánosnak a városházán: igaz, amit a törpe fiúcska mondott, éppen tegnap temették el mindkét szülőjét, és holnap be akarták vinni az árvaházba, de megszökött. Hiába mondták neki, a ház nem árva, csak úgy nevezik!

Azt mondta erre János:
- Én hajlandó vagyok magamhoz venni, és később talán örökbe is fogadom, mert nagyon megsajnáltam. Csináljanak erről egy hivatalos írást!

Odalépett Jánoshoz egy szépséges kisasszony, aki nem akárki volt, mert Kerecsen Éva, és azt mondta:
- Ön éppen olyan jószívű, mint Büszkénkörtés csodavilága című könyvében
Szemekbenéző Aladár! Én mindjárt elintéztetem a polgármester úrral azt az írást, mert ez a kisfiú már nagyon fáradt, majdnem elalszik. Egy másik ügyben jöttem, de két legyet is el lehet intézni egy csapásra, ha a mesebeli szabó hetet is tudott!

Hát alig telt bele tíz perc, már jött is ki a leány, kezében az írással, maga mellett a polgármesterrel, akitől a szépséges hajadon búcsúzóul kézcsókot kapott, de a város feje igen nyájasan köszönt vissza Jánosnak is, eszébe jutott: megint közeledik a polgármester választás, nem árt szerezni egy kis népszerűséget, mert biztos, ami biztos!

János meg hazaszekerezett a törpe kisfiúval, akinek irataiból kiderült, hogy a neve Boldog János. No, milyen távol került most a boldogságtól, ami ott van a nevében!

Megvacsoráztak, utána János lefektette a kisfiút, aki rögtön elaludt.

Másnapra a gyerek kicsit megnyugodott, bár időnként sírdogált, de Jánosnál érdekes állatok voltak a kertben: Berci, a juhászkutya, Nyifóka, a tarka macska, de meg tyúkok, libák, kacsák is… Lám, a falu érdekesebb, mint a város!

János másnap a tornyát is megmutatta az erdőben. A torony valamikor kimagaslott a fák közül, de most már csak a teteje kukucskált ki az erdőből, mert a fák megnőttek, de a torony ezt nem tudta megtenni.

A torony láttán a kis törpegyerek felkiáltott:
- Erdő! Erdő! Torony! Torony! Erdőben akarok lakni! Toronyban akarok lakni!

János elmosolyodott:
- Egyedül nem lakhatsz itt, mert itt éjszaka bagoly huhog! Félnél!

- Nem félnék! Visszahuhognék! – mondta Jancsika.

Mindjárt be is mutatta huhogás tudományát. Hát leesett ám János álla! A kis törpegyerek úgy huhogott, hogy még egy igazi baglyot is megtévesztett volna. Egyet később meg is tévesztett, mert az visszahuhogott.

Kiderült: a gyermek, szüleivel, egykor erdőben élt. Korához képest sok mindent tudott erdőről-mezőről, otthonosan érezte ott magát.

Megegyeztek: néha a toronyban alszanak, de legtöbbször nem, mert Jánosnak foglalkoznia kell a kis gazdasággal is. Hét hold föld nem valami nagy birtok, de azért sok munkát ad!

Azt mondta Jancsinak János:
- Ha akarod, szólíts apunak! Sajnálom, hogy szüleid meghaltak, de apaként foglak szeretni. Később írást is csináltatok, örökbe fogadlak!

Jancsi ennek nagyon megörült.

Közben a városban Kerecsen Évával furcsa dolog történt, olyan, ami sok leánnyal megtörténik a világon, - de azért mégis különös, rejtélyes!

Két hét minden napján, naponta többször is, eszébe jutott Harangkongató János, meg a kis törpe gyerek. Milyen csinos kakas is ez az önérzetes legény, milyen szép könyvet írt, milyen jószívű… Azóta, hogy a városházán látta, álmában is megjelent, többször is. Kicsit szidta is magában: azóta sem jelentkezett… Milyen legény egy ilyen legény, aki ilyen csinos tyúkot, mint ő, fel sem keres? Persze, van udvarló kakaslegény körülötte bőven, de azok még az ő szívpitvarába sem jutottak be, nem hogy szívkamrájába… Udvarolnak ugyan, de ott vannak az udvaron, vagy még ott sem!

Édesapja, a tudós kereskedő, pedig az elég szórakozott volt, azt mondta neki az egyik vacsoránál:
- Nem vagy te szerelmes, Éva? Melyik udvarlód szívostroma látszik sikeresnek?

- Egyik udvarlómé sem, papus! – mondta Éva. Olyan valaki jár a fejemben, aki nem udvarlóm, felém sem néz, nem hozományvadász, de nem bánnám, ha rám vadászna! Talált egy kis törpegyereket…

- Akkor kitaláltam! – kiáltott fel az apja. Fél füllel hallottam a törpés történetről, de meg a szekrénykéden levő könyvet, bár nem volt illendő tőlem, amit vettél, elvettem, elolvastam… Hát, annak hiába Büszkénkörtés csodavilága a címe, több van benne az ő csodavilágából... Szép szövet a posztó, leszek tanácsosztó! Nem olyan nagy dolog egy ilyen szép és rendes lánynak, mint te, közelebb csalogatnia a szívéhez egy legényszívet. Elhintózol, hogy megnézd a kis törpét. Ebben nincs semmi illemszegés. Kis törpe meglát, megszeret. Meghívod hozzánk a kis törpét pár heti nyaralásra. Az a János beleegyezik. Mellékesen közlöd vele, hogy, ha akar, eljöhet ő is megnézni: miként érzi magát a kis törpegyerek? Nem fogod kinézni, sőt, ebbe-abba benézhet!

Éva ezen előbb nevetett, de azután rájött: jó tanács ez!

Harangkongató János másnap többször is elámult. Milyen szép hintó érkezett Kerekszilvásra! Milyen gyönyörű leány száll ki belőle, - de hiszen ez Kerecsen Éva! Hozzájuk jött!

Éva már ott is állt a kertkapuban, egy díszes tarisznyával, és nevetve így szólt:
- Hét szép szilva, kék és kerek, lakik itt egy törpegyerek? Van itt legény, aki János, s ért a kapu kinyitáshoz?

Jött János, de Boldog Jancsika gyorsabb volt, és azt kiáltotta:
- Eljött az a szép néni, aki a házban volt!

A ház alatt a városházát értette.

Hát mozgalmas nap lett ez mindhármuk számára. Éva nem csak velük reggelizett, hanem később kihintóztak János kis erdejéhez, Jancsika büszkén mutatta meg a tornyot, meg huhogási tudományát is bemutatta. Úgy fogta Éva kezét, mintha az édesanyjáét fogná.

- Nem is kérdezed tőlem, hogy mi van a tarisznyámban? – mondta Éva. Abban három ajándék van neked. Apukádnak más ajándékot hoztam, szóbelit!

Hát, amikor Jancsi meglátta ajándékait, először ámult, azután nagyot ugrott örömében. No, ez nem csoda, mert a három ajándék nem akármi volt, egy messzelátó, amit távcsőnek is neveznek, egy nagy bicska, aminek több pengéje is volt, de egyéb csodaszerszámokat is rejtett, meg egy sokzsebes hátizsák, tokban.

Jancsi megcsókolta Éva térdét, és azt mondta:
- Te olyan jó néni vagy, mint az én anyukám volt!

Itt azonban a kis törpegyerek szeméből mindjárt ki is hullott három könnycsepp, - az egyik mamájáért, a másik papájáért, a harmadik saját magáért?

Vacsora után azt mondta Éva:
- Kedves János, ha Jancsi is akarja, és Ön is megengedi, akkor néhány hétig nálunk nyaralhatna Jancsika. Ám Édesapám Önt is szeretné megismerni, nagyon tetszett neki az a csodálatos könyv, amit Ön írt.

No és most olyat fogok tenni, ami egy leánynál nem is illendő. és amit eddig nem is tettem soha: ha elfogadja, kinevezem udvarlómnak. Akkor jön hozzánk, amikor akar, akkor udvarol nekem, amikor akar, és Jancsikát nálunk, a kisfiú vendégsége alatt, bármikor meglátogathatja! Nos, elfogadja az udvarlói kinevezést?

A pirulás nem férfias dolog, de János elpirult, és kissé szomorúan mondta:
- Ön, kedves Éva, szépségével és lehetőségeivel büszke sas madár! Mit tudna kezdeni egy olyan szürke dolmányos varjúval, udvarlóként, mint én?! A sas fent száll, a magasban…

A leány elnevette magát:
- Aki ilyen gyönyörű könyvet tudott írni, mint Ön, János, az ne szerénykedjék ennyire! Szavaival már most is udvarol, hiszen hol vagyok én egy magasban szálló sas madártól! Nem lehet, hogy inkább a gólyát várnám itt lent, puha fészekben? Puhatolja ki, János, azzal a keménynek gondolt jó szívével, ami dehogy kemény!

Mi tagadás, Jancsinak nagyon tetszett Éváéknál. Mondta is:
- Te szép néni, te olyan jószívű vagy, mint az én nevelőapukám! Ha te volnál a nevelőanyukám, akkor én hálából olyan, de olyan jó gyerek lennék!

Éva mosolygott:
- Én nem kívánnám tőled azt, hogy mindig jó legyél, de azért az a jó, ha a gyerek nem akar rossz lenni… Olykor egy kis csintalanság még nem a világ!

Múltak a hetek, és mivel Jancsi még mindig nem unta meg a vendégeskedést Évánál, János is gyakori vendég lett a Kerecsen-háznál. Olyannyira, hogy a leány kezéért, szívéért versenyzők lassan elmaradtak, belátták: az már Jánosra vár csak.

Egyszer, amikor az erdei toronyhoz kirándultak hármasban, Jancsi félrehívta nevelőapját, és megkérdezte:
- Apu, mit jelent az, hogy mafla?

- Azt jelenti, hogy olyan ember, aki nem mer megtenni, vagy nem ismer fel valamit, amit könnyen megtehetne, felismerhetne, és neki is jó volna, ha ezt megtenné, felismerné… - világosította fel őt János.

Ám egy perc múlva hozzátette:
- Különben hol is hallottad ezt a szót, Jancsi?

- Éva Néniéknél hallottam! – válaszolta Jancsi. Azt mondta Klára Néni, aki oly finom süteményeket tud sütni: - Ez a Harangkongató Úr is egy nagy mafla! Éva már régen kész odaadni neki a kezét, ha kéri, de ez csak hallgat, mint a csuka, pedig látszik rajta is, hogy ő is ezt szeretné. A csukát ismerem, ilyen halat többször fogtam a tóban!

Később a torony tetején János így szólt Évához:
- Most itt vagyok Ön mellett, Éva, Ön megtűri maga mellett a maflákat?

A leány elpirult:
- A maflákat semmiképpen, de egy maflát igen. Azt, aki most is itt áll mellettem. Ám nem bánnám, ha maflaságát abbahagyná, és úgy bánna velem, ahogy a szíve szeretné!

Erre János átölelte Évát, és nem is akárhogyan, és Éva arca az örömtől és a csókoktól tűzpiros lett.

A nagy csókolódzás közben nem vették észre, hogy Jancsi is feljött az alsóbb lépcsőkről, és amikor Jánost és Évát ölelkezni látta, felkiáltott:
- Az apukám már nem mafla, és Éva Néni lesz az anyukám!

Éva nevetett:
- Így lesz, és a gólya remélhetően hoz majd neked egy kis játszótársat, aki eleinte időnként, lehet, hogy bőgni fog, máskor meg nem!

Jancsi ennek nagyon megörült, és mindjárt mutatta, hogy ő milyen jó gyerek lesz:
- Nem baj! Ha nem bőg, akkor én majd bőgetem!

(2020)

Az illusztrációt DORA WIESZT készítette.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!