Már régen nem vagyunk sehol sem,
se kint, se bent,
csak egy-egy vers méri, magányban,
a végtelent.

Szabadság?! Ez? A szádra venni
mered, magyar?
Ha újra jönne, szádra verne
Nemzeti dal!

A Hit? Most azt is szádra venned,
Hívő, örök
szégyen: hagytad, s a Bibliádra
hány pap köpött!

A Becsület? A tolvaj népség
tudja: mi az?
S Haza? Kertjében undorító
lett már a gaz!

A Tudás? Azt hitted, hogy nem kell,
s nem láttad át:
embertelent ültetnek trónra
az ostobák!

Magyar, ki magyart foszt ki, nemzet
része? Lehet, -
de ily magyar sárba lerántja
a nemzetet!

Már régen nem vagyunk sehol sem,
s hol van az ok?
Itt is, ott is hányingert keltő
nagy tolvajok!

Ha átnézel a múlt világba:
rémiszt a kép,
mert minden népből megszülethet
egy CSŐCSELÉK!

Ám Szabadság is megszülethet:
szív szép Hazád, -
de aljas, torz világot szül csak
a gyávaság!

(2020)

A képen:
Kossuth Lajos Cegléden, 1848-ban, Franz Kollarž (1829 – 1894) illusztrációja, forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kossuth_Lajos#/media/Fájl:Kollarz_Kossuth_Cegléden_1848.JPG