Turul rokona e „nemzeti” madár.
A hun nemzet most csak hever, és nem áll
meg a lábán, - és bármilyen keserű:
fentről prédára les a dögkeselyű!

Túlteljesít ám, bizony, e nagy madár!
Nem csak dögre les, - de dögöt is csinál,
és milyen mohón száll a húsdarabbal el,
e tettre vigyorgás, vijjogás felel.

Te is vigyorogsz, székely góbé, ki itt
nem élsz, s távolról kedveled karmait,
s ha hullat ezt-azt, arra éles a szó:
a becstelenség lett nálad szavazó?

Nagy Hegyeid közt van még igazi hun?
Vagy csak olyan már, ki szemeket behuny?
Mellet döngetnek a wasskeresztesek,
míg imák imádják az álszenteket…

Ezt látja itt még egy-egy igazi hun,
de Isten nem!, - ez régóta már gyanúm:
az Isten, szegény, ma is Kereszten ott,
s a Kereszt mögött röhögő gyilkosok.

Bármilyen népből csőcselék úgy lehet,
ha uszítják, s mikor esze elveszett,
fel sem ismeri azt, hogy csak áldozat,
s az uszítókat elrejtik színfalak…

A múltba úgy nézz: igaz legyen a Dal,
a Szó, Vereség épp úgy, mint Diadal,
Győri Futás, és 48-ban a Pest,
mikor a Nemzeti dalba szeretett!

Ázsiában még más táj volt, más Haza,
a Kárpátokig fénylett fel Csillaga,
ott űzötten is voltak bátor sasok,
s szívben Holnemvolt szép mesét hallgatott!

Lehet, ily idő létezik valahol,
és benne szív még a Hazáért dalol,
s szívben emberség máig nem lett halott?

Valahol élnek még ilyen magyarok?

Itt a nyáj legel, de mérgezett a fű.
Itt tetemre vár mennyi dögkeselyű!
Itt csőcselék, míg nyál freccsen, a lopott
prédáért orgazdáknak vigyorog.

Hát nem szégyelled magad székely-magyar,
s más külhoni, ha szerzésekért hamar
Nyelved fizet, és Szavazatod fizet,
s eladod Hazád, Becsületed, Szíved?!

Én nem is értem ezt meg, mivel talán
különc vagyok: a Szépség az én Hazám,
egy szebb, s jobb Idő vérpiros Csillaga,
amelyben ma is ott Petőfi Szava!

(2020)

Illusztráció: Pixabay.