Feltöltve: 2020-02-23 17:10:48
Megtekintve: 1342
A lustácska legény
Nem akarok rosszabbat mondani, azaz írni, Kanyargó Jánosról, mint amit megérdemelt. Volt, amikor nagyon lusta volt, volt, amikor csak azon gondolkodott: miként kerülhetné el a munkát, ha már a munka nem kerülte el őt, és volt, amikor még dolgozott is, ha nem is zengett hozzá munkadalokat, mert, ha muszáj, akkor muszáj, - enni is kér bizony a száj! Így, nagyon jóindulatú matematikai átlagként, kijött az igazság: lustácska mindenképpen volt, rossz nyelvek talán ménkű lustának is nevezhették volna, vagy a túlbuzgó, szigorú munkamániások.
A tanító úr az iskolában félig-meddig megoldotta a dolgot:
- Na, gyere csak ki János, mutasd a házi feladatod! Nem készítetted el?! Megajándékozlak egy közmondással: „Aki nem dolgozik, ne is egyék!”. Add csak ide a magaddal hozott tízórait! Jól jegyezd meg: írni, olvasni, valamint számolni mindenkinek tudnia kell! Ugye, te nem számoltál azzal, hogy elveszem a sonkás kenyered, és megeszem helyetted? Én igen, mert én dolgozom!
Nem sokszor ismétlődött ez, csak még kétszer. Utána Jánosnak támadt egy ötlete, vagyis kettő: reggelire az eddigieknél is többet eszik otthon, továbbá a tízórait még az iskolába menet elfogyasztja. Ha a tanító úrnak nincs mit elvennie, akkor mit tehet?!
Nem minden tanító tehetetlen azonban, Susulyka Árpád sem volt az.
Beszélt Kanyargó Károllyal, János apjával, a fiú reggelijéről, és utána annak otthon lemért fizikai mennyisége oly mértékben csökkent, hogy János tulajdonképpen inkább a reggelijét fogyasztotta, tízóraiként elnevezetten, az iskolába menet. No meg az el nem készített házi feladat ott is megbosszulta magát, hogy Jánosnak pótolnia kellett mulasztását, de már az osztályterem fogságában, bezártan.
Persze, voltak még ötletei, de a tanító úrnak is ellenötletei. Így végül János megtanult írni, olvasni, számolni.
Szükséges e három tudás? Petőfi szerint egykor a magyar nemes azt vallotta: nem ír, nem olvas, a tudománynak sem él, mert a tudósok mind szegények, adósságot viszont számolás nélkül is tud csinálni, sokat is. Dolgoznia pedig a parasztnak kell a nemes helyett. Hát, ez, ugye nem volt nemes gondolkodás!
Ám most ne törjünk pálcát sem a Költő, sem a magyar nemes felett, maradjunk a tényeknél: János, végül, megtanult írni, olvasni, számolni.
János apjának viszont nem tetszett a legény ágyon való heverészése, azt nem bírta nézni. János anyja sem, de az más módját választotta a nem nézésnek: meghalt.
János apja eléggé módos volt ahhoz, hogy egy idő után így szólhasson a fiához:
- Legény vagy már, nem nézem el a lustálkodásod, de kapsz tőlem egy házat, válaszd ki a helyét, odahozatom a falakat, ablakokat, tetőt, bútorokat, összerakatom, azután éld a világod! Ha nagyon muszáj, akkor odanézek, ha nem, akkor félrenézek. A tiszttartóm felesége majd visz neked időnként enni, de nehogy elmerd csábítani, mert akkor letöröm a derekad én is, még ha a tiszttartó megbocsátaná is! Jól jegyezd meg: így lesz egy évig, de, ha közben nem válsz lustából legalább mérsékelten dolgossá, akkor a házad szétszedetem, és elvitetem!
Tekintettel arra, hogy a tiszttartó felesége nem volt egy fokkal sem szebb, mint a csúnyának elképzelt ördög, valamint erényeinek megtámadóját akár egy sodrófával is le tudta volna ütni, Jánosnak nem is jutott csábítási merénylet az eszébe.
A házba viszont János apja igen szép régi bútorokat vitetett, és még az ágynak is négy kereke volt, gurítani is lehetett.
No, minden jó volt Jánosnak, - egy évig. Ám akkor úgy ébredt fel a négykerekű ágyán, hogy nem tudta: itt van a világvége az ágya végén? Merthogy az ágy körül a megszokott világ sehol! Vagy besurranó tolvajok lopták el a házat?
Ám később eszébe jutottak apja szavai, és ez a helyzet nem vidámította. Vigasztalására csak egy kóbor csacsi érkezett, aki valami taligába fogás elől szökhetett meg valahonnan.
Itt Jánosnak támadt egy nagy ötlete, ami még tovább nőhetett. Mi volna, ha a csacsit befogná a kerekes ágyba, akkor heverészhetne tovább. Ez a szamár elhúzhatná őt ágyastul valahová, ahol egy szép leány jönne, megszánná, és hozna neki reggelit. Ha a türelem rózsát terem, mint a tanító úr mondta, talán akkor reggelit is.
Leány sokáig nem jött, Kanyargó János ezért a csacsit hibáztatta. Az ilyen hibáztatás, sőt, bűnbakká való kinevezés, nem idegen a világtól. A csacsi nem is vette a lelkére mindazt, amit János mondott neki, és amit nem akarok megismételni, - úgy látszik, hogy ez a kétfülű ismerte már a világot!
Ám a leány helyett a csacsifogat találkozott egy hosszú szakállú emberrel, aki nagyon tátotta a száját a különös jármű, meg utasa láttán.
Azt mondta ez a szakállas Jánosnak:
- Szép a szamarad, te legény, ha ugyan legény vagy még! Ám valószínűleg legény vagy, mert, ha feleséged volna, az nem engedné meg neked ezt az utazást a vakvilágba… Támadt egy ötletem. Az én apám már nagyon nehezen mozog, kénytelen az ágyon feküdni, ami nem tesz jót neki, kedvetlen is, de ilyen fogaton még látogatóba is utazhatna a falun belül. Az vidámítaná! Nem lakunk messze, gyere, látogass meg minket!
János ebbe beleegyezett, mert arra gondolt: ha ott nagyon néz valami ételt, még reggelit is kaphat. Régebbről emlékezett, hogy miként nézett ilyenkor, szájba tehetőt váróan, a kutya, meg a macska, amelyik így kunyerált. Még az ő szigorú apjának a szívét is sikerült olykor meglágyítaniuk!
A szakállas ember apjának nagyon tetszett fia ötlete. Mindjárt vidámabban tekergette hosszú szakállát, amelyik szakállversenyben legyőzte a fiáét.
János kijelentette:
- Ez az ágy olyan értékes, hogy azt ki sem lehet mondani! Nemcsak azért, mert megvan mind a négy kereke! Amikor a tanító úr almafájáról benéztem a házába, ott láttam egy kinyitott képeskönyvön egy ilyen ágyat, és azon egy császár heverészett…
Ezt azonban nem folytatta, mert eszébe jutott, hogy nem egészen törvényes úton jutott be a tanító kertjébe, onnan az almafára, valamint mennyire izgatottan kereste másnap a tanító kedvenc nádpálcáját, amikor kiderült, hogy mégsem felejtette ott az iskolában…
Az ember, meg annak apja azonban azt mondták:
- Látjuk, hogy ez egyértékes ágy, de észben kell tartani: a ló ritkán szamarabb a szamárnál, és a közmondás is úgy véli: akkor kell a szamár, ha ló nincsen. Adunk az ágyért és a szamárért egy lovat, széles nyereggel, meg egy tele tarisznyát. Igaz, vénecske a ló, de még nagyon tud rúgni. Az a szokása, hogy, ha nem a gazdája akarja elkötni, akkor a lókötőt, vagyis a lótolvajt, úgy megrúgja, hogy jobban sem kell! A ló neve Csendes, ez nem egy szilaj, vágtató ló, ennek hátán úgy aludhatsz, ahogy még anyád kötőjében sem! Ez csak poroszkál. No és adunk hozzá egy tele tarisznyát, cipó, sajt, füstölt hús, borocska…
A tele tarisznyára igent mondott János korgó gyomra. Megtörtént a csere.
Hát igazat mondtak a hosszúszakállúak! A Csendes nevű ló nem volt egy versenyparipa. János elbúcsúzott, búcsúzáskor még a hosszúszakállú ember feleségének kezét is udvariasan megcsókolta, igaz, egyúttal kivette az asszony kezéből azt a nagy lángost, ami abban volt, közben meg a másik kezével, már úgy értem, hogy a sajátjával…
Az egyik faluban, mikor János átkocogott rajta a lován, nagy falragaszt látott, csúnya ábrázatú banditát népszerűsített, és hosszú szám volt alatta… Éles eszű volt János, rögtön tudta, hogy vagy a bandita elfogásáért fizetnek ilyen nagy összeget, vagy a bandita nem sajnál akár ennyi golyót sem azoktól, akik el akarják fogni… Lám, mégiscsak igaza volt a tanító úrnak, hogy az isten nyugosztalja, bár még nem halt meg, kell az olvasás és számolás, mint tudomány! Lehet, hogy az írás is?!
Jött egy liget, utána egy erdő, de akkor már János kikötötte a lovat, mert régen volt a lángossal a reggelije, elő kellett vennie a tarisznyát.
Hát hogy milyen becsületes lovak is vannak!
Persze, becsületes emberek is léteznek, hiszen fehér holló is repülhet ide-oda, de meg fekete holló is fehérre festetheti magát…
A Csendes nevű lovat ugyanis el akarta kötni egy lókötő. A becsületes ló azonban a gazfickót úgy megrúgta, hogy az jobban elalélt, mint a túl érzékeny leány, akinek egyszerre két legény is megkérte a kezét, és jobbnak látta a választ elodázni: hátha jön a kettőhöz még egy harmadik is?
Itt bújt ki Kanyargó Jánosból az eddig szemérmesen szunnyadozó dolgosság! Az ájult gonosztevőben ugyanis felismerte a falragaszon látott, nagy számmal népszerűsített gazfickót, ezért: 1.) elvette annak pisztolyát, 2.) meztelenre vetkőztette (úgy nehezebb szöknie), 3.) nem csak kezét-lábát kötözte meg derekasan, hanem a száját is betömte, 4.) jóval odább vonszolta, és a megkötözöttet még egy fához is kikötötte, valamint ágakkal álcázta is, 5.) a gazfickó lelőhelyéről pontos térképet készítetett a sajtról megmaradt sajtpapírra (lám, minden jó lehet valamire!).
Hát nem volt közel a legközelebbi rendőrőrs, de azért a Csendes nevű ló mégis odaért. Ott, az iroda falán, megjelent annak a banditának a képe, akit Csendes megrúgott, János pedig olyan szakszerűen megkötözött.
Ám János figyelme a panaszt felvevő rendőrre irányult. Egy hölgy volt, remélhetően leány még, János legényálma!
Hát igen, leány volt még, igen testes, igen nagy szemű, és igen határozott, de még egy asztal mögött igen nagy, kényelmes karosszékben is ült, és szigorúan nézett Jánosra:
- Mi kéne, ha volna? Valljon be mindent!
János rámutatott a falon levő bandita arcképére, és hozzátette:
- Azt a lókötőt megrúgta a lovam! Megkötöztem!
A kívánatos leány nagyot ordított:
- Őrmester Úr!
Bejött egy rendőr, nem volt olyan nagy, mint a Himalája, de azért az a nagy hegy is tisztelettel nézett volna rája. No és mekkora pisztolya volt!
Azt mondta János, miközben a fali képre mutatott:
- Azt a gazfickót megfogtam, megkötöztem, itt van a térkép arról, hogy hol található. Őrmester Úr keresse meg, vegye gondozásába, az őrmester úré a fele jutalom, én inkább itt maradok e szép leánynál, és bevallok neki mindent!
Az őrmester ráordított Jánosra:
- Én Betyárfogó Károly vagyok, ez a rendőrnő pedig az én leányom, Betyárfogó Éva! Valljon be neki mindent, azután majd visszajövök, ha biztonsága helyeztem Véreskezű Mátyást, ezt a veszélyes bűnözőt, akinek a kezén sok minden szárad, de még mindig nedves! Felveszem a jutalmat is, a fele az enyém, ha már ilyen nagylelkű volt, de, ha becsapott, akkor magára csapom a börtönajtót!
Az őrmester ellovagolt, lóhalálában, de majdnem saját halála lett, mivel a kapuhoz kikötött Csendes, félreértésből, meg akarta rúgni. Igaz, Csendes kapott a hátára egy olyan csattanósat, hogy máskor talán nem siet annyira a rúgással.
János töredelmesen mindent bevallott Betyárfogó Évának. Saját lustaságát, ügyeit a tanító úrral, ügyeit az apjával, ügyét az eltűnt házzal, a kerekeken guruló ágyat, amit a csacsi húzott, meg a többit. Azt is bevallotta, hogy Betyárfogó Éva annyira megtetszett neki, hogy szívesen lenne a leány udvarlója, de meg később a kezét is megkérné. Sokan vetélkednek Éva kezéért?
A leány nem vallotta be, hogy a falubeli legények igen mérsékelten tartanak igényt az ő kezére, hanem inkább hümmögött. Minek kellett volna ezt bevallania, nem az ő bűne volt ez, hanem a falubeli legényeké…
Betyárfogó Károly, Éva apja, sokáig nem jött meg, mert a banditát a városi börtönben helyeztette el, biztos, ami biztos alapon, de, amikor megjött, percenként fülig szaladt a szája:
- Jutalom biztosított! Előléptetésem kilátásba helyezték. Rendes legény ez, akit vallattál? Nem követett el bűnt?
- Azt csak annyiban, - nevetett Éva, - hogy még nem kérte meg a kezem, ám elkérte, és megcsókolta, mindkettőt. Úgy döntöttem, hogy abbahagyatom vele a lustaságot, dolgoztatom otthon, felköltöztetem a padlásszobába, igaz, nehezen fér majd el azon a szűk helyen, de, ha kivisszük onnan a kisszekrényt…
Hát, mi tagadás, János elkezdett megjavulni. Kertészkedett, Betyárfogóék igen nagy telkén kőutat épített ki, hogy Évának ne kelljen besároznia a cipőit.
Éva esténként mindig felment Jánoshoz a padlásszobába, amelyik kicsi volt, de azért, nagy nehezen, elfértek benne, ha nem egymás mellett, akkor egymáson. Sok jó ember kis helyen is elfér, tartja a mondás, de ők csak ketten voltak, igaz, kitettek testileg négy-öt embert is együtt.
Egy napon Betyárfogó Éva elővette a bilincset, és saját magához láncolta Jánost.
A legény megijedt:
- Mit követtem el?!
- Amit elkövettél, azt együtt követtük el! – mondta Éva. Viszlek a paphoz. Hamarosan helyet kell cserélnünk. Te leszel a kényelmes rendőrségi karosszékben panaszfelvevő, én meg otthon babafelvevő. Jön egy kis Kanyargó betyár, - vagy betyárfogó leányka, mint amilyen én is vagyok?!
Kis betyár jött, de csak a gólyaidő letelte után, azonban az esküvőre és a lakodalomra más valaki eljött: Kanyargó Károly, János apja. Megölelte menyét, és így szólt Éva apjához:
- Én is Károly, te is Károly, - és rokonok lettünk mától! Visszaadom a fiam házát, - hol szereltessem össze?
- A kerti telkünkön! – mondta Betyárfogó Károly. Azon van ligetecske, tavacska, kisebb ház, legyen mellette egy nagyobbacska is!
Később szükség is volt mindkét házra, mert megszaporodtak a betyár fiúcskák, és jött hozzájuk két betyár leányka is!
Lett is ám ott olyan betyárkodás, hogy még a környékről is odajöttek a betyárromantikát keresők!
(2022)
Illusztráció: Pixabay.
A tanító úr az iskolában félig-meddig megoldotta a dolgot:
- Na, gyere csak ki János, mutasd a házi feladatod! Nem készítetted el?! Megajándékozlak egy közmondással: „Aki nem dolgozik, ne is egyék!”. Add csak ide a magaddal hozott tízórait! Jól jegyezd meg: írni, olvasni, valamint számolni mindenkinek tudnia kell! Ugye, te nem számoltál azzal, hogy elveszem a sonkás kenyered, és megeszem helyetted? Én igen, mert én dolgozom!
Nem sokszor ismétlődött ez, csak még kétszer. Utána Jánosnak támadt egy ötlete, vagyis kettő: reggelire az eddigieknél is többet eszik otthon, továbbá a tízórait még az iskolába menet elfogyasztja. Ha a tanító úrnak nincs mit elvennie, akkor mit tehet?!
Nem minden tanító tehetetlen azonban, Susulyka Árpád sem volt az.
Beszélt Kanyargó Károllyal, János apjával, a fiú reggelijéről, és utána annak otthon lemért fizikai mennyisége oly mértékben csökkent, hogy János tulajdonképpen inkább a reggelijét fogyasztotta, tízóraiként elnevezetten, az iskolába menet. No meg az el nem készített házi feladat ott is megbosszulta magát, hogy Jánosnak pótolnia kellett mulasztását, de már az osztályterem fogságában, bezártan.
Persze, voltak még ötletei, de a tanító úrnak is ellenötletei. Így végül János megtanult írni, olvasni, számolni.
Szükséges e három tudás? Petőfi szerint egykor a magyar nemes azt vallotta: nem ír, nem olvas, a tudománynak sem él, mert a tudósok mind szegények, adósságot viszont számolás nélkül is tud csinálni, sokat is. Dolgoznia pedig a parasztnak kell a nemes helyett. Hát, ez, ugye nem volt nemes gondolkodás!
Ám most ne törjünk pálcát sem a Költő, sem a magyar nemes felett, maradjunk a tényeknél: János, végül, megtanult írni, olvasni, számolni.
János apjának viszont nem tetszett a legény ágyon való heverészése, azt nem bírta nézni. János anyja sem, de az más módját választotta a nem nézésnek: meghalt.
János apja eléggé módos volt ahhoz, hogy egy idő után így szólhasson a fiához:
- Legény vagy már, nem nézem el a lustálkodásod, de kapsz tőlem egy házat, válaszd ki a helyét, odahozatom a falakat, ablakokat, tetőt, bútorokat, összerakatom, azután éld a világod! Ha nagyon muszáj, akkor odanézek, ha nem, akkor félrenézek. A tiszttartóm felesége majd visz neked időnként enni, de nehogy elmerd csábítani, mert akkor letöröm a derekad én is, még ha a tiszttartó megbocsátaná is! Jól jegyezd meg: így lesz egy évig, de, ha közben nem válsz lustából legalább mérsékelten dolgossá, akkor a házad szétszedetem, és elvitetem!
Tekintettel arra, hogy a tiszttartó felesége nem volt egy fokkal sem szebb, mint a csúnyának elképzelt ördög, valamint erényeinek megtámadóját akár egy sodrófával is le tudta volna ütni, Jánosnak nem is jutott csábítási merénylet az eszébe.
A házba viszont János apja igen szép régi bútorokat vitetett, és még az ágynak is négy kereke volt, gurítani is lehetett.
No, minden jó volt Jánosnak, - egy évig. Ám akkor úgy ébredt fel a négykerekű ágyán, hogy nem tudta: itt van a világvége az ágya végén? Merthogy az ágy körül a megszokott világ sehol! Vagy besurranó tolvajok lopták el a házat?
Ám később eszébe jutottak apja szavai, és ez a helyzet nem vidámította. Vigasztalására csak egy kóbor csacsi érkezett, aki valami taligába fogás elől szökhetett meg valahonnan.
Itt Jánosnak támadt egy nagy ötlete, ami még tovább nőhetett. Mi volna, ha a csacsit befogná a kerekes ágyba, akkor heverészhetne tovább. Ez a szamár elhúzhatná őt ágyastul valahová, ahol egy szép leány jönne, megszánná, és hozna neki reggelit. Ha a türelem rózsát terem, mint a tanító úr mondta, talán akkor reggelit is.
Leány sokáig nem jött, Kanyargó János ezért a csacsit hibáztatta. Az ilyen hibáztatás, sőt, bűnbakká való kinevezés, nem idegen a világtól. A csacsi nem is vette a lelkére mindazt, amit János mondott neki, és amit nem akarok megismételni, - úgy látszik, hogy ez a kétfülű ismerte már a világot!
Ám a leány helyett a csacsifogat találkozott egy hosszú szakállú emberrel, aki nagyon tátotta a száját a különös jármű, meg utasa láttán.
Azt mondta ez a szakállas Jánosnak:
- Szép a szamarad, te legény, ha ugyan legény vagy még! Ám valószínűleg legény vagy, mert, ha feleséged volna, az nem engedné meg neked ezt az utazást a vakvilágba… Támadt egy ötletem. Az én apám már nagyon nehezen mozog, kénytelen az ágyon feküdni, ami nem tesz jót neki, kedvetlen is, de ilyen fogaton még látogatóba is utazhatna a falun belül. Az vidámítaná! Nem lakunk messze, gyere, látogass meg minket!
János ebbe beleegyezett, mert arra gondolt: ha ott nagyon néz valami ételt, még reggelit is kaphat. Régebbről emlékezett, hogy miként nézett ilyenkor, szájba tehetőt váróan, a kutya, meg a macska, amelyik így kunyerált. Még az ő szigorú apjának a szívét is sikerült olykor meglágyítaniuk!
A szakállas ember apjának nagyon tetszett fia ötlete. Mindjárt vidámabban tekergette hosszú szakállát, amelyik szakállversenyben legyőzte a fiáét.
János kijelentette:
- Ez az ágy olyan értékes, hogy azt ki sem lehet mondani! Nemcsak azért, mert megvan mind a négy kereke! Amikor a tanító úr almafájáról benéztem a házába, ott láttam egy kinyitott képeskönyvön egy ilyen ágyat, és azon egy császár heverészett…
Ezt azonban nem folytatta, mert eszébe jutott, hogy nem egészen törvényes úton jutott be a tanító kertjébe, onnan az almafára, valamint mennyire izgatottan kereste másnap a tanító kedvenc nádpálcáját, amikor kiderült, hogy mégsem felejtette ott az iskolában…
Az ember, meg annak apja azonban azt mondták:
- Látjuk, hogy ez egyértékes ágy, de észben kell tartani: a ló ritkán szamarabb a szamárnál, és a közmondás is úgy véli: akkor kell a szamár, ha ló nincsen. Adunk az ágyért és a szamárért egy lovat, széles nyereggel, meg egy tele tarisznyát. Igaz, vénecske a ló, de még nagyon tud rúgni. Az a szokása, hogy, ha nem a gazdája akarja elkötni, akkor a lókötőt, vagyis a lótolvajt, úgy megrúgja, hogy jobban sem kell! A ló neve Csendes, ez nem egy szilaj, vágtató ló, ennek hátán úgy aludhatsz, ahogy még anyád kötőjében sem! Ez csak poroszkál. No és adunk hozzá egy tele tarisznyát, cipó, sajt, füstölt hús, borocska…
A tele tarisznyára igent mondott János korgó gyomra. Megtörtént a csere.
Hát igazat mondtak a hosszúszakállúak! A Csendes nevű ló nem volt egy versenyparipa. János elbúcsúzott, búcsúzáskor még a hosszúszakállú ember feleségének kezét is udvariasan megcsókolta, igaz, egyúttal kivette az asszony kezéből azt a nagy lángost, ami abban volt, közben meg a másik kezével, már úgy értem, hogy a sajátjával…
Az egyik faluban, mikor János átkocogott rajta a lován, nagy falragaszt látott, csúnya ábrázatú banditát népszerűsített, és hosszú szám volt alatta… Éles eszű volt János, rögtön tudta, hogy vagy a bandita elfogásáért fizetnek ilyen nagy összeget, vagy a bandita nem sajnál akár ennyi golyót sem azoktól, akik el akarják fogni… Lám, mégiscsak igaza volt a tanító úrnak, hogy az isten nyugosztalja, bár még nem halt meg, kell az olvasás és számolás, mint tudomány! Lehet, hogy az írás is?!
Jött egy liget, utána egy erdő, de akkor már János kikötötte a lovat, mert régen volt a lángossal a reggelije, elő kellett vennie a tarisznyát.
Hát hogy milyen becsületes lovak is vannak!
Persze, becsületes emberek is léteznek, hiszen fehér holló is repülhet ide-oda, de meg fekete holló is fehérre festetheti magát…
A Csendes nevű lovat ugyanis el akarta kötni egy lókötő. A becsületes ló azonban a gazfickót úgy megrúgta, hogy az jobban elalélt, mint a túl érzékeny leány, akinek egyszerre két legény is megkérte a kezét, és jobbnak látta a választ elodázni: hátha jön a kettőhöz még egy harmadik is?
Itt bújt ki Kanyargó Jánosból az eddig szemérmesen szunnyadozó dolgosság! Az ájult gonosztevőben ugyanis felismerte a falragaszon látott, nagy számmal népszerűsített gazfickót, ezért: 1.) elvette annak pisztolyát, 2.) meztelenre vetkőztette (úgy nehezebb szöknie), 3.) nem csak kezét-lábát kötözte meg derekasan, hanem a száját is betömte, 4.) jóval odább vonszolta, és a megkötözöttet még egy fához is kikötötte, valamint ágakkal álcázta is, 5.) a gazfickó lelőhelyéről pontos térképet készítetett a sajtról megmaradt sajtpapírra (lám, minden jó lehet valamire!).
Hát nem volt közel a legközelebbi rendőrőrs, de azért a Csendes nevű ló mégis odaért. Ott, az iroda falán, megjelent annak a banditának a képe, akit Csendes megrúgott, János pedig olyan szakszerűen megkötözött.
Ám János figyelme a panaszt felvevő rendőrre irányult. Egy hölgy volt, remélhetően leány még, János legényálma!
Hát igen, leány volt még, igen testes, igen nagy szemű, és igen határozott, de még egy asztal mögött igen nagy, kényelmes karosszékben is ült, és szigorúan nézett Jánosra:
- Mi kéne, ha volna? Valljon be mindent!
János rámutatott a falon levő bandita arcképére, és hozzátette:
- Azt a lókötőt megrúgta a lovam! Megkötöztem!
A kívánatos leány nagyot ordított:
- Őrmester Úr!
Bejött egy rendőr, nem volt olyan nagy, mint a Himalája, de azért az a nagy hegy is tisztelettel nézett volna rája. No és mekkora pisztolya volt!
Azt mondta János, miközben a fali képre mutatott:
- Azt a gazfickót megfogtam, megkötöztem, itt van a térkép arról, hogy hol található. Őrmester Úr keresse meg, vegye gondozásába, az őrmester úré a fele jutalom, én inkább itt maradok e szép leánynál, és bevallok neki mindent!
Az őrmester ráordított Jánosra:
- Én Betyárfogó Károly vagyok, ez a rendőrnő pedig az én leányom, Betyárfogó Éva! Valljon be neki mindent, azután majd visszajövök, ha biztonsága helyeztem Véreskezű Mátyást, ezt a veszélyes bűnözőt, akinek a kezén sok minden szárad, de még mindig nedves! Felveszem a jutalmat is, a fele az enyém, ha már ilyen nagylelkű volt, de, ha becsapott, akkor magára csapom a börtönajtót!
Az őrmester ellovagolt, lóhalálában, de majdnem saját halála lett, mivel a kapuhoz kikötött Csendes, félreértésből, meg akarta rúgni. Igaz, Csendes kapott a hátára egy olyan csattanósat, hogy máskor talán nem siet annyira a rúgással.
János töredelmesen mindent bevallott Betyárfogó Évának. Saját lustaságát, ügyeit a tanító úrral, ügyeit az apjával, ügyét az eltűnt házzal, a kerekeken guruló ágyat, amit a csacsi húzott, meg a többit. Azt is bevallotta, hogy Betyárfogó Éva annyira megtetszett neki, hogy szívesen lenne a leány udvarlója, de meg később a kezét is megkérné. Sokan vetélkednek Éva kezéért?
A leány nem vallotta be, hogy a falubeli legények igen mérsékelten tartanak igényt az ő kezére, hanem inkább hümmögött. Minek kellett volna ezt bevallania, nem az ő bűne volt ez, hanem a falubeli legényeké…
Betyárfogó Károly, Éva apja, sokáig nem jött meg, mert a banditát a városi börtönben helyeztette el, biztos, ami biztos alapon, de, amikor megjött, percenként fülig szaladt a szája:
- Jutalom biztosított! Előléptetésem kilátásba helyezték. Rendes legény ez, akit vallattál? Nem követett el bűnt?
- Azt csak annyiban, - nevetett Éva, - hogy még nem kérte meg a kezem, ám elkérte, és megcsókolta, mindkettőt. Úgy döntöttem, hogy abbahagyatom vele a lustaságot, dolgoztatom otthon, felköltöztetem a padlásszobába, igaz, nehezen fér majd el azon a szűk helyen, de, ha kivisszük onnan a kisszekrényt…
Hát, mi tagadás, János elkezdett megjavulni. Kertészkedett, Betyárfogóék igen nagy telkén kőutat épített ki, hogy Évának ne kelljen besároznia a cipőit.
Éva esténként mindig felment Jánoshoz a padlásszobába, amelyik kicsi volt, de azért, nagy nehezen, elfértek benne, ha nem egymás mellett, akkor egymáson. Sok jó ember kis helyen is elfér, tartja a mondás, de ők csak ketten voltak, igaz, kitettek testileg négy-öt embert is együtt.
Egy napon Betyárfogó Éva elővette a bilincset, és saját magához láncolta Jánost.
A legény megijedt:
- Mit követtem el?!
- Amit elkövettél, azt együtt követtük el! – mondta Éva. Viszlek a paphoz. Hamarosan helyet kell cserélnünk. Te leszel a kényelmes rendőrségi karosszékben panaszfelvevő, én meg otthon babafelvevő. Jön egy kis Kanyargó betyár, - vagy betyárfogó leányka, mint amilyen én is vagyok?!
Kis betyár jött, de csak a gólyaidő letelte után, azonban az esküvőre és a lakodalomra más valaki eljött: Kanyargó Károly, János apja. Megölelte menyét, és így szólt Éva apjához:
- Én is Károly, te is Károly, - és rokonok lettünk mától! Visszaadom a fiam házát, - hol szereltessem össze?
- A kerti telkünkön! – mondta Betyárfogó Károly. Azon van ligetecske, tavacska, kisebb ház, legyen mellette egy nagyobbacska is!
Később szükség is volt mindkét házra, mert megszaporodtak a betyár fiúcskák, és jött hozzájuk két betyár leányka is!
Lett is ám ott olyan betyárkodás, hogy még a környékről is odajöttek a betyárromantikát keresők!
(2022)
Illusztráció: Pixabay.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!