Tart a télben ez a hamis tavasz.
Nem tudni meddig. Kékre hull a fény.
Isten csuklóján ott van a bilincs,
s ritka igazért szóló költemény, -

fehér hollónál ritkább! Emberek
elsuhannak, - de tényleg emberek?
Varjúkárogás szór el feketét
tél-rügyű fák, a hamis táj felett.

Itt már az ember majdnem elfogyott,
de múlt telek hit-piszka itt maradt.
Korán kikelt hóvirág, bár fehér,
csacska kis láng ál-keresztek alatt.

Felettünk furcsa februári ég.
Élőt színlel, ki becstelen, s halott
időt, végzetnek, ország, rád dobat
ma-tolvajod, holnapi gyilkosod.

E tájon már az ember elfogyott?
Hamis tavasz, hány tévút-szerelem!
Keserű játszik éden-édeset,
s a humanizmus mily fegyvertelen!

Isten csuklóján ott van a bilincs.
Isten bilincsén csőcselék röhög.
Öngyilkos ország lóg a semmiben
egy csaló föld, s egy csaló ég között.

(2020)

Illusztráció: Pixabay.