Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1971
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2021-03-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (580)
-Mese (283)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (864)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2020-01-29 16:32:13
Megtekintve: 1332
A hegy táncosai
Egyedül maradt három testvér, már legénysorsban, falujukban, mikor szüleik meghaltak: Erdőháti János, Mátyás és Károly. Ötletesek voltak, szorgalmasak, és jóképűek. Összedugták a fejüket: most mi legyen, hogyan legyen?

Földjükből nem tudtak megélni, mert három hold mégiscsak kevés volt hármuknak. Ám miből éltek jobban szüleikkel együtt, szüleik haláláig?

Hát abból, hogy három városban is tudtak hetente egy kis pénzt keresni.

János táncokat tanított, Mátyás fura álarcokat készített és adott el maszkabálokra, Károly pedig három hangszeren is nagymesterként játszott: furulyán, trombitán, meg szájharmonikán. Művészetére szükség volt lakodalmakon, meg más ünnepi alkalmaknál.

Rossz idő jött az amúgy sem mindig fényesre, faluban, városban egyaránt, szüleik halála után. No, éhen nem haltak, de több lett a kopp, mint a hopp!

Azt mondta János, a legidősebb, testvéreinek:
- Ne vegyük nyakunkba a világot, hanem üljünk fel a világ nyakára! Nagy az a nyak, elférünk rajta, ne hagyjuk, hogy nyakaskodjon velünk! A három hold földet kiadjuk felesbe Háromkaszás Feri Bácsinak, aki becsületes ember. Keressük meg a szerencsénket, miközben a nyakában ülünk a világnak. Onnan sok mindent láthatunk! Ha hárman együtt megyünk, akkor az érdekesebb is, biztonságosabb is, mintha külön volnánk! Tanácskozhatunk, ha nem kalácsozhatunk, és megjöhet a tanácskozáshoz a kalács is.

Volt még mivel megtölteni a tarisznyájukat, lovuk is volt, éppen három. Kisorsolták, hogy melyik ló hátára melyikük üljön, mert nem mindegy, hogy ki ül a lovon, de az sem: ki alatt milyen ló van.

Elrendeztek mindent, ahogy tudtak. Hát a Nagy Szerencse nem jelentkezett a láthatáron, de azért valamiféle kis törpe rokona időnként vállon veregette mindhármukat. Ha ruha, csizma tönkrement rajtuk a világjárás közben, tudtak újat venni, de még olcsón használt puskákat, meg azokhoz töltényeket is. Éhezni nem éheztek, szép lányokra meg nézhettek, a lányok is visszanéztek, de azért nem álltak meg hosszabb időre sehol.

Legalábbis sokáig nem álltak meg, de abban az időben nem csak falvak, meg városok voltak a nagyvilágban, hanem hihetetlenül nagy erdőségek is. Folyókon, tavakon könnyebb általjutni, de nagy erdőkben még eltévedni is lehet, úgy, hogy hárman sem lelnek egy kiutat belőle.

Persze, van úgy, hogy egy tévedés, nem is eltévedés, vagy egy eltévedés nem is igazán eltévedés, de most ne merüljünk el utóbbi tűnődésekben, mert azután nehéz partra vergődnünk.

Tény: belovagoltak egy hatalmas erdőbe, tisztások voltak helyenként benne, ott lovaik legeltek, de azután egyszerre eltűnt az út. Utóbbi egy darabig nem hozott bút, de amikor a kiút nem akart előkerülni, az már nem tetszett a legényeknek. Károly ugyan költött egy vidámító dallamot a furulyáján, meg szöveget is költött hozzá, de végül már az sem vigasztalta őket:

Madárdalos szép erdő vagy, de most már elég!
Szeretnénk már újra látni szép lányok szemét!
Mutass nekünk, dalos erdő, hozzájuk utat!
Közelítsed szíveinkhez édes álmukat!
Piros, édes szamócából kis csokrot kötünk,
s harangvirág égszínével nékik köszönünk!

A dalos erdő sötétebb lett és kevésbé dalos, egyúttal pedig makacsabb is, mert, ha eddig sem mutatott a legényeknek kiutat magából, most még inkább nem tette.

Persze, egy erdőben nem hal éhen egy talpraesett legény, de még három sem, ha mindegyik ismeri az erdei gyümölcsöket, gombákat, és még puskája is van mindegyiknek, meg a csapdakészítéshez is ért… A ló ugyan nem olyan igénytelen, mint a kecske, a táplálékát illetően, de, ha van fű, legel. A tisztásokon volt.

Amikor már szinte kételkedni kezdtek abban, hogy az erdei fákon, bokrokon kívül mást is látnak majd hátralevő életükben, - mit látnak?

Egy nagy faházat, amely előtt öregember üldögél!

Köszöntötték az embert, bemutatkoztak. Az ember is elárulta: ő Kíváncsi Áron. Hozzátette:
- Magukról is mindent meg fogok tudni, nem hiába hívnak Kíváncsinak, azon kívül, hogy Áron is vagyok, - megtudok én mindent! Érezzék magukat nálam otthon!

Kérdezgették a legények a bácsit: merre van a kiút az erdőből?

- Azt is megtudják esetleg később, de egyelőre érezzék magukat otthon! Ha pedig nem tudják meg, akkor azt fogják megtudni: még mindig nem tudják!

Azt mondta János testvéreinek:
- Különös ez a faház, mert úgy rozzant, hogy valójában nem is az! Az öregember nem fiatal, de azért valójában úgy öreg, hogy nem is teljesen az! Érezzük magunkat otthon, majd kiugrik a nyúl a bokorból, ha meg nem, hát akkor ugyanott vagyunk, ahol most, de egy faházzal, meg egy emberrel együtt!

Hát, - gondolta Mátyás, - hogyan fog mindent megtudni róluk ez az ember, ha nem is kérdezősködik, nem is kíváncsiskodik, csak elnézi azt, amint ők otthonosan érzik magukat, dolgoznak a ház körül, javítgatják a házat, fát vágnak télire és így tovább. Ám, ha már az öregember nem is kérdezősködött semmiről, a három legény sok mindent elmesélt neki eddigi életükről.

A három legény jó ebédeket és vacsorákat is készített. Kíváncsi Áronnak az őzpörkölt is ízlett, de a különleges módon elkészített sült fácánt is dicsérte.

Azt mondta egy hét után Kíváncsi Áron a legényeknek:
- Dolgosak, ötletesek, szorgalmasak maguk, de még korai lenne kijutniuk az erdőből. Előbb be kell jutniuk mindegyiküknek egy-egy szívbe. Ám ahhoz is idő kell! Itt van egy térkép, ha azt követik, akkor eljutnak a Pirosgombóc hegyig. A neve azért Pirosgombóc, mert az anyaga piros, csak nem látszik a rajta levő földrétegtől. No és gombóc alakú.

Ha odaérnek, várják ki a szombatot. Üljenek a hegy tetején, alkonyat után. Ha látnak valamit, azt tartsák titokban. Ha tetszik az, amit látnak, várják meg a vasárnapot. Üljenek le a hegy tetején, alkonyat után. Ha látnak valamit, azt tartsák titokban. Ha tetszik az, amit látnak, várják meg a hétfőt. Üljenek a hegy tetején, alkonyat után. Ha látnak valamit, azt tartsák titokban. Patakocska, Tavacska, Erdőcske! Lesz majd szemlegelőcske!

Kaptak egy térképet, az később eltűnt ugyan, mintha a föld nyelte volna el, de hamar rájöttek: nincs már térképre szükségük, hiszen az csak a Pirosgombócig mutatta az utat, és – nini! – előttük az a hegy!

Felmásztak rá, ott várták az alkonyatot.

Hát, amint a nap lenyugodott, jött három boszorkány. Valódi boszorkányok voltak, vagy mégsem?

Nekiálltak táncolni. Úgy kapkodták a lábukat, mintha kapnának érte valamit.

A legények csak úgy néztek!

Károly gondolt valamit, elővette a furulyát. A furulyaszóra a boszorkányok még inkább kapkodták a lábukat. Azután egyszer csak eltűntek, mintha a föld nyelte volna el őket.

Azt mondta János:
- Bolond egy hegy ez a Pirosgombóc. Nekem megtetszett az egyik táncos, amikor kiöltötte rám a nyelvét. Annyira megtetszett, hogy az ki sem tudom fejezni. Mint lehet ez? Hiszen csúnyák voltak! No és a kiöltött nyelvről, ami vagy a sajátja volt, vagy nem, elém ugrott egy kis varangyos béka. Ti nem láttátok, mert nem néztetek oda. Itt van a béka a zsebemben!

Belenyúlt a zsebébe, de nem találta a békát. Mit tehetett? Megcsóválta a fejét.

Másnap megint leültek a hegytetőn. Amikor a nap lenyugodott, megjelent három táncos. Az arcukat, testüket fátyol borította, de azért abban is tudták kapkodni a lábukat, kapkodták is, csodaügyesen, mintha kapnának érte valamit. Tündérek voltak vagy angyalok?

Károly elővette a szájharmonikáját. Annak zenéjére a fehér lepelbe burkolt alakok még inkább kapkodták a lábukat. Azután egyszer csak eltűntek, mintha a föld nyelte volna el őket.

Azt mondta Mátyás:
- Fura hegy ez a Pirosgombóc. Nekem megtetszett az egyik táncos, amikor felém lebbentette a lepel szélét. Mint lehet ez, hiszen látszatra egyforma volt mindhárom? No és úgy éreztem: beleszerettem! A lepel alól felém futott egy fehér kiscica. Még nyávogott is! Ti nem láttátok, mert nem néztetek oda. Itt van a cica a zsebemben.

Belenyúlt bő zsebébe, de nem találta a cicát. Mit tehetett? Nagyot nézett, de ami nincs, az nincs! Ejnye-ejnye!

No, a harmadik napon, napnyugta után, megint ott voltak a legények a Pirosgombóc hegy tetején. Ezúttal három ördög jött, hegyes szarvúak, koromfekete álarcban, éjsötét testűek, és most már olyan vad táncba kezdtek, hogy egy bagoly is felrepült és elrepült ijedtében.

A legények azonban nem voltak ijedősek, mert tudták: egy életük, egy haláluk van, és, még ha az ördögök el is vinnék őket a pokolba, akkor is ott a dicsőség, hogy őket táncoló ördögök vitték oda, nem akármilyenek. Bár nem tudni, hogy mit ér egy ilyen dicsőség, - a pokolban!

Károly elővette a trombitát. Több se kellett az ördögöknek. Akkorákat ugrottak, hogy még a hold is feljebb rántotta sarlóját az égen! Azután hirtelen eltűnt a három ördög, mintha a föld nyelte volna el őket.

Azt mondta Károly:
- Varázslatos hegy ez a Pirosgombóc, hogy az ördög vigye el! Nekem nagyon megtetszett az egyik ördög, amikor felém döfött a szarvával! Még a szívem is megérezte, mert, ha ez az ördög kézen fogott volna, és elvitt volna magával, örök hűséget esküdtem volna neki. Ezt talán ő is megérezte, mert hozzám akart vágni egy holdfényben felvillanó követ. Haragból, vagy mégsem? El is talált volna, de én elkaptam a követ, röptében, és zsebre vágtam! Persze, gondolom, eltűnt a zsebemből!

Ezt gondolta Károly, de János és Mátyás is: eltűnt az a kő!

Károly azonban belenyúlt a zsebébe, abban a hiedelemben, hogy nem lesz benne semmi más, csak a bicskanyitogató kedvhez a bicskája, - de tévedett! A zsebében egy marok nagyságú kő volt, de a holdfénynél is látszott: drágakő az! Később, a tűznél, jobban megnézték, látták: valószínűleg nagy gyémánt.

Azt mondta János:
- Nem kell ide sok beszéd, ismerjük egymást, mint a tenyerünket! Rájöttetek ti is, amire én, a táncukról: leányok ezek, és a boszorkányok, lepelbe burkolódzó tündérek, meg az ördögök. leányként ugyanazok. Én megkérem a boszorkányom kezét, Mátyás a tündérének kacsóját, Károly pedig ugyanezt teszi az ő ördögével! Mi a csudának akarnánk kijutni egy ilyen bűvös erdőből, ahol ilyen bűvös szemű leányok vannak?

Nevetés hallatszott. Megjelent Kíváncsi Áron, de már nem olyan öregesen, ahogy először, és azt mondta:
- Mindjárt jönnek a lányok, hozzák a gyűrűket! Az én lányaim ők, mindegyik Kíváncsi lány, keresztnevük Patakocska, Tavacska, Ligetecske. Olyan szépek, hogy elámultok! Mindegyik leányom saját háromszobás házacskában lakik a Pirosgombóc mögötti hegyen. Dolgos, kedves, ötletes leányok, ez az igazság, még ha én mondom is, az apjuk!

Megjelentek a csodaszép leányok, és azt mondta Kíváncsi Patakocska:
- Elhoztuk a gyűrűket. Átbújunk három hegy titokzatos alagútján, ott lesz a háárom esküvő, Kicsikapáljkomám falucskában. Utána megint átbújunk a három hegy barlangrendszerén, - és jöhet az erdei lakodalom!

Örültek a legények, mindegyik kézen fogta a párját, sokáig mentek a hegyek barlangútjain, de azután egyszerre csak ott volt Kicsitkapáljkomám. Az esküvő után következett a visszaút, az sokkal hosszabb volt, mert a föld alatt is lehet csókolódzni, nem csak a föld felett.

Annyi bizonyos: a három család nem kívánkozott ki sokáig a hatalmas erdőből, és később is ritkán tettek körutat az erdőn kívül. Háromkaszás Feri Bácsival megbeszélték, hogy a három hold földjük legyen a becsületes, szorgalmas bácsié, akinek egyébként öt gyermeke volt, és ráfért ez a segítség, amiről írást is adtak neki.

Az Erdőháti családok ugyanis kincses hegyek között éltek, de ezt, - okosan, - nem kürtölték szét a világban. Ha szétkürtölik, ki tudja mi történt volna hegyekkel, erdővel, a benne boldogan élőkkel? Minden bizonnyal semmi jó, de sok rossz annál inkább!

(2020)

Illusztráció: Pixabay.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!