Mennek tovább a régi háborúk,
bár köntösük kicsikét átszabott,
s változnak rajtuk – cselből – a jelek.
S változott-e a harctéri halott?

Nem változott. Nem változik a holt.
Anyagot visszakér élettelen.
Az élőben az élettelen él, -
s a fényt mindig legyőzi fénytelen?

Hitler? Egy őrült nem más: elmebaj
zsákutcája, ha tömeg tényleg él,
s nem elmebaj a tömeg maga is,
mely kapkod élettelen istenért.

Élettelen, mikor Vezért keres
a tömeg. Igen! Tudja: lopni fog
mindent, - másoktól pénzt, eszmét, időt,
s meggyalázni Krisztust vagy Allahot.

A tömegből nem csak állat lehet
vezényszóra: rosszabb! Élettelen,
már holt anyag megindult harc előtt, -
nem figyelmeztet a történelem?

Ó, kis ország, elért egy rossz idő
nyolcvankilencben! Vannak gyilkosok
tág értelemben. Mindent gyilkolnak ők:
emberség-hitet, jóindulatot,

becsületet, és értelmes jogot
markába szorít kalandor világ,
s Himnuszt harsogtat, ezzel leplezi
az általa várt Pokol himnuszát.

Kimondom, ó, engem nem érdekel,
ha szavaimon egy csőcselék nevet!
Olyan tolvajt szeressek (gyűlölöm!),
kinél szokás lett lopás-szeretet?

Kisembert szánok, együgyűt, butát,
ki rossz helyen keresi istenét,
s akire hat (ó, sajnos, még ma is!)
embertelent segítő szentbeszéd…

Csodálkozott egykor a Gestapo:
- Feljelentő, s ily sok? Ez mint lehet?
Hát buzgóságból első lett e táj!
Ezek hozzánk hűséges emberek!

Mennek tovább a régi háborúk,
s lehet: már nem sokáig szólhatok…
A tél tőrével szívhez közelít,
és sokasodnak a bércsillagok.

Milyen kevés lett az őszinte szó!
S egyre hangosabb fenti csőcselék.
Behunyt szemek, és bedugott fülek…
Tragédiákból nem volt még elég?!

Egy-egy vers még tűnődik – értetek,
becsapottak! Holnap már nem vagyok.
Ti itt maradtok, s láttok majd mily jövőt?

Hát, ha nehéz is, - gondolkodjatok!


(2019)

A képen:
Az 1944. november 4-én felrobbantott Margit híd, forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Budapest_ostroma#/media/F%C3%A1jl:Margit_h%C3%ADd_1944._november_4.jpg