Őszben, persze, gyönyörű szín-mesék
szavai szállnak, s közben Messzeség
tájat kitár, melyben a képzelet
visszahoz abból, ami elveszett…

Ezt-azt visszahoz… S mi fáj? Volt Egész?
Halott részlet, mely újra halni kész?
Az erős Fal, melyen, ha csend kopog,
meghallani már nem is akarod?

Ilyen az Ősz. Bár szín-meséje szól,
minden mese bánat lesz valahol,
szívedre hajlik, azt súgja: - „Vagyok!
Szépségben is utolért bánatod!”

Rejtély az Ősz, - és talány vagy magad:
miért mondasz e tájnak igazat?
Miért mutatsz útjelző Csillagot,
ha mindezért a Fájdalmat kapod?

Elmúlásban különös Messzeség:
egyszerre mond, és mégsem mond mesét,
egyszerre szól és hallgat furcsa Fal,
s fényt ragyogtat múltra árnyaival…

Rejtély az Ősz, a Fal, - és volt magad
ahogy, igazat mondón, itt maradt,
a meg nem tett is, éppúgy, mint a tett,
s a lélek, mely a szívnek csengetett,

de nem csenget már, - villant égi kés,
lélek piros elvérzett, szenvedés
még kékre néz, de háttérben a Fal,
s a csend hiába kopog álmaival, -

vagy nem hiába? Volt álomba vész,
de valahol él értelmes Egész?
Sokan hiszik. Más meg szól: - „Nem tudom!”
Utóbbiakkal járok egy úton.

Nem kedvelem, ki csak mímeli: lát,
s csacskaságokra bégettet csodát
a nyájjal. Más úton jár életem.
Még az Isten se hazudjon nekem,

nemhogy e szolgák, kiket megvetek,
s kiknek a Gyűlölet a Szeretet,
kiknek úgy kell e Mennyből lett Pokol!

Isten, ha van, haldoklik valahol?

(2019)

Illusztráció: Pixabay.