Valaha voltak, ma már nincsenek, -
csak látszat az, hogy vannak valahol,
s ha élnek is maguknak, falban él
emlékük, s róluk a csend szava szól.

Olyan fal ez: ott örök a sötét.
Megérthetetlen, nagyon furcsa fal.
Az épületből csak a fal maradt, -
álomban elsüllyedt álomtalan.

Más nem maradt, csupán a furcsa Fal,
s az utcát seprő, bosszús végtelen,
s megértése: mindenki elsiet.
Jobb így: megállás nincs velünk, velem.

Ki Falban él, már ne bújjon elő!
Mind elragyogtak a volt csillagok.
Elsiettek az egykori szavak, -
mind komikusan hallgató halott.

A furcsa Falból máshol van kiút, -
nem erre. Itt nem oszt ki életet
agyafúrtan bízó-szerző világ,
itt tűnődik egykori holdszelet.

Ki Falban él, - már ne jöjjön elő!
Fényt ne hazudjon templomos sötét!
Az a Sötét majd valóban kigyúl, -
de nem tudom: ez közel? Messze még?

Akárhogy is: a Fal marad. Marad.
Akár nyereség, akár veszteség.
Volt utcaseprés álmon átsiet, -
és közelít el nem hitt Messzeség.

(2019)

Illusztráció: Pixabay.