A Felszínesség úgy épít fel házat, -
aki bemegy, Egészet nem is láthat
a sötétségtől, elég, annyit ha lát:
kinek fejére tették a glóriát.

Hát tapsolja, s némi haszonért béget.
Zsákocska krumplit neki is kimérnek
a Bibliát is leköpő tolvajok,
s hamis csodájuk látszatokból ragyog.

Szomorú ez. Ez egy szomorú ország, -
s ország-e még? Felhizlalt Főbolondját
nézem, s a Könnyem úgy énekel nekem
volt Csillagról, hogy már nem is létezem.

Szomorú ország! Szakadékhoz vezet
tört világa és nincsen emlékezet,
s a felházasdit eljátszó ostobák
Hazugság Hídján mennek Mennybe át…

A Felszínesség elbutít egy népet!
Felszín is kell, de úgy: ismerd a Mélyet,
ismerd meg igaz Múltad, és önmagad,
így érthető csak, amit a jelen ad.

S ha melléd ülnek és mellébeszélnek
horogkereszttel kacérkodó lények,
ily népség vajon, mindig, miért kacér,
wasskereszttel is? Aranyért, haszonért.

Baj, ha nem érted! A Szakadék ott van,
hol egész közel, hol csak távolodban,
s az elszabadult ösztön, mint az állat,
vadul haraphat koncot önmagának!

Hát ország ez? Vagy szégyene a Földnek?
Az aljas tőrrel tönkretett Örömnek,
melynek világát Petőfi úgy várta?

Itt most csak barna anyag „szabadsága”!

(2019)

Illusztráció: Pixabay.