Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1971
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2021-03-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (580)
-Mese (283)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (864)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2019-04-30 16:02:54
Megtekintve: 1360
Házassági évforduló
Talán még sohasem írtam házassági évfordulóink valamelyikéről. Feleségem időnként meg szokta említeni egyiket-másikat. Most is megemlítette, nem is tudom hányadik házassági évfordulónk, mert nem tartom ezeket számon. No, mindjárt örül valamelyik olvasóm a három közül: milyen figyelmetlen férj!

Feleségem azonban tudja, amit tud. Mondtam is Neki, éppen néhány hete, amikor közölte, hogy Ő hány éves:
- Ennek semmi jelentősége, mert nekem ma is az a kedves, okos, gyönyörű szép kislány vagy, asszonyként is, aki voltál!

Ezt a Feleségem jól tudja. Azt is, hogy nekem nem kell vennem Neki az évfordulóra semmit, mert Ő minden alkalommal, ünnepeken, azzal lepi meg saját magát, amit Ő akar, és amit a közös pénztárca szűk lehetőségei megengednek.

Hát, bizony, régen volt, amikor Őt, a tanítványaim között, észrevettem:
- Ó, ez a kislány mintha egyenesen az én meséimből jött volna, ez a libapásztor-királyleányka! Csak félő: túl fiatal, valószínűleg nem tudja még, hogy kibe szeressen bele! Milyen jó volna nekem egy ilyen, a meséimből jött feleség! Ám ha túl fiatal, és nem tudja, hogy mit akar…

A tanár legyen tanár! Persze, a tanár azt felelteti a tanórán, akit akar, az nem ütközik a jó erkölcsbe… Egyik tanórán sem… Több tanórán a kapott jeles érdemjegy még egy királykisasszonyt is elgondolkoztathat…

Így derült ki egy dolog, amiből nem csak egy lett: a saját mesémből jött királykisasszony tanítványom nagyon is tudja, hogy mit akar!

Ó, minden ujjamra juthatott volna szép leány, akár tíz is! Ám mindegyiknél úgy éreztem: nem az én mesémből jönne hozzám. Nem a Szépség, Hűség, Jóság, Becsület, - és az ezekkel járó végeláthatatlan veszélyek honából!

Mondta is Édesanyám, amikor meglátta, és miután elbúcsúzott a kisasszony:
- Helyes ez a kislány!

Édesanyám nem osztogatta könnyen a dicséretet a lányokra. Ez tehát nagy szó volt nála.

Most már csak rajtam volt a sor, hogy megmutassam a mesebeli gyönyörűségnek: különc vagyok ám!

Nem is mutattam magam jobbnak, mint amilyen vagyok. Nem csapok be senkit. Ám láttam azt is: ez a kislány leány a talpán (bár utóbbit legényekre szokta mondani a szólás)! Legjobb, ha adok neki egy hűséges, szerető férjet, - saját magam!

Ezt a hűséges, szerető férjet a mesebeli leány átvette, és megtörtént az, ami nem először a világtörténelemben: a tanítvány elkezdte tanárja nevelését. Nem volt könnyű dolga, mert a Feleség dolga a hűséges és őt imádó férjjel sem könnyű.

No, a többiről majd máskor – sem. Ám bármekkorát fordult is a Világ Kereke rossz irányban, azért a mi évfordulónkon sok mindent érzékeltet egy vers. Nem a házassági évfordulónkra írtam ugyan, hanem attól függetlenül, néhány hete, de szívből írtam.

MINDEN ELTŰNHET (Feleségemnek)

A tiszta szó velünk, de körülöttünk
süllyedő ország, - egyre több a szenny.
Minden, mi szép, eltűnhet körülöttünk, -
de szerelmünk nem: Szépség-szerelem.

Az nem tűnhet el, csupán életünkkel, -
oly Szerelem, amit a Csillag ad,
egy Csillag, melyben valóság varázsa,
s piros szívük mutatják a szavak.

Minden eltűnhet. Mocskos lett az ország,
s baromként bámul a szájtáti nép.
Hazugság-vallás Kereszteket ácsol,
s rabszolgák bőrén korbács sebe ég.

Minden, mi szép, tűnőben körülöttünk,
de szerelmünk nem: Szépség-szerelem.
S volt Szépségek álmodnak és ítélnek
kettőnk szívén: szíveden, s szívemen.

Hát igen, így van. Ez az igazság: mocskos lett az ország. Jó volna egy becsületesebb, értelmesebb, jobb országban élni, de nem fiatal fákat már nem lehet máshová átültetni.

A Szépség-szerelemből viszont több kellene, hogy legyen a mai fiatalok szívében. Ám, ha nincsen, - mit tehetünk?

A tiszta szó? Az velünk. Nem sajnáljuk másoktól sem a tiszta szót, az is orvosság lehetne egy országnak, egy népnek, egy nemzetnek, ha önmagában nem is volna elég e tájon a gyógyuláshoz.

(2019)

Illusztráció: Pixabay.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!