Egy legény, Nagyonbarátságos Mihály, gondolt egyet: kimegy a piacra, nézegeti a lányokat, nézegeti a tyúkokat, és vesz egy olyan tyúkocskát, amelyik minden napra tojik egy tojást, vagy, ha nem is minden napra, de a legtöbbre.

Hát az ilyen kis vágyak könnyen teljesülnek. Miska kiment a piacra, nézegette a lányokat, a lányok visszanézegettek rá, utána megtekintette a tyúkokat.

Látott egy tépett tollazatú, bánatos kis tyúkocskát. Megkérdezte az árát.

A kofaasszony megmondta.

A legény csodálkozott:
- Ez a tépett tollú ugyanannyiba kerül, vagy még egy paraszthajszállal többe is, mint más árusoknál a legszebb?

- Igen! – válaszolt a néni. Vegye tekintetbe az úr, hogy ez már volt a róka szájában is. Tapasztalt. A tapasztalt tyúkot nem veszi le olyan könnyen a róka a két lábáról, mert a tyúkész is gyarapodhat.

Nevetett ezen Miska, sokallta az árát, de úgy megsajnálta a tyúkocskát, hogy mégis megvette, hazavitte.

A legény emlékezett egy iskoláskori mesére, amelyikben csodatyúk volt, és ha gazdája nem lett volna olyan kapzsi… Megkérdezte, tréfásan, a tyúkocskától:
- Fogsz nekem aranytojást tojni?

Feleletet erre nem várt, de kapott. Leesett az álla, mert a tyúk kicsit kárálós emberhangon válaszolt:
- Kot-kot-kot- kotkotkot! Nem fogok!

A legény nem volt iszákos, de most, izgalmában, felhajtott egy fél üveg borocskát, és csak utána mondta:
- Jé, te beszélő tyúkocska vagy? Ilyen is létezik? Ha beszélsz, akkor aranytojást is tudsz tojni!

A tyúkocska kacagásféle hangot hallatott:
-Kot-kot-kot! Nem fogok! Te beszélő ember vagy, mégsem tudsz kukorékolni!

Miska megsértődött:
- Tudok kukorékolni, és kakaskodni is szoktam, Hirtelenharagos Jánossal!

Mindjárt kukorékolt is egyet.

Utóbbit azonban a tyúkocska nem méltányolta:
- Ez nem igazi kakashang! Kot-kot-kot, tojnék neked aranytojást, de nem tudok! Kotkodácsolni viszont tudok. Tojok fehér vagy barna tojást, naponta egyet.

Miska ebbe végül belenyugodott. Megszerette a tyúkocskát, vitt neki különféle magokat. A tyúk is megkedvelte Miskát.

Miska végül egy kis dalt költött, el is dúdolta neki:

Nincsen nálam aranytojás, lám!
Nem is szeret aranyhajú lány!
Tyúkom-búkom, üres a pipám,
s nem csókolgat aranyhajú lány!

A dalocska szövege kicsit eltért a valóságtól, mivel Miska nem dohányzott, és emiatt sem pipája sem volt. Ám gondoljunk arra: talán Petrovics Sándornak sem kellett a sárga földig leinnia magát ahhoz, hogy megírja A borozó című versét, - mégis Petőfi Sándor lett belőle!

A tyúkocska, amikor meghallotta a kissé együgyű dalocskát, megjegyezte:
- Az aranyhajú lány nem is ismer téged!

Felébredt, kiugrott Miskából egy addig alvó ötlet:
- Ó, ha eljuthatnék ahhoz az aranyhajú lányhoz!

- Eljuthatsz! – jegyezte meg a tyúkocska. Engem ellopott tőle egy róka. A róka megijedt egy puskás embertől, kiestem a szájából. A puskás ember elvitt a házába, és odaadott a feleségének. A felesége zsákba tett, és kivitt, a zsákkal együtt, a piacra. Ott te megvettél. A zsákból nem láthattam, hogy merre visznek, de azelőtt egy dombon laktam, az Aranyhajú Lánynál. Annyit éreztem csak a zsákban: megyünk, hegyről le, síkságon át, dombra fel.

Le is rajzolta mindezt a tyúkocska a csőrével, a porba.

Azt mondta Miska:
- Hát ez kicsit zsákbamacska, mert most egy erdőben vagyunk, itt Hétszerbecsesen, annak mind a négy oldalán hegy, majd síkság, utána domb.

Ámde, - próba, szerencse! Ha megtalálom az aranyhajú lányt, választhatsz magadnak egy kakast a piacon. Akármilyen nagytarajút, akármilyen nagyhangút!

Utóbbinak igen megörült a tyúkocska, de azért belecsípett Miska kezébe: emlékezzen majd az ígéretére!

Csak a negyedik próbálkozás volt szerencse, de hát a Szerencse nem mindenkinek ugrik egyből a nyakába örömében.

Megtalálták a dombot, azon egy kétkéményes kis házikót, körülötte virágos kerttel. Kijött a házból egy gyönyörű barnahajú lány, ringó szoknyáján fehér és kék pillangók táncoltak, persze, csak addig, amíg a szoknya mozgásban volt.

Miska bemutatkozott, megkérdezte:
- Lakik errefelé egy aranyhajú lány?

- Nem lakik! – mondta a leány. Van ugyan lányokból némi választék, az egyiknek fekete a haja, a másiknak kissé szalmasárga, az én hajam meg, mint látja, barna.

Miskának úgy megtetszett a barnahajú lány, hogy már az aranyhajú nem is érdekelte. Ráadásul a tarisznyából kidugta a fejét a tyúkocska és odakottyintotta:
- Ő az Aranyhajú!

A leány nagyon elpirult:
- Hát, az igaz, hogy a nevem Aranyhajú Klára. Ezek szerint megtalálta és visszahozta Kotyomkát, a beszélő tyúkocskámat? Mit kíván jutalmul?

- Nem sietek a kívánsággal! – mondta Miska. Nem jó ajtóstól rontani a házba, mert esetleg utána vissza kell tenni az ajtót a helyére. Legény vagyok, ennek a becsélő tyúkocskának ígértem egy kakast, de idővel kiderülhet: talán a Kisasszonynak is szüksége van egy olyan legénykakasra, aki később már nem legénykedik, de csókolni azt tud…

Aranyhajú Klára arca vörös lett erre, mint a főtt rák, de nem tett ellenvetést. Így szólt:
- Hát minden lehet, még az is, hogy ezzel-azzal elfut az evet! Ebédeljen velem az úr, már készítem a szájba vehetőt! Ám addig is Nagyonbarátságos Mihályból Fáramászó Mihály lehet, aki szed magának a fáról ropogós cseresznyét…

- A kisasszonynak is szedjek? – kérdezte Miska.

- Én azt sem bánnám, ha az egész fáról leszedné a cseresznyét! Jó volna eltenni télire, befőttnek… - mondta a leány.

Nekiállt Miska, szedte-szedte a sok cseresznyét a leánytól kapott nagy kosárba. Mind leszedte, az utolsó szemig.

Utána bekiabált a konyhába:
- Szemtelen!

Felkapta a fejét Aranyhajú Klára:
- Ki az a szemtelen? Csak nem én?!

Miska nevetett:
- A Kisasszony nem szemtelen, mert két nagy szeme van! Engem sem mindkettő elbűvölt! A fa szemtelen, mert nincs már rajta egy szem cseresznye.

Erre Klárika is elmosolyodott:
- Hát, ha az a fa beszélni tudna, mit mondana az úrról?

Később kijött, jelentette:
- Kész van a mai ebéd! Önnek hét gombóc elég?

Miska tréfálkozott:
- Csókolom a kis kezét, nekem hét gombóc elég! Azt csipogja kis csibe: - Szerény ez a Misike!

- Kis csibe nincs még! – mondta komoly arccal a leány, de a szeme nevetett.

Ebéd után a legény hazament, de előbb megállapodott Aranyhajú Klárival: holnap ismét eljön, hoz egy zacskó kendermagot a tyúkocskának, és elviszik a vásárba, ahol a tyúkocska kiválaszthat magának egy kakast.

A beszélő tyúkocska nagyon válogatós volt, jó időbe telt, amíg rálelt a legnagyobb tarajú kakasra. Azt megvették.

Miska azt mondta Klárinak:
- Nem haragszik, ha ezután gyakrabban jövök vendégségbe? Meg hozzám is meghívom vendégnek?

A leány elpirult, de látszott: örömmel elfogadja mindkét dolgot.

Lakodalmuk után megegyeztek: hol a hegyen fognak lakni, hol a dombon, ahogy kedvük tartja.

A beszélő tyúkocskának tizenkét kiscsibéje lett. Igen bájosak volt, aranyszínűek, kedvesen csipogtak, de embernyelven nem tanultak meg beszélni a mamájuktól.

Klárika egy idő után férje fülébe súgta:
- Ne búsulj! Már jön a mi kis csibénk, valószínűleg kakaska lesz, mert nagyon rugdossa a pólyát, amiben a gólya szállítja.

Férje ennek igen megörült, olyannyira, hogy izgalmában mind megette a cseresznyés rétest, a feleségének sem hagyott belőle…

Klárika tévedett, mert nem kisfiú született, hanem kislány, gyönyörű. Férje azonban kicsit sem bánta, még ugrált is örömében.

Klári megcsókolta:
- Majd a másik tojásból kakaska lesz…

(2018)

Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/ty%C3%BAk-rousse-gallinac%C3%A9-mad%C3%A1r-%C3%A1llati-3332482/