Egy költő, akár nagy, akár kicsi, legyen humanista. Ez az én véleményem.

Én miként lettem humanista? Hát írtam erről (http://www.artagora.hu/mainframe.php?oi=2473&o=work&detail=46392), de az olvasók többsége nem szereti a humanistákat. A terroristákat szereti. Utóbbi érthető (bár nem helyeselhető), mert a terroristák nem olyan unalmasak, mint a humanisták, és annyi mindenre felhasználhatóak: szavazatnyerésre, szenzációhajhászásra, lopott dolgok leplezésére, újság főcímekre, akciófilmekre… - és még sorolhatnám.

A humanista meg mit akar? Békét akar, igazi békét… Kinek kell a béke, az igazi? Mikor kellett egyáltalán? Ha a történelembe nézünk, látjuk: harc kellett, tömeges emberkihasználás, tömeges emberölés, elvenni más tömegektől azt, ami elvehető, tömeges lopás… Igaz, közben nagy hordókról Békéről kellett és kell szavalni, mint Dolfi Bácsi is tette, az a Bajszosan harcos germán Vezér, aki majdnem egész Európát…

A béke keveseknek kell, különc humanistának. Azok többnyire meg is lakoltak, lakolnak e béke szeretetért. Ilyen volt Ady Endre, az is meglakolt érte, és még most lakolgat. Ki a Tisza vizét issza… Hát ez egy mondás, de a tömeg inkább Tisza szavát itta. Meg egykori nacionalista, úri nyelvtörvényét. Igaz, később jöttek a temetők, az őszirózsák… Jött az, amiről Juhász Gyula írt Krisztus és a vargával c. versében (interneten: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/juhasz-gyula-16356/1922-172DD/krisztus-a-vargaval-1734F/)...

A humanista különc, én is különc vagyok, a kisebbséggel tartok, ha azt látom jobbnak, becsületesebbnek. Hiszem, hogy az emberiségnek, a tömegeknek, a népeknek a béke, a szabadság, a becsületes társadalom volna jó.

Ilyen hiszékeny volnék?

Ez nem hiszékenység, mert színigaz: ez volna jó az emberiségnek, a tömegeknek, a népeknek. A kibékülés. Egymás segítése. A Béke!

Más kérdés, hogy az, ami az emberiségnek, a tömegeknek, a népeknek jó volna, - hát az valóban kell is nekik?

Erre nemmel kell felelnem. Egyelőre nem kell. A humanista költő azonban legyen olyan, mint Janus Pannonius (1434 – 1472), aki megrótta Galeottó Marziót:

„És ha mind hiszed azt, amit naponta
Szószékről prédikál recsegve páter
Alberto s az a szókelep Roberto,
Csöpp, vénasszonyi könnyeket vadászva,
Múzsáktól, nosza, végy örökre búcsút,
Törd szét lantod, Apolló énekét meg
Vesd a sánta kovács-istennek akkor,
Mert hívő soha nem lehet poéta.” (Az idézet Végh György fordításából van.)

Ilyen a mai magyar költő?

Hát általában nem ilyen, a legtöbb inkább együtt zarándokol az ájtatos vénasszonyokkal, szemeit forgatja, lantján egészen más zenget, mint amit Janus Pannonius tanácsolt neki, - és utána tartja a markát. Vagy játssza a marhát, aki szerint a politikamentes költészet az igazi költészet. Teszi ezt, arclángolás, elvörösödés nélkül, Petőfi egykori hazájában!

Ám van olyan költő is, aki méltó követője az első nagy európai hírű magyar költőnek, még ha az latinul írt is. Manapság nem sok ilyen van, de akad. Mutatóba, de elintézik, hogy ne nagyon mutassa meg magát. Úgy írjon a hazáról, hogy az legyen „politikamentes”. Meg a szabadságról is úgy.

Hát, ugye, mit gondolnak Önök arról: milyen lehet a „politikamentes” haza?
Meg a „politikamentes” szabadság? Petőfi egykori hazájában?!

Persze, a humanista költőnek nem tetszik az, ha valaki nem gondolkodik. Vagy akkor is gyáva, ha bátrabb lehetne. Vagy megvesztegethető. Sok minden nem tetszik az igazi humanistának, és joggal, a legnagyobb jogtalanság közepette is!

A humanista költőnek többek között nem tetszik az sem, amikor, például, az emberek egy kalap alá vesznek minden zsidót. Meg egy másik nagy kalap alá minden keresztényt. Külön-külön nagy kalapok alá minden muzulmánt, minden magyart, minden románt, minden szlovákot, - és így tovább.

Nem szép ez a „mindenkit egy kalap alá” kalapozás. Sőt, sokkal többről van szó, mint a Szépség hiányáról!

Arra gondoltam egyszer: verset írok a zsidókról. Jó néhány rossz évvel ezelőtt történt ez. Példának írtam. Ha a világot nézzük, a zsidók egy nép, akkor is, ha a magyar zsidók a magyar nép részét képezik is. Egy népben sokféle ember van, ilyen is, olyan is, tudós is, tudatlan is, becsületes is, becstelen is. Szabadságszerető is, zsarnokimádó is, zsarnok is. Minden népben. Egy népre e szerint kell nézni, nem szabad egy kalap alá venni mindenkit, aki egy néphez tartozik!

Zsidók címmel meg is írtam ezt a verset (https://www.poet.hu/vers/90538). Arra gondoltam: ha több jó magyar zsidó és jó nem zsidó magyar találkozna, hazaszeretően segítené egymást egy jobb, tisztességesebb magyarság létrejöttének érdekében… Hát az de jó volna! Ezért írtam meg a verset. Meg azért is, mert a ZSIHISZ Ma mást hihet is, meg a Hitek Gyülekezte is fordíthat egyet a köpönyegén, mégis, szerintem, a magyarság körében erős az antiszemitizmus. Nem nyíltan, persze, ha nyíltan az lenne, akkor ez már egy lépés is lehetne a dolgok tisztázása felé.

Egy humanistának így kell cselekednie. Megírni az igazságot, még ha kevés embernek tetszik is. Tudtam, hogy kevés embernek fog tetszeni, nem vagyok annyira naiv, mint amennyire annak tartanak!

Persze, egy bizonyos fokú naivság hozzá tartozik a humanizmushoz. A humanista keveset vár, de azután mégis meglepődik a szinte semmin (bár az is a kevés fogalmába tartozik).

Zsidók c. versem fogadtatását illetően egy másik költeményemből idézek (Tréfás-komoly versike erről-arról…, interneten: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=474568896373782&set=a.111397106024298&type=3&theater), illetve: http://www.artagora.hu/mainframe.php?oi=2473&o=work&detail=46444):

„Zsidókról verset írtam.
Népnek neveztem népet, -
s ez nem tetszett zsidónak,
szintúgy a kereszténynek.

Nem olvasta muzulmán,
joggal: magyarul írtam.
(Neki sem tetszett volna, -
nagyon jól tudom: így van.)

Már ilyenek a népek!
Tanulság régi, ennyi:
nem fog szeretni néped,
ha nem fogsz hízelegni.”

Itt az „egy kalap alá vevés” más értelmű: azok a zsidók, azok a keresztények, hívők és hitetlenek, akik ezt a verset még olvasni merték. Meg hozzá sem mertek szólni, még ha esetleg olvasták is. Hát azok, igen, elfértek volna egy kalap alatt. Mármint csak ebből a szempontból, de ez elég szemet szúró szempont.

Hát igen. A semmi is kevés, de, ha a kevésben a semminél többre számítottam, akkor elszámítottam magam. El is számítottam. Persze, egyénileg nem izgatom fel magam, hiszen nemrég írtam, hogy nem kell a költői dicsőség (Költői dicsőség, interneten: http://www.artagora.hu/mainframe.php?oi=2473&o=work&detail=46511). Arról is igazat írtam, de azért mégis…

A humanista legyen humanista. Meglepődni meglepődhet, de akkor is maradjon az. Már miért ne lepődne meg, ha, bár a zsidó egy nép, amiben sokféle ember van, ám szinte egy sem mer hozzászólni egy költeményhez, amit lát, de nem akar észrevenni… Ami arról szól: nem szabad egy kalap alá venni a zsidókat. Két ember, igaz, évek múltán hozzászólt, de ezek nemigen lehettek zsidók, vagy, ha azok voltak is, nem feltétlenül tartozhattak az értelmesebbekhez, mivel még azt is tévesen hitték: a Zsidók c. vers kizárólag a holocaustról szól. Nem csak arról!

Egyébként a holocaustról szóló Marhavagonok c. versemhez (https://canadahun.com/blogbejegyzes/lelkes-mikl%C3%B3s-marhavagonok.16353/) sem mert szinte senki hozzászólni, zsidók sem, és ez nem jelent „egy kalap alá vételt”, hiszen kinek a versét olvassa manapság „mindenki”? Ám bizonyos kalapocska alatt mégis oly nagy a közöny, meglapulás, gyávaság a magyarság körében, beleértve a zsidó magyarságot is, hogy azon Petőfi elámulna, fel is izgatná magát, de, szerencsére, már nem él. Mármint ez az Ő szerencséje, nem a magyarságé. Ha ehhez hozzászámítom, hogy a Horthy-korszakban a hatalmon levők (a magyar egyházakat is beleértve!) gyakorlatilag eladták a Bajszosnak („Dolfi Bácsinak”) a vidéki magyar zsidóságot, hogy visszakapjanak a Trianonnál elvesztett területekből (meg további előnyökért, ígéretekért), akkor bizony igen csekély dolognak gondolom, amit 1989 után a zsidók is, mint „populáció” (a magyar nép részeként) tettek a holocaustot illetően, az akkori viszonyok, összefüggések tárgyilagos bemutatása terén (a holocaust tagadását akkor ugyan törvénybe iktatták, mint büntetendőt, de ez sem volt értelmes dolog, egy parlamenti képviselő nem is helyeselte, de hát egy fecske nem csinál nyarat, még kevésbé becsületes országot). Jó, a kezdetnél egy bátor ember leöntötte piros festékkel Horthy Miklós szobrát (tűnődtem is rajta: miért nem zölddel, ahhoz Horthy közelebb állt), de ez csak egy gesztus.

Három dolog keveredik össze (mármint pontosabban: három dolgot kevernek és kevertetnek össze, szinte naponta, Magyarországon is):

1.) népeket, közösségeket, amelyekben nagyon különböző emberek vannak, nem is csak hiba, de kifejezetten bűn egy kalap alá venni, és ha valakit megsért, megbánt egy zsidó (keresztény, hitetlen, cigány, magyar stb.), akkor az egész közösséget ócsárolni, elítélni, szidalmazni,

2.) ugyanakkor a múltbeli és jelenlegi tettekről, akár magyarok követték el, akár más nemzetek, vagy ezeken belül bármilyen közösségek, az igazat kellene közölni, hirdetni, amennyire ez az igazság legalábbis kideríthető, márpedig sokszor az igazság nemcsak kideríthető, hanem értelmes, becsületes emberek számára nyilvánvaló, és meg kellene értetni az emberekkel: a haza legnagyobb költői, írói nem udvaroltak, hízelegtek hazájuknak, népüknek, hanem csak elismerték az erkölcsileg jót, hasznosat, és elítélték a nemzet számára károsat (Kölcsey, Madách, Petőfi, Vörösmarty, de még Arany János is bizonyos mértékig, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Juhász Gyula és mások így tettek). Meg kellene értetni az emberekkel többek között azt is, hogy mi a haza, hazafiság, és miért nemzetellenes a hazafias köntösben fellépő nacionalizmus (https://www.facebook.com/photo.php?fbid=497354140761924&set=a.111397106024298&type=3&theater,

3.) továbbá egyidejűleg a populációk (népek, nemzetek, ezekeken belüli közösségek) vizsgálata is fontos tudományos igénnyel, mert az, hogy a magyar zsidókra, vagy a magyar keresztényekre, vagy bármilyen közösségre egy korszakban milyen jellemzők, jellemvonások érvényesek, és ezek milyen arányban, vagyis a társadalom szerkezetének átlátása, ha nem az előítéletek ostoba megerősítésére szolgál, becsületesen fontos és értékes volna, - hangsúlyozom, tudományos igénnyel. Figyelembe kell venni azt is, hogy egy-egy nagyobb arányban szereplő közösségi jellemvonás egyrészt az idővel is változik, de még fontosabb: nagyban az uralkodó társadalmi rend függvénye. Más mértékben érvényesül a szocialista, és megint más mértékben a polgári (kapitalista) társadalmi rendben, mert, érthetően, az egyes társadalmi rendek nem ugyanazokat az embereket hozták, hozzák előtérbe, hanem a társadalmi rend érdekeit inkább szolgálókat. MINDEN társadalmi rend DIKTATÚRA, - de nem mindegy, hogy kiknek az érdekében az, és hogyan!
Itt is vehetjük példának a zsidókat, és utalok Zsidók c. versemre is. A zsidóságot a Kiegyezés utáni úri magyar társadalom vezetése lenézte, és ez így volt akkor is, ha nemességet, sőt, báróságot is kaptak egyes zsidó nagyiparosok. Abban az időszakban kezdett viszont megalapozódni a későbbi Horthy-korszak erős antiszemitizmusa is, amiről, - szép, nem szép, de végül is kimondom: nem szép! – a mai magyar zsidók is többnyire hallgatnak (látszat-emlékezéseken túl). A „zsidók” hamarosan, mint „bűnbakok” is szerepeltek Trianonért, amit egyébként nem ők csináltak. Ma nem nagyon esik szó a zsidóellenesség mélyebb történelmi gyökereiről sem, hiszen a zsidókat nem látták szívesen a magyar katonatiszti pályákon sem, a közigazgatásban sem, és a gazdasági pályák felé szorították őket (kereskedő, banktisztviselő). Kétségtelen, - bár nem tudományos értékű megállapítás, csak az én véleményem, - hogy a zsidók körében ott volt és van a pénzimádat, de más közösségek talán utálták, utálják a pénzt? A keresztény egyházak talán utálták, utálják? A mai nagy pénzeltüntetők kikből kerülnek ki Magyarországon? Nem árt gondolkozni, becsületesen (illetve a gondolkozónak árt, de a humanista legyen humanista!).

Az 1989-es magyarországi rendszerváltás tulajdonképpen egy nemzetközi ellenforradalom része volt. Természetes, hogy a polgári (kapitalista) társadalmi rend visszaállítása a magyar társadalmon belül is, a zsidók közül, azoknak a polgári (kapitalista) nézeteket valló zsidóknak kedvezett, akik erkölcsileg nem voltak jobbak a kapitalizmus nem zsidó híveinél, „nagy átlagban”. Nem csak a jobboldali zsidókra vonatkozik ez, hanem a „baloldali” zsidók egy részére is. A mai „baloldal” nagy része, amelyik 1989-ben parlamenti mandátumokhoz, sőt, egy ideig választási győzelmekhez jutott Magyarországon, korántsem az a „baloldal”, amelyik Édent tudna teremteni Magyarországból, különösen nem egy nemzetközi gazdasági-társadalmi válság idején (e nemzetközi gazdasági-társadalmi válság már hamar, a kétezres évek derekán bekövetkezett, és „Keleten” ma is tart, de bizonyos mértékig a világban is). Nem erről van szó, nem egy Éden megteremtéséről, és ezt nem kellene titkolni. A 2014. évi magyarországi választások idején, még időben megírtam, hogy a hazájukat szerető magyarságnak miért érdeke az, hogy a „liberális baloldalra” szavazzon (Melyik ördögöt válasszuk?, interneten:
http://polusonline.blogspot.com/2014/04/lelkes-miklos-melyik-ordogot-valasszuk.html). Megírtam, bár 1989 óta egyetlen politikai pártnak vagy mozgalomnak tagja nem vagyok, csak a „liberális baloldal” szavazópolgára, és – humanista. Még akkor is humanista, ha a humanizmus csak az emberségesebbet, jobbat választhatja két rossz közül. Egy kissé tisztességesebb országot, magyarságot. Most az előbbi íráshoz (Melyik ördögöt válasszuk?) további fontos érv: a világban, Európában, és talán Magyarországon ráadásul, tekintettel az ország veszélyes nacionalista történelmi hagyományaira, különösen, megerősödött a nacionalizmus. Küzdeni kell ellene, ezért fontos az Európai Unió tavasszal esedékes parlamenti képviselőválasztása is. Az európai (és világ-) problémák kezeléséhez egy erős Európai Unióra van szükség, amelyik egyezteti ugyan tagországainak jogos érdekeit, de szilárd vezetéssel gátat szab az Uniót gyengítő nacionalizmusnak. A magyar nacionalizmusnak is. No és szükség van a tagállamok belső helyzetének ismeretére, az Európai Unió tevékeny központi szerveire, mert fel kell lépni azon nacionalizmus ellen, amelyik már a 20. század két világháborújában mindkét alkalommal tönkretette Európát, és mérhetetlen bajokat, pusztításokat okozott az egész világon. Milyen az a Magyarország, ahol ma is Horthyt, Bárdossyt dicsőíti, vagy mentegeti a hatalom? Még Horthy is megírta emlékiratában, hogy miként erőszakolta ki (a nemzetellenes belső erőkre támaszkodóan) Bárdossy Magyarország hadba lépését a Szovjetunió ellen.. Érdemes elolvasni! Horthyról nehéz volna azt állítani, hogy azért írta le ezt a részt, mert a kommunista érzelművé lett…

Kevesen látják világosan, hogy milyen nagy problémák, bajok vannak Magyarországon. Ezek a bajok, persze, erősen összefüggnek a világ bajaival, és a polgári demokratikus (kapitalista) társadalmi rendből, különösen itt, „Keleten”, mint fentebb is megjegyeztem, nyilván nem lehetne egyből Édent csinálni. Még kettőből sem. Az emberek nagy része az „ösztönére” (szerzési ösztönére) hallgat, így tesz többek között a nacionalizmusnak áldozatul esett határon túli magyarok egy része is (https://www.facebook.com/photo.php?fbid=483130725517599&set=a.111397106024298&type=3&theater). Nagyobb része, sajnos.

Nem kellene összekeverni a dolgokat! Nincsen erkölcsileg „jaj de szép” nép! A nacionalista rókák kihízelgik, kiudvarolják nemzetük csőréből a sajtot, mint abban az Ezópus mesében, amit La Fontaine oly szép tankölteménnyé feldolgozott. Csak hát a hollóval sokkal rosszabb történik a végén, mint abban a híres mesében. Még akkor is, ha a megszerzett sajtból a róka kis morzsákat másoknak is dobál a sajtból. Három szék között is a pad alá lehet kerülni, - ez nektek szól kis kópék, azon a hegyes vidéken, de akinek nem inge, ne vegye magára!

Romantikusan humanista elefántcsont tornyomból úgy látom: küzdeni kellene a magyar nacionalizmus ellen, minden nacionalizmus ellen, mert a különböző nemzetek nacionalizmusai egymásból is táplálkoznak. Egy harmadik világháború sem kizárt, de nem akarok jósolgatni. Ám egy újabb világháború nélkül is sok vér, könny, baj jöhet. Tengernyi baj!

Hidak kellenének a magyarságnak más nemzetek felé.

Ilyen hidakat most nem látok. Oly nagy problémákról van szó azonban, hogy nem volna szabad, vállvonogatás mellett, azt mondani: „több is veszett Mohácsnál”.

Erről jut eszembe: Mohácson sincs híd, de ez talán még nem akkora baj. Ott nem a Duna folyik, hanem a duma. Csak az a fő baj, hogy nem csak ott… Meg mennyi minden elfolyik, és hová!

„Kóros kor által módosított Kölcsey: A HAZA MÉG MINDEN UTÁN SEM!” (interneten: http://www.artagora.hu/mainframe.php?oi=2473&o=work&detail=46514).

(2018)

A képen:
A jeruzsálemi siratófal, Wayne McLean felvétele, forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Western_wall_jerusalem_night.jpg