Feltöltve: 2018-11-08 15:23:34
Megtekintve: 1462
A szerelem betegei
Ha Jókai Mór „Szerelem bolondjai” címmel írt regényt, akkor én is nevezhetem így e történetet.
Dobbantó Pista szívdobogtató legény lett volna falujában a lányoknál, Macskacsinosítón, ha nem tudták volna a lányok: Pista Cseresznyefás Juliskát szereti, - és Juliskával nem jó ujjat húzni!
Ez a Pista éppen diót szedett a tarisznyájába. Ez félig dicsérendő dolog volt, nem vallott lustaságra, de azért csak félig, mert a diófa nem Pistáé volt, továbbá annak gazdája sem bízta meg Pistát diószedéssel. A legény azonban úgy fogta fel a dolgot: a diót a varjak lelopnák, ő tulajdonképpen diómentést végez, még ha a maga hasznára is. A diófa tulajdonosa talán szívesebben adná a diókat a varjaknak, mint, bár tudtán kívül, neki? Hát ebben van logika, rákerülhet az iga!
A diószedés közben egy ismeretlen embert pillantott meg, úri ruhában, aki feléje igyekezett. Erre Pista elkezdett kiáltozni a szomszédos diófákon levő varjakra: - HESS! HESS! HESS!
A varjú értelmes madár, de egyik sem értette: mi lelte ezt a legényt, aki az előbb még őket, a többi diófán, egyáltalán nem hessegette?
Amikor az úrias öltözetű ember odaérkezett, Pista elmagyarázta a dolgot:
- Látja az úr ezeket a diólopó varjakat?! Hessegetem őket, mert utálom a tolvajokat! Még a más fáján is, mert nálam a becsület, - az becsület!
Az ember elismerően mondta:
- Szép Öntől ez, én is becsületes ember vagyok, városi, de vettem egy gyümölcsöst a faluban, meg egy kis szőlőt is, présházzal. Kellene nekem egy becsületes intéző, aki ránéz a dolgaimra, mert, ugyebár, nem járhatok ki mindennap ide, legfeljebb havonta egyszer, annyi az ügyem. Ön nem vállalná el?
Pista nem kapott olyan gyorsan az ajánlaton, mint a vércse a galambon, mert az gyanús lett volna. Azt mondta:
- Hát, éppen a napokban hívtak ugyan máshova is, de az urat olyan becsületesnek gondolom, hogy megfontolom a dolgot. Ott van Kacsiga Úr vegyesboltja, az a kereskedő ismer engem, mint a tenyerét, tudja, hogy milyen becsületes vagyok. Menjünk be hozzá, beszéljük meg, és ha megegyezünk, mindjárt írást csinálhatunk róla.
Kacsiga Ferenc, a vegyesbolt tulajdonosa, hamar átlátta: ha jókat mond Dobbantó Pistáról, aki szeretett nála hitelbe vásárolni, de utána nehéz volt kihúzni a legényből a pénzt, akkor mégis közelebb juthat a saját neki járóhoz. Nagy meggyőződéssel tanúsította az úr előtt:
- Pistának aztán van nálam hitele!
Ez úgy hangzott, mintha hitelt érdemlőnek tartotta volna a legényt, pedig más a hitel, megint más a hitel megérdemlése.
No, mit szaporítsuk a szót, Pista Kergebőrösboroczki Árpád úr, a városi tanácsnok intézője lett. Még előleget is kapott.
Ezt követően Cseresznyefás Juliskához sietett, akit valóban szeretett, a leány is őt, de Pista még a leány által sütött-főzött ételeket is imádta. Egyelőre csak annyit közölt a leánnyal:
- Ma találkoztam egy becsületes emberrel!
Juliska arra gondolt: ezek szerint a legény elcsavargott, ott találkozott egy becsületes emberrel valamelyik faluban, hiszen ilyennel Macskacsinosítón nem találkozhatott. Igaz, ott is volt két becsületes ember, az egyik a tanító, aki oly sok éven át sulykolta a gyerekfejekbe: nem szabad lopni, hogy végül ő is elhitte, - vagy már eredetileg is ott volt a fejében, csak nem ment ki onnan? A másik a plébános volt, aki még almát sem lopott sohasem, a Jóisten azonban gondoskodott hű szolgájáról. Amikor a pap megemlítette Juhászkodó Mari néninek, hogy a fáján levő gyönyörű piros almákra a jóisten is mosolyogva néz, akkor Mari néni egy egész kosárkával küldött neki, és boldogan híresztelte a faluban azt, amit a pap mondott az almáira.
Ezt a két becsületes embert azonban nem becsületesként emlegették, csak úgy, mint „a tanító”, meg „a pap”. Juliska arra gondolt: nem jó, ha Pista elkóborol más faluba, mert először egy becsületes emberrel találkozik, utána meg egy becsületes leánnyal, - és a becsületes lányok meg, bizonyos szempontból, éppen a legveszélyesebbek!
Utóbbi okból kivette a sütőből a pirosló csirkét, és elővette azt, amit addig sem sajnált Pistától, végül pedig, fokról fokra, mindent kivett a legényből, még az írást is, az intézőségről. Ezt követően, csókok kíséretében, elővette javaslatát: Pista vegye őt el feleségül, hiszen megígérte!
Ne gondoljunk arra, hogy Pista nem szerette Cseresznyefás Juliskát, a Nagy Libatenyésztőt. Szerette, csak úgy gondolta: nem kell siettetni a házasságot. Köztudomású volt ugyanis Macskacsinosítón: ha a legényből férj lesz, zsebpénze kisebb lesz, mert a feleség azt mondja neki, hogy most már nem kell futnia más lányok után, vásárfiát sem kell nekik venni, csak a feleségnek, mulatozás is felesleges, mert mulathatnak ezen-azon otthon, akár a fél falun, együtt…
Utóbbi okból Pista csak annyit mondott Juliskának:
- Te vagy a Mindenem, a szívem közepe! Gondolkozom a dolgon, - nem is gondolok más leányra!
Juliska azonban nem elégedett meg ezzel a válasszal, mert nem csak Pista mindene, meg szíve közepe akart lenni, hanem a felesége is. Utóbbi okból azt mondta, mérgesen:
- Hát akkor majd én is gondolkozom! Ha láttad volna, hogy mint meresztette rám a szemeit tegnap is Hosszúkardos János!
Ez a megjegyzés pillanatok alatt feldúlta Pista lelkivilágát. A tálban maradt tizenkét meggyes rétest már nem is volt kedve megenni, gyorsan becsomagolta, és a tarisznyájába süllyesztette, mert érezte: később, feldúlt lelkét is kissé csillapíthatja a jó meggyes rétes… Felállt és azt mondta:
- Megyek és agyonütöm Jánost, azt a gazember szem meresztgetőt!
Ezzel elrohant.
Juliska érezte, hogy túllőtt a célon, vagyis, pontosabban, úgy lőtt a céltáblára, hogy a kilőtt nyílvessző egészen eltért a kijelölt iránytól… Esetleg, ha nem is egészen tért el, ki tudja, hogy János magához téríthető lesz-e, ha Pista agyonüti?
No és ha Pista féltékenységében agyonüti Hosszúkardos Jánost, aki Macskacsinosítón lakik, de Lantpengetőre, a városba jár be dolgozni, mert ott van egy írnoki félállása, akkor Pista két legyet üt egy csapásra, tévesen, olyat, amelyik egyik sem légy! Ez a János ugyanis az ő barátnőjébe, Kékcsillagos Rozáliába szerelmes, akit Rozália imád, - és melyik barátnő bocsájtaná meg ezt az agyonütős dolgot?
Utóbbi okokból Juliska lóra ugrott, és vágtatott Rozáliához, aki tanítónő volt a faluban, és érzelmes versek költője.. Okos lova azonban, mint máskor is, Pista házánál megállt. Juliska látta, az ablakon keresztül, hogy az ő Pistája, meg Hosszúkardos János, békésen borozgatnak a házban. Megkönnyebbülten sóhajtott, majd tovább lovagolt Rozália háza felé. Elejét kellene venni a félreértéseknek, és annak csak egy módja lehet: mindkét legényre rá kell tenni a házasság igáját, - ne húzzanak rossz irányba, önfejűen!
Az történt ugyanis, de Juliska erről nem tudott, hogy Pista ráüvöltött Jánosra, mint hűtlen barátra:
- Te az én Juliskámra meresztgeted a szemeidet?
János nem értette Pista lelki felháborodását:
- Persze, hogy meresztgetem, hiszen tudod, hogy, ha leányt látok, ezt teszem! Miért tennék a te Juliskáddal kivételt? Ám azt is tudhatnád, ha olvastad volna Örökvirágos szerelem című regényem, hogy más a szemmeresztés, meg a szerelem. Még akkor is más, ha az én szerelmem Kékcsillagos Rozália iránt szintén szemeim felélénkülésével kezdődött… Őt imádom, a más lányok iránti bámulatom csak az ösztönök férfias játéka… Most azonban porig sújtott a Sors páncélkesztyűs ökle…
Itt már látta Pista, hogy János sokkal ártatlanabb Juliska-ügyben, mint a ma született fehér bárány. Behívta magához, és azt mondta neki:
- Megmenekültél, János, egy nagy veréstől! Meséld el, hogy mi történt közted és Rozália között!
Azt mondta neki János:
- Én nem verekszem, mert az paraszti szokás. Ha valami bajod van velem, hívj ki párbajra! Betöltjük a pisztolyokat, és azután jöhet a bumm! Úgy, mint Kaparócsi Ede és a Szerelem Tornya című regényemben…
Pista elnevette magát:
- Hát, ha a betöltött pisztolyok lőnek, előbb-utóbb a legényéletünknek bumm! Ám ezt nem tudjuk kikerülni, talán nem is akarjuk… Miként merített meg téged a búslakodás hűvös vizében, az a csodaszép tanítónő?
János szomorúan nézett körül:
- Mondom neki, hősregény íróhoz méltóan, szerelemesen: Rozáliácska, ha adna mindenre felvértezett lovagjának egy csókot, leküzdve e lovag kedvéért rózsaillatú leányos szendeségét, akkor az a lovag a Mennyországban érezné magát…
Elpirult erre Rozika, de még milyen szép vörösen! Azt mondta:
- Kedves Jancsi, legutóbbi regényedben is azt írtad, idézem: „ A hős férfi karjaiba fonta az imádott hölgyet, és az a csók, amit adott neki…”. Hát, ugye, a férfi könnyebben levetheti szemérmességét, mert ő erősebb, mint a leány…
Hát ezt mondta Rozika, nekem! Saját regényem főhősét játszotta ki ellenem! Mondom neki: „Ezek szerint nem akarsz nekem csókot adni, Rozália, hanem inkább a szakadékba dobod felajánlott szívemet!”.
Megfordultam, és már ott sem voltam. Rozália még utánam szólt, ijedten:
- Azt nem mondtam, hogy nem akarok…
- Hát így állunk most! – mondta befejezésül János. A szívem a szakadékban, a boldogságom a szakadékban, az életem a szakadékban!
Pista János vállára ütött, nevetett:
- Ne búslakodj, legalább a hülyeséged megmaradt! Várd be a Sors ítéletét!
Talán éppen ezekben a percekben Cseresznyefás Juliska, a Nagy Libatenyésztő, így vigasztalta barátnőjét, a kis tanítónőt:
- Ne keseregj, Rozikám, inkább gondolj ki valamit a legényeink helyretevésére. A te költői vénád…
Rozália szemében megjelent egy fénylő könnycsepp, de csak négy-öt hasonló követte:
- A költészetem? Hát, igen, Te azt mondtad, Julikám, hogy úgy írok verset, mit senki más! Ha nincs Jancsi, akkor az is kútba esett. Azt mondta nekem a Csibeandalító hetilap szerkesztője:
- Első versét ingyen közöltem, Rozáliácska, és ha a másodikat is közöltetni akarja, akkor csak le kell feküdnie, és meglátja!
Rögtön rohantam haza, Lantpengetőről Macskacsinosítóra, és be az ágyba. Gondoltam: második versem is megláthatom nyomtatásban… Kedves meglepetés lesz!
Hát mi történt? Azon a héten nem jelent meg igen jól sikerült költeményem, de még az utána következőn sem. Erre írtam a hetilap szerkesztőjének. Az visszaküldte a versem, egy levél kíséretében. Abban csak egy érthetetlen mondat volt: „Kisasszony! Ön félreértette javaslatom, mert a Nap is lenyugszik minden nap, és az is gyönyörű, mint Ön, de az Ön fekvése, az eddig megszokott módján, számomra érzelmileg nem elegendő! Tisztelettel: Megkaphatnám Béla, szerkesztő”.
Szerencsére Hosszúkardos János könyveinek kiadója beleegyezett, hogy amikor János regényeinek végén ott a „VÉGE” szó, akkor a könyvben levőknek még ne legyen vége, hanem utána néhány versem következzék. Hát most ez is kútba esett! Ó, én hatökör, miért is nem csókoltam meg Jánosomat, ha egyszer úgy imádom!
Juliska gyakorlatiasabb volt:
- Még nincs mindennek vége, mert, amíg vöröslik a parázs, a szerelem lángra lobbantható. Te nem vagy regényíró, Rozikám, de költőként is kitalálhatsz valamit, ami visszahozza a legénykedők szívét, sőt, esetleg a gyűrűkkel! Tudod, Rozika, a városi ékszerész a rokonom, és egyúttal alkalmi hírszerzőm is, onnét tudok a gyűrűkről… Mi az, te azokról nem is tudsz?
Ki hitte volna? Még egy költőnő is ki tud találni regényeset, romantikásat, legényszívekre hatóan giccseset.
Azt mondta Rozika a barátnőjének:
- Az sem baj, ha kicsit plagizálunk, megtették ezt már máskor is, mások, és nem haltak bele! János egyik regényében a két hősnő mindegyike úgy szerzi vissza imádottja szerelmét, hogy halálos betegséget színlel. Ezt mi is megtehetnénk, színlelni is tudunk, ha muszáj, csak kellene hozzá valaki, akinek jobban hisznek, mint nekünk. Ez lehetne Kopogtató Károly, az orvos, - de az nekünk megközelíthetetlen!
Juliska felkapta a fejét:
- Nekünk igen, de az iskola igazgatóhelyettesének, Virágváró Klárának nem!
Rozália kiábrándultan mondta:
-Ó, az a doktor, bár igen jóképű, és fiatal kora ellenére már könyve is megjelent, BÉLBETEGSÉGEK TÜNETI ÉS OKI KEZELÉSE címmel, úgy látszik, hogy ezt a szakszót használjam, immunis a nőkre! Virágváró Klári minden hónapban tetőtől talpig megvizsgáltatja magát vele, de azzal a gyönyörű testével és nagy, bűvös szemeivel, meg fecskés csacsogásával sem megy semmire! Az a Kopogtató Károly egy szent!
Juliska mosolygott:
- Hát, az orvosi rendelőben nem ment a dolog, elhiszem, de azért nagy szó az a semmi! Én észrevettem, hogy olykor, esténként, mintha beteghez sietne az orvosi táskájával, ez a Károly csak fel-felnéz Klára ablakára. Igaz, finom szövésű függöny van az ablakon, de azért a vetkőző női test körvonalai láthatóak, és azok a vonalak oly szépen körösek! Mondok valamit! Menjünk el Klárihoz, kérjük a segítségét. Most, mindjárt!
Így tettek. Előbb kicsit kerteltek erről-arról Klári kertjében, de azután már látták: a kertelés teljesen felesleges, ezért a házban folytatták a dolgot.
Azt mondta nekik Virágváró Klára:
- Ha ez így van, ahogy Juliska mondja, akkor még van remény, - és miért ne lenne így? Ne az orvosi rendelőben keressük fel ezt a Károlyt, hanem a lakásán. Mondjuk azt, hogy Teázó Társaskört szeretnénk alapítani, és örülnénk, ha előadást tartana ott. Én magammal viszem most megjelent pedagógiai könyvem, a címe MIKÉNT BÁNJUNK A NEHEZEN KEZELHETŐ KISGYEREKEKKEL?. Hát ez egy tudományos mű, csak jól kell értelmezni, mert az egyik szülő, a rossz értelmezés miatt, úgy elverte ördögadta kisfiát, mint a kétfenekű dobot, pedig a gyereknek csak egy feneke volt…
Mi derült ki Dr. Kopogtatom Károlynál?
Több minden: 1. Juliskának igaza lehetett a függönnyel, mert Károly, a saját lakásában, nem úgy viselkedett Klárival, mint az orvosi rendelőben, igaz, itt talán Klári is szabadabban forgatta nagy, bűvös szemeit az orvosra, 2. Kopogtatom Károly ugyan először arra hivatkozott, hogy hamis diagnózist sem Juliskánál, sem Rozáliánál nem állíthat fel, mert azt tiltja az Orvosi Kamara, de a diagnózist illetően az orvos nem köteles mindjárt felállítani, és a „nagy beteg” kifejezés tulajdonképpen gyűjtőfogalom.
Itt azonban az orvos Klárikára nézett, irul-pirult, mintha mondani akarna valamit, de nem meri. Klárika azonban ekkor már tudta, hogy, ha a diagnózis még nem is állt fel, valami már nagyon felállt Károlynál, ezért a doktor kezére tette az ő gyönyörű kezét:
- Doktor Úr, Ön a tudomány embere is, és én is az vagyok! Hoztam is egy példányt most megjelent könyvemből Önnek, ajándékba. Közöttünk, szerelmi összeesküvők között, bátran beszélhet!
Károly most már belekezdett. Igaz, magyarázatában sok volt a szakszó, a lányok számára első pillanatban érthetetlen latin, meg görög kifejezés, de a második pillanatban már mindent értettek. Dr. Kopogtatom Károly azt vizsgálná meg, - persze, a Tudomány érdekében! – hogy milyen gondolatokat vált ki egy ártatlan hölgynél hét férficsók. Van erre egy terve, ha az tudományos hipotézisének, feltételezésének megfelelő, akkor ugyan a hölggyel tovább kell folytatnia a vizsgálatot, esetleg a hölgy egész életén át, de hát, ugyebár, a Tudomány Érdekében…
Virágváró Klára arra gondolt, ami egyébként Juliska és Rozália számára is nyilvánvaló volt: most, bár ilyen különös módon, megkérték a kezét…
Azt válaszolta:
- Én kész vagyok feláldozni magam a Tudomány Oltárán, de csak akkor, ha a kísérlet első, hétcsókos szakasza, teljes titokban marad. Ha mégsem lenne e tudományos kutatásnak további folytatása, akkor nem szeretném, ha szájára venne a falu…
Kopogtatom Károly felkiáltott:
- Hölgyeim! Mindnyájan esküdjünk meg a teljes titoktartásra! A hét csók a tó melletti fűzfák által besátorozott részen lesz, és a két mától fogva beteg hölgy sem lehet jelen! Hölgyeim, mármint Juliska és Rozália, betegségre fel!
Az eskü után másnap kitudódott: Cseresznyefás Juliska is, Kékcsillagos Rozália is nagy beteg, - ki tudja, hogy megérik-e a másnapot? Ezt egyébként orvos nélkül sem tudja senki, de orvossal a kérdés sokkal nyugtalanítóbb…
Dobbantó Pista rohant Juliskához. A leány fájdalmasan felnyögött:
- Egy búcsúcsókot, Pista!
Pista rémülten mondta:
- Meg ne halj, Juliska! Elhoztam a jegyűrűt is! Itt van! Légy a feleségem! Mindjárt rohanok a paphoz!
Juliska szelíden behúzta Pistát az ágyba. Igaz, kicsit különös, ha egy haldokló ruhástól fekszik az ágyban, de Pista ezt most fel sem fogta. Az is csak átfutott az agyán: tud egy haldokló ilyen erősen ölelni, és ilyen jól csókolni?
Megadta magát. Juliska megígérte, hogy Pista kicsit több pénzt kap majd zsebpénzként házasság után, mint a többi házasember, de ne legyen házasságtörő, mert akkor ő letöri a derekát!
Hasonlóképpen végződött a szerelmi betegség Kékcsillagos Rozáliánál is, aki azonban, mint szerelmi beteg, kicsit türelmetlen volt, mert Hosszúkardos János zsebéből saját kezűleg vette ki a gyűrűt, berántotta magához az ágyba, és megcsókolta. Igaz, ezt követően Hosszúkardos János is megtette a magáét, csókokkal is, mással is.
A tónál, a fűzfák lombsátra alatt, Kopogtatom Károly és Virágváró Klára hét csókja sem volt hiába. Igaz, a csókok sikerét fokozta, hogy Klára egyből Károly ölébe ült. Meg az is igaz, hogy nem hét csók volt, hanem sokkal több. Klára a doktor fülébe súgta:
- Most valld be a bűneid, te tudós csacsi!
- Hát, - vallotta be Károly, - meglestelek néhányszor, amikor a szobádban vetkőztél, a függöny mögött! Ha nem szeretnéd, hogy megőrüljek a féltékenységtől, cseréltesd ki a függönyt egy sűrűbb szövésűre! Ám, ha már ilyen tudós csacsi lesz a férjed, mint én, te is valld be: miért jöttél hozzám olyan sűrűn orvosi vizsgálatra?
Klára nevetett:
- Amikor megjelentél a faluban, előttem is megjelent egy jó szellem és azt súgta:
- Mutasd meg a kirakatot! Mutasd meg a kirakatod! Kirakat és berakat összetartozik. A kirakat nem minden, de egy szép kirakat azért becsábíthatja a nézőt a boltba! Ám most már őszidő van, kissé hűvös, add ide a kezed az én kezembe, gyere, megyünk hozzám, ott majd megbeszéljük a lakodalmat, esküvőt, és a tudományos vizsgálatot folytathatod, egy életen át, de csak velem, - én viszont állok rendelkezésedre! Ám én is tudós tanárnő vagyok, megtanítlak erre-arra, de még, ha nem viselkedsz jól, kesztyűbe dudálni is!
Hát a lakodalom után nem volt szükség arra, hogy a három férjet kesztyűbe dudálásra tanítsa feleségük, mert olyan kezes bárányokká lettek, hogy… Persze, addig sem voltak farkasok, mert nem mindenki farkas, akinek… No, szóval olyan híre van… Itt azonban még olyan hírek sem voltak, amelyek egy leányt hirtelen kezűségre késztettek volna… Juliska libákat tenyésztett, de nem volt liba. Rozália verseket írt, de a házasságban ügyelt a rímekre. Klára pedig még azt is tudta, hogy a később megszületett Kopogtatom Karcsikát, fiúgyermeküket, ha túlságosan élénk volt az iskolában, miként tegye unalmasan szófogadóvá. Azt mondta neki:
- Tanórán a pad alatt csúnya képeket rajzoltál Rozália Tanító Néninél? Most, hogy megjavulj, egy óra hosszat a mamád könyvét kell olvasnod, amelynek címe: MIKÉNT BÁNJUNK A NEHEZEN NEVELHETŐ KISGYEREKEKKEL?
Férje, Dr. Kopogtatom Károly kicsit szigorúnak tartotta felesége eljárását, ám neje megcsókolta, és a tudós doktor fülébe súgta:
- Így terelem figyelmét a helyes irányba! Nem akarom, hogy tanár legyen, csak hadd utálja pedagógiai könyvem, és inkább a Te hivatásod válassza! A tanár ma is egy tanító rabszolga, mint az ókorban volt, de az orvos…! Az egy félisten! Ha a beteg meghal, - Ő mindent megtett, dicsőség illeti, mert bátran küzdött a betegség elleni harc mezején… Ha pedig a beteg meggyógyul, az orvos, tapintatos latin szavakkal, kigyógyítja abból a téves hitből, hogy az orvos nélkül is meggyógyult volna. Már ha adódna ilyen pimasz beteg, aki az előbbi tévhitét egyáltalán ki meri ejteni a száján…
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/sz%C5%91ke-tan%C3%A1r-n%C5%91-iskola-160653/
Dobbantó Pista szívdobogtató legény lett volna falujában a lányoknál, Macskacsinosítón, ha nem tudták volna a lányok: Pista Cseresznyefás Juliskát szereti, - és Juliskával nem jó ujjat húzni!
Ez a Pista éppen diót szedett a tarisznyájába. Ez félig dicsérendő dolog volt, nem vallott lustaságra, de azért csak félig, mert a diófa nem Pistáé volt, továbbá annak gazdája sem bízta meg Pistát diószedéssel. A legény azonban úgy fogta fel a dolgot: a diót a varjak lelopnák, ő tulajdonképpen diómentést végez, még ha a maga hasznára is. A diófa tulajdonosa talán szívesebben adná a diókat a varjaknak, mint, bár tudtán kívül, neki? Hát ebben van logika, rákerülhet az iga!
A diószedés közben egy ismeretlen embert pillantott meg, úri ruhában, aki feléje igyekezett. Erre Pista elkezdett kiáltozni a szomszédos diófákon levő varjakra: - HESS! HESS! HESS!
A varjú értelmes madár, de egyik sem értette: mi lelte ezt a legényt, aki az előbb még őket, a többi diófán, egyáltalán nem hessegette?
Amikor az úrias öltözetű ember odaérkezett, Pista elmagyarázta a dolgot:
- Látja az úr ezeket a diólopó varjakat?! Hessegetem őket, mert utálom a tolvajokat! Még a más fáján is, mert nálam a becsület, - az becsület!
Az ember elismerően mondta:
- Szép Öntől ez, én is becsületes ember vagyok, városi, de vettem egy gyümölcsöst a faluban, meg egy kis szőlőt is, présházzal. Kellene nekem egy becsületes intéző, aki ránéz a dolgaimra, mert, ugyebár, nem járhatok ki mindennap ide, legfeljebb havonta egyszer, annyi az ügyem. Ön nem vállalná el?
Pista nem kapott olyan gyorsan az ajánlaton, mint a vércse a galambon, mert az gyanús lett volna. Azt mondta:
- Hát, éppen a napokban hívtak ugyan máshova is, de az urat olyan becsületesnek gondolom, hogy megfontolom a dolgot. Ott van Kacsiga Úr vegyesboltja, az a kereskedő ismer engem, mint a tenyerét, tudja, hogy milyen becsületes vagyok. Menjünk be hozzá, beszéljük meg, és ha megegyezünk, mindjárt írást csinálhatunk róla.
Kacsiga Ferenc, a vegyesbolt tulajdonosa, hamar átlátta: ha jókat mond Dobbantó Pistáról, aki szeretett nála hitelbe vásárolni, de utána nehéz volt kihúzni a legényből a pénzt, akkor mégis közelebb juthat a saját neki járóhoz. Nagy meggyőződéssel tanúsította az úr előtt:
- Pistának aztán van nálam hitele!
Ez úgy hangzott, mintha hitelt érdemlőnek tartotta volna a legényt, pedig más a hitel, megint más a hitel megérdemlése.
No, mit szaporítsuk a szót, Pista Kergebőrösboroczki Árpád úr, a városi tanácsnok intézője lett. Még előleget is kapott.
Ezt követően Cseresznyefás Juliskához sietett, akit valóban szeretett, a leány is őt, de Pista még a leány által sütött-főzött ételeket is imádta. Egyelőre csak annyit közölt a leánnyal:
- Ma találkoztam egy becsületes emberrel!
Juliska arra gondolt: ezek szerint a legény elcsavargott, ott találkozott egy becsületes emberrel valamelyik faluban, hiszen ilyennel Macskacsinosítón nem találkozhatott. Igaz, ott is volt két becsületes ember, az egyik a tanító, aki oly sok éven át sulykolta a gyerekfejekbe: nem szabad lopni, hogy végül ő is elhitte, - vagy már eredetileg is ott volt a fejében, csak nem ment ki onnan? A másik a plébános volt, aki még almát sem lopott sohasem, a Jóisten azonban gondoskodott hű szolgájáról. Amikor a pap megemlítette Juhászkodó Mari néninek, hogy a fáján levő gyönyörű piros almákra a jóisten is mosolyogva néz, akkor Mari néni egy egész kosárkával küldött neki, és boldogan híresztelte a faluban azt, amit a pap mondott az almáira.
Ezt a két becsületes embert azonban nem becsületesként emlegették, csak úgy, mint „a tanító”, meg „a pap”. Juliska arra gondolt: nem jó, ha Pista elkóborol más faluba, mert először egy becsületes emberrel találkozik, utána meg egy becsületes leánnyal, - és a becsületes lányok meg, bizonyos szempontból, éppen a legveszélyesebbek!
Utóbbi okból kivette a sütőből a pirosló csirkét, és elővette azt, amit addig sem sajnált Pistától, végül pedig, fokról fokra, mindent kivett a legényből, még az írást is, az intézőségről. Ezt követően, csókok kíséretében, elővette javaslatát: Pista vegye őt el feleségül, hiszen megígérte!
Ne gondoljunk arra, hogy Pista nem szerette Cseresznyefás Juliskát, a Nagy Libatenyésztőt. Szerette, csak úgy gondolta: nem kell siettetni a házasságot. Köztudomású volt ugyanis Macskacsinosítón: ha a legényből férj lesz, zsebpénze kisebb lesz, mert a feleség azt mondja neki, hogy most már nem kell futnia más lányok után, vásárfiát sem kell nekik venni, csak a feleségnek, mulatozás is felesleges, mert mulathatnak ezen-azon otthon, akár a fél falun, együtt…
Utóbbi okból Pista csak annyit mondott Juliskának:
- Te vagy a Mindenem, a szívem közepe! Gondolkozom a dolgon, - nem is gondolok más leányra!
Juliska azonban nem elégedett meg ezzel a válasszal, mert nem csak Pista mindene, meg szíve közepe akart lenni, hanem a felesége is. Utóbbi okból azt mondta, mérgesen:
- Hát akkor majd én is gondolkozom! Ha láttad volna, hogy mint meresztette rám a szemeit tegnap is Hosszúkardos János!
Ez a megjegyzés pillanatok alatt feldúlta Pista lelkivilágát. A tálban maradt tizenkét meggyes rétest már nem is volt kedve megenni, gyorsan becsomagolta, és a tarisznyájába süllyesztette, mert érezte: később, feldúlt lelkét is kissé csillapíthatja a jó meggyes rétes… Felállt és azt mondta:
- Megyek és agyonütöm Jánost, azt a gazember szem meresztgetőt!
Ezzel elrohant.
Juliska érezte, hogy túllőtt a célon, vagyis, pontosabban, úgy lőtt a céltáblára, hogy a kilőtt nyílvessző egészen eltért a kijelölt iránytól… Esetleg, ha nem is egészen tért el, ki tudja, hogy János magához téríthető lesz-e, ha Pista agyonüti?
No és ha Pista féltékenységében agyonüti Hosszúkardos Jánost, aki Macskacsinosítón lakik, de Lantpengetőre, a városba jár be dolgozni, mert ott van egy írnoki félállása, akkor Pista két legyet üt egy csapásra, tévesen, olyat, amelyik egyik sem légy! Ez a János ugyanis az ő barátnőjébe, Kékcsillagos Rozáliába szerelmes, akit Rozália imád, - és melyik barátnő bocsájtaná meg ezt az agyonütős dolgot?
Utóbbi okokból Juliska lóra ugrott, és vágtatott Rozáliához, aki tanítónő volt a faluban, és érzelmes versek költője.. Okos lova azonban, mint máskor is, Pista házánál megállt. Juliska látta, az ablakon keresztül, hogy az ő Pistája, meg Hosszúkardos János, békésen borozgatnak a házban. Megkönnyebbülten sóhajtott, majd tovább lovagolt Rozália háza felé. Elejét kellene venni a félreértéseknek, és annak csak egy módja lehet: mindkét legényre rá kell tenni a házasság igáját, - ne húzzanak rossz irányba, önfejűen!
Az történt ugyanis, de Juliska erről nem tudott, hogy Pista ráüvöltött Jánosra, mint hűtlen barátra:
- Te az én Juliskámra meresztgeted a szemeidet?
János nem értette Pista lelki felháborodását:
- Persze, hogy meresztgetem, hiszen tudod, hogy, ha leányt látok, ezt teszem! Miért tennék a te Juliskáddal kivételt? Ám azt is tudhatnád, ha olvastad volna Örökvirágos szerelem című regényem, hogy más a szemmeresztés, meg a szerelem. Még akkor is más, ha az én szerelmem Kékcsillagos Rozália iránt szintén szemeim felélénkülésével kezdődött… Őt imádom, a más lányok iránti bámulatom csak az ösztönök férfias játéka… Most azonban porig sújtott a Sors páncélkesztyűs ökle…
Itt már látta Pista, hogy János sokkal ártatlanabb Juliska-ügyben, mint a ma született fehér bárány. Behívta magához, és azt mondta neki:
- Megmenekültél, János, egy nagy veréstől! Meséld el, hogy mi történt közted és Rozália között!
Azt mondta neki János:
- Én nem verekszem, mert az paraszti szokás. Ha valami bajod van velem, hívj ki párbajra! Betöltjük a pisztolyokat, és azután jöhet a bumm! Úgy, mint Kaparócsi Ede és a Szerelem Tornya című regényemben…
Pista elnevette magát:
- Hát, ha a betöltött pisztolyok lőnek, előbb-utóbb a legényéletünknek bumm! Ám ezt nem tudjuk kikerülni, talán nem is akarjuk… Miként merített meg téged a búslakodás hűvös vizében, az a csodaszép tanítónő?
János szomorúan nézett körül:
- Mondom neki, hősregény íróhoz méltóan, szerelemesen: Rozáliácska, ha adna mindenre felvértezett lovagjának egy csókot, leküzdve e lovag kedvéért rózsaillatú leányos szendeségét, akkor az a lovag a Mennyországban érezné magát…
Elpirult erre Rozika, de még milyen szép vörösen! Azt mondta:
- Kedves Jancsi, legutóbbi regényedben is azt írtad, idézem: „ A hős férfi karjaiba fonta az imádott hölgyet, és az a csók, amit adott neki…”. Hát, ugye, a férfi könnyebben levetheti szemérmességét, mert ő erősebb, mint a leány…
Hát ezt mondta Rozika, nekem! Saját regényem főhősét játszotta ki ellenem! Mondom neki: „Ezek szerint nem akarsz nekem csókot adni, Rozália, hanem inkább a szakadékba dobod felajánlott szívemet!”.
Megfordultam, és már ott sem voltam. Rozália még utánam szólt, ijedten:
- Azt nem mondtam, hogy nem akarok…
- Hát így állunk most! – mondta befejezésül János. A szívem a szakadékban, a boldogságom a szakadékban, az életem a szakadékban!
Pista János vállára ütött, nevetett:
- Ne búslakodj, legalább a hülyeséged megmaradt! Várd be a Sors ítéletét!
Talán éppen ezekben a percekben Cseresznyefás Juliska, a Nagy Libatenyésztő, így vigasztalta barátnőjét, a kis tanítónőt:
- Ne keseregj, Rozikám, inkább gondolj ki valamit a legényeink helyretevésére. A te költői vénád…
Rozália szemében megjelent egy fénylő könnycsepp, de csak négy-öt hasonló követte:
- A költészetem? Hát, igen, Te azt mondtad, Julikám, hogy úgy írok verset, mit senki más! Ha nincs Jancsi, akkor az is kútba esett. Azt mondta nekem a Csibeandalító hetilap szerkesztője:
- Első versét ingyen közöltem, Rozáliácska, és ha a másodikat is közöltetni akarja, akkor csak le kell feküdnie, és meglátja!
Rögtön rohantam haza, Lantpengetőről Macskacsinosítóra, és be az ágyba. Gondoltam: második versem is megláthatom nyomtatásban… Kedves meglepetés lesz!
Hát mi történt? Azon a héten nem jelent meg igen jól sikerült költeményem, de még az utána következőn sem. Erre írtam a hetilap szerkesztőjének. Az visszaküldte a versem, egy levél kíséretében. Abban csak egy érthetetlen mondat volt: „Kisasszony! Ön félreértette javaslatom, mert a Nap is lenyugszik minden nap, és az is gyönyörű, mint Ön, de az Ön fekvése, az eddig megszokott módján, számomra érzelmileg nem elegendő! Tisztelettel: Megkaphatnám Béla, szerkesztő”.
Szerencsére Hosszúkardos János könyveinek kiadója beleegyezett, hogy amikor János regényeinek végén ott a „VÉGE” szó, akkor a könyvben levőknek még ne legyen vége, hanem utána néhány versem következzék. Hát most ez is kútba esett! Ó, én hatökör, miért is nem csókoltam meg Jánosomat, ha egyszer úgy imádom!
Juliska gyakorlatiasabb volt:
- Még nincs mindennek vége, mert, amíg vöröslik a parázs, a szerelem lángra lobbantható. Te nem vagy regényíró, Rozikám, de költőként is kitalálhatsz valamit, ami visszahozza a legénykedők szívét, sőt, esetleg a gyűrűkkel! Tudod, Rozika, a városi ékszerész a rokonom, és egyúttal alkalmi hírszerzőm is, onnét tudok a gyűrűkről… Mi az, te azokról nem is tudsz?
Ki hitte volna? Még egy költőnő is ki tud találni regényeset, romantikásat, legényszívekre hatóan giccseset.
Azt mondta Rozika a barátnőjének:
- Az sem baj, ha kicsit plagizálunk, megtették ezt már máskor is, mások, és nem haltak bele! János egyik regényében a két hősnő mindegyike úgy szerzi vissza imádottja szerelmét, hogy halálos betegséget színlel. Ezt mi is megtehetnénk, színlelni is tudunk, ha muszáj, csak kellene hozzá valaki, akinek jobban hisznek, mint nekünk. Ez lehetne Kopogtató Károly, az orvos, - de az nekünk megközelíthetetlen!
Juliska felkapta a fejét:
- Nekünk igen, de az iskola igazgatóhelyettesének, Virágváró Klárának nem!
Rozália kiábrándultan mondta:
-Ó, az a doktor, bár igen jóképű, és fiatal kora ellenére már könyve is megjelent, BÉLBETEGSÉGEK TÜNETI ÉS OKI KEZELÉSE címmel, úgy látszik, hogy ezt a szakszót használjam, immunis a nőkre! Virágváró Klári minden hónapban tetőtől talpig megvizsgáltatja magát vele, de azzal a gyönyörű testével és nagy, bűvös szemeivel, meg fecskés csacsogásával sem megy semmire! Az a Kopogtató Károly egy szent!
Juliska mosolygott:
- Hát, az orvosi rendelőben nem ment a dolog, elhiszem, de azért nagy szó az a semmi! Én észrevettem, hogy olykor, esténként, mintha beteghez sietne az orvosi táskájával, ez a Károly csak fel-felnéz Klára ablakára. Igaz, finom szövésű függöny van az ablakon, de azért a vetkőző női test körvonalai láthatóak, és azok a vonalak oly szépen körösek! Mondok valamit! Menjünk el Klárihoz, kérjük a segítségét. Most, mindjárt!
Így tettek. Előbb kicsit kerteltek erről-arról Klári kertjében, de azután már látták: a kertelés teljesen felesleges, ezért a házban folytatták a dolgot.
Azt mondta nekik Virágváró Klára:
- Ha ez így van, ahogy Juliska mondja, akkor még van remény, - és miért ne lenne így? Ne az orvosi rendelőben keressük fel ezt a Károlyt, hanem a lakásán. Mondjuk azt, hogy Teázó Társaskört szeretnénk alapítani, és örülnénk, ha előadást tartana ott. Én magammal viszem most megjelent pedagógiai könyvem, a címe MIKÉNT BÁNJUNK A NEHEZEN KEZELHETŐ KISGYEREKEKKEL?. Hát ez egy tudományos mű, csak jól kell értelmezni, mert az egyik szülő, a rossz értelmezés miatt, úgy elverte ördögadta kisfiát, mint a kétfenekű dobot, pedig a gyereknek csak egy feneke volt…
Mi derült ki Dr. Kopogtatom Károlynál?
Több minden: 1. Juliskának igaza lehetett a függönnyel, mert Károly, a saját lakásában, nem úgy viselkedett Klárival, mint az orvosi rendelőben, igaz, itt talán Klári is szabadabban forgatta nagy, bűvös szemeit az orvosra, 2. Kopogtatom Károly ugyan először arra hivatkozott, hogy hamis diagnózist sem Juliskánál, sem Rozáliánál nem állíthat fel, mert azt tiltja az Orvosi Kamara, de a diagnózist illetően az orvos nem köteles mindjárt felállítani, és a „nagy beteg” kifejezés tulajdonképpen gyűjtőfogalom.
Itt azonban az orvos Klárikára nézett, irul-pirult, mintha mondani akarna valamit, de nem meri. Klárika azonban ekkor már tudta, hogy, ha a diagnózis még nem is állt fel, valami már nagyon felállt Károlynál, ezért a doktor kezére tette az ő gyönyörű kezét:
- Doktor Úr, Ön a tudomány embere is, és én is az vagyok! Hoztam is egy példányt most megjelent könyvemből Önnek, ajándékba. Közöttünk, szerelmi összeesküvők között, bátran beszélhet!
Károly most már belekezdett. Igaz, magyarázatában sok volt a szakszó, a lányok számára első pillanatban érthetetlen latin, meg görög kifejezés, de a második pillanatban már mindent értettek. Dr. Kopogtatom Károly azt vizsgálná meg, - persze, a Tudomány érdekében! – hogy milyen gondolatokat vált ki egy ártatlan hölgynél hét férficsók. Van erre egy terve, ha az tudományos hipotézisének, feltételezésének megfelelő, akkor ugyan a hölggyel tovább kell folytatnia a vizsgálatot, esetleg a hölgy egész életén át, de hát, ugyebár, a Tudomány Érdekében…
Virágváró Klára arra gondolt, ami egyébként Juliska és Rozália számára is nyilvánvaló volt: most, bár ilyen különös módon, megkérték a kezét…
Azt válaszolta:
- Én kész vagyok feláldozni magam a Tudomány Oltárán, de csak akkor, ha a kísérlet első, hétcsókos szakasza, teljes titokban marad. Ha mégsem lenne e tudományos kutatásnak további folytatása, akkor nem szeretném, ha szájára venne a falu…
Kopogtatom Károly felkiáltott:
- Hölgyeim! Mindnyájan esküdjünk meg a teljes titoktartásra! A hét csók a tó melletti fűzfák által besátorozott részen lesz, és a két mától fogva beteg hölgy sem lehet jelen! Hölgyeim, mármint Juliska és Rozália, betegségre fel!
Az eskü után másnap kitudódott: Cseresznyefás Juliska is, Kékcsillagos Rozália is nagy beteg, - ki tudja, hogy megérik-e a másnapot? Ezt egyébként orvos nélkül sem tudja senki, de orvossal a kérdés sokkal nyugtalanítóbb…
Dobbantó Pista rohant Juliskához. A leány fájdalmasan felnyögött:
- Egy búcsúcsókot, Pista!
Pista rémülten mondta:
- Meg ne halj, Juliska! Elhoztam a jegyűrűt is! Itt van! Légy a feleségem! Mindjárt rohanok a paphoz!
Juliska szelíden behúzta Pistát az ágyba. Igaz, kicsit különös, ha egy haldokló ruhástól fekszik az ágyban, de Pista ezt most fel sem fogta. Az is csak átfutott az agyán: tud egy haldokló ilyen erősen ölelni, és ilyen jól csókolni?
Megadta magát. Juliska megígérte, hogy Pista kicsit több pénzt kap majd zsebpénzként házasság után, mint a többi házasember, de ne legyen házasságtörő, mert akkor ő letöri a derekát!
Hasonlóképpen végződött a szerelmi betegség Kékcsillagos Rozáliánál is, aki azonban, mint szerelmi beteg, kicsit türelmetlen volt, mert Hosszúkardos János zsebéből saját kezűleg vette ki a gyűrűt, berántotta magához az ágyba, és megcsókolta. Igaz, ezt követően Hosszúkardos János is megtette a magáét, csókokkal is, mással is.
A tónál, a fűzfák lombsátra alatt, Kopogtatom Károly és Virágváró Klára hét csókja sem volt hiába. Igaz, a csókok sikerét fokozta, hogy Klára egyből Károly ölébe ült. Meg az is igaz, hogy nem hét csók volt, hanem sokkal több. Klára a doktor fülébe súgta:
- Most valld be a bűneid, te tudós csacsi!
- Hát, - vallotta be Károly, - meglestelek néhányszor, amikor a szobádban vetkőztél, a függöny mögött! Ha nem szeretnéd, hogy megőrüljek a féltékenységtől, cseréltesd ki a függönyt egy sűrűbb szövésűre! Ám, ha már ilyen tudós csacsi lesz a férjed, mint én, te is valld be: miért jöttél hozzám olyan sűrűn orvosi vizsgálatra?
Klára nevetett:
- Amikor megjelentél a faluban, előttem is megjelent egy jó szellem és azt súgta:
- Mutasd meg a kirakatot! Mutasd meg a kirakatod! Kirakat és berakat összetartozik. A kirakat nem minden, de egy szép kirakat azért becsábíthatja a nézőt a boltba! Ám most már őszidő van, kissé hűvös, add ide a kezed az én kezembe, gyere, megyünk hozzám, ott majd megbeszéljük a lakodalmat, esküvőt, és a tudományos vizsgálatot folytathatod, egy életen át, de csak velem, - én viszont állok rendelkezésedre! Ám én is tudós tanárnő vagyok, megtanítlak erre-arra, de még, ha nem viselkedsz jól, kesztyűbe dudálni is!
Hát a lakodalom után nem volt szükség arra, hogy a három férjet kesztyűbe dudálásra tanítsa feleségük, mert olyan kezes bárányokká lettek, hogy… Persze, addig sem voltak farkasok, mert nem mindenki farkas, akinek… No, szóval olyan híre van… Itt azonban még olyan hírek sem voltak, amelyek egy leányt hirtelen kezűségre késztettek volna… Juliska libákat tenyésztett, de nem volt liba. Rozália verseket írt, de a házasságban ügyelt a rímekre. Klára pedig még azt is tudta, hogy a később megszületett Kopogtatom Karcsikát, fiúgyermeküket, ha túlságosan élénk volt az iskolában, miként tegye unalmasan szófogadóvá. Azt mondta neki:
- Tanórán a pad alatt csúnya képeket rajzoltál Rozália Tanító Néninél? Most, hogy megjavulj, egy óra hosszat a mamád könyvét kell olvasnod, amelynek címe: MIKÉNT BÁNJUNK A NEHEZEN NEVELHETŐ KISGYEREKEKKEL?
Férje, Dr. Kopogtatom Károly kicsit szigorúnak tartotta felesége eljárását, ám neje megcsókolta, és a tudós doktor fülébe súgta:
- Így terelem figyelmét a helyes irányba! Nem akarom, hogy tanár legyen, csak hadd utálja pedagógiai könyvem, és inkább a Te hivatásod válassza! A tanár ma is egy tanító rabszolga, mint az ókorban volt, de az orvos…! Az egy félisten! Ha a beteg meghal, - Ő mindent megtett, dicsőség illeti, mert bátran küzdött a betegség elleni harc mezején… Ha pedig a beteg meggyógyul, az orvos, tapintatos latin szavakkal, kigyógyítja abból a téves hitből, hogy az orvos nélkül is meggyógyult volna. Már ha adódna ilyen pimasz beteg, aki az előbbi tévhitét egyáltalán ki meri ejteni a száján…
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/sz%C5%91ke-tan%C3%A1r-n%C5%91-iskola-160653/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!