A lépcsőházból jött fel
a liften, - de hova?
Nem tudhatja az ember
e csillagon soha…

Vihet sok-sok ezerszer
gép szokott szintre fel, -
s szerkezet VAN-ból NINCS-be
hirtelen átemel…

S hiába a felejtés,
hiába hallgatunk…
A létünk érthetetlen, -
s az is, ha nem vagyunk…

S az is megérthetetlen:
soknak csak gépi ügy
két szint között az élet…
Kint holnap őszi köd

köhögtet majd, de most még
a táj szín nyája száll
hegyek között és nyájas
az álarcos király.

A lépcsőházból jött fel,
köszöntünk, - és soha
nem volt más: ugyanaz volt
szégyenlős mosolya,

vagy csak én láttam annak,
de mosoly volt, mosoly,
mely itt van, s mégis nincs itt:
gondokban, valahol…

A sok testszerkezetre
ügyelni kellene, -
de nem fog senki, rossz győz,
rajtad, jó, szép mese…

Szintjére többet nem jön,
emlékek álma lett.
Csak azt látom: Anyag győz,
mindig, Lélek felett.

Ám a sok szerkezetre
ügyelni kellene,
de ahhoz jobb Anyag kell,
jobbá tevő mese…

A vers egy szintig felmegy,
de ott nincs senki sem, -
lehet, hogy emiatt fáj
bennem Anyag, - szívem?

(2018)

Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/lift-gy%C3%B6ny%C3%B6r%C5%B1-kil%C3%A1t%C3%A1s-%C3%A9p%C3%BClet-ajt%C3%B3-939515/