Feltöltve: 2018-10-02 12:39:06
Megtekintve: 1445
MEGJELENT A KALÁKA 2018. évi 10. (októberi) száma
Fontos, hogy e kulturális folyóirat havonta megjelenő számairól (http://www.kalaka.com/) híradás legyen a közösségi oldalakon. Minél több híradás, minél több megosztással. Előző számait is érdemes megtekinteni, - változatlanul időszerűek!
No és feltétlenül érdemes bekukkantani a Kaláka könyvesboltba (http://www.kalakakonyvesbolt.com/index.html), amelyben újabb könyvek találhatóak, köztük a nemrég megjelent Kaláka Antológia 2018. Utóbbihoz Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő írt előszót. Ebben az antológiában 74 szerző művei szerepelnek.
E Kanadában kiadott folyóirat megjelenése mindig fontos esemény, mert a becsületes tárgyilagosságnak, hazafiságnak, a magyarságnak való őszinte jót akarásnak ma már alig-alig van fóruma.
A folyóirat kiadó-szerkesztője Kaskötő István és Kamarás Klára író, költő. Ennél az októberi számnál e kis figyelemfelhívás illusztrációjaként Mund Hugó: Lápos partja c. képét választottam (e számban a festőművész néhány más kitűnő alkotása is megtekinthető). Mund Húgóról az interneten: https://hu.wikipedia.org/wiki/Mund_Hug%C3%B3. (Tisztázandó viszont, hogy a festőművész nevében valóban hosszú” ú”-e a keresztnév betűje, én azért írtam rövid „u”-val most, mert az interneten a legtöbb helyen így láttam.) Ugyanitt, a nyitólapon, található G. Ferenczy Hanna emlékére a költőnő Október című hangulatos kis költeménye.
A nyitóoldal az e számban szereplő szerzőket és írásaikat sorolja fel. Akár az eddigi KALÁKA számok, már sok éven át (alapítása, 2002 októbere óta havonta), ez is igen gazdag tartalmában (amellett kivitelezése is változatlanul gyönyörű). Én csak néhány kiragadott idézettel, példával hívom fel e számra a figyelmet a költeményekből, elsősorban azokra a versekre, amelyeknek társadalmi mondanivalóját a legjelentősebbnek tartom. A közvetlenebbül társadalmi témájú költemények sohasem hiányoztak a KALÁKA oldalairól. A kiéleződött „kultúrharcban” (amit, úgy vélem, sokan személyesen is tapasztalhatnak) most, még talán időben, fokozni kellene az írások felhasználását a jó cél érdekében: a hangoskodó nacionalizmus visszaszorítására, amely valójában nemzetellenes szerepet tölt be „nemzeti” álarcban, és – a magyarság érdekében – fokozni az erőfeszítéseket egy olyan erős Európai Unió megteremtéséért, amelyik figyelembe veszi ugyan a jogos nemzeti érdekeket, de szemben áll azzal a nacionalizmussal, amelyik a 20. század két világháborújában mérhetetlen károkat, szenvedést okozott Európának (benne Magyarországnak is), valamint az egész világnak.
A nyitóoldalon benczes s. gábor éneklő madarak c. költeménye ad szomorú panorámát a magyarság helyzetéről, de egyúttal ott van benne a bíztatás is. A verset ide másolom:
énekeljetek apró madarak
énekeljetek ti nők körmötök beszakadt
lábatokon az ér dagadt
és kócos fiatokról meséltek
könnyetek éjjel párnátokra pottyan
ti gyermekek gondolataitok
a jövőbe szalad legyintve
remegve füvet szívtok a dohos
kapualjban és apátokra gondoltok
énekeljetek
ti férfiak görbére nyomja hátatok
a mázsa ti fehér hajú férfiak
szemetekben villan a gúny és
kétségbeesett káromkodást röhögtök
énekeljetek rongyos madarak
éhes háború van
az emberek bicsakló lábbal mennek
hogy megvívják csatáikat
este büszkén számolnak be
korcs diadalaikról
és egymás vállára borulva
sírva számolgatják veszteségeiket
énekeljetek kopott madarak
mert rohan velünk a vonat
műbőr ülésein fészkelődünk
számoljuk az időt
a szendvics morzsája cipőnk orrára hull
és bámuljuk az eget közömbösen
rádiómban két reklám között
Armstrong trombitája sír
a koszos ablakon túl sárban nyög
a piros traktor és a telefonoszlopok
megdőlve nézik a bolond rohanást
a szomszéd fülkében szőke nő
hamisan énekel szeméből kikopott a
kacér villanás a harisnyáján menekülve
felszaladt a szál - - - csókot hintek a falon át
ámulva piros retiküljébe teszi
a másik fülkében egy öreg szalonnát
szabdal bortól piros orrán a húsz wattos
fény megpihen
a keskeny folyosón elvonul egy
papírbőröndös család a gyerek bőg
mert ráaggatták a kék kabátot - ünnep van
utazunk
énekeljetek szakadt madarak
nézem hajlongó testét az ágyon
fejemben sikamlós képek mozaikja
villog s mert a Hold benevet az ablakon
én riadtan összerántom a rőt függönyöket
és kezemet derekára fonom
most... most énekeljetek cifra madarak
Mint az előzőekben is, ebben a számban is a kiemelkedő jelentőségű költemények közé tartozik Baranyi Ferenc Kossuth díjas költő Visszaút hozzájuk c. verse (mottója: egy Juhász Ferenc-idézet: „A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon”. A verset ide másolom:
A negyedik napon még nehezebb,
amikor a csodák szavatossága lejár
s az addig csodált csodatévő
a sorba visszaáll,
hol tapsifülesek sokasága
ordítja fülébe: szamár!
Mert nincs nagyobb kéj, mint a különbről
elhinni, hogy csaló,
hogy aki három szép napon által
napba röpített minket: a ló
is csak közülünk, lomha és csökönyös
szamarak közül való.
A negyedik napon a legnehezebb,
a negyediken,
amikor rájössz, hogy fölébük nőve
nem segíthetsz a tieiden,
s a visszaút hozzájuk immár
a semmibe viszen.
Köztük maradva tedd a csodát hát,
fölöttük soha,
s észrevétlenül, csökönyös-lomhán
naponta épül bennük a csoda,
egyetlen csillagot sem hoz le az égről,
de a miénket, meglehet, végül
felszegzi oda.
Baranyi Ferenc jót akaró verse mögött ott van a bonyolult (de azért becsületes józan ésszel is megérthető) világ. A vers, persze, többféle árnyalatban értelmezhető, mert ez a „visszaút” a tömegekhez sok mindent jelenthet a gyakorlatban. Az én véleményem az (lehet, hogy a Szerző is így gondolta), hogy a visszaúton is ki kell mondani, meg kell írni az igazságot, minden irányban, érthetően, ha kell élesen, mert „szóból ért az ember” (még ha olykor csak sokára is, és azok, akik hazájukat is eladni készek, a belátható jövőben is lesznek). Én mindenesetre ezt tartom helyes költői magatartásnak, és bár József Attila más korban élt és küzdött, az, amit írt, számomra ma is elfogadható: „Én túllépek e mai kocsmán, / az értelemig és tovább! / Szabad ésszel nem adom ocsmány / módon a szolga ostobát.” József Attila: Ars poetica, interneten: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/ars.htm).
Bátor, szívemhez közel álló költemény Köves József Ez van c. verse. Ide másolom, mert az idézésnél többet követel:
Hazafiatlan ének
Hiszen születhettem volna bárhova,
ahol derűsebb az ég és száz csoda
várna: kékellő tenger meg pálmafák,
csönd, áldott béke lengetné zászlaját
és vitorlák ringanának szelíden
hol a víz mézsárga fövenyt terít lenn.
Ám itt élek, ábrándokból kizártan.
Hát ez van. Ahogy ma mondják: így jártam.
Rosszkor és nagyon rossz helyre születtem,
nem is anyám, apám a vétkes ebben -
egy régi ősöm ki ide vándorolt
bizakodva és nem sejtve, hány pokolt
szenvednek az utódai majd itt el,
a mi hazánk, mondták gyermeki hittel.
Szívem e földnek magam is kitártam.
Hát ez van. Ahogy ma mondják: így jártam.
Már csak gyűlölet burjánzik e földön,
s bár járhatsz-kelhetsz, úgy érzed: ez börtön.
Itt sötét műmagyarok dáridóznak,
migránsoznak, cigányoznak, zsidóznak,
M. Laurens bölcs költeményeit, lényegre mutatását megszoktuk már, KÖZTETEK ÉLTEM EGYKOR… c. költeményének (alcíme: Hszi Kang ispirációja nyomán.) befejező kérdése nagyon is jogos:
A tollat s a papírt szemétre vetem végre,
a tudást felcserélem: nagy-bölcs ürességre.
Végül is mi értelme leírni a rosszat?
Hiába hadakozni másért: órahosszat.
Most lógatom a lábam egy kórházi székben,
és királyként bambulok: minden mennyiségben.
Hajam már rég megszökött, fejem maradt árván,
s rajta dobol nemsoká valamennyi sámán.
S azt kántálják majd, oda fel, a magos égre:
Köztetek éltem egykor, de ugyan mi végre?
Budatétény, 2018. augusztus 18-20.
Hadd álljon itt realista életérzésként és véleményként Nagy Antal Róbert Hitetlenül c. verse:
benne volt az első felsírásban
benne lesz az utolsó sóhajban is
benne volt abban a szőke lányban
benne volt a szerelemben
benne volt az összes nőben
a fiad nézésében
a lányod mosolyában
örökkévaló
benne van a szél zúgásában
a fa odvában
a fűszálakban
a hervadó virágban
benne van a galamb röptében
a puskacsőben
a zuhanásban
mindenható
benne van a szikében
a sebész kezében
a temetők csendjében
a lelked az övé
tulajdon vagy
pereskedhetsz önmagadért
az ügyvéded szélhámos
a bíró haláli
Kamarás Klára Egy költő halálára c. verse igen fontos, elgondolkodtató költemény, én is tűnődtem rajta. Ide másolom:
Fenn vagy-e már a tetőn?
Hol, merre az út, mi tovább visz?
Választani kell, na de merre lehet
megoldani minden bajt, akadályt?
Tudtad-e, választott utad merre vezet?
Lépni, csak lépni előre!
Bírtad. - mondhatják. - Nem hiszem én!
Nem tudtad, hogy a nagy meredélyről
lépés csak előre, tovább tehető,
nincs többé fordulni kitérő,
megoldás már a halál.
Jaj, ha talán legenda lenne belőle…
ám ne feledd József Attila csak egy volt,
s mind ki utána önként omlik a sírba,
hosszú menetben egy, s csak utánzat.
Így vagyunk mind, akik
gépre, papírra firkantjuk
felvillanó éber álmaink maradékát,
s nem tudunk lépni tovább.
Hát az biztos: jelenleg úgy tűnik, hogy „nem tudunk lépni tovább”. Nem lehet azonban, hogy, ha tesszük a dolgunkat, az Idő közben gyűjti erejét a jobbra, szebbre, becsületesebbre, összegez, - és mégis bekövetkezik, ha később is, a változás? No és nem csak egy József Attila volt… Az akkori Magyarországon, amikor a Költő élt, a Költő és társai sem tudtak lépni, ehhez akkor az országon belül nem volt elég a világban a Hozzá hasonlóan gondolkodók támogatása, - Magyarországon. A forradalmat általában nem egy kis ország csinálja, de segítheti eljöttét. József Attila népszerűségét, diadalát a 20. században, a második világháború után hozta Magyarországon az akkori rendszerváltás, és a „szocialista tábor” országaiban az új, szocialista társadalmi rendszer, amelyről 1989 után Magyarországon sokat és nagyokat hazudtak, igen hangosan, ma már ez a hazudozás inkább csendben történik a jobboldali kormánypártok bíztatásával, sőt, elvárásával. Úgy érzem, és az eseményekből úgy látom, hogy József Attila szobrát azok, akik másként vélekednek múltról, jelenről, jövőről, sokszor szívesebben továbblöknék: essen bele a Dunába, ne nézze a „fecsegő felszínt”, hanem a „mélyet” tanulmányozza! Minden korszakot hibáival, vétkeivel, erényeivel, eredményeivel együtt kellene megmutatni, de - érthetően, de erkölcsileg nem helyeselhetően, - ettől nagyon távol van a mostani világ, a mostani Magyarország.
Jóna Dávid hagyjatok már a változással! c. költeménye is igen elgondolkodtató. Elsősorban a megfáradt ember szeretne csak megpihenni? Vagy ennél többről van szó? A vers befejezése:
„kicsit várj, kérlek,
nem mennék most sehova el,
fekszem az ágyon,
mint egy füstölgő töltényhüvely…”
Fövényi Sándor Csodát keresve c. költeményében írja:
„Valami csoda kéne,
mit annyian várunk.
Valami új hídféle,
mert omlik már a régi házunk
Valami, valami fény kéne…”
Igen, teszem hozzá, folytatva a Szerző gondolatmenetét, hidakra volna szükség, a hasonlóan gondolkodóknak részben egymáshoz, részben pedig azokhoz, akiknek nem érdekük a jelenlegi erkölcsi hanyatlás, hazaellenes helyzet, népbolondító nacionalizmus fenntartása. Ám rosszul állunk e hidak kiépítésében, nagyon rosszul!
Koosán Ildikó Alulnézetből c. verse is feltétlenül megemlítendő, mert valóban: a vétkezők, bűnösök még – arcátlanul! – sokszor azoktól követelnek megbánást, mentegetődzést, akiket megkárosítottak, megloptak, akik ellen vétkeztek:
Emberségedet gombolod magadra
elzárni a világ bűnét, zaját,
mielőtt lázadó szóra ragadna,
háromig számolsz, hogy kibírd tovább.
Igazad jogát nyirbálod, cserébe
kényszerű igába hajtod fejed,
falánk napoknak hogy jusson ebédre,
ágyad ne nyíljon a csillagos égre,
várod, becsülnek majd az emberek.
Mire jutottál? Naplopók, kóklerek,
törtető, kétes egzisztenciák
néznek át rajtad, vérzel, mint a seb,
s még tőled várnak el penitenciát?*
*penitencia= bűnbánat, vezeklés
Remekül sikerült szatirikus falusi életkép Nyakó Attila Helyi-metál c. költeménye:
Utálom a gejl verseket,
így hát sosem írok,
kedvencem a magyar nóta,
nem pedig az ír rock!
Mikor csárdás kis galambom
eltaknyol a járdán,
félbehagyom a ganyézást,
várhat koca, ártány!
Rohanok a vasvellával,
cuppog saras csizmám,
ilyen legény a világnak
egy zugában sincs tán!
Pár testcsellel lerázom a
kukoricás górét,
nyári konyha ajtajából
kivágom a bólét!
Almárium üvegfalán
kövér bögöly lézeng,
kétkazettás magnómból a
csipkés kombiné zeng.
Bodri kutyám türelmetlen,
föl és alá futkos,
jövök, kincsem, nálam van már
a kisüstis butykos!
Szinte helyből ugrok által
az emésztőgödrön,
rákacsintok, és kackiás
bajuszomat pödröm.
Úriember vagyok ám én,
figyelmes és szorgos,
muszáj, mert már be van állva
a falusi orvos...
Bár néhány példát a KALÁKA 2018. évi októberi számából azokra a versekre hoztam, amelyek közvetlenebbül foglalkoznak a társadalommal, ez nem jelenti azt: a többi vers ne volna szintén magas szintű.
Nagyon sok gyönyörű költemény van a KALÁKA októberi számában, valóságos kincseskamra! Néhány verset megemlítek, elnézést, hogy nem a Szerzők nevének sorrendjében, hanem abban a sorrendben, ahogy rájuk bukkantam, - és ezek még mindig csak önkényesen választott példák!. Hangulatok, szerelmek, fájdalmak, tűnődések csodálatos világa tárul ki bennük. Ilyen vers: Hajnal Éva (Búcsúzkodó), Soós József (Szorongás), Pethes Mária (Aranymetszés), Thamássy Nagy Géza (Olvatag álom), Pődör György (Esti pillanat), Kolev András (Sírásó), Bokros Márta (Kamilla), Kajuk Gyula (Az utolsó ajtó), Kozák Mari (Töredékek), Iljés Renata (Ahol én lakom), Jávorka Ágnes (A rózsa utolsó szavai), Rada Gyula (Énjeim), Molnár Jolán (Szívműtét – saját felelősségre), Szeicz János (A Múzsám voltál), Fetykó Judit (mi közöm a magamon gondolkodáshoz), Péter Erika (Bűntudat), Bodó Csiba Gizella (A Tűz-madár), Szegő Judit (Ne adj, Uram, rózsaszín alkonyt), Ricza István (Vénember).
A KALÁKA 2018. évi októberi számában a prózát Kajuk Gyula (Hűtőmágnes), Kő-Szabó Imre (Hidegre szerelve) és Verasztó Antal (Tóparti történet) c írása képviseli.
Rendkívül fontos az „elfeledettek” c. rovat, amelyik most Költő Nagy Imre verseiből ad válogatást. Nagy Imre (költő, 1896 – 1942) (interneten: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_Imre_(k%C3%B6lt%C5%91,_1896%E2%80%931942), a Horthy-korszakban nyomorgott, s idézem az előbbi internetes címen található rövid ismertetésből: „ Ahogy Veres Péter írta: testét elnyűtte a szegénység, a nélkülözés. S aki életében semmit, halálában a Horthy-államtól ingyen koporsót kapott.”
Lélekből kiáltó gyönyörű költemények Nagy Imre versei. A válogatásból hadd álljon itt egy, elgondolkodtató példának arról a korszakról, amelyben Nagy Imre, a költő, élt, szenvedett, és alkotott, és amelyet hamis dicsfénnyel igyekszik bevonni még mindig az a magyar nacionalizmus, amelyik, mint minden nacionalizmus, régóta már nem a Hazát szolgálja, hanem a Haza ellenségeit, - miként minden nacionalizmus.
KÖLTŐ NAGY IMRE: ÁRNY A VISKÓ FALÁN
Verébhez hasonló árnyat lát
a menyecske a viskó falán,
kopott tükrébe nem mer nézni,
- a halált látná csontbőr arcán.
Éhségudvaros szeme előtt
himbálják a pislogó lámpát,
ágya fölött denevér gubbaszt,
s a kilincsen girhes macskát lát.
Lóca reccsen, mozdul az asztal,
hull a tapasz, ha sír kisdede,
s nem használ a büdös füst,
mert nincs a bábabér még kifizetve...
Pókok, molypillék táncra kelnek.
Öreganyó köhög és morog, -
elátkozott viskók csöndjében
a mécs lángja bús sorsot lobog.
Lelkes Miklós
(2018)
No és feltétlenül érdemes bekukkantani a Kaláka könyvesboltba (http://www.kalakakonyvesbolt.com/index.html), amelyben újabb könyvek találhatóak, köztük a nemrég megjelent Kaláka Antológia 2018. Utóbbihoz Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő írt előszót. Ebben az antológiában 74 szerző művei szerepelnek.
E Kanadában kiadott folyóirat megjelenése mindig fontos esemény, mert a becsületes tárgyilagosságnak, hazafiságnak, a magyarságnak való őszinte jót akarásnak ma már alig-alig van fóruma.
A folyóirat kiadó-szerkesztője Kaskötő István és Kamarás Klára író, költő. Ennél az októberi számnál e kis figyelemfelhívás illusztrációjaként Mund Hugó: Lápos partja c. képét választottam (e számban a festőművész néhány más kitűnő alkotása is megtekinthető). Mund Húgóról az interneten: https://hu.wikipedia.org/wiki/Mund_Hug%C3%B3. (Tisztázandó viszont, hogy a festőművész nevében valóban hosszú” ú”-e a keresztnév betűje, én azért írtam rövid „u”-val most, mert az interneten a legtöbb helyen így láttam.) Ugyanitt, a nyitólapon, található G. Ferenczy Hanna emlékére a költőnő Október című hangulatos kis költeménye.
A nyitóoldal az e számban szereplő szerzőket és írásaikat sorolja fel. Akár az eddigi KALÁKA számok, már sok éven át (alapítása, 2002 októbere óta havonta), ez is igen gazdag tartalmában (amellett kivitelezése is változatlanul gyönyörű). Én csak néhány kiragadott idézettel, példával hívom fel e számra a figyelmet a költeményekből, elsősorban azokra a versekre, amelyeknek társadalmi mondanivalóját a legjelentősebbnek tartom. A közvetlenebbül társadalmi témájú költemények sohasem hiányoztak a KALÁKA oldalairól. A kiéleződött „kultúrharcban” (amit, úgy vélem, sokan személyesen is tapasztalhatnak) most, még talán időben, fokozni kellene az írások felhasználását a jó cél érdekében: a hangoskodó nacionalizmus visszaszorítására, amely valójában nemzetellenes szerepet tölt be „nemzeti” álarcban, és – a magyarság érdekében – fokozni az erőfeszítéseket egy olyan erős Európai Unió megteremtéséért, amelyik figyelembe veszi ugyan a jogos nemzeti érdekeket, de szemben áll azzal a nacionalizmussal, amelyik a 20. század két világháborújában mérhetetlen károkat, szenvedést okozott Európának (benne Magyarországnak is), valamint az egész világnak.
A nyitóoldalon benczes s. gábor éneklő madarak c. költeménye ad szomorú panorámát a magyarság helyzetéről, de egyúttal ott van benne a bíztatás is. A verset ide másolom:
énekeljetek apró madarak
énekeljetek ti nők körmötök beszakadt
lábatokon az ér dagadt
és kócos fiatokról meséltek
könnyetek éjjel párnátokra pottyan
ti gyermekek gondolataitok
a jövőbe szalad legyintve
remegve füvet szívtok a dohos
kapualjban és apátokra gondoltok
énekeljetek
ti férfiak görbére nyomja hátatok
a mázsa ti fehér hajú férfiak
szemetekben villan a gúny és
kétségbeesett káromkodást röhögtök
énekeljetek rongyos madarak
éhes háború van
az emberek bicsakló lábbal mennek
hogy megvívják csatáikat
este büszkén számolnak be
korcs diadalaikról
és egymás vállára borulva
sírva számolgatják veszteségeiket
énekeljetek kopott madarak
mert rohan velünk a vonat
műbőr ülésein fészkelődünk
számoljuk az időt
a szendvics morzsája cipőnk orrára hull
és bámuljuk az eget közömbösen
rádiómban két reklám között
Armstrong trombitája sír
a koszos ablakon túl sárban nyög
a piros traktor és a telefonoszlopok
megdőlve nézik a bolond rohanást
a szomszéd fülkében szőke nő
hamisan énekel szeméből kikopott a
kacér villanás a harisnyáján menekülve
felszaladt a szál - - - csókot hintek a falon át
ámulva piros retiküljébe teszi
a másik fülkében egy öreg szalonnát
szabdal bortól piros orrán a húsz wattos
fény megpihen
a keskeny folyosón elvonul egy
papírbőröndös család a gyerek bőg
mert ráaggatták a kék kabátot - ünnep van
utazunk
énekeljetek szakadt madarak
nézem hajlongó testét az ágyon
fejemben sikamlós képek mozaikja
villog s mert a Hold benevet az ablakon
én riadtan összerántom a rőt függönyöket
és kezemet derekára fonom
most... most énekeljetek cifra madarak
Mint az előzőekben is, ebben a számban is a kiemelkedő jelentőségű költemények közé tartozik Baranyi Ferenc Kossuth díjas költő Visszaút hozzájuk c. verse (mottója: egy Juhász Ferenc-idézet: „A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon”. A verset ide másolom:
A negyedik napon még nehezebb,
amikor a csodák szavatossága lejár
s az addig csodált csodatévő
a sorba visszaáll,
hol tapsifülesek sokasága
ordítja fülébe: szamár!
Mert nincs nagyobb kéj, mint a különbről
elhinni, hogy csaló,
hogy aki három szép napon által
napba röpített minket: a ló
is csak közülünk, lomha és csökönyös
szamarak közül való.
A negyedik napon a legnehezebb,
a negyediken,
amikor rájössz, hogy fölébük nőve
nem segíthetsz a tieiden,
s a visszaút hozzájuk immár
a semmibe viszen.
Köztük maradva tedd a csodát hát,
fölöttük soha,
s észrevétlenül, csökönyös-lomhán
naponta épül bennük a csoda,
egyetlen csillagot sem hoz le az égről,
de a miénket, meglehet, végül
felszegzi oda.
Baranyi Ferenc jót akaró verse mögött ott van a bonyolult (de azért becsületes józan ésszel is megérthető) világ. A vers, persze, többféle árnyalatban értelmezhető, mert ez a „visszaút” a tömegekhez sok mindent jelenthet a gyakorlatban. Az én véleményem az (lehet, hogy a Szerző is így gondolta), hogy a visszaúton is ki kell mondani, meg kell írni az igazságot, minden irányban, érthetően, ha kell élesen, mert „szóból ért az ember” (még ha olykor csak sokára is, és azok, akik hazájukat is eladni készek, a belátható jövőben is lesznek). Én mindenesetre ezt tartom helyes költői magatartásnak, és bár József Attila más korban élt és küzdött, az, amit írt, számomra ma is elfogadható: „Én túllépek e mai kocsmán, / az értelemig és tovább! / Szabad ésszel nem adom ocsmány / módon a szolga ostobát.” József Attila: Ars poetica, interneten: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/ars.htm).
Bátor, szívemhez közel álló költemény Köves József Ez van c. verse. Ide másolom, mert az idézésnél többet követel:
Hazafiatlan ének
Hiszen születhettem volna bárhova,
ahol derűsebb az ég és száz csoda
várna: kékellő tenger meg pálmafák,
csönd, áldott béke lengetné zászlaját
és vitorlák ringanának szelíden
hol a víz mézsárga fövenyt terít lenn.
Ám itt élek, ábrándokból kizártan.
Hát ez van. Ahogy ma mondják: így jártam.
Rosszkor és nagyon rossz helyre születtem,
nem is anyám, apám a vétkes ebben -
egy régi ősöm ki ide vándorolt
bizakodva és nem sejtve, hány pokolt
szenvednek az utódai majd itt el,
a mi hazánk, mondták gyermeki hittel.
Szívem e földnek magam is kitártam.
Hát ez van. Ahogy ma mondják: így jártam.
Már csak gyűlölet burjánzik e földön,
s bár járhatsz-kelhetsz, úgy érzed: ez börtön.
Itt sötét műmagyarok dáridóznak,
migránsoznak, cigányoznak, zsidóznak,
M. Laurens bölcs költeményeit, lényegre mutatását megszoktuk már, KÖZTETEK ÉLTEM EGYKOR… c. költeményének (alcíme: Hszi Kang ispirációja nyomán.) befejező kérdése nagyon is jogos:
A tollat s a papírt szemétre vetem végre,
a tudást felcserélem: nagy-bölcs ürességre.
Végül is mi értelme leírni a rosszat?
Hiába hadakozni másért: órahosszat.
Most lógatom a lábam egy kórházi székben,
és királyként bambulok: minden mennyiségben.
Hajam már rég megszökött, fejem maradt árván,
s rajta dobol nemsoká valamennyi sámán.
S azt kántálják majd, oda fel, a magos égre:
Köztetek éltem egykor, de ugyan mi végre?
Budatétény, 2018. augusztus 18-20.
Hadd álljon itt realista életérzésként és véleményként Nagy Antal Róbert Hitetlenül c. verse:
benne volt az első felsírásban
benne lesz az utolsó sóhajban is
benne volt abban a szőke lányban
benne volt a szerelemben
benne volt az összes nőben
a fiad nézésében
a lányod mosolyában
örökkévaló
benne van a szél zúgásában
a fa odvában
a fűszálakban
a hervadó virágban
benne van a galamb röptében
a puskacsőben
a zuhanásban
mindenható
benne van a szikében
a sebész kezében
a temetők csendjében
a lelked az övé
tulajdon vagy
pereskedhetsz önmagadért
az ügyvéded szélhámos
a bíró haláli
Kamarás Klára Egy költő halálára c. verse igen fontos, elgondolkodtató költemény, én is tűnődtem rajta. Ide másolom:
Fenn vagy-e már a tetőn?
Hol, merre az út, mi tovább visz?
Választani kell, na de merre lehet
megoldani minden bajt, akadályt?
Tudtad-e, választott utad merre vezet?
Lépni, csak lépni előre!
Bírtad. - mondhatják. - Nem hiszem én!
Nem tudtad, hogy a nagy meredélyről
lépés csak előre, tovább tehető,
nincs többé fordulni kitérő,
megoldás már a halál.
Jaj, ha talán legenda lenne belőle…
ám ne feledd József Attila csak egy volt,
s mind ki utána önként omlik a sírba,
hosszú menetben egy, s csak utánzat.
Így vagyunk mind, akik
gépre, papírra firkantjuk
felvillanó éber álmaink maradékát,
s nem tudunk lépni tovább.
Hát az biztos: jelenleg úgy tűnik, hogy „nem tudunk lépni tovább”. Nem lehet azonban, hogy, ha tesszük a dolgunkat, az Idő közben gyűjti erejét a jobbra, szebbre, becsületesebbre, összegez, - és mégis bekövetkezik, ha később is, a változás? No és nem csak egy József Attila volt… Az akkori Magyarországon, amikor a Költő élt, a Költő és társai sem tudtak lépni, ehhez akkor az országon belül nem volt elég a világban a Hozzá hasonlóan gondolkodók támogatása, - Magyarországon. A forradalmat általában nem egy kis ország csinálja, de segítheti eljöttét. József Attila népszerűségét, diadalát a 20. században, a második világháború után hozta Magyarországon az akkori rendszerváltás, és a „szocialista tábor” országaiban az új, szocialista társadalmi rendszer, amelyről 1989 után Magyarországon sokat és nagyokat hazudtak, igen hangosan, ma már ez a hazudozás inkább csendben történik a jobboldali kormánypártok bíztatásával, sőt, elvárásával. Úgy érzem, és az eseményekből úgy látom, hogy József Attila szobrát azok, akik másként vélekednek múltról, jelenről, jövőről, sokszor szívesebben továbblöknék: essen bele a Dunába, ne nézze a „fecsegő felszínt”, hanem a „mélyet” tanulmányozza! Minden korszakot hibáival, vétkeivel, erényeivel, eredményeivel együtt kellene megmutatni, de - érthetően, de erkölcsileg nem helyeselhetően, - ettől nagyon távol van a mostani világ, a mostani Magyarország.
Jóna Dávid hagyjatok már a változással! c. költeménye is igen elgondolkodtató. Elsősorban a megfáradt ember szeretne csak megpihenni? Vagy ennél többről van szó? A vers befejezése:
„kicsit várj, kérlek,
nem mennék most sehova el,
fekszem az ágyon,
mint egy füstölgő töltényhüvely…”
Fövényi Sándor Csodát keresve c. költeményében írja:
„Valami csoda kéne,
mit annyian várunk.
Valami új hídféle,
mert omlik már a régi házunk
Valami, valami fény kéne…”
Igen, teszem hozzá, folytatva a Szerző gondolatmenetét, hidakra volna szükség, a hasonlóan gondolkodóknak részben egymáshoz, részben pedig azokhoz, akiknek nem érdekük a jelenlegi erkölcsi hanyatlás, hazaellenes helyzet, népbolondító nacionalizmus fenntartása. Ám rosszul állunk e hidak kiépítésében, nagyon rosszul!
Koosán Ildikó Alulnézetből c. verse is feltétlenül megemlítendő, mert valóban: a vétkezők, bűnösök még – arcátlanul! – sokszor azoktól követelnek megbánást, mentegetődzést, akiket megkárosítottak, megloptak, akik ellen vétkeztek:
Emberségedet gombolod magadra
elzárni a világ bűnét, zaját,
mielőtt lázadó szóra ragadna,
háromig számolsz, hogy kibírd tovább.
Igazad jogát nyirbálod, cserébe
kényszerű igába hajtod fejed,
falánk napoknak hogy jusson ebédre,
ágyad ne nyíljon a csillagos égre,
várod, becsülnek majd az emberek.
Mire jutottál? Naplopók, kóklerek,
törtető, kétes egzisztenciák
néznek át rajtad, vérzel, mint a seb,
s még tőled várnak el penitenciát?*
*penitencia= bűnbánat, vezeklés
Remekül sikerült szatirikus falusi életkép Nyakó Attila Helyi-metál c. költeménye:
Utálom a gejl verseket,
így hát sosem írok,
kedvencem a magyar nóta,
nem pedig az ír rock!
Mikor csárdás kis galambom
eltaknyol a járdán,
félbehagyom a ganyézást,
várhat koca, ártány!
Rohanok a vasvellával,
cuppog saras csizmám,
ilyen legény a világnak
egy zugában sincs tán!
Pár testcsellel lerázom a
kukoricás górét,
nyári konyha ajtajából
kivágom a bólét!
Almárium üvegfalán
kövér bögöly lézeng,
kétkazettás magnómból a
csipkés kombiné zeng.
Bodri kutyám türelmetlen,
föl és alá futkos,
jövök, kincsem, nálam van már
a kisüstis butykos!
Szinte helyből ugrok által
az emésztőgödrön,
rákacsintok, és kackiás
bajuszomat pödröm.
Úriember vagyok ám én,
figyelmes és szorgos,
muszáj, mert már be van állva
a falusi orvos...
Bár néhány példát a KALÁKA 2018. évi októberi számából azokra a versekre hoztam, amelyek közvetlenebbül foglalkoznak a társadalommal, ez nem jelenti azt: a többi vers ne volna szintén magas szintű.
Nagyon sok gyönyörű költemény van a KALÁKA októberi számában, valóságos kincseskamra! Néhány verset megemlítek, elnézést, hogy nem a Szerzők nevének sorrendjében, hanem abban a sorrendben, ahogy rájuk bukkantam, - és ezek még mindig csak önkényesen választott példák!. Hangulatok, szerelmek, fájdalmak, tűnődések csodálatos világa tárul ki bennük. Ilyen vers: Hajnal Éva (Búcsúzkodó), Soós József (Szorongás), Pethes Mária (Aranymetszés), Thamássy Nagy Géza (Olvatag álom), Pődör György (Esti pillanat), Kolev András (Sírásó), Bokros Márta (Kamilla), Kajuk Gyula (Az utolsó ajtó), Kozák Mari (Töredékek), Iljés Renata (Ahol én lakom), Jávorka Ágnes (A rózsa utolsó szavai), Rada Gyula (Énjeim), Molnár Jolán (Szívműtét – saját felelősségre), Szeicz János (A Múzsám voltál), Fetykó Judit (mi közöm a magamon gondolkodáshoz), Péter Erika (Bűntudat), Bodó Csiba Gizella (A Tűz-madár), Szegő Judit (Ne adj, Uram, rózsaszín alkonyt), Ricza István (Vénember).
A KALÁKA 2018. évi októberi számában a prózát Kajuk Gyula (Hűtőmágnes), Kő-Szabó Imre (Hidegre szerelve) és Verasztó Antal (Tóparti történet) c írása képviseli.
Rendkívül fontos az „elfeledettek” c. rovat, amelyik most Költő Nagy Imre verseiből ad válogatást. Nagy Imre (költő, 1896 – 1942) (interneten: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_Imre_(k%C3%B6lt%C5%91,_1896%E2%80%931942), a Horthy-korszakban nyomorgott, s idézem az előbbi internetes címen található rövid ismertetésből: „ Ahogy Veres Péter írta: testét elnyűtte a szegénység, a nélkülözés. S aki életében semmit, halálában a Horthy-államtól ingyen koporsót kapott.”
Lélekből kiáltó gyönyörű költemények Nagy Imre versei. A válogatásból hadd álljon itt egy, elgondolkodtató példának arról a korszakról, amelyben Nagy Imre, a költő, élt, szenvedett, és alkotott, és amelyet hamis dicsfénnyel igyekszik bevonni még mindig az a magyar nacionalizmus, amelyik, mint minden nacionalizmus, régóta már nem a Hazát szolgálja, hanem a Haza ellenségeit, - miként minden nacionalizmus.
KÖLTŐ NAGY IMRE: ÁRNY A VISKÓ FALÁN
Verébhez hasonló árnyat lát
a menyecske a viskó falán,
kopott tükrébe nem mer nézni,
- a halált látná csontbőr arcán.
Éhségudvaros szeme előtt
himbálják a pislogó lámpát,
ágya fölött denevér gubbaszt,
s a kilincsen girhes macskát lát.
Lóca reccsen, mozdul az asztal,
hull a tapasz, ha sír kisdede,
s nem használ a büdös füst,
mert nincs a bábabér még kifizetve...
Pókok, molypillék táncra kelnek.
Öreganyó köhög és morog, -
elátkozott viskók csöndjében
a mécs lángja bús sorsot lobog.
Lelkes Miklós
(2018)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!