Feltöltve: 2018-08-21 14:14:52
Megtekintve: 1476
Egy Radnóti verstől a bólogató bogáncsok ligetéig
Tegnap volt augusztus 20-a, többek között a Szent István nevével fémjelzett magyar államalapítás ünnepe. Az új kenyéré is, és valamikor, a múlt század második felében, az Alkotmány ünnepe is volt, de az Alkotmány nincs már sehol, az, ami helyette van… Államalapítás valójában ma is van, a jogállamból a „minden jog nálam” állam felé tart, erősen, és a lapítás is nagy, ez ügyben is.
Szent István király államalapítását én is tisztelem, verset is írtam róla (Szent István, interneten: http://www.artagora.hu/mainframe.php?oi=61&o=work&detail=37846). Nem az a fajta vers, amelyik a mai társadalomtól tapsot vár, de véleményem szerint tárgyilagosságra törekvő.
Egy ismerősöm nagyon szép albumot tett fel hazai tájakról, épületekről, Radnóti Miklós Nem tudhatom… c. versének (interneten: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Szoveggyujtemeny-szoveggyujtemeny-1/a-xx-szazad-irodalma-9C3D/radnoti-miklos-1909-1944-A5A2/versei-A5A3/nem-tudhatom-A65A/) illusztrációjaként. Illett volna az albumot megdicsérnem, elismerem, de én csak a Radnóti vershez szóltam hozzá, egy mondatban, amelyben megemlítettem: a „béke jelét”, amit Radnóti remélt, én nem látom a mai Magyarországon, és tudom, hogy miért nem látom.
Az album és a vers feltevője erre felhorkant: „vannak pillanatok, amikor akkor is hallgatni kell, ha az illető úgy gondolja, hogy igaza van”. Személye egyébként nem érdekes, nem is írom ide a nevét, néhány nyilvános levélváltás volt közöttünk a véleményeltérés miatt, és egyébként az illető, az internetre feltett anyagaiból ítélve, úgy tűnt számomra, a jobb érzésű internetezők táborába tartozik. Ám csak konkrét dologra tudok konkréten válaszolni.
Írtam is neki: milyen pillanatra kéri tőlem az áhítatos hallgatást? A közismert Radnóti vers olvasásának pillanataira? Az album képeinek nézegetése idejére? Az augusztus 20-i ünneptől kell „áhítatos hallgatásba” merülnöm, mikor a nagy nemzeti ünnepeken maguk a megtapsolt szónokok is annyi népbutító ostobaságot szoktak összebeszélni? No és mit jelent a „ha igazam van is”, mit ért ez alatt? Ha kérdéseimre őszinte választ ad, én is őszintén válaszolok.
Levélváltásunk mögött valójában nagyon fontos dolog volt. Véleményem szerint tárgyilagosságra kell törekedni, és nem helyes (erkölcsileg) bárkit, bárkiket, bármit, bármiket isteníteni.
Természetesen egy olyan Isten, aki az emberiséget az emberség felé segítené, nagyon jó volna. Lehet, hogy van is Isten, csak erre nincs semmi bizonyíték. Egy jóságos isten szeretné az értelmes, jót akaró embereket, és a kétkedést nem ítélné el, még akkor sem, ha az Ő létezésében kétkedne valaki. Miért volna utóbbi bűn, önmagában? Inkább dicsérendő dolog!
Kis versek a nagyvilágról (1) sorozatomban írtam Hívők címmel:
Egyik Krisztust mond, másik Allahot..
Rendben, - de hit is becstelen halott,
ha vért, könnyet főleg azért teremt:
trónra segítse az embertelent!
Radnóti Miklós Nem tudhatom… c. verse gyönyörű, széles panorámát adó, nagy, humanista költemény. Mégis, mint a fentebb említett hölgynek is megírtam, tanácsként, még egy ilyen nagy verset, és Szerzőjét sem kell isteníteni. Életét, munkásságát, említett versével együtt kell nézni.
Radnóti Miklósról több összefoglalás található az interneten, egyiknek címét ideírom: https://hu.wikipedia.org/wiki/Radn%C3%B3ti_Mikl%C3%B3s). Nagy költő volt. A Nem tudhatom… című, talán legközismertebb verse sem csak „áhítatos hallgatást” követel meg, mert nem csupán a hazai táj és a hazai emberek humanista szeretetéről szól, hanem a társadalomról is. Radnóti, az útkereső, vallási hitet is váltó költő, így ír benne, a költemény befejezésekor:
„Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.”
Azt kellene becsületesen vizsgálni: mi valósult meg Radnóti versbeli vágyaiból?
Én teszem hozzá: nem a „nép” volt bűnös, még akkor sem, ha oly sokan vétkeztek, követtek el bűnöket az egyszerű kisemberek közül is, hogy az egy nép bűnösségének látszott, látszik. Ez, persze, lehet, hogy Radnóti lelkében így tükröződött, egy „nép” bűneként, hiszen élete eszmei bolyongás, útkeresés is volt. Az, kétségtelen, hogy a Költő jóvoltából sok érték született a magyarság számára, ugyanakkor tévedései is mindmáig tanulságot adnának, a Horthy-korszak borzalmas és egyúttal érdekes, bonyolult világának megismeréséhez. Az igazi megismeréséhez, ismertetéséhez, mert az, ami jelenleg Magyarországon folyik, valójában inkább népbutítás, vagy felszínes látszatok tetszetős csillogtatása „hagyományőrző” jelszó alatt, mint igazi ismeretterjesztés. Álhazafiság az igazi helyett. A népbutítókat nem szabad ugyanúgy megítélni, mint az elbutítottakat.
Szeretem Radnótit, költői tájait, sajnálom, hogy mártírrá kellett lennie. Ám sokszor nagyon fontos az, ami egy versből, egy meghalt költő költészetéből, írásaiból, életéből a jelenre is vonatkoztatható, segít megérteni a jelent. Radnóti emlékére több verset írtam. Most csak az egyiket találtam meg az interneten, 2012-ben írtam:
Egy szó (Radnóti Miklós emlékének)
Egy szó.. Rajta könnycsepp végigszalad.
Bú még keres bánatból kiutat.
Egy szó.. könnycsepp.. Szűkül soványka fény,
s átbújik tördelt ujjak térközén.
Az őr ruhákra jelzést varr az est:
horog nélkül is régi rémkereszt.
Rád gondolok, jobbat remélt halott:
nem védett meg elhagyott csillagod,
s Kereszt sem, - tán hitted, hogy kell a Hit,
egy korban, mely nem Istent istenít?
Egy dördülés sor, tarkón ott a lyuk,
s elesett Költő egyből hazajut,
de már kettőre, - hiába halott! -
készülődő kivégzőosztagok.
Fentről gúny. Bosszú szisszen.. Hány talár
fülel! Szem forog, mely parancsra vár.
Kőbe vésett középkor. Égsötét
körbejáratja koldus köntösét.
Költő, Vers-hit! Megjövendölt időd
mint töltötték be később csecsemők?
Az életedből égő intelem:
sokféle létű az Embertelen!
Kőbe vésett középkor. Égsötét
körbejáratja koldus köntösét,
s az őröket vigyázza fenti hold, -
azok meg minket. Kis lélekkobold
jaja kuvikol.. Minden színtelen.
Feketévé alvadt a szíveken
a volt piros. Öntelten vaksi nép
meg sem látja a saját lágerét,
csak térdre hull. Az őrök Őre jön,
mint előtte e földgolyós időn
elődei.. Sóhajként ottmarad:
mily egyformák a siratófalak!
Hát igen, 2018. augusztus 20-án, egy kis bosszankodással vegyes levélváltás után, a természetbe menekültem. Valamikor, 2011-ben, itt írtam A bókoló bogáncsok ligetében c. verset (interneten: http://www.kislant.hu/vers/lelkes-miklos/a-bokolo-bogancsok-ligeteben.html).
Most a legszebbek a nagy, lila bogáncsvirágok, augusztusban. Annak, aki teheti, érdemes megnéznie. E virágoknak én is bókolok, de vannak bókoló, nem szép érdekekre bólogató emberek, akiket…
(2018)
A képen:
Bókoló bogáncs teljesen kinyílt virága, Zsuzsakossuth felvétele, forrás: https://hu.m.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:B%C3%B3kol%C3%B3_bog%C3%A1ncs_kiny%C3%ADlt_vir%C3%A1ga3.JPG
Szent István király államalapítását én is tisztelem, verset is írtam róla (Szent István, interneten: http://www.artagora.hu/mainframe.php?oi=61&o=work&detail=37846). Nem az a fajta vers, amelyik a mai társadalomtól tapsot vár, de véleményem szerint tárgyilagosságra törekvő.
Egy ismerősöm nagyon szép albumot tett fel hazai tájakról, épületekről, Radnóti Miklós Nem tudhatom… c. versének (interneten: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Szoveggyujtemeny-szoveggyujtemeny-1/a-xx-szazad-irodalma-9C3D/radnoti-miklos-1909-1944-A5A2/versei-A5A3/nem-tudhatom-A65A/) illusztrációjaként. Illett volna az albumot megdicsérnem, elismerem, de én csak a Radnóti vershez szóltam hozzá, egy mondatban, amelyben megemlítettem: a „béke jelét”, amit Radnóti remélt, én nem látom a mai Magyarországon, és tudom, hogy miért nem látom.
Az album és a vers feltevője erre felhorkant: „vannak pillanatok, amikor akkor is hallgatni kell, ha az illető úgy gondolja, hogy igaza van”. Személye egyébként nem érdekes, nem is írom ide a nevét, néhány nyilvános levélváltás volt közöttünk a véleményeltérés miatt, és egyébként az illető, az internetre feltett anyagaiból ítélve, úgy tűnt számomra, a jobb érzésű internetezők táborába tartozik. Ám csak konkrét dologra tudok konkréten válaszolni.
Írtam is neki: milyen pillanatra kéri tőlem az áhítatos hallgatást? A közismert Radnóti vers olvasásának pillanataira? Az album képeinek nézegetése idejére? Az augusztus 20-i ünneptől kell „áhítatos hallgatásba” merülnöm, mikor a nagy nemzeti ünnepeken maguk a megtapsolt szónokok is annyi népbutító ostobaságot szoktak összebeszélni? No és mit jelent a „ha igazam van is”, mit ért ez alatt? Ha kérdéseimre őszinte választ ad, én is őszintén válaszolok.
Levélváltásunk mögött valójában nagyon fontos dolog volt. Véleményem szerint tárgyilagosságra kell törekedni, és nem helyes (erkölcsileg) bárkit, bárkiket, bármit, bármiket isteníteni.
Természetesen egy olyan Isten, aki az emberiséget az emberség felé segítené, nagyon jó volna. Lehet, hogy van is Isten, csak erre nincs semmi bizonyíték. Egy jóságos isten szeretné az értelmes, jót akaró embereket, és a kétkedést nem ítélné el, még akkor sem, ha az Ő létezésében kétkedne valaki. Miért volna utóbbi bűn, önmagában? Inkább dicsérendő dolog!
Kis versek a nagyvilágról (1) sorozatomban írtam Hívők címmel:
Egyik Krisztust mond, másik Allahot..
Rendben, - de hit is becstelen halott,
ha vért, könnyet főleg azért teremt:
trónra segítse az embertelent!
Radnóti Miklós Nem tudhatom… c. verse gyönyörű, széles panorámát adó, nagy, humanista költemény. Mégis, mint a fentebb említett hölgynek is megírtam, tanácsként, még egy ilyen nagy verset, és Szerzőjét sem kell isteníteni. Életét, munkásságát, említett versével együtt kell nézni.
Radnóti Miklósról több összefoglalás található az interneten, egyiknek címét ideírom: https://hu.wikipedia.org/wiki/Radn%C3%B3ti_Mikl%C3%B3s). Nagy költő volt. A Nem tudhatom… című, talán legközismertebb verse sem csak „áhítatos hallgatást” követel meg, mert nem csupán a hazai táj és a hazai emberek humanista szeretetéről szól, hanem a társadalomról is. Radnóti, az útkereső, vallási hitet is váltó költő, így ír benne, a költemény befejezésekor:
„Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.”
Azt kellene becsületesen vizsgálni: mi valósult meg Radnóti versbeli vágyaiból?
Én teszem hozzá: nem a „nép” volt bűnös, még akkor sem, ha oly sokan vétkeztek, követtek el bűnöket az egyszerű kisemberek közül is, hogy az egy nép bűnösségének látszott, látszik. Ez, persze, lehet, hogy Radnóti lelkében így tükröződött, egy „nép” bűneként, hiszen élete eszmei bolyongás, útkeresés is volt. Az, kétségtelen, hogy a Költő jóvoltából sok érték született a magyarság számára, ugyanakkor tévedései is mindmáig tanulságot adnának, a Horthy-korszak borzalmas és egyúttal érdekes, bonyolult világának megismeréséhez. Az igazi megismeréséhez, ismertetéséhez, mert az, ami jelenleg Magyarországon folyik, valójában inkább népbutítás, vagy felszínes látszatok tetszetős csillogtatása „hagyományőrző” jelszó alatt, mint igazi ismeretterjesztés. Álhazafiság az igazi helyett. A népbutítókat nem szabad ugyanúgy megítélni, mint az elbutítottakat.
Szeretem Radnótit, költői tájait, sajnálom, hogy mártírrá kellett lennie. Ám sokszor nagyon fontos az, ami egy versből, egy meghalt költő költészetéből, írásaiból, életéből a jelenre is vonatkoztatható, segít megérteni a jelent. Radnóti emlékére több verset írtam. Most csak az egyiket találtam meg az interneten, 2012-ben írtam:
Egy szó (Radnóti Miklós emlékének)
Egy szó.. Rajta könnycsepp végigszalad.
Bú még keres bánatból kiutat.
Egy szó.. könnycsepp.. Szűkül soványka fény,
s átbújik tördelt ujjak térközén.
Az őr ruhákra jelzést varr az est:
horog nélkül is régi rémkereszt.
Rád gondolok, jobbat remélt halott:
nem védett meg elhagyott csillagod,
s Kereszt sem, - tán hitted, hogy kell a Hit,
egy korban, mely nem Istent istenít?
Egy dördülés sor, tarkón ott a lyuk,
s elesett Költő egyből hazajut,
de már kettőre, - hiába halott! -
készülődő kivégzőosztagok.
Fentről gúny. Bosszú szisszen.. Hány talár
fülel! Szem forog, mely parancsra vár.
Kőbe vésett középkor. Égsötét
körbejáratja koldus köntösét.
Költő, Vers-hit! Megjövendölt időd
mint töltötték be később csecsemők?
Az életedből égő intelem:
sokféle létű az Embertelen!
Kőbe vésett középkor. Égsötét
körbejáratja koldus köntösét,
s az őröket vigyázza fenti hold, -
azok meg minket. Kis lélekkobold
jaja kuvikol.. Minden színtelen.
Feketévé alvadt a szíveken
a volt piros. Öntelten vaksi nép
meg sem látja a saját lágerét,
csak térdre hull. Az őrök Őre jön,
mint előtte e földgolyós időn
elődei.. Sóhajként ottmarad:
mily egyformák a siratófalak!
Hát igen, 2018. augusztus 20-án, egy kis bosszankodással vegyes levélváltás után, a természetbe menekültem. Valamikor, 2011-ben, itt írtam A bókoló bogáncsok ligetében c. verset (interneten: http://www.kislant.hu/vers/lelkes-miklos/a-bokolo-bogancsok-ligeteben.html).
Most a legszebbek a nagy, lila bogáncsvirágok, augusztusban. Annak, aki teheti, érdemes megnéznie. E virágoknak én is bókolok, de vannak bókoló, nem szép érdekekre bólogató emberek, akiket…
(2018)
A képen:
Bókoló bogáncs teljesen kinyílt virága, Zsuzsakossuth felvétele, forrás: https://hu.m.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:B%C3%B3kol%C3%B3_bog%C3%A1ncs_kiny%C3%ADlt_vir%C3%A1ga3.JPG
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!