Feltöltve: 2018-07-27 15:12:28
Megtekintve: 1423
Szederszedés
Szeretek szedret szedni a természetben, és még inkább szeretnék, ha a bokor maga nem volna szurkálós, ráadásul alattomosan az. Utóbbi tulajdonságai ugyan elmaradnak attól a mértéktől, ami jó néhány embernél tapasztalható, szurkálásban is, alattomosságban is, de azért…
Hogyan kell szedret szedni a szederbokorról?
Először diplomáciai úton tárgyalni kell vele, - ha ez nem használ, jöhetnek a tankok és bombázógépek! No, ahogy a nagyvilágban szokás…
Persze, kevésbé világbefolyásos emberek páncélruhába öltözéssel is védekezhetnek a szurkálós szederbokor tüskéi ellen, de én ezt ilyen dög melegben nem alkalmazhatom, mert 1. nincs pénzem páncélruha kölcsönzésre, 2. a páncélruhát a tűző nap erősen felmelegítheti, és akkor kényelmetlenebb páncélruhában izzadni, mint fehér ingben, no meg sapka helyett sem célszerű ilyenkor a sisak… Bár, ha a keresztes lovagok a Szentföldön kibírták… Na, persze, de azok nem szedret szedtek, és olykor egy kis rabolnivaló is akadt, amit a hitetlenektől…
Megyek, szedem a szedret, közben dúdolom: „Elszendergett szedret szedtem szende tájon, szerelemben…”.
Hát ez nem az igazi! Az igazi az, amit Karinthy Frigyes írt Babits Mihályról „Szekszárdon születtem, színésznőt szerettem..” (Így írtok ti, interneten: http://mek.oszk.hu/00700/00716/html/). Ez költőileg sokkal jobb, de hát én Budapesten születtem, és nem színésznőt szerettem és szeretek, hanem a Feleségem, aki nem színésznő, csak néha játszik el, amatőrként, egy kis jelenetet, otthon, arról, hogy férjét nem engedi el a természetbe, amelyet a vaddisznók mély gödrökkel tettek változatosabbá, mert ott férje ki fogja ficamítani a bokáját. Valószínűleg előbb-utóbb igaza lesz, mert az, amit a feleségek előre megjósolnak, hát az be szokott következni.
Az ilyen jelenetek végén, némi drámai párbeszéd után, Feleségem azonban mégis el szokott engedni a Természetbe. Most kicsit nehezebben megy a dolog, mert a múltkor volt egy kis afférom a darazsakkal, győzni győztem, de ez a győzelem csak mérsékelten sikerült jobban, mint az USA harci sikerei Afganisztánban, Irakban, Szíriában, Líbiában…
A darazsak félreértették a dolgot, azt hitték, hogy földi palotájukat taposom a lábammal. Igaz, azt tapostam, de a taposás szándéka nélkül, mert a szedret szedtem, tehát ezeknek a terrorista darazsaknak semmi joguk sem volt annak feltételezésére, hogy én őket megtámadtam. Én, kérem, humanista vagyok, nem csak az embereket, hanem az állatokat illetően is (ez a kettős humanitás, de megjegyzem: az állatok általában sokkal emberségesebbek az embereknél, így az állatokkal szembeni humanitás egy humanista számára sokkal könnyebb).
Hát, kérem, nem akarok nagy ügyet csinálni néhány darázscsípésből, de azért, Trump Elnök Úr, ha véletlenül olvassa ezt a kis írásom, és volna egy kicsike, felesleges atombombája… Annyit mondanék ezeknek a hunniás darazsaknak: „Hála Trumpnak, bunkóságtok „BUMM!”-t kap!”.
A köztem és a darazsak közötti eljövendő háborút illetően Feleségem az ENSZ szerepét kívánja betölteni, és darázs ügyben politikai megoldást szeretne… Ám szerintem olykor az időben ledobott atombomba a leghumanistább megoldás, mert a gombafelhő után nincs fenyegető darázszümmögés, nincs fájdalmas csípéssorozat, - igaz, esetleg közel-távol erdő és rét sincsen, no, utóbbiakért tényleg kár volna, de, megjegyzem, e természeti tájon már annyi élményt szereztem, hogy abból telik költői alkotásokra, halálomig.
Na! Feleségem elengedett a Természetbe, a Természet is elengedte magát, túlságosan is, mert kutyanyelvet kilógató hőség van. Ám azért még így, szokásos, halhatatlanságának hitt haldoklásában is, Hunnia ez: a szederbokor, ahelyett, hogy hálás lenne, amiért megszabadítom gyümölcsterhétől, hála helyett megszúr!
Nem szúrhatom vissza, mert nincs mivel, nyesőolló kellene, ha azt csattogtathatnám, mindjárt nem merne legénykedni ez a szederbokor, hanem ijedtében rögtön megházasodna!
Mobiltelefon!
Feleségem érdeklődik: 1. nem haltam-e még éhen (nem, mert hadnagyi porcióm reggel felvételeztem), 2. nem estem-e bele vaddisznó túrta gödörbe (tizenkettőbe is beleestem, de ezt nem vallhatom be, mert, ha bevallom, akkor Feleségem legközelebb nem enged el a Természetbe), 3. mikor jövök haza a Természetből (aki malomban jár, lisztes lesz, aki Hunniában jár mindent megtanul ködösíteni, így én is ködös választ adok visszatértem időpontjára).
Arany Jánosnak tölgyfái voltak, a Margitszigeten. Azok alatt üldögélt, öregkorára. Nem, nem volt hajléktalan, bár minden igazi, becsületes költő valamennyire az, de azért elüldögélt..Nagy költő volt, megérdemelte.
Nekem csak egy tölgyfám van a Természetben, de az mesebeli! Alatta árnyék, hűvös, és mindig mozog a lég, a rekkenő hőségben is. Az egész hegyekkel teli tájon nincs több ilyen hely!
Ide menekülök a hőség elől, a Mesebeli Tölgyfa alá. Arany Jánoson tűnődöm, tehetem, mert a két doboz már tele szederrel. Meg arra a cikkre gondolok, amit egy nemzetieskedően iparkodó magyarkodó magyar irodalom tanárnő írt a Mai Magyar Időszerűségek című jobboldali, de magát ravaszul konzervatívnak hirdető napilapba, valamikor július elején. Én csak a Facebookon tudtam válaszolni neki Patyomkin-falvak, - Patyomkin tettek és vélemények címmel (interneten: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=416591375504868&id=100014620267716). A Szerző és Barátai, úgy látszik, nem jártak azóta sem a Facebookon, vagy úgy döntöttek: hallgatni arany, mindenesetre örülök, hogy ez az irodalom tanárnő engem nem tanított soha. Igaz, Matyi Bácsi idejében más szelek fújtak egykor, amikor én voltam gimnazista, fényesebbek. Most sötétebbek.
Nos, Arany János, mint valahol írtam, nem volt egy Petőfi, de az öreg lantosban azért több becsület volt, mint manapság tengernyi sokaságban. Megírta azért A walesi bárdok c. költeményét (interneten: http://mek.oszk.hu/00500/00597/html/vs185305.htm), igaz, igyekezett úgy beállítani, mintha az eredetijét másutt olvasta volna, angolul, de még így is kockázatot vállalt… Gondoljunk arra is, hogy kitüntetése miatt (amit később Ferenc József császártól és királytól kapott, és nem utasíthatta vissza) milyen lelkiismeret furdalások gyötörték, A Csillag-hulláskor VI. része (interneten: http://mek.oszk.hu/00500/00597/html/vs186501) így szól:
Kis keresztem
Hogy szereztem?
Feleljétek ezt, ha kérdik:
Elkopott a lába térdig.
Arany János, szegény, mit tehetett? Szégyenkezett a kitüntetése miatt, becsületesen, de nem küldhette vissza postafordultával. A Kiegyezés, - az Kiegyezés. Szerintem verseiből látszik: tudta ez az öreg Arany, hogy mennyi nemzeti címerrel felékesített gazemberség fog jönni a Kiegyezés utáni magyar úri világ valóságából.
Hát, igen, igen, manapság ritka az ilyen becsület, mint Aranyé, akár költői, akár nem költői. Meg a bárd szó is mást jelent itt, most, és másra is használják. Sokszor inkább az illene egyes kitüntetésekért kapkodókra és azt megkapókra:
„elkopott a nyelve tövig”, annyira fagylaltozott. No és mennyien fagylaltoznak!
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/szeder-bogy%C3%B3-%C3%A1gy-gy%C3%BCm%C3%B6lcs-3536516/
Hogyan kell szedret szedni a szederbokorról?
Először diplomáciai úton tárgyalni kell vele, - ha ez nem használ, jöhetnek a tankok és bombázógépek! No, ahogy a nagyvilágban szokás…
Persze, kevésbé világbefolyásos emberek páncélruhába öltözéssel is védekezhetnek a szurkálós szederbokor tüskéi ellen, de én ezt ilyen dög melegben nem alkalmazhatom, mert 1. nincs pénzem páncélruha kölcsönzésre, 2. a páncélruhát a tűző nap erősen felmelegítheti, és akkor kényelmetlenebb páncélruhában izzadni, mint fehér ingben, no meg sapka helyett sem célszerű ilyenkor a sisak… Bár, ha a keresztes lovagok a Szentföldön kibírták… Na, persze, de azok nem szedret szedtek, és olykor egy kis rabolnivaló is akadt, amit a hitetlenektől…
Megyek, szedem a szedret, közben dúdolom: „Elszendergett szedret szedtem szende tájon, szerelemben…”.
Hát ez nem az igazi! Az igazi az, amit Karinthy Frigyes írt Babits Mihályról „Szekszárdon születtem, színésznőt szerettem..” (Így írtok ti, interneten: http://mek.oszk.hu/00700/00716/html/). Ez költőileg sokkal jobb, de hát én Budapesten születtem, és nem színésznőt szerettem és szeretek, hanem a Feleségem, aki nem színésznő, csak néha játszik el, amatőrként, egy kis jelenetet, otthon, arról, hogy férjét nem engedi el a természetbe, amelyet a vaddisznók mély gödrökkel tettek változatosabbá, mert ott férje ki fogja ficamítani a bokáját. Valószínűleg előbb-utóbb igaza lesz, mert az, amit a feleségek előre megjósolnak, hát az be szokott következni.
Az ilyen jelenetek végén, némi drámai párbeszéd után, Feleségem azonban mégis el szokott engedni a Természetbe. Most kicsit nehezebben megy a dolog, mert a múltkor volt egy kis afférom a darazsakkal, győzni győztem, de ez a győzelem csak mérsékelten sikerült jobban, mint az USA harci sikerei Afganisztánban, Irakban, Szíriában, Líbiában…
A darazsak félreértették a dolgot, azt hitték, hogy földi palotájukat taposom a lábammal. Igaz, azt tapostam, de a taposás szándéka nélkül, mert a szedret szedtem, tehát ezeknek a terrorista darazsaknak semmi joguk sem volt annak feltételezésére, hogy én őket megtámadtam. Én, kérem, humanista vagyok, nem csak az embereket, hanem az állatokat illetően is (ez a kettős humanitás, de megjegyzem: az állatok általában sokkal emberségesebbek az embereknél, így az állatokkal szembeni humanitás egy humanista számára sokkal könnyebb).
Hát, kérem, nem akarok nagy ügyet csinálni néhány darázscsípésből, de azért, Trump Elnök Úr, ha véletlenül olvassa ezt a kis írásom, és volna egy kicsike, felesleges atombombája… Annyit mondanék ezeknek a hunniás darazsaknak: „Hála Trumpnak, bunkóságtok „BUMM!”-t kap!”.
A köztem és a darazsak közötti eljövendő háborút illetően Feleségem az ENSZ szerepét kívánja betölteni, és darázs ügyben politikai megoldást szeretne… Ám szerintem olykor az időben ledobott atombomba a leghumanistább megoldás, mert a gombafelhő után nincs fenyegető darázszümmögés, nincs fájdalmas csípéssorozat, - igaz, esetleg közel-távol erdő és rét sincsen, no, utóbbiakért tényleg kár volna, de, megjegyzem, e természeti tájon már annyi élményt szereztem, hogy abból telik költői alkotásokra, halálomig.
Na! Feleségem elengedett a Természetbe, a Természet is elengedte magát, túlságosan is, mert kutyanyelvet kilógató hőség van. Ám azért még így, szokásos, halhatatlanságának hitt haldoklásában is, Hunnia ez: a szederbokor, ahelyett, hogy hálás lenne, amiért megszabadítom gyümölcsterhétől, hála helyett megszúr!
Nem szúrhatom vissza, mert nincs mivel, nyesőolló kellene, ha azt csattogtathatnám, mindjárt nem merne legénykedni ez a szederbokor, hanem ijedtében rögtön megházasodna!
Mobiltelefon!
Feleségem érdeklődik: 1. nem haltam-e még éhen (nem, mert hadnagyi porcióm reggel felvételeztem), 2. nem estem-e bele vaddisznó túrta gödörbe (tizenkettőbe is beleestem, de ezt nem vallhatom be, mert, ha bevallom, akkor Feleségem legközelebb nem enged el a Természetbe), 3. mikor jövök haza a Természetből (aki malomban jár, lisztes lesz, aki Hunniában jár mindent megtanul ködösíteni, így én is ködös választ adok visszatértem időpontjára).
Arany Jánosnak tölgyfái voltak, a Margitszigeten. Azok alatt üldögélt, öregkorára. Nem, nem volt hajléktalan, bár minden igazi, becsületes költő valamennyire az, de azért elüldögélt..Nagy költő volt, megérdemelte.
Nekem csak egy tölgyfám van a Természetben, de az mesebeli! Alatta árnyék, hűvös, és mindig mozog a lég, a rekkenő hőségben is. Az egész hegyekkel teli tájon nincs több ilyen hely!
Ide menekülök a hőség elől, a Mesebeli Tölgyfa alá. Arany Jánoson tűnődöm, tehetem, mert a két doboz már tele szederrel. Meg arra a cikkre gondolok, amit egy nemzetieskedően iparkodó magyarkodó magyar irodalom tanárnő írt a Mai Magyar Időszerűségek című jobboldali, de magát ravaszul konzervatívnak hirdető napilapba, valamikor július elején. Én csak a Facebookon tudtam válaszolni neki Patyomkin-falvak, - Patyomkin tettek és vélemények címmel (interneten: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=416591375504868&id=100014620267716). A Szerző és Barátai, úgy látszik, nem jártak azóta sem a Facebookon, vagy úgy döntöttek: hallgatni arany, mindenesetre örülök, hogy ez az irodalom tanárnő engem nem tanított soha. Igaz, Matyi Bácsi idejében más szelek fújtak egykor, amikor én voltam gimnazista, fényesebbek. Most sötétebbek.
Nos, Arany János, mint valahol írtam, nem volt egy Petőfi, de az öreg lantosban azért több becsület volt, mint manapság tengernyi sokaságban. Megírta azért A walesi bárdok c. költeményét (interneten: http://mek.oszk.hu/00500/00597/html/vs185305.htm), igaz, igyekezett úgy beállítani, mintha az eredetijét másutt olvasta volna, angolul, de még így is kockázatot vállalt… Gondoljunk arra is, hogy kitüntetése miatt (amit később Ferenc József császártól és királytól kapott, és nem utasíthatta vissza) milyen lelkiismeret furdalások gyötörték, A Csillag-hulláskor VI. része (interneten: http://mek.oszk.hu/00500/00597/html/vs186501) így szól:
Kis keresztem
Hogy szereztem?
Feleljétek ezt, ha kérdik:
Elkopott a lába térdig.
Arany János, szegény, mit tehetett? Szégyenkezett a kitüntetése miatt, becsületesen, de nem küldhette vissza postafordultával. A Kiegyezés, - az Kiegyezés. Szerintem verseiből látszik: tudta ez az öreg Arany, hogy mennyi nemzeti címerrel felékesített gazemberség fog jönni a Kiegyezés utáni magyar úri világ valóságából.
Hát, igen, igen, manapság ritka az ilyen becsület, mint Aranyé, akár költői, akár nem költői. Meg a bárd szó is mást jelent itt, most, és másra is használják. Sokszor inkább az illene egyes kitüntetésekért kapkodókra és azt megkapókra:
„elkopott a nyelve tövig”, annyira fagylaltozott. No és mennyien fagylaltoznak!
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/szeder-bogy%C3%B3-%C3%A1gy-gy%C3%BCm%C3%B6lcs-3536516/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!