Feltöltve: 2018-07-21 09:03:01
Megtekintve: 1453
Nagy Imre (1896 - 1958) sorsa
A hírekben olvasom egy idő óta, hogy Nagy Imre szobrát el akarják szállítani a budapesti Kossuth Lajos térről valahová, ahol nincs annyira szem előtt.
Nagy Imre életében kommunista volt. Halálában is? Lehet, hogy akkor is, az 1989-es magyarországi rendszerváltás után a győztes polgári (kapitalista) rendszer egy ideig még honorálta azt, amit 1956-ban, hatalma utolsó perceiben, a polgári demokratikus (kapitalista) rendszerváltásért és nyugati polgári világért tett.
Így került szobra Budapesten a Kossuth Lajos térre. Egyébként Kossuth Lajos liberális politikus volt, és nem csodálkoznék, ha a fővárosi Kossuth Lajos teret egyesek javasolnák átneveztetni, mondjuk Tisza István térre (bár Budapesten most is van Tisza István tér, az egykori miniszterelnök szobrával, a XIV. kerületben, 2012 óta, de az nem annyira előkelő helyen van, mint az Országháza előtti tér, meg vidéken is neveztek el róla teret, Nagykovácsiban). Éppenséggel Trianon újra gyakori emlegetése is indokolttá teszi, hogy egy internetes címmel utaljunk Tisza István életére, az egykori miniszterelnökére, akit Ady Endre „vad, geszti bolondnak”, „gyújtogató, csóvás embernek”, valamint „Úrnak, magyarnak egyként rongynak” nevezett (Ady Endre: Rohanunk a forradalomba, interneten: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/rohforr.htm). Tisza István rövid élettörténete az interneten: https://hu.wikipedia.org/wiki/Tisza_Istv%C3%A1n).
Hát igen, Ady Endre tudta ki volt Tisza István, a mai magyarok túlnyomó része nem tudja, vagy – erkölcsileg elítélendő érdekek miatt – úgy csinál, mintha nem tudná, vagy mások, szintén érdek-okokból, hazudoznak róla, történelmi szerepéről. Az a közismert nóta érvényes a mai magyarságra, határon innen, és határon túl: „Vagy alusznak, vagy nem hallják, vagy talán nem is akarják…” Mármint, persze, az igazságot.
No de térjünk vissza Nagy Imréhez, életéről az interneten: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_Imre_(minisztereln%C3%B6k)).
Az 1989-es rendszerváltás után nem volt nehéz megjósolnom, hogy a kapitalista társadalmi rendszer előbb-utóbb „ki fog szeretni” Nagy Imréből, hiszen ez csak „érdek szerelem”. Két szobor (Nagy Imre szobrához) c. versemben (interneten többek között: https://canadahun.com/blogbejegyzes/lelkes-mikl%C3%B3s-k%C3%A9t-szobor-nagy-imre-szobr%C3%A1hoz.3819/, valamint https://docplayer.hu/81585-Nagy-imre-emlekjelek.html), rámutattam: a kapitalista társadalom magyarországi hívei (és a kapitalizmus hívei a nagyvilágban) Őt tulajdonképpen csak felhasználták, saját érdekükben.
A történelmi írások felett tűnődöm. Azokkal értek egyet, akik úgy látják: az 1956-os „forradalom” győzelme (valójában ellenforradalom volt, hiszen ilyen eseményekben sokféle politikai erő szokott részt venni, de a lényeg az: milyen irányba mutat a folyamatok eredője) már Nagy Imre közeli bukását készítette elő. Bukását nem a szovjet csapatok okozták, az mindenképpen bekövetkezett volna. Végzett volna vele, valamilyen módon, maga az 1956-os ellenforradalom. Legalábbis hatalmával mindenképpen, egyébként nem tudni miként.
Nagy Imre a magyar mezőgazdasághoz értő tudós volt, akadémikus, és - a hatalomból részesedő politikusként, a Szovjetunió támogatását hol maga mögött tudva, hol háttérbe szorítottan, ahogy a Rákosi Mátyás hívei és Nagy Imre hívei közötti küzdelem állt a Rákosi-korszakban - egy emberségesebb szocialista társadalmat akart annál, mint ami a Rákosi-rendszerben megvalósult. Ez irányú változás már a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. Kongresszusával és azt követő eseményekben, bár lassan, de észrevehetően kezdett megvalósulni a népi demokráciákban, köztük Magyarországon is. Ezt „jobb szocializmust” akarta a magyarság jelentős része, és ezt akarta sok fiatal is, aki, tájékozatlanul, azt hitte, hogy egy „jobb szocializmusért” fogott fegyvert. Valójában azonban, - szép hitük ellenére – hazájuk ellen harcoltak. Főleg ők harcoltak, olykor szinte gyerekek, „pesti srácok”, meg, természetesen, a szocialista társadalmi rendszer ellenségei, volt horthysta tisztek, egykori zsírosparasztok (kulákok), a börtönökből nagy számban kiszabadítottak, köztük „közönséges bűnözők” is, bosszúból, mint „szabadságharcosok” (utóbbiak egy részének nyilván voltak egyes esetekben jogos sérelmeik is a törvénytelenségekből eredően, de gyakran olyan vétkeik, bűneik is, például a második világháború időszakából, vagy olyan „közönséges” bűncselekményeik, amelyekért a szocialista társadalmi rendszer jogosan vonta őket felelősségre).
Nagyon sokan megszédültek akkoriban és olykor szédítőkké is váltak, uszítókká, esetleg jó szándékból, amibe karriervágy is keveredhetett. Nehéz pontosan megítélni a szándékot a Rákosi-korszakban a hatalom által dédelgetett egyes íróknál, költőknél is, egy Zelk Zoltánnál, egy Benjámin Lászlónál. Még egy Illyés Gyula is rosszkor tette közzé Egy mondat a zsarnokságról c. költeményét, - ő, a művelt író, költő ne tudta volna, hogy nincs igazi „demokrácia” a kapitalista világban, Nyugaton, és az Óceán túlpartján, Amerikában?
No és az emigrációban levő magyar polgári írófejedelem, Márai Sándor (interneten: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rai_S%C3%A1ndor) is ilyen tudatlan lett volna, aki 1948 nyarán elhagyta Magyarországot? Az 1956-os „forradalom” leverésekor írt költeménye (Mennyből az angyal, interneten: https://www.szepi.hu/irodalom/vers/kedvenc/kv_007.html) formailag ugyan a legjobb (és valószínűleg az egyetlen jó) vers erről az eseményről, de nem becsületes költemény, Márainak ki kellett szolgálnia azt a nyugati kapitalista világot, ahol, emigránsként, élt. A becsületét adta el, mint erre Márai Angyalához c. versemben tapintatosan rámutattam (interneten többek között: https://www.poet.hu/vers/147872).
Kopátsy Sándor Kádár és kora c. művének vannak olyan megállapításai, amelyektől véleményem eltér, de mégis olyan munka, amelyik szerintem talán legközelebb áll a benne szereplő történelmi korszakok, események, így - többek között - az 1956-os „forradalom” (ellenforradalom) tárgyilagosabb megítéléséhez is (http://mek.oszk.hu/03300/03345/03345.htm#27).
Ebben írja Kopátsy Nagy Imréről a következőket: „November első napjaiban ő már csak ment az események után. A visszakerült régi politikusok tanácsait hallgatva szem elől tévesztette saját céljait, és elvesztette politikai reálérzékét. Nem a Parlament épületén kívül, elsősorban a nagyüzemi munkások között kereste a szövetségeseket, hanem a Rákosiék által félreállított politikai karrieristák között. Ezek követeléseit teljesítette abban a reményben, hogy nem marad magára. Ezek a követelések azonban nemcsak a szovjet beavatkozást tették a nyugati szövetségesek számára is indokolttá, hanem magának Nagy Imrének a sorsát is megpecsételték. Ha nincs szovjet beavatkozás, Nagy Imre egy éven belül akkor is bitóra, jó esetben is börtönbe került volna. Ő a legfelső szinten annyira kompromittált résztevője volt a régi urak és hívei elleni törvénytelenségeknek, hogy tőlük nem számíthatott volna kegyelemre. Legfeljebb az amerikaiak neki is menedéket nyújtottak volna, mint később Mindszentynek.
1956-ot még közel ötven év után is úgy ünnepeljük, hogy szemet hunyunk a kor realitásai felett. Nem merjük megmondani, hogy Nagy Imre már a tényleges beavatkozás előtt elvesztette politikai ítélőképességét.
- Semmi realitása nem volt annak, hogy a szovjet csapatok kivonulását követelje. A kérés a nép szemében ugyan indokolt volt, de mint kormánykövetelés, gyerekes. Ezen is messze túltett a Varsói Szerződésből történő kilépés.”
Ezt én is így látom, és így láttam fiatalon, egyetemistaként is. Többször írtam az 1956-ban történtekről 1989 után, így Október álma c. versemben is (interneten többek között: http://kalaka07oktober.homestead.com/), ebből idézem:
„Ki gondolkodik (no de becsülettel!)
annak az álmod rejtély nem lehet.
Átlát, mint én egykor (egyetemista)
álszent szavakat, ravasz tetteket.
Volt álomrész, mely szép, vágy, hogy a Csillag,
amit hirdetett, méltón az legyen:
Szépség szabad, újult-piros színével,
meggyőzéssel győzzön a szíveken...
...de hamarosan már egy másik álom
élt és akasztott és gyűlölt a szó
(letagadni nem lehet: ott a fénykép, -
de sunyi módon elhallgatható!).
S ki szónokolt uszító jelszavakkal,
s tankoknak hajszolt pesti srácokat,
nem bűnös, mondd? Szerinted nem?! No, akkor
ne is szólj hozzám, megvetem szavad!
Október álma örvénylett. A szennyet
felkavarta. Kinyílt ördögi kéz, -
és hát hogy abban mennyi minden ott volt!
A nemzetszégyen lovastengerész
eszméje is (van, aki, persze, ennek
szobrot kíván ma is, nosztalgiák
hangos iá!-i oly messzire zengnek,
s tehetik: győztél, Október-világ!),
s zöld szín, nem éppen Ámor szép nyilával,
szintén ott volt (másképp nem is lehet:
mindig akadnak, akik úgy imádják
a riogató rémkereszteket,
s mindig akad, aki a gyilkosokkal
összekacsint hatalom-éhesen, -
meg sem tudnád számolni, Látszatország,
olyan sok múltadban a becstelen!).”
Nagy Imre kommunista életútjában egy bizonyos pontig nincs semmi szégyellnivaló. Ellenkezőleg: addig a pontig megbecsülést érdemlően, hazafiként cselekedett, még akkor is, ha a korszak követelményeit teljesítenie kellett. A Szovjetunióban a szocialista rendszer védelmében fegyverrel is harcolt, a szovjet vezetés megbízott benne, 1944-ben kidolgozta a Magyar Kommunista Párt magyarországi általános földreform tervét. 1953-ban (a szovjet vezetés jóváhagyásával) Nagy Imre miniszterelnök lett (miközben Rákosi sem került ki a hatalomból), és miniszterelnökként számos humánus és a magyarországi szocialista rendszert átmenetileg stabilizáló intézkedést hozott: „…szakított a korábbi, erőltetett iparfejlesztésen alapuló gazdaságpolitikával, ígéretet tett a törvényesség helyreállítására, a mezőgazdasági politika újragondolására, az előző években súlyosan visszaesett életszínvonal emelésére. Az új változások között szerepeltek még a következők: a parasztság terheinek könnyítése, a termelőszövetkezetekből való kilépés lehetősége, részleges amnesztia, a kitelepítések és az internálás megszüntetése, nagyobb türelem vallási kérdésekben.” (Ld. fentebbi hivatkozás, Nagy Imre, wikipédia!). Mindezzel megalapozta a később kirobban események egyik jelszavát: „Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába!”.
Nagy Imre, hatalmának majdnem utolsó perceiig, együttműködött Kádár Jánossal és egyeztetett Szovjetunió nagykövetével. A szovjet vezetés megbízott Nagy Imrében (már, persze, amennyiben egy nagyhatalom megbízhat egy másik szövetséges ország általa ismert politikusában). Amikor azonban, - ezt Kopácsy Sándor, a fentebb idézett szavaiból kitűnik, jól látta, - a szovjet csapatok kivonását követelte és a Varsói Szerződést is villámgyorsan felmondta - véleményem szerint is nemcsak ostobaságot követett el, hanem hazaárulást is. Nem állítom, hogy szándékos hazaárulást, de neki mindenképpen látnia kellett: a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok az itteni szocialista társadalmi rendszert, és egyúttal a szocialista tábort is védik. Azt is látnia kellett, hogy ő már, a rendelkezésére álló erőkkel, képtelen a szocialista rendszer megvédésére. Képtelen a káosz felszámolására.
Ezt ne látta volna? Vagy úrrá lett volna rajta, szemben egész addigi életével, a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás? A hiúság, becsvágy? Ennyire hatott volna rája az a magyar nacionalizmus, amelyik mindkét világháborúban mérhetetlen kárt, tragédiát okozott Magyarországnak? Az a hazug jelszó, ami fel-felröppent 1956-ban, itt-ott a házfalakra is felkerült: „Aki magyar, velünk tart!”?
Nem tudom mi járhatott a fejében, nyilván csak találgatni lehet. Egy biztos: amíg eleinte érthető volt az ellenforradalomban résztvevő, de megtévesztett fiatalok és az eseményekkel öntudatlanul sodródók kímélése, valamint a tömegek békés lecsillapításának humánus kísérlete, - később ez már, sajnos, nem volt lehetséges. A szovjet csapatok tevékenysége a kialakult káosz (ellenforradalom) felszámolására szükséges volt.
Amíg Kopátsy Sándor fentebb idézett soraival egyetértek, azzal, hogy Nagy Imrét „hősnek” nevezi, távolról sem. Sőt, paradoxonnak tartom ezt a kijelentését fentebb idézett sorai után.
Amikor Nagy Imre nem volt hajlandó a szovjet csapatokra támaszkodni, sőt, még a Varsói Szerződést is felmondta, nagyot vétett, és ez a vétke iszonyú bűn, még akkor is, ha magában tartott gondolatai esetleg enyhítő körülményt adnának: sok magyar fiatal és sok szovjet katona életébe került. Amíg később Csehszlovákiában Alexander Dubček
(interneten: https://hu.wikipedia.org/wiki/Alexander_Dub%C4%8Dek) hasonló helyzetben emberi nagyságát mutatta meg („1968. augusztus 21-én, amikor a szovjet erők bevonultak Prágába, mielőtt egy katonai repülőgépen a padlóhoz láncolva Moszkvába szállították volna, Dubček arra szólította fel a népet, hogy ne álljanak ellen.”)
A magyar katonaság egyébként nem állt át tömegesen az ellenforradalom oldalára, igaz, az ellenforradalom ellen sem lépett fel, szétoszlott. A „pesti srácok” haláláért nem csak a Magyarországon és külföldről harcra buzdító ellenforradalmi erők, hanem Nagy Imre és hívei is felelősek. Hasonló gondolatot olvastam később A. Túri Zsuzsa Pesti srácok c. versében (interneten: http://kalaka17oktober.homestead.com/masodikoldal.html), ebből idézem:
„Ki engedte oda őket,
Hüvelykmatyi-felkelőket,
hőst játszani az utcára,
hol küszködő, vattás pára
szállt a tornyos pesti tájra?
Vádakat kenve sok szájra,
hunyorgó ablakok alatt
oktondi mesehős-csapat
hőzöngeni hogy mehetett?
Nem volt féltés és szeretet?
Tapasztalt katonák helyett
miért harcolt annyi gyerek?
Géppuskával házak között
hol a kő vérbe öltözött,
áldozat volt mind. Kísértet.
Legtöbbjük semmit se értett :
hogy a csillag hullhat, éghet,
de a tűzből újra éled,
s egymásnak ígérve szépet
hiába rázzák a népet...”
Nagy Imre 1956-os tetteiért jogilag valószínűleg nem lett volna felelősségre vonható, halálos ítélettel semmiképpen sem. Erkölcsileg azonban utolsó tettével nagy bűnt követett el, még akkor is, ha szándéka esetleg más volt. Halálos ítélete (mint a történelemben ilyen ítéletek nagyon sokszor) nem sokat ért, ez már neki, mint jelképnek szólt, és az ilyen jelkép-halálok értékének megítélésének nagyon nehéz.
Nagy Imre szobrát 1989 után a kapitalista társadalmi rend nemzetközi méretű győzelme állíttatta fel Magyarországon, Budapesten, a Kossuth téren. Ez érthető volt: utolsó tettével nagy szolgálatot tett a kapitalista világnak. A fővárosi Hadtudományi Intézet akkori kiállításán még a „Nyugatot” (ezen belül az Észak-amerikai Egyesült Államokat) is élesen vádolták, amiért nem avatkozott be fegyveresen (csak propagandával) az 1956-os „forradalom” oldalán. Utóbbi egyébként (a fegyveres beavatkozás) nem volt akkor a kapitalista világ érdeke, - a kiállítók csacskaságán elmosolyodtam.
A szobor felállítása a Kossuth téren, - a kapitalista társadalmi rend érdeke szempontjából - akkor érthető volt.
Ma már a szobor eltávolítása nem a magyarországi kapitalista társadalmi rend érdeke, hanem azon belül csak egy szűk csoporté. A tömegek figyelmének eltereléséhez tartozik (sok más hasonló eseménnyel együtt) az ország valódi helyzetéről, nagy és növekvő bajairól.
No és a világban is akadhatnak olyanok, akik egyet-mást megérthetnek majd a Nagy Imre szobor elszállításából. Ez sem feltétlenül használ majd a magyarországi polgári társadalmi rendnek, amelyik 1989 után Nagy Imrét akkor az egekig magasztalta.
(2018)
A képen:
A második Nagy Imre-kormány, Derzsi Elekes Andor felvétele, forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Flyer._Imre_Nagy,_Head_of_goverment_-1956.10.27.tif
Nagy Imre életében kommunista volt. Halálában is? Lehet, hogy akkor is, az 1989-es magyarországi rendszerváltás után a győztes polgári (kapitalista) rendszer egy ideig még honorálta azt, amit 1956-ban, hatalma utolsó perceiben, a polgári demokratikus (kapitalista) rendszerváltásért és nyugati polgári világért tett.
Így került szobra Budapesten a Kossuth Lajos térre. Egyébként Kossuth Lajos liberális politikus volt, és nem csodálkoznék, ha a fővárosi Kossuth Lajos teret egyesek javasolnák átneveztetni, mondjuk Tisza István térre (bár Budapesten most is van Tisza István tér, az egykori miniszterelnök szobrával, a XIV. kerületben, 2012 óta, de az nem annyira előkelő helyen van, mint az Országháza előtti tér, meg vidéken is neveztek el róla teret, Nagykovácsiban). Éppenséggel Trianon újra gyakori emlegetése is indokolttá teszi, hogy egy internetes címmel utaljunk Tisza István életére, az egykori miniszterelnökére, akit Ady Endre „vad, geszti bolondnak”, „gyújtogató, csóvás embernek”, valamint „Úrnak, magyarnak egyként rongynak” nevezett (Ady Endre: Rohanunk a forradalomba, interneten: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/rohforr.htm). Tisza István rövid élettörténete az interneten: https://hu.wikipedia.org/wiki/Tisza_Istv%C3%A1n).
Hát igen, Ady Endre tudta ki volt Tisza István, a mai magyarok túlnyomó része nem tudja, vagy – erkölcsileg elítélendő érdekek miatt – úgy csinál, mintha nem tudná, vagy mások, szintén érdek-okokból, hazudoznak róla, történelmi szerepéről. Az a közismert nóta érvényes a mai magyarságra, határon innen, és határon túl: „Vagy alusznak, vagy nem hallják, vagy talán nem is akarják…” Mármint, persze, az igazságot.
No de térjünk vissza Nagy Imréhez, életéről az interneten: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_Imre_(minisztereln%C3%B6k)).
Az 1989-es rendszerváltás után nem volt nehéz megjósolnom, hogy a kapitalista társadalmi rendszer előbb-utóbb „ki fog szeretni” Nagy Imréből, hiszen ez csak „érdek szerelem”. Két szobor (Nagy Imre szobrához) c. versemben (interneten többek között: https://canadahun.com/blogbejegyzes/lelkes-mikl%C3%B3s-k%C3%A9t-szobor-nagy-imre-szobr%C3%A1hoz.3819/, valamint https://docplayer.hu/81585-Nagy-imre-emlekjelek.html), rámutattam: a kapitalista társadalom magyarországi hívei (és a kapitalizmus hívei a nagyvilágban) Őt tulajdonképpen csak felhasználták, saját érdekükben.
A történelmi írások felett tűnődöm. Azokkal értek egyet, akik úgy látják: az 1956-os „forradalom” győzelme (valójában ellenforradalom volt, hiszen ilyen eseményekben sokféle politikai erő szokott részt venni, de a lényeg az: milyen irányba mutat a folyamatok eredője) már Nagy Imre közeli bukását készítette elő. Bukását nem a szovjet csapatok okozták, az mindenképpen bekövetkezett volna. Végzett volna vele, valamilyen módon, maga az 1956-os ellenforradalom. Legalábbis hatalmával mindenképpen, egyébként nem tudni miként.
Nagy Imre a magyar mezőgazdasághoz értő tudós volt, akadémikus, és - a hatalomból részesedő politikusként, a Szovjetunió támogatását hol maga mögött tudva, hol háttérbe szorítottan, ahogy a Rákosi Mátyás hívei és Nagy Imre hívei közötti küzdelem állt a Rákosi-korszakban - egy emberségesebb szocialista társadalmat akart annál, mint ami a Rákosi-rendszerben megvalósult. Ez irányú változás már a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. Kongresszusával és azt követő eseményekben, bár lassan, de észrevehetően kezdett megvalósulni a népi demokráciákban, köztük Magyarországon is. Ezt „jobb szocializmust” akarta a magyarság jelentős része, és ezt akarta sok fiatal is, aki, tájékozatlanul, azt hitte, hogy egy „jobb szocializmusért” fogott fegyvert. Valójában azonban, - szép hitük ellenére – hazájuk ellen harcoltak. Főleg ők harcoltak, olykor szinte gyerekek, „pesti srácok”, meg, természetesen, a szocialista társadalmi rendszer ellenségei, volt horthysta tisztek, egykori zsírosparasztok (kulákok), a börtönökből nagy számban kiszabadítottak, köztük „közönséges bűnözők” is, bosszúból, mint „szabadságharcosok” (utóbbiak egy részének nyilván voltak egyes esetekben jogos sérelmeik is a törvénytelenségekből eredően, de gyakran olyan vétkeik, bűneik is, például a második világháború időszakából, vagy olyan „közönséges” bűncselekményeik, amelyekért a szocialista társadalmi rendszer jogosan vonta őket felelősségre).
Nagyon sokan megszédültek akkoriban és olykor szédítőkké is váltak, uszítókká, esetleg jó szándékból, amibe karriervágy is keveredhetett. Nehéz pontosan megítélni a szándékot a Rákosi-korszakban a hatalom által dédelgetett egyes íróknál, költőknél is, egy Zelk Zoltánnál, egy Benjámin Lászlónál. Még egy Illyés Gyula is rosszkor tette közzé Egy mondat a zsarnokságról c. költeményét, - ő, a művelt író, költő ne tudta volna, hogy nincs igazi „demokrácia” a kapitalista világban, Nyugaton, és az Óceán túlpartján, Amerikában?
No és az emigrációban levő magyar polgári írófejedelem, Márai Sándor (interneten: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rai_S%C3%A1ndor) is ilyen tudatlan lett volna, aki 1948 nyarán elhagyta Magyarországot? Az 1956-os „forradalom” leverésekor írt költeménye (Mennyből az angyal, interneten: https://www.szepi.hu/irodalom/vers/kedvenc/kv_007.html) formailag ugyan a legjobb (és valószínűleg az egyetlen jó) vers erről az eseményről, de nem becsületes költemény, Márainak ki kellett szolgálnia azt a nyugati kapitalista világot, ahol, emigránsként, élt. A becsületét adta el, mint erre Márai Angyalához c. versemben tapintatosan rámutattam (interneten többek között: https://www.poet.hu/vers/147872).
Kopátsy Sándor Kádár és kora c. művének vannak olyan megállapításai, amelyektől véleményem eltér, de mégis olyan munka, amelyik szerintem talán legközelebb áll a benne szereplő történelmi korszakok, események, így - többek között - az 1956-os „forradalom” (ellenforradalom) tárgyilagosabb megítéléséhez is (http://mek.oszk.hu/03300/03345/03345.htm#27).
Ebben írja Kopátsy Nagy Imréről a következőket: „November első napjaiban ő már csak ment az események után. A visszakerült régi politikusok tanácsait hallgatva szem elől tévesztette saját céljait, és elvesztette politikai reálérzékét. Nem a Parlament épületén kívül, elsősorban a nagyüzemi munkások között kereste a szövetségeseket, hanem a Rákosiék által félreállított politikai karrieristák között. Ezek követeléseit teljesítette abban a reményben, hogy nem marad magára. Ezek a követelések azonban nemcsak a szovjet beavatkozást tették a nyugati szövetségesek számára is indokolttá, hanem magának Nagy Imrének a sorsát is megpecsételték. Ha nincs szovjet beavatkozás, Nagy Imre egy éven belül akkor is bitóra, jó esetben is börtönbe került volna. Ő a legfelső szinten annyira kompromittált résztevője volt a régi urak és hívei elleni törvénytelenségeknek, hogy tőlük nem számíthatott volna kegyelemre. Legfeljebb az amerikaiak neki is menedéket nyújtottak volna, mint később Mindszentynek.
1956-ot még közel ötven év után is úgy ünnepeljük, hogy szemet hunyunk a kor realitásai felett. Nem merjük megmondani, hogy Nagy Imre már a tényleges beavatkozás előtt elvesztette politikai ítélőképességét.
- Semmi realitása nem volt annak, hogy a szovjet csapatok kivonulását követelje. A kérés a nép szemében ugyan indokolt volt, de mint kormánykövetelés, gyerekes. Ezen is messze túltett a Varsói Szerződésből történő kilépés.”
Ezt én is így látom, és így láttam fiatalon, egyetemistaként is. Többször írtam az 1956-ban történtekről 1989 után, így Október álma c. versemben is (interneten többek között: http://kalaka07oktober.homestead.com/), ebből idézem:
„Ki gondolkodik (no de becsülettel!)
annak az álmod rejtély nem lehet.
Átlát, mint én egykor (egyetemista)
álszent szavakat, ravasz tetteket.
Volt álomrész, mely szép, vágy, hogy a Csillag,
amit hirdetett, méltón az legyen:
Szépség szabad, újult-piros színével,
meggyőzéssel győzzön a szíveken...
...de hamarosan már egy másik álom
élt és akasztott és gyűlölt a szó
(letagadni nem lehet: ott a fénykép, -
de sunyi módon elhallgatható!).
S ki szónokolt uszító jelszavakkal,
s tankoknak hajszolt pesti srácokat,
nem bűnös, mondd? Szerinted nem?! No, akkor
ne is szólj hozzám, megvetem szavad!
Október álma örvénylett. A szennyet
felkavarta. Kinyílt ördögi kéz, -
és hát hogy abban mennyi minden ott volt!
A nemzetszégyen lovastengerész
eszméje is (van, aki, persze, ennek
szobrot kíván ma is, nosztalgiák
hangos iá!-i oly messzire zengnek,
s tehetik: győztél, Október-világ!),
s zöld szín, nem éppen Ámor szép nyilával,
szintén ott volt (másképp nem is lehet:
mindig akadnak, akik úgy imádják
a riogató rémkereszteket,
s mindig akad, aki a gyilkosokkal
összekacsint hatalom-éhesen, -
meg sem tudnád számolni, Látszatország,
olyan sok múltadban a becstelen!).”
Nagy Imre kommunista életútjában egy bizonyos pontig nincs semmi szégyellnivaló. Ellenkezőleg: addig a pontig megbecsülést érdemlően, hazafiként cselekedett, még akkor is, ha a korszak követelményeit teljesítenie kellett. A Szovjetunióban a szocialista rendszer védelmében fegyverrel is harcolt, a szovjet vezetés megbízott benne, 1944-ben kidolgozta a Magyar Kommunista Párt magyarországi általános földreform tervét. 1953-ban (a szovjet vezetés jóváhagyásával) Nagy Imre miniszterelnök lett (miközben Rákosi sem került ki a hatalomból), és miniszterelnökként számos humánus és a magyarországi szocialista rendszert átmenetileg stabilizáló intézkedést hozott: „…szakított a korábbi, erőltetett iparfejlesztésen alapuló gazdaságpolitikával, ígéretet tett a törvényesség helyreállítására, a mezőgazdasági politika újragondolására, az előző években súlyosan visszaesett életszínvonal emelésére. Az új változások között szerepeltek még a következők: a parasztság terheinek könnyítése, a termelőszövetkezetekből való kilépés lehetősége, részleges amnesztia, a kitelepítések és az internálás megszüntetése, nagyobb türelem vallási kérdésekben.” (Ld. fentebbi hivatkozás, Nagy Imre, wikipédia!). Mindezzel megalapozta a később kirobban események egyik jelszavát: „Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába!”.
Nagy Imre, hatalmának majdnem utolsó perceiig, együttműködött Kádár Jánossal és egyeztetett Szovjetunió nagykövetével. A szovjet vezetés megbízott Nagy Imrében (már, persze, amennyiben egy nagyhatalom megbízhat egy másik szövetséges ország általa ismert politikusában). Amikor azonban, - ezt Kopácsy Sándor, a fentebb idézett szavaiból kitűnik, jól látta, - a szovjet csapatok kivonását követelte és a Varsói Szerződést is villámgyorsan felmondta - véleményem szerint is nemcsak ostobaságot követett el, hanem hazaárulást is. Nem állítom, hogy szándékos hazaárulást, de neki mindenképpen látnia kellett: a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok az itteni szocialista társadalmi rendszert, és egyúttal a szocialista tábort is védik. Azt is látnia kellett, hogy ő már, a rendelkezésére álló erőkkel, képtelen a szocialista rendszer megvédésére. Képtelen a káosz felszámolására.
Ezt ne látta volna? Vagy úrrá lett volna rajta, szemben egész addigi életével, a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás? A hiúság, becsvágy? Ennyire hatott volna rája az a magyar nacionalizmus, amelyik mindkét világháborúban mérhetetlen kárt, tragédiát okozott Magyarországnak? Az a hazug jelszó, ami fel-felröppent 1956-ban, itt-ott a házfalakra is felkerült: „Aki magyar, velünk tart!”?
Nem tudom mi járhatott a fejében, nyilván csak találgatni lehet. Egy biztos: amíg eleinte érthető volt az ellenforradalomban résztvevő, de megtévesztett fiatalok és az eseményekkel öntudatlanul sodródók kímélése, valamint a tömegek békés lecsillapításának humánus kísérlete, - később ez már, sajnos, nem volt lehetséges. A szovjet csapatok tevékenysége a kialakult káosz (ellenforradalom) felszámolására szükséges volt.
Amíg Kopátsy Sándor fentebb idézett soraival egyetértek, azzal, hogy Nagy Imrét „hősnek” nevezi, távolról sem. Sőt, paradoxonnak tartom ezt a kijelentését fentebb idézett sorai után.
Amikor Nagy Imre nem volt hajlandó a szovjet csapatokra támaszkodni, sőt, még a Varsói Szerződést is felmondta, nagyot vétett, és ez a vétke iszonyú bűn, még akkor is, ha magában tartott gondolatai esetleg enyhítő körülményt adnának: sok magyar fiatal és sok szovjet katona életébe került. Amíg később Csehszlovákiában Alexander Dubček
(interneten: https://hu.wikipedia.org/wiki/Alexander_Dub%C4%8Dek) hasonló helyzetben emberi nagyságát mutatta meg („1968. augusztus 21-én, amikor a szovjet erők bevonultak Prágába, mielőtt egy katonai repülőgépen a padlóhoz láncolva Moszkvába szállították volna, Dubček arra szólította fel a népet, hogy ne álljanak ellen.”)
A magyar katonaság egyébként nem állt át tömegesen az ellenforradalom oldalára, igaz, az ellenforradalom ellen sem lépett fel, szétoszlott. A „pesti srácok” haláláért nem csak a Magyarországon és külföldről harcra buzdító ellenforradalmi erők, hanem Nagy Imre és hívei is felelősek. Hasonló gondolatot olvastam később A. Túri Zsuzsa Pesti srácok c. versében (interneten: http://kalaka17oktober.homestead.com/masodikoldal.html), ebből idézem:
„Ki engedte oda őket,
Hüvelykmatyi-felkelőket,
hőst játszani az utcára,
hol küszködő, vattás pára
szállt a tornyos pesti tájra?
Vádakat kenve sok szájra,
hunyorgó ablakok alatt
oktondi mesehős-csapat
hőzöngeni hogy mehetett?
Nem volt féltés és szeretet?
Tapasztalt katonák helyett
miért harcolt annyi gyerek?
Géppuskával házak között
hol a kő vérbe öltözött,
áldozat volt mind. Kísértet.
Legtöbbjük semmit se értett :
hogy a csillag hullhat, éghet,
de a tűzből újra éled,
s egymásnak ígérve szépet
hiába rázzák a népet...”
Nagy Imre 1956-os tetteiért jogilag valószínűleg nem lett volna felelősségre vonható, halálos ítélettel semmiképpen sem. Erkölcsileg azonban utolsó tettével nagy bűnt követett el, még akkor is, ha szándéka esetleg más volt. Halálos ítélete (mint a történelemben ilyen ítéletek nagyon sokszor) nem sokat ért, ez már neki, mint jelképnek szólt, és az ilyen jelkép-halálok értékének megítélésének nagyon nehéz.
Nagy Imre szobrát 1989 után a kapitalista társadalmi rend nemzetközi méretű győzelme állíttatta fel Magyarországon, Budapesten, a Kossuth téren. Ez érthető volt: utolsó tettével nagy szolgálatot tett a kapitalista világnak. A fővárosi Hadtudományi Intézet akkori kiállításán még a „Nyugatot” (ezen belül az Észak-amerikai Egyesült Államokat) is élesen vádolták, amiért nem avatkozott be fegyveresen (csak propagandával) az 1956-os „forradalom” oldalán. Utóbbi egyébként (a fegyveres beavatkozás) nem volt akkor a kapitalista világ érdeke, - a kiállítók csacskaságán elmosolyodtam.
A szobor felállítása a Kossuth téren, - a kapitalista társadalmi rend érdeke szempontjából - akkor érthető volt.
Ma már a szobor eltávolítása nem a magyarországi kapitalista társadalmi rend érdeke, hanem azon belül csak egy szűk csoporté. A tömegek figyelmének eltereléséhez tartozik (sok más hasonló eseménnyel együtt) az ország valódi helyzetéről, nagy és növekvő bajairól.
No és a világban is akadhatnak olyanok, akik egyet-mást megérthetnek majd a Nagy Imre szobor elszállításából. Ez sem feltétlenül használ majd a magyarországi polgári társadalmi rendnek, amelyik 1989 után Nagy Imrét akkor az egekig magasztalta.
(2018)
A képen:
A második Nagy Imre-kormány, Derzsi Elekes Andor felvétele, forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Flyer._Imre_Nagy,_Head_of_goverment_-1956.10.27.tif
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!