Feltöltve: 2018-07-03 18:56:39
Megtekintve: 1585
A róka, a varjú, meg a vadász
Volt egyszer egy róka, aki megéhezett a házi lúd májára. A faluba már nem mert bemenni, libát lopni, mert ott sok kutya volt, meg puska is akadt, nem is egy. Egyiket sem szerette, igaz, azok sem őt.
Kifigyelte azonban, hogy a rétre, a falu végében, egy leányka ki szokott hajtani, és legeltetni a ház közelében hét libát. Arra gondolt: elég volna annak a leánynak hat liba is. Egy legyen az övé, egyelőre! Utána majd meglátja..
Álmában már sikerült is elkapnia az egyik libát. Az álombeli libahúsnál azonban jobb a valóságbeli. A leány csak egy leány, azzal róka, gondolta, könnyen elbán.
Mondta is magában: „Teljesülj, te álom, a libát kívánom!
Az álom teljesült is, de csak odáig, ameddig az álomban is. Elkapott egy libát, az erre fülsüketítően gágogott. A leány viszont, aki az álomban nem is volt ott, odaugrott, kezében nagy bottal. Meg azt is kiáltotta: - Bundás!
A bundás meg is jelent, de egy kutya volt, amelyik erre a névre hallgatott. Kuvasz. Az sem volt ott az álomban, de most, a harapni kész valóságban, igen.
A róka elengedte a libát, és futott. Bátor leány, nagy bottal, mérges kutya, - hát ezt a róka sokallta. Joggal-e, vagy jog nélkül? Utóbbi nézőpont kérdése, de a róka nem nézett a kutyára és a leányra szépen, hanem szedte a négy lábát. Be az erdőbe! Mihamarabb!
Elégedetlen volt a róka a világgal. Bátor leány nagy bottal, mérges kutya, libátlanság.. Nem túl sok ez?
Hát nem volt kevés, de a róka balszerencséjére ráadás is jött, a leány felkapott egy követ, jól célzott, és a kő kupán találta a rókát. No, még ilyet! Ez a leány úgy viselkedik, mint egy fiú! Rendes leány legyen szende, félős, és ne tudjon célba dobni, mert az olyan fiús dolog.. Ki vesz el ilyen leányt feleségül? Igaz, a leány még igen fiatalka volt a férjhez menéshez, mivel még gyerek, de akkor is.. Nem gondol a jövőjére?
Utóbbi gondolatok már egy tölgyfa alatt keletkeztek a róka fájós kobakjában, ahol megpihenhetett, mivel a kutya nem tudta az átjáró utat a szúrós bokrok között, és visszaszaladt kis gazdasszonyához.
A róka megbántódott koponyájában, a sérülés ellenére, támadt egy ötlet, mert a tölgyfa tetején öreg varjú ült. A fiatal varjú húsa jobb, mint az öregé, bár a libahús nagyszerűségéhez egyiké sem hasonlítható. Mi lenne, ha a sikertelen libalopás után varjúhússal vigasztalódna?
Eljátszott egy rókahaldoklási jelenetet, majd pedig tettette magát: kimúlt.
Ha nem öreg varjú lett volna a tölgyfa tetején, hanem fiatal, tapasztalatlan, akkor az esetleg elhiszi a színjátékot, leszáll, és lakomázni akar a róka teteméből.
Az öreg varjú azonban már sok mindent látott életében, nem egyszer még karón varjút is, így csak lekárogott a fáról:
- Ó, te szegény róka, meghaltál, - vagy még haldokolsz? Megvárom, amíg mind a négy lábad az ég felé mered, akkor tudom: elpusztultál! Le fogok szállni hozzád, nem hagyom, hogy a legyek martaléka legyél, magamba temetlek!
A róka igen óvatosan a hátára fordult, és négy lábát az ég felé meresztette. Kényelmetlen póz volt, de mit tehetett, ha varjút akart enni?
A varjú egy ideig meghagyta a rókát azon hitében, hogy most már tökéletesen alakítja a halottat.
Egy idő után azonban sírósan károgó hangon megjegyezte:
- Ó, ez a szegény róka már majdnem teljesen meghalt, csak még a fejében lehet egy kis élet, mert az orra nem néz az ég felé! Ha az is az ég felé néz, akkor megmentem tetemét az undorító legyektől, leszállok. és magamba temetem!
A róka magában már igen csúnya dolgokat mondott a varjúra, nem is akarom megismételni, hogy miket, de hát nehéz élő halottnak lenni ilyen furcsa pózban, így némileg érthető a leszállni késlekedő varjú iránti fokozódó utálata.
Végül a varjú megunta a tréfát, és lekárogott a fáról:
- Ó, te szegény elpusztult róka, innen a magasból látom, hogy milyen szomorú sorsra jut még a tetemed is! Jön egy puskás ember, vadász lehet, mindjárt ideér, az lehúzza rólad a bundád, ami felkerül a felesége kabátjára, dísznek..
A varjú, persze, nem látott puskás embert, de kárörömmel nézte: a róka nagy nehezen feláll, és imbolygó lábain, amennyire tud, elvánszorog.
Van azonban úgy, hogy a tréfamester is meglepődik, mert a tréfás tűzből is kiszökhet a láng. A varjú ismét körülnézett a fatetőről, - és a távolban tényleg jött egy puskás ember!
Értelmes vadász ugyan nem vesztegeti a drága töltényt egy magányos varjúra, - de azért biztos, ami biztos! A puskás ember is lehet játékos kedvű ifjonc, vagy akár idősebb is, aki ellenőrizni akarja: tud-e még olyan jól célozni, mint ifjúkorában?
A varjú mindenesetre fogta magát, és elrepült.
Úgy érezte: jobb, ha a puska és a varjú nem találkozik, főleg lőtávolon belül nem!
Ilyen bölcs lesz némely ember is öreg korára, - de azért korántse gondoljátok, hogy mindegyik! A közmondás úgy tartja: „Fiatalság bolondság”, de utóbbiból gyakran az idős korra is maradhat valamennyi. Olykor több, mint kellene..
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/varj%C3%BA-mad%C3%A1r-fekete-term%C3%A9szet-1582138/
Kifigyelte azonban, hogy a rétre, a falu végében, egy leányka ki szokott hajtani, és legeltetni a ház közelében hét libát. Arra gondolt: elég volna annak a leánynak hat liba is. Egy legyen az övé, egyelőre! Utána majd meglátja..
Álmában már sikerült is elkapnia az egyik libát. Az álombeli libahúsnál azonban jobb a valóságbeli. A leány csak egy leány, azzal róka, gondolta, könnyen elbán.
Mondta is magában: „Teljesülj, te álom, a libát kívánom!
Az álom teljesült is, de csak odáig, ameddig az álomban is. Elkapott egy libát, az erre fülsüketítően gágogott. A leány viszont, aki az álomban nem is volt ott, odaugrott, kezében nagy bottal. Meg azt is kiáltotta: - Bundás!
A bundás meg is jelent, de egy kutya volt, amelyik erre a névre hallgatott. Kuvasz. Az sem volt ott az álomban, de most, a harapni kész valóságban, igen.
A róka elengedte a libát, és futott. Bátor leány, nagy bottal, mérges kutya, - hát ezt a róka sokallta. Joggal-e, vagy jog nélkül? Utóbbi nézőpont kérdése, de a róka nem nézett a kutyára és a leányra szépen, hanem szedte a négy lábát. Be az erdőbe! Mihamarabb!
Elégedetlen volt a róka a világgal. Bátor leány nagy bottal, mérges kutya, libátlanság.. Nem túl sok ez?
Hát nem volt kevés, de a róka balszerencséjére ráadás is jött, a leány felkapott egy követ, jól célzott, és a kő kupán találta a rókát. No, még ilyet! Ez a leány úgy viselkedik, mint egy fiú! Rendes leány legyen szende, félős, és ne tudjon célba dobni, mert az olyan fiús dolog.. Ki vesz el ilyen leányt feleségül? Igaz, a leány még igen fiatalka volt a férjhez menéshez, mivel még gyerek, de akkor is.. Nem gondol a jövőjére?
Utóbbi gondolatok már egy tölgyfa alatt keletkeztek a róka fájós kobakjában, ahol megpihenhetett, mivel a kutya nem tudta az átjáró utat a szúrós bokrok között, és visszaszaladt kis gazdasszonyához.
A róka megbántódott koponyájában, a sérülés ellenére, támadt egy ötlet, mert a tölgyfa tetején öreg varjú ült. A fiatal varjú húsa jobb, mint az öregé, bár a libahús nagyszerűségéhez egyiké sem hasonlítható. Mi lenne, ha a sikertelen libalopás után varjúhússal vigasztalódna?
Eljátszott egy rókahaldoklási jelenetet, majd pedig tettette magát: kimúlt.
Ha nem öreg varjú lett volna a tölgyfa tetején, hanem fiatal, tapasztalatlan, akkor az esetleg elhiszi a színjátékot, leszáll, és lakomázni akar a róka teteméből.
Az öreg varjú azonban már sok mindent látott életében, nem egyszer még karón varjút is, így csak lekárogott a fáról:
- Ó, te szegény róka, meghaltál, - vagy még haldokolsz? Megvárom, amíg mind a négy lábad az ég felé mered, akkor tudom: elpusztultál! Le fogok szállni hozzád, nem hagyom, hogy a legyek martaléka legyél, magamba temetlek!
A róka igen óvatosan a hátára fordult, és négy lábát az ég felé meresztette. Kényelmetlen póz volt, de mit tehetett, ha varjút akart enni?
A varjú egy ideig meghagyta a rókát azon hitében, hogy most már tökéletesen alakítja a halottat.
Egy idő után azonban sírósan károgó hangon megjegyezte:
- Ó, ez a szegény róka már majdnem teljesen meghalt, csak még a fejében lehet egy kis élet, mert az orra nem néz az ég felé! Ha az is az ég felé néz, akkor megmentem tetemét az undorító legyektől, leszállok. és magamba temetem!
A róka magában már igen csúnya dolgokat mondott a varjúra, nem is akarom megismételni, hogy miket, de hát nehéz élő halottnak lenni ilyen furcsa pózban, így némileg érthető a leszállni késlekedő varjú iránti fokozódó utálata.
Végül a varjú megunta a tréfát, és lekárogott a fáról:
- Ó, te szegény elpusztult róka, innen a magasból látom, hogy milyen szomorú sorsra jut még a tetemed is! Jön egy puskás ember, vadász lehet, mindjárt ideér, az lehúzza rólad a bundád, ami felkerül a felesége kabátjára, dísznek..
A varjú, persze, nem látott puskás embert, de kárörömmel nézte: a róka nagy nehezen feláll, és imbolygó lábain, amennyire tud, elvánszorog.
Van azonban úgy, hogy a tréfamester is meglepődik, mert a tréfás tűzből is kiszökhet a láng. A varjú ismét körülnézett a fatetőről, - és a távolban tényleg jött egy puskás ember!
Értelmes vadász ugyan nem vesztegeti a drága töltényt egy magányos varjúra, - de azért biztos, ami biztos! A puskás ember is lehet játékos kedvű ifjonc, vagy akár idősebb is, aki ellenőrizni akarja: tud-e még olyan jól célozni, mint ifjúkorában?
A varjú mindenesetre fogta magát, és elrepült.
Úgy érezte: jobb, ha a puska és a varjú nem találkozik, főleg lőtávolon belül nem!
Ilyen bölcs lesz némely ember is öreg korára, - de azért korántse gondoljátok, hogy mindegyik! A közmondás úgy tartja: „Fiatalság bolondság”, de utóbbiból gyakran az idős korra is maradhat valamennyi. Olykor több, mint kellene..
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/varj%C3%BA-mad%C3%A1r-fekete-term%C3%A9szet-1582138/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!