Feltöltve: 2018-06-29 12:43:43
Megtekintve: 1649
A törpe panasza
Bátorságföldi Mátyás királyfi nem volt gyáva, de jobban szerette a könyveket, mint a fegyvereket, meg a harcmezőn való hadakozást. A könyveket nem csak olvasta, hanem írta is.
Miről írta?
Növényekről, állatokról, a bátorságföldi hegyekről, völgyekről, erdőkről, rétekről, tavakról, - olykor emberekről is, bár többnyire kettesben csatangolt kedvenc törpéjével, Törpe Pállal. Puskát azért vitt magával, mert ott is akadhat zsivány, ahol nem is gondolnak rá, meg az elemózsiás tarisznyája, valamint hátizsákja sem volt üres. Maga mellé ültette a törpét lovára, a Legyőzhetetlenre. A paripa onnan kapta a nevét, hogy minden versenyfutásban győzött, legalább fejhosszal más lovak előtt ért célba. Meg okos paci volt különben is, nagyon.
Törpe Pál nem nőtt nagyra, mert csak fél méter magas volt, de azért, ha voltak is a birodalomban nála kisebb törpék, törpe termetű volt, ez kétségtelen.
A királyfi előző este, de még az éjszaka nagyobbik felében is, újabb könyvét írta, virágokról, Mezei szépségeim címmel, így, érthetően, most álmos volt, ezért két fa közé kikötött egy kényelmes függőágyat, leheveredett benne, elaludt. Aki a függőágyat feltalálta, az minden dicséretet megérdemel, mert a függőágyban alvót kevésbé csiklandozzák a hangyák, mint a fűben heverőt. Persze, azért e kis futkosó hatlábúak ott is rátalálhatnak..
A baj ott kezdődött, hogy Törpe Pál, aki kissé elkóborolt az alvó királyfitól, találkozott egy csapat szajkóval. A szajkók olykor lármásak, nem fogják be a csőrüket, és bár nem voltak az alvó királyfi közelében, Pál figyelmeztette őket:
Csukott csőrrel lármázzatok!
A gazdám parancsot adott:
- Járjon, ki él, lábujjhegyen,
szájból, csőrből hang se legyen!
Kinek apja a Nagy Király,
annak ily tisztelet kijár!
A szajkók azonban nem féltek a királyfitól, mert az nem szokott vadászni, még kevésbé szajkókra lövöldözni, és Törpe Pálban sem tisztelték a törpeséget. Azt mondták neki, jó hangosan:
Kicsi törpe emberke!
A fánk alól menj el te!
A szajkó szó szépen szól!
Nincsen nála szebb sehol!
Törpe Pál nagyon megsértődött. Kicsinek merték nevezni őt a szajkók?
Rohant a királyfihoz, aki aludt, de Pál felébresztette, és elpanaszolta: a szajkók őt kicsinek nevezték.
A királyfi nem örült az ébresztésnek, álmosan megdörzsölte mindkét szemét, és azt mondta:
- Palikám, te nem vagy kicsi, mert fél méter magasra megnőttél. A hangyákhoz képest óriás vagy. Utasítsd rendre a szajkókat! Én viszont aludni szeretnék..
Törpe Pál visszafutott a szajkókhoz, és már messziről kiabálta nekik:
- Én óriás vagyok, a hangyákhoz képest! Törpe vagyok, de óriási! Megmondta gazdám, a királyfi! Szamárságot mondtatok rám!
A legöregebb szajkó azonban gúnyosan visszacsőrözött:
- A veréb is madár, meg a sas is, de azért a veréb mégis kismadár, a sas pedig nagyon is nagy! Te törpe vagy, embernek ember, de kicsi emberke!
Mérges lett Törpe Pál megint, futott a királyfihoz, aki a függőágyban aludt, felébresztette, elpanaszolta a dolgot.
A királyfi nem vette szívesen, hogy álmából felébresztették, de szeretett törpéjének ezt nem említette, hanem tapintatosan azt mondta:
- Kicsi ember is lehet nagy, törpeként is. Te bebújhatsz oda, ahová én, mert túl nagy vagyok hozzá, nem, így sokat segítesz nekem. No és nagy, meg kicsi kiegészíthetik egymást, nagykanál kell a leveshez, de kávéskanál a kávéhoz. Ezt mondd meg a szajkóknak, de ne vitázz velük tovább. A közmondás is úgy tartja: „Okos enged, szamár szenved.”
Ezzel a királyfi ismét elaludt, Pali pedig szedte a lábát a megszerzett igazsággal, hogy mielőbb kioktathassa a szajkókat.
Azt mondta nekik:
- Kicsi ember is lehet nagy törpe! Akár óriási is! Megmondta gazdám, a királyfi. Nem kanalazhatjátok ki a kávét a csészéből nagykanállal, mert az esetleg nem fér bele, de meg nem is illik ilyet tenni! Én most okosan megmondtam ezt nektek, de ti, szamarak, csak szenvedjetek! Megengedem!
A szajkónevetés nem olyan szép, mint a varjúkárogás, bár utóbbi sem nyerne hangszépségversenyt. Már, persze, ha nem Varjú a bíráló bizottság elnöke. A szajkók most már túltettek magukon, ágról ágra ugráltak, gúnyolódtak:
- Kis emberke, törpe vagy! A törpeség el nem hagy! Mi a neved? Törpe Pál! Törpe törpeként járkál!
Most már, - gondolta Törpe Pál, - ezt nem engedhetem meg, ha okos vagyok is, a szajkók pedig szamarak. Majd adok nekik, adatok a királyfival! Igaz, a szajkót mátyásmadárnak is nevezik, de nem rokonai a gazdámnak, Bátorságföldi Mátyás királyfinak!
Vitte Palit két lába, szélsebesen, gazdájához, a függőágyban alvó királyfihoz, nagyot lendített a függőágyon, és elpanaszolta a dolgot, mérgesen, mint a puffancsgomba, ha erősen megütik a kobakját.
A királyfi keserű képpel ébredt fel édes álmából. Ha Törpe Pál nem lett volna a szívében, akkor most kivetkőzött volna szokásos jóságából.
Azt mondta a törpének:
- Palikám, ha nem ébresztesz fel ismét, akkor jutalmul átneveztetlek Törpe Pálból Óriás Pállá, sőt apámmal lovaggá üttetlek, és kapsz egy gyönyörű pónilovat is! Közöld a szajkókkal: te Óriás Pál leszel, én viszont, ha még mindig bosszantanak téged, jövök a puskával, és vaktölténnyel akkorát lövök, hogy ijedtükben leesnek a fáról.
Nyargalt Pali a szajkókhoz, és boldogan ordította, úgy, hogy talán az erdő másik végében is hallani lehetett:
- Óriásian Pál lettem, Óriás Pál! Nem vagyok már Törpe Pál! Ha továbbra is kicsi emberkének neveztek, akkor jön a gazdám, a királyfi, és úgy rátok lő vaktölténnyel, hogy írmagotok sem marad! Esetleg sírmagotok igen, de az is megbánja majd!
Pali nem tudta, hogy a vaktöltény csak durran, de golyó nem röpül ki a puskacsőből. Ezt egyébként a szajkók sem tudták. Megijedtek.
Azt mondta a legöregebb szajkó, amelyik látott már karón varjút, nem is egyszer:
- Ha Óriás Pál lettél, az más! Ne lövess ránk vaktölténnyel, mert, ha megvakulunk, akkor még a vakvilágot sem látjuk fényesen!
Pali még tovább oktatta volna a szajkókat jó, engedelmes magaviseletre, de hirtelen otthagyta őket, mert kit látott futni az ösvényen?
Egy gyönyörű törpelányt, Futinkai Futurinka Katinkát. Most már nem a királyfihoz futott a jó hírrel, hogy felébressze, és közölje: a megrémült szajkók befogták a csőrüket, és nem heccelik őt, hanem a törpelány után eredt.
Futinka Katinka futott tovább, de azért hátra is nézegetett, mert igen tetszett neki mindig is Törpe Pál, akiről még nem is tudta: Óriás Pállá lesz, lovaggá ütik, és pónilovat is fog kapni.
Gyorsan futott ez a törpelány?
No, csak annyira gyorsan, hogy Pali ne maradjon le túlságosan.
Később eső csepergett, akkor megálltak. Pali ügyesen sátrat készített gallyakból és lapulevelekből. Nem túl nagyot, csak akkorát, hogy ketten, jó szorosan, elférjenek benne.
Azt mondta a törpelánynak:
- Már sokszor találkoztunk, Katinka, amikor futottál, és azt hittem: azért integetsz nekem, hogy térjek ki az utadból!
A törpelány nevetett:
- Mekkora butuska vagy, kedves Palikám! Én azért integettem neked, hogy fuss utánam.
- Hűha! – ámult el a törpe. Ha ezt tudtam volna, akkor úgy futok utánad, mint a nyúl. Talán még arra is bátorságot vettem volna, hogy megcsókoljalak!
- Most kinyílt a bátorság-bolt! – pirult el Katinka.
Hát Pali nem kérette magát!
A sok csók után Katinka megjegyezte:
- Még mást is vehetsz ebben a boltban! Na, mit is? Inkább úgy mondjam: kit is?
Megértette Pali, hogy ez a szajkós nap az ő napja. Az eső elállt, a nap kisütött, és megszólalt a törpelegény:
- Hát, lehet, hogy Törpe Pálné helyett beérnéd azzal, ha Óriás Pálné leszel? Elárulom ugyanis, hogy lovaggá fognak ütni, és kapok egy pónilovat. Gazdám, a királyfi már megígérte. Leszel a feleségem?
- Nagyon is leszek! – ugrott egyet örömében a törpelány. Ám most fussunk a gazdádhoz, mert, ha te, mint lovag, pónilovat kapsz, akkor, mint lovagné, én is ilyek kérek!
Kéz a kézben futottak a királyfihoz. Az már felébredt, és igen csúnyán nézett egy távolodó mackó után. Mindjárt mondta is:
- Szokott tőlem kapni néhány fogára való falatot, de most, mikor a függőágyban aludtam, kérés nélkül kiszolgálta magát a tarisznyámból.. Volt sonka, nincs sonka, de a sajtot otthagyta. Talán azt nem vette észre.. Ha e bundás észreveszi, a sajtot is mind megeszi. Ejnye-ejnye!
Ám amikor a királyfi meghallotta a jó hírt, hogy kedvenc törpéje elveszi feleségül a birodalom legszebb törpekisasszonyát, egyből elfelejtett sonkacsenő medvét, eltűnt sonkát. Mindkét törpét megölelte, és ígéretet tett: nem csak Óriás Pál lovag, hanem felesége, Óriás Pálné, született Futinkai Futurinka Katinka is kap pónilovat. Sőt, ha gyermekeik születnek majd, azok is mind, mindegyikük, hogy ne vesszenek össze a törpe pacikon.
„Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó”, - tartja a közmondás.
Így tartom én is. Ez esetben azonban az ígéret teljesült.
Jó volna azonban, ha mindig teljesülne, - vagy ez talán túl nagy kívánság?
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/szajk%C3%B3-ny%C3%A1ri-takarm%C3%A1ny-mad%C3%A1r-fa-1843636/
Miről írta?
Növényekről, állatokról, a bátorságföldi hegyekről, völgyekről, erdőkről, rétekről, tavakról, - olykor emberekről is, bár többnyire kettesben csatangolt kedvenc törpéjével, Törpe Pállal. Puskát azért vitt magával, mert ott is akadhat zsivány, ahol nem is gondolnak rá, meg az elemózsiás tarisznyája, valamint hátizsákja sem volt üres. Maga mellé ültette a törpét lovára, a Legyőzhetetlenre. A paripa onnan kapta a nevét, hogy minden versenyfutásban győzött, legalább fejhosszal más lovak előtt ért célba. Meg okos paci volt különben is, nagyon.
Törpe Pál nem nőtt nagyra, mert csak fél méter magas volt, de azért, ha voltak is a birodalomban nála kisebb törpék, törpe termetű volt, ez kétségtelen.
A királyfi előző este, de még az éjszaka nagyobbik felében is, újabb könyvét írta, virágokról, Mezei szépségeim címmel, így, érthetően, most álmos volt, ezért két fa közé kikötött egy kényelmes függőágyat, leheveredett benne, elaludt. Aki a függőágyat feltalálta, az minden dicséretet megérdemel, mert a függőágyban alvót kevésbé csiklandozzák a hangyák, mint a fűben heverőt. Persze, azért e kis futkosó hatlábúak ott is rátalálhatnak..
A baj ott kezdődött, hogy Törpe Pál, aki kissé elkóborolt az alvó királyfitól, találkozott egy csapat szajkóval. A szajkók olykor lármásak, nem fogják be a csőrüket, és bár nem voltak az alvó királyfi közelében, Pál figyelmeztette őket:
Csukott csőrrel lármázzatok!
A gazdám parancsot adott:
- Járjon, ki él, lábujjhegyen,
szájból, csőrből hang se legyen!
Kinek apja a Nagy Király,
annak ily tisztelet kijár!
A szajkók azonban nem féltek a királyfitól, mert az nem szokott vadászni, még kevésbé szajkókra lövöldözni, és Törpe Pálban sem tisztelték a törpeséget. Azt mondták neki, jó hangosan:
Kicsi törpe emberke!
A fánk alól menj el te!
A szajkó szó szépen szól!
Nincsen nála szebb sehol!
Törpe Pál nagyon megsértődött. Kicsinek merték nevezni őt a szajkók?
Rohant a királyfihoz, aki aludt, de Pál felébresztette, és elpanaszolta: a szajkók őt kicsinek nevezték.
A királyfi nem örült az ébresztésnek, álmosan megdörzsölte mindkét szemét, és azt mondta:
- Palikám, te nem vagy kicsi, mert fél méter magasra megnőttél. A hangyákhoz képest óriás vagy. Utasítsd rendre a szajkókat! Én viszont aludni szeretnék..
Törpe Pál visszafutott a szajkókhoz, és már messziről kiabálta nekik:
- Én óriás vagyok, a hangyákhoz képest! Törpe vagyok, de óriási! Megmondta gazdám, a királyfi! Szamárságot mondtatok rám!
A legöregebb szajkó azonban gúnyosan visszacsőrözött:
- A veréb is madár, meg a sas is, de azért a veréb mégis kismadár, a sas pedig nagyon is nagy! Te törpe vagy, embernek ember, de kicsi emberke!
Mérges lett Törpe Pál megint, futott a királyfihoz, aki a függőágyban aludt, felébresztette, elpanaszolta a dolgot.
A királyfi nem vette szívesen, hogy álmából felébresztették, de szeretett törpéjének ezt nem említette, hanem tapintatosan azt mondta:
- Kicsi ember is lehet nagy, törpeként is. Te bebújhatsz oda, ahová én, mert túl nagy vagyok hozzá, nem, így sokat segítesz nekem. No és nagy, meg kicsi kiegészíthetik egymást, nagykanál kell a leveshez, de kávéskanál a kávéhoz. Ezt mondd meg a szajkóknak, de ne vitázz velük tovább. A közmondás is úgy tartja: „Okos enged, szamár szenved.”
Ezzel a királyfi ismét elaludt, Pali pedig szedte a lábát a megszerzett igazsággal, hogy mielőbb kioktathassa a szajkókat.
Azt mondta nekik:
- Kicsi ember is lehet nagy törpe! Akár óriási is! Megmondta gazdám, a királyfi. Nem kanalazhatjátok ki a kávét a csészéből nagykanállal, mert az esetleg nem fér bele, de meg nem is illik ilyet tenni! Én most okosan megmondtam ezt nektek, de ti, szamarak, csak szenvedjetek! Megengedem!
A szajkónevetés nem olyan szép, mint a varjúkárogás, bár utóbbi sem nyerne hangszépségversenyt. Már, persze, ha nem Varjú a bíráló bizottság elnöke. A szajkók most már túltettek magukon, ágról ágra ugráltak, gúnyolódtak:
- Kis emberke, törpe vagy! A törpeség el nem hagy! Mi a neved? Törpe Pál! Törpe törpeként járkál!
Most már, - gondolta Törpe Pál, - ezt nem engedhetem meg, ha okos vagyok is, a szajkók pedig szamarak. Majd adok nekik, adatok a királyfival! Igaz, a szajkót mátyásmadárnak is nevezik, de nem rokonai a gazdámnak, Bátorságföldi Mátyás királyfinak!
Vitte Palit két lába, szélsebesen, gazdájához, a függőágyban alvó királyfihoz, nagyot lendített a függőágyon, és elpanaszolta a dolgot, mérgesen, mint a puffancsgomba, ha erősen megütik a kobakját.
A királyfi keserű képpel ébredt fel édes álmából. Ha Törpe Pál nem lett volna a szívében, akkor most kivetkőzött volna szokásos jóságából.
Azt mondta a törpének:
- Palikám, ha nem ébresztesz fel ismét, akkor jutalmul átneveztetlek Törpe Pálból Óriás Pállá, sőt apámmal lovaggá üttetlek, és kapsz egy gyönyörű pónilovat is! Közöld a szajkókkal: te Óriás Pál leszel, én viszont, ha még mindig bosszantanak téged, jövök a puskával, és vaktölténnyel akkorát lövök, hogy ijedtükben leesnek a fáról.
Nyargalt Pali a szajkókhoz, és boldogan ordította, úgy, hogy talán az erdő másik végében is hallani lehetett:
- Óriásian Pál lettem, Óriás Pál! Nem vagyok már Törpe Pál! Ha továbbra is kicsi emberkének neveztek, akkor jön a gazdám, a királyfi, és úgy rátok lő vaktölténnyel, hogy írmagotok sem marad! Esetleg sírmagotok igen, de az is megbánja majd!
Pali nem tudta, hogy a vaktöltény csak durran, de golyó nem röpül ki a puskacsőből. Ezt egyébként a szajkók sem tudták. Megijedtek.
Azt mondta a legöregebb szajkó, amelyik látott már karón varjút, nem is egyszer:
- Ha Óriás Pál lettél, az más! Ne lövess ránk vaktölténnyel, mert, ha megvakulunk, akkor még a vakvilágot sem látjuk fényesen!
Pali még tovább oktatta volna a szajkókat jó, engedelmes magaviseletre, de hirtelen otthagyta őket, mert kit látott futni az ösvényen?
Egy gyönyörű törpelányt, Futinkai Futurinka Katinkát. Most már nem a királyfihoz futott a jó hírrel, hogy felébressze, és közölje: a megrémült szajkók befogták a csőrüket, és nem heccelik őt, hanem a törpelány után eredt.
Futinka Katinka futott tovább, de azért hátra is nézegetett, mert igen tetszett neki mindig is Törpe Pál, akiről még nem is tudta: Óriás Pállá lesz, lovaggá ütik, és pónilovat is fog kapni.
Gyorsan futott ez a törpelány?
No, csak annyira gyorsan, hogy Pali ne maradjon le túlságosan.
Később eső csepergett, akkor megálltak. Pali ügyesen sátrat készített gallyakból és lapulevelekből. Nem túl nagyot, csak akkorát, hogy ketten, jó szorosan, elférjenek benne.
Azt mondta a törpelánynak:
- Már sokszor találkoztunk, Katinka, amikor futottál, és azt hittem: azért integetsz nekem, hogy térjek ki az utadból!
A törpelány nevetett:
- Mekkora butuska vagy, kedves Palikám! Én azért integettem neked, hogy fuss utánam.
- Hűha! – ámult el a törpe. Ha ezt tudtam volna, akkor úgy futok utánad, mint a nyúl. Talán még arra is bátorságot vettem volna, hogy megcsókoljalak!
- Most kinyílt a bátorság-bolt! – pirult el Katinka.
Hát Pali nem kérette magát!
A sok csók után Katinka megjegyezte:
- Még mást is vehetsz ebben a boltban! Na, mit is? Inkább úgy mondjam: kit is?
Megértette Pali, hogy ez a szajkós nap az ő napja. Az eső elállt, a nap kisütött, és megszólalt a törpelegény:
- Hát, lehet, hogy Törpe Pálné helyett beérnéd azzal, ha Óriás Pálné leszel? Elárulom ugyanis, hogy lovaggá fognak ütni, és kapok egy pónilovat. Gazdám, a királyfi már megígérte. Leszel a feleségem?
- Nagyon is leszek! – ugrott egyet örömében a törpelány. Ám most fussunk a gazdádhoz, mert, ha te, mint lovag, pónilovat kapsz, akkor, mint lovagné, én is ilyek kérek!
Kéz a kézben futottak a királyfihoz. Az már felébredt, és igen csúnyán nézett egy távolodó mackó után. Mindjárt mondta is:
- Szokott tőlem kapni néhány fogára való falatot, de most, mikor a függőágyban aludtam, kérés nélkül kiszolgálta magát a tarisznyámból.. Volt sonka, nincs sonka, de a sajtot otthagyta. Talán azt nem vette észre.. Ha e bundás észreveszi, a sajtot is mind megeszi. Ejnye-ejnye!
Ám amikor a királyfi meghallotta a jó hírt, hogy kedvenc törpéje elveszi feleségül a birodalom legszebb törpekisasszonyát, egyből elfelejtett sonkacsenő medvét, eltűnt sonkát. Mindkét törpét megölelte, és ígéretet tett: nem csak Óriás Pál lovag, hanem felesége, Óriás Pálné, született Futinkai Futurinka Katinka is kap pónilovat. Sőt, ha gyermekeik születnek majd, azok is mind, mindegyikük, hogy ne vesszenek össze a törpe pacikon.
„Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó”, - tartja a közmondás.
Így tartom én is. Ez esetben azonban az ígéret teljesült.
Jó volna azonban, ha mindig teljesülne, - vagy ez talán túl nagy kívánság?
(2018)
Az illusztráció forrása: https://pixabay.com/hu/szajk%C3%B3-ny%C3%A1ri-takarm%C3%A1ny-mad%C3%A1r-fa-1843636/
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!