Születésnapjukra
sokan írtak verset,
de nagy publicitást
csupán csak egy nyert meg.

Kávéházban írta
a Költő, és várta,
hogy átjusson népe
a „felsőbb osztályba”.

Tanító versekben
hite egy szép ének, -
vitte villanása
volt vonatkeréknek.

Horger Antalokkal
tele most az ország,
s csacska polgárnénék
Trianont horgolják.

Díszes terítőkön
jól is fest nagy térkép,
s Tisza István szobra
oly győztesen néz szét!

Az én szülinapom?
Otthon iszok kávét,
s e vers sem magamnak
elkészült ajándék.

Engem meg sem lep már,
mi másokat meglep,
amit karattyolnak,
amit kerepelnek..

Írtam, - amit írtam..
Nem olvassa senki?
Ó, e dicsőséggel
meg kell elégedni!

A nép már nem olvas,
s fent, mikor nem lopnak,
a szennycsatornákon
csak belolvastatnak..

S mit beolvastatnak,
arra nincsen szép szó, -
az csak agyalágyult
véglényekhez méltó.

Én már nem tanítok,
s kurázsim csak ennyi,
tanács: nem kellene
minden sz..t bevenni

azoktól, kik sz..nak
múltra, Bibliára,
Csillagra, Keresztre,
nemzetre, hazára.

Van úgy: kópé székely
nem jó helyre székel,
ravaszka eszével,
markában kis pénzzel..

Ó, és nem jó az sem:
szemet forgat dádé,
ha a cigánykodás
lókupec-királyé..

Születésnapomra
ajándék: bevettem
egy kicsi tablettát
a hányinger ellen,

és, ha nyugdíjamból
kitelne, hát Hozzád
elküldenék egyet:
- Te is vedd be, Ország!

(2018)

A képen:
Cigányvajda (1700 körül), forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/e/ef/Cig%C3%A1nyvajda_170