Egy korszakról nagy művet csak az írhat,
akiben két író néz és figyel, -
egyik a korra, előzményre másik:
mily kezdett jött a múlt embereivel?

Ki nem figyel öröklött emberekre:
túl könnyen épít fel valót, s vádakat.
Tapsot élvez, s gyakran nincs tudatában:
a valót írta csak, - nem az igazat.

Műve értékes részleteket adhat,
de való sokszor távolról sem igaz:
hazugságnál veszélyesebb hazugság
(vagy tévedés, ha nem szándékosan az).

Előttem ezt egy nagy Költő kimondta, -
de nem értik, vagy tudatlant játszanak:
sétáltatják a valót díszruhában,
vagy ráadják az érzelmes rongyokat.

Példa egy mű rá, a Diavolina,
amelyben ott van az ijesztő való:
sztálini rendszer szörnyszülő hazája,
öntestét is tépő, felszakító.

No de a Szerző (Spiró György ezúttal)
mű-memoárja közben felejtetett
előzményt, cárt, miértet, forradalmat,
intervenciós érdek-fegyvereket.

Valóról irt, - valóságot, de mégis,
Sztálin után nem sejthető, ami jött.
Valóságból igaz nem lett e műben, -
az ottmaradt a két valóság között.

Ilyesmire mennyi példát találhat
az, aki keres! Láthat hamis hazát,
ha elolvassa Szabó Dezső művét,
tévút-világát, Elsodort faluját.

Ez másik példa, egy másik időből,
de Szabó öntelt szoborfeje mered
a sétálókra, gellérthegyi lejtőn, -
oda tették a nem túl szép érdekek.

Nagy, igaz mű: bíró. Benne igazság
büntet, elítél, enyhít, felment, dicsér.
Megérteti: Poklok miért teremnek,
s hazug angyalarc Mennyet miért ígér.

Az igaz mű egyre kevesebb mára.
Miért? Gondolkodj! Ne félj kimondani:
- Igazság nincs? Csak tántorog az ország,
vakon, s nem látja saját tolvajait!

(2016)