Feltöltve: 2015-01-25 19:19:24
Megtekintve: 1692
Terrorizmus, - és a hozzá vezető út
Terrorizmus mindig volt a történelemben, még ha másként nevezték is, és gyakorisága, kivitelezési módja változott is. Többek között magyar terroristák is voltak a huszadik században, a Horthy-korszakban, csak a mostani, újra felélesztett nacionalizmus nem szívesen emlegeti ezeket (és más hasonló, megítélésüknél tárgyilagosságot és gondolkodást igénylő "emlékeket"), egyikről azonban internet címet írok ide, hátha érdekel valakit (http://magyarnarancs.hu/belpol/a_rongyos_garda_tortenete_-_a_peldakep-71019).
A mostani franciaországi események, a Charlie Hebdo szatirikus lap karikatúristái, munkatársai elleni terrortámadás nem árt, ha minél több embert elgondolkoztat, nem csak a terrorizmus fogalmáról, nem csupán az események részleteiről (az még csak a felszín!), hanem a terrorizmushoz vezető útról is, és - amennyire lehetséges - arról a szellemi, kulturális, gazdasági mélységről is, amely a terrorizmust szükségszerűen újratermeli. No meg, persze, arról is: ha már a probléma mélyében levő körülmények alapvető megváltoztatása egyelőre nem is kecsegtet sikerrel, mennyiben lehetne egy jobb "tüneti kezelés".
Utóbbihoz őszinteség is kellene, ami ma hiányzik, nem csak a nagyvilágban, hanem ezen belül Európában is. A kapitalizmus társadalmi rendje, belső gazdasági problémái, társadalmi igazságtalanságai képezik azt a mélységet, amely a közeljövőben, megítélésem szerint, nem fog lényegesen változni. Már csak azért sem, mert az emberiség (és ezen belül a népesség) minden országban messze elmarad a humanitás által (elvileg) megkívánható színvonaltól.
Egyik íróbarátom azt mondta a telefonba, amikor beszélgettünk, hogy azok a gúnyrajzok, amelyek a francia szatirikus lapban megjelentek, nem tartoznak a szólásszabadsághoz. Azt válaszoltam neki: a szólásszabadsághoz tartoznak ugyan (még ha az Ő, és az én ízlésem más is), de a lakosság egyes rétegei még a nagyon szabadságszerető Franciaországban sincsenek azon a szellemi fokon, hogy ezt megérthessék. Számos országban pedig még sokkal rosszabb a helyzet. A múlt minden társadalmi rendje szükségszerűen diktatúra volt, és a jelenben is csak diktatúra létezik. (Ezzel nem keverendő össze, hogy a kapitalizmuson belül egyes országokban, nem csak Magyarországon, jelentős elmozdulás tapasztalható a totális diktatúra felé.)
Ahogy a terrorizmus mindig is jelen volt a történelemben, ugyanúgy a vallási szélsőségesek embertelen cselekedetei is. Ilyenekkel az elmúlt évszázadokban Európa történelme is tele volt, a huszadik századi is. A vallási szélsőségesek által kifejtett terrorizmushoz vezető úton azonban megtalálhatóak az egyes vallások híveinek terrorizmusnak nem nevezhető, de embertelen cselekedetei. Gondoljunk arra, hogy a Horthy-korszakban Magyarországon vallásgyalázás vádjával klasszikus írókat, költőket is perbe fogtak, amely perek - még ha esetleg végül fel is mentették az alkotót - a szerzők meghurcolását jelentették. Ha azóta el is múlt jó néhány évtized, és ha a mostani franciaországi eseményekhez súlyosságukban nem is hasonlíthatóak, azért összeköti ezeket valami közös. Az embertelenség mellett pedig ott van a sunyi hallgatás az embertelenségről. Különösen jól látható ez, ha valaki kicsit elgondolkodik például a keresztény egyházak valódi tevékenységén napjainkban.
A muzulmán vallási szélsőségesek kegyetlen cselekedeteit a hírek szerint az utóbbi napokban a vallás egyik főpapja is elítélte (a franciaországi események konkrét megnevezése nélkül), ám elégséges-e ez a muzulmán egyház részéről? Úgy gondolom, hogy korántsem az, éppen neki kellene a leghangosabban elítélnie a szent könyv tanításaival ellentétes tetteket. Ugyanakkor időről-időre tanúi vagyunk annak, hogy a keresztény egyházak sem nagyon buzgólkodnak, hogy képviselőik, főpapjaik a Bibliával merőben ellentétes múltbeli (és jelenbeli) magatartását kellő kritikával illessék. Ilyen kritikus szemlélet a múltra és jelenre, számos jel szerint, más egyházaknál is hiányzik. A mondás, hogy valaki más szemében a szálkát, magáéban a gerendát sem veszi észre, mint egyik aforizmámban írtam valamikor, sokszor abban a változatban valósul meg: más szemében a gerendát észre veszi, de ez a gerenda a saját szemében sem kisebb, erről viszont mélyen hallgat, vagy letagadni igyekszik.
Európa, az Európai Unió miként tehetne többet a terrorizmus megelőzéséért?
Véleményem szerint (amellyel nem állok ugyan egyedül, de kevéssé látom megvalósulónak) erőteljesebben kellene érvényesíteni azt a szemléletet, hogy a világ más területeiről érkezőkre vonatkozóan az Európai Unió alapvető érdeke egy értelmes bevándorlási politika (a hozzá szükséges eszközökkel).
Miért alapvető érdeke?
Európa eredeti népessége erősen fogy, és a lakosság elöregedése a népességfogyás mellett még külön is nagy problémákat vet fel. Az egyik előrejelzés szerint 2020-ra a Föld lakosságából 100 ember közül 56 ázsiai lesz (ebből 19 kínai és 17 indiai), és 16 afrikai (ebből 13 a Szahara alatti területekről)
(interneten: http://www.futurebrief.com/project2020.pdf ).
Európa fokozottan rá fog szorulni a világból bevándorló fiatalabb népességre, tehát egy - hangsúlyozom: értelmes! - bevándorlási politika az Európai Unión belül Magyarország érdeke is. A népességfogyás csökkentésére, persze, a jelenlegi népesség családtámogatása útján is szükség volna, ez ma - számos ok folytán, korántsem csak gazdasági okok miatt! - nehezen megy, Magyarországon is, és egy értelmes bevándorlási politikát (amelyik ugyan legjobb megoldásában is rejtene kockázatokat, de előnyei nagyobbak volnának) nem helyettesíthet.
Az értelmes bevándorlási politika azonban megköveteli azt is, hogy a lakosság kellő felvilágosításban részesüljön, és a hatalom segítse az embereknek megérteni: az olyan másság, amelyik nem árt a közösségnek, elfogadható, vagy egyenesen hasznos is lehet, támogatást, vagy - jellemzőitől függően - legalábbis békés megtűrést igényel. E tekintetben nyilván nagy különbségek vannak Európán belül is. Magyarországon, ahol a cigányellenességnek és antiszemitizmusnak erős hagyományai vannak a huszadik század első feléből, valamint utóbbiak - burkoltan vagy többé-kevésbé nyíltan - a lakosság megosztására, és így a híres római mondás érvényesítésére - jól felhasználhatóak, érthetően az átlagosnál rosszabb a helyzet (mint erről a tárgyilagosabb külföldi lapok gyakran írnak is).
Az igen szép és értékes, hogy a tömegek Franciaországban, és egy sor más országban, tüntetéseken ítélték el a terrorizmust. Ám nagy kérdés többek között az is, hogy milyen a lakosság és a rendőrség kapcsolata, hiszen (az államot hivatalból védő szerveken kívül) sokszor a mindennapokban ott élő emberek hívhatnák fel leginkább a hatóságok figyelmét olyan gyanús jelekre, amelyek valamilyen bűncselekményre utalhatnak. Magyarországon, úgy látom, az 1989-es rendszerváltás utáni több mint két évtized alatt (tehát nem egy kormányról van szó!) a lakosság bizalma a rendőrségben, a bűncselekmények kinyomozását illetően is, megrendült, még ha a kötelességüket teljesítő rendőrökkel szembeni rokonszenvből ez-az megmaradt is. Itt nem utóbbiakról van elsősorban szó, ők csak parancsot teljesítenek, hanem a szervezetről.
Magyarországot a terrorizmus jelenleg kevéssé fenyegeti, mondják a szakértők. Ez elhihető, és döntően talán annak köszönhető, hogy nagyobb számban nem élnek Magyarországon szélsőséges vallási nézeteket vallók. Azokban az országokban viszont, amelyek terrorfenyegetettsége nagy, a lakosság és a rendőrség (a fegyveres szolgálatok és más szervek) közötti jó együttműködés igen fontos.
Sok mindent lehetne tenni a terrorizmus megelőzéséért Franciaországban is, más országokban is. Ez innen Magyarországról is részben látható, részben sejthető. Az elvi és gyakorlati lehetőségek kihasználhatóságát, persze, nyilván nagyon sok gátló tényező akadályozza.
Európának, ha nem akar elmerülni az őt közelítő, fenyegető árhullámban (amelynek a terrorizmus csak egy része), szerintem többet kell tennie az európai egység erősítésére is, hatékonyabb intézkedésekkel és a végrehajtás szigorú számon kérésével, - valószínűleg sokkal szigorúbb számonkéréssel, ellenőrzésekkel, mint eddig!
Ez minden uniós ország (és a világ) valódi érdeke, még akkor is, ha valahol egy hatalmon levő szűk társadalmi réteg érdekei ezzel ellentétesek.
(2015)
(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)
A mostani franciaországi események, a Charlie Hebdo szatirikus lap karikatúristái, munkatársai elleni terrortámadás nem árt, ha minél több embert elgondolkoztat, nem csak a terrorizmus fogalmáról, nem csupán az események részleteiről (az még csak a felszín!), hanem a terrorizmushoz vezető útról is, és - amennyire lehetséges - arról a szellemi, kulturális, gazdasági mélységről is, amely a terrorizmust szükségszerűen újratermeli. No meg, persze, arról is: ha már a probléma mélyében levő körülmények alapvető megváltoztatása egyelőre nem is kecsegtet sikerrel, mennyiben lehetne egy jobb "tüneti kezelés".
Utóbbihoz őszinteség is kellene, ami ma hiányzik, nem csak a nagyvilágban, hanem ezen belül Európában is. A kapitalizmus társadalmi rendje, belső gazdasági problémái, társadalmi igazságtalanságai képezik azt a mélységet, amely a közeljövőben, megítélésem szerint, nem fog lényegesen változni. Már csak azért sem, mert az emberiség (és ezen belül a népesség) minden országban messze elmarad a humanitás által (elvileg) megkívánható színvonaltól.
Egyik íróbarátom azt mondta a telefonba, amikor beszélgettünk, hogy azok a gúnyrajzok, amelyek a francia szatirikus lapban megjelentek, nem tartoznak a szólásszabadsághoz. Azt válaszoltam neki: a szólásszabadsághoz tartoznak ugyan (még ha az Ő, és az én ízlésem más is), de a lakosság egyes rétegei még a nagyon szabadságszerető Franciaországban sincsenek azon a szellemi fokon, hogy ezt megérthessék. Számos országban pedig még sokkal rosszabb a helyzet. A múlt minden társadalmi rendje szükségszerűen diktatúra volt, és a jelenben is csak diktatúra létezik. (Ezzel nem keverendő össze, hogy a kapitalizmuson belül egyes országokban, nem csak Magyarországon, jelentős elmozdulás tapasztalható a totális diktatúra felé.)
Ahogy a terrorizmus mindig is jelen volt a történelemben, ugyanúgy a vallási szélsőségesek embertelen cselekedetei is. Ilyenekkel az elmúlt évszázadokban Európa történelme is tele volt, a huszadik századi is. A vallási szélsőségesek által kifejtett terrorizmushoz vezető úton azonban megtalálhatóak az egyes vallások híveinek terrorizmusnak nem nevezhető, de embertelen cselekedetei. Gondoljunk arra, hogy a Horthy-korszakban Magyarországon vallásgyalázás vádjával klasszikus írókat, költőket is perbe fogtak, amely perek - még ha esetleg végül fel is mentették az alkotót - a szerzők meghurcolását jelentették. Ha azóta el is múlt jó néhány évtized, és ha a mostani franciaországi eseményekhez súlyosságukban nem is hasonlíthatóak, azért összeköti ezeket valami közös. Az embertelenség mellett pedig ott van a sunyi hallgatás az embertelenségről. Különösen jól látható ez, ha valaki kicsit elgondolkodik például a keresztény egyházak valódi tevékenységén napjainkban.
A muzulmán vallási szélsőségesek kegyetlen cselekedeteit a hírek szerint az utóbbi napokban a vallás egyik főpapja is elítélte (a franciaországi események konkrét megnevezése nélkül), ám elégséges-e ez a muzulmán egyház részéről? Úgy gondolom, hogy korántsem az, éppen neki kellene a leghangosabban elítélnie a szent könyv tanításaival ellentétes tetteket. Ugyanakkor időről-időre tanúi vagyunk annak, hogy a keresztény egyházak sem nagyon buzgólkodnak, hogy képviselőik, főpapjaik a Bibliával merőben ellentétes múltbeli (és jelenbeli) magatartását kellő kritikával illessék. Ilyen kritikus szemlélet a múltra és jelenre, számos jel szerint, más egyházaknál is hiányzik. A mondás, hogy valaki más szemében a szálkát, magáéban a gerendát sem veszi észre, mint egyik aforizmámban írtam valamikor, sokszor abban a változatban valósul meg: más szemében a gerendát észre veszi, de ez a gerenda a saját szemében sem kisebb, erről viszont mélyen hallgat, vagy letagadni igyekszik.
Európa, az Európai Unió miként tehetne többet a terrorizmus megelőzéséért?
Véleményem szerint (amellyel nem állok ugyan egyedül, de kevéssé látom megvalósulónak) erőteljesebben kellene érvényesíteni azt a szemléletet, hogy a világ más területeiről érkezőkre vonatkozóan az Európai Unió alapvető érdeke egy értelmes bevándorlási politika (a hozzá szükséges eszközökkel).
Miért alapvető érdeke?
Európa eredeti népessége erősen fogy, és a lakosság elöregedése a népességfogyás mellett még külön is nagy problémákat vet fel. Az egyik előrejelzés szerint 2020-ra a Föld lakosságából 100 ember közül 56 ázsiai lesz (ebből 19 kínai és 17 indiai), és 16 afrikai (ebből 13 a Szahara alatti területekről)
(interneten: http://www.futurebrief.com/project2020.pdf ).
Európa fokozottan rá fog szorulni a világból bevándorló fiatalabb népességre, tehát egy - hangsúlyozom: értelmes! - bevándorlási politika az Európai Unión belül Magyarország érdeke is. A népességfogyás csökkentésére, persze, a jelenlegi népesség családtámogatása útján is szükség volna, ez ma - számos ok folytán, korántsem csak gazdasági okok miatt! - nehezen megy, Magyarországon is, és egy értelmes bevándorlási politikát (amelyik ugyan legjobb megoldásában is rejtene kockázatokat, de előnyei nagyobbak volnának) nem helyettesíthet.
Az értelmes bevándorlási politika azonban megköveteli azt is, hogy a lakosság kellő felvilágosításban részesüljön, és a hatalom segítse az embereknek megérteni: az olyan másság, amelyik nem árt a közösségnek, elfogadható, vagy egyenesen hasznos is lehet, támogatást, vagy - jellemzőitől függően - legalábbis békés megtűrést igényel. E tekintetben nyilván nagy különbségek vannak Európán belül is. Magyarországon, ahol a cigányellenességnek és antiszemitizmusnak erős hagyományai vannak a huszadik század első feléből, valamint utóbbiak - burkoltan vagy többé-kevésbé nyíltan - a lakosság megosztására, és így a híres római mondás érvényesítésére - jól felhasználhatóak, érthetően az átlagosnál rosszabb a helyzet (mint erről a tárgyilagosabb külföldi lapok gyakran írnak is).
Az igen szép és értékes, hogy a tömegek Franciaországban, és egy sor más országban, tüntetéseken ítélték el a terrorizmust. Ám nagy kérdés többek között az is, hogy milyen a lakosság és a rendőrség kapcsolata, hiszen (az államot hivatalból védő szerveken kívül) sokszor a mindennapokban ott élő emberek hívhatnák fel leginkább a hatóságok figyelmét olyan gyanús jelekre, amelyek valamilyen bűncselekményre utalhatnak. Magyarországon, úgy látom, az 1989-es rendszerváltás utáni több mint két évtized alatt (tehát nem egy kormányról van szó!) a lakosság bizalma a rendőrségben, a bűncselekmények kinyomozását illetően is, megrendült, még ha a kötelességüket teljesítő rendőrökkel szembeni rokonszenvből ez-az megmaradt is. Itt nem utóbbiakról van elsősorban szó, ők csak parancsot teljesítenek, hanem a szervezetről.
Magyarországot a terrorizmus jelenleg kevéssé fenyegeti, mondják a szakértők. Ez elhihető, és döntően talán annak köszönhető, hogy nagyobb számban nem élnek Magyarországon szélsőséges vallási nézeteket vallók. Azokban az országokban viszont, amelyek terrorfenyegetettsége nagy, a lakosság és a rendőrség (a fegyveres szolgálatok és más szervek) közötti jó együttműködés igen fontos.
Sok mindent lehetne tenni a terrorizmus megelőzéséért Franciaországban is, más országokban is. Ez innen Magyarországról is részben látható, részben sejthető. Az elvi és gyakorlati lehetőségek kihasználhatóságát, persze, nyilván nagyon sok gátló tényező akadályozza.
Európának, ha nem akar elmerülni az őt közelítő, fenyegető árhullámban (amelynek a terrorizmus csak egy része), szerintem többet kell tennie az európai egység erősítésére is, hatékonyabb intézkedésekkel és a végrehajtás szigorú számon kérésével, - valószínűleg sokkal szigorúbb számonkéréssel, ellenőrzésekkel, mint eddig!
Ez minden uniós ország (és a világ) valódi érdeke, még akkor is, ha valahol egy hatalmon levő szűk társadalmi réteg érdekei ezzel ellentétesek.
(2015)
(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!