Feltöltve: 2014-11-23 10:00:08
Megtekintve: 1778
Tovább ballagó történetecskék (21. - 30.)
A TÖKÉLETES KÉTELKEDŐ
A bölcselő és barátja vándorútja során H.-val találkozott, aki, miután más király vette át a hatalmat abban az országban, ellentétben régebbi írásaival, rögtön azt hirdette: ő mindig, mindenben kételkedő volt, vagyis maga a Tökéletes Kételkedő, agnoszticista.
A bölcselő és barátja ismerte H. munkáit, azokban szó sem volt ilyen kételkedésről, és mindeddig igen nagyra tartották őt.
Miután H. eltávozott, a bölcselő barátja megkérdezte:
- Most miként vélekedsz H.-ról?
- Részben most is úgy, mint előzőleg, tárgyilagosan elismerem: nagy tudós! - mondta a bölcselő. Ám amennyiben a hatalomváltozás előtt mondja ugyanezt, amit most, még ha nem is értek vele egyet, azt gondoltam volna: nagyon bátor. Akkor viszont egészen mást hirdetett, olyasmit, amiről most mélyen hallgat. Ha a régi hatalom visszatérne, akkor, sejtem, előző meggyőződése is egyből visszatérne.
Barátja megjegyezte:
- Nem semmiért teszi: vénségére új érmet, kitüntetést szeretne a többihez, azokhoz, amelyeket régebben, másik, akkori meggyőződéséért jogosan kapott.
A bölcselő elmosolyodott:
- Nos, én nem vagyok agnoszticista, nem kételkedem abban, hogy igaz, amit mondtál. Abban viszont igen, hogy érdemes-e neki két lyukas fillérért eladnia több, mint negyven évnyi becsületét, - vagy legalábbis következetes képmutatását.. Korántsem koldusszegény, - nem szorulna rá erre!
A bölcselő barátja nevetett:
- H. tudja, hogy mit ér a becsület, - bizonyos mérlegen!
- Így van! - bólintott a bölcselő. Ám szomorú az, ha valaki azon a bizonyos fajta mérlegen méreti meg a becsületét!
BESZÉLGETÉS AZ ÖRDÖGÖKRŐL
Négy tudós borozgatott, közben az ördögöktől beszélgettek.
Azt mondta egyikük:
- Amikor az ördögök a rossz embereket viszik el a pokolba, akkor valójában jót cselekszenek, a Pokol pedig nem más, mint Isten büntető intézménye, olyasmi, mint a börtön.
A másik így szólt:
- Ilyenkor az ördögök jót cselekszenek, de nem jókor, mert akkor viszik el a rossz embereket a pokolba, amikor azoknak földi idejük már lejárt. No és az ördögök előbb csábítgatják is az embereket a rosszra, tehát felbujtóik és cinkosaik is!
A harmadik ekképpen vélekedett:
- Ha valakit csak az ördög csábít el a rosszra, akkor az illető inkább áldozat. Talán helyes a nagyobb bűnösre bízni az igazságszolgáltatást?
A negyedik tudós elmosolyodott. A mellette ülő megkérdezte tőle:
- Te miért nem szólsz hozzá ehhez az ördögökről szóló kis eszmecseréhez?
A negyedik tudós elnevette magát:
- Ördögökről? Nem akarlak megsérteni bennetek, de eddig egy szót sem szóltatok az ördögökről, - csak az emberekről beszéltetek! Az is nagyon szomorúan emberi dolog, hogy ezek után még tudósoknak meritek nevezni magatok!
GONDOLKODÁS, HIT, HITETLENSÉG
Vendéglátója az egyik országban azt mondta a bölcselőnek, a vacsoravégi beszélgetésnél, kiábrándultan:
- Mi már azt sem tudjuk, hogy kiben, miben higgyünk itt! Erre a bajra nincs orvosság!
- Van! - jelentette ki a bölcselő. Ezt az orvosságot úgy hívják: ELŐZETES GONDOLKODÁS! Hitnek, hitetlenségnek, amennyire lehet, ezen kell alapulnia!
A bölcselő barátja és utazótársa megjegyezte:
- No és kétféle gondolkodás van: becsületes és becstelen!
- Helyes! - bólintott a bölcselő. A becstelenül gondolkodók rendszerint egyből tudják, hogy miben higgyenek, vagy miben ne. A becsületesen gondolkodók, persze, csak egy idő után, - de az orvosság náluk is hat.
A bölcselő barátja még a süteményeknél tartott. Kivett egy darabot, de az éppen nem vaníliás krémmel volt tele, mint hitte, és szerette volna, hanem csokoládéssal. Kissé csalódottan, tréfásan felkiáltott:
- No és becsületesen, meg becstelenül gondolkodót egyaránt érhet mindezek ellenére is nem kívánt, előre nem látott meglepetés!
Vendéglátójuk éppen arrafelé nézett, megértette a dolgot, nevetett:
- Elnézést kérek! Bocsánat! Valóban külön tálra kellett volna tenni a kívülről teljesen egyforma, de belülről mást tartalmazó süteményeket! Legközelebb így lesz, megfogadom!
A bölcselő barátja udvariasan így szólt:
- Én pedig, előzetes becsületes gondolkodás után, egyből elhiszem, hogy így lesz!
A bölcselő mosolygott, nem tetszett neki ez az illedelmes, de az igazsággal kissé szembemenő hiedelem:
- Ahogy én ebben az országban a becsületes gondolkodásra hajlamosak helyzetét látom, némi gondolkodás után abban sem vagyok biztos, hogy vendéglátónknak lesz-e majd akkor még pénze süteményekre!
AZ ÉG SOKFÉLESÉGE
Az ég színe mindenütt változatos, mert az időjáráson kívül a táj is befolyásolja. A bölcselő és barátja világ körüli útjukon így, érthetően, az égbolt még annál is többféle színével találkoztak, mint amit valaki nagyobb utazás nélkül tapasztalhat, megfigyelhet.
A bölcselő barátja költői hangulatba került, bár ez nem volt szokása. Az égre mutatott, így szólt:
- Az égbolt olyan, mint az ember: hangulata változik, lelke új és új színt lel..
- Színt lel, de nem színlel! - mosolyodott el a bölcselő, hangjában ott volt az ész szinte csak sejthető lenézése a költészet romantikus világa iránt.
- Színekkel, színlelésekkel egyaránt színesebb a világ! - védte pillanatnyi elgyengülését a bölcselő barátja.
- Igen, de a sok színlelés többek között színvakká is tehet, és gyakran tesz is! - vágott vissza a bölcselő.
A kis tréfás vitát sokszínű tábla zárta le, amelyen ez állt, más-más színű, rikító betűkkel, giccsesen: ÉTTEREM.
A két bölcselő némi megvetéssel lépett be az épület ajtaján, de hát olykor, tetszik, nem tetszik, az észnek is a gyomor parancsol!
A VARJÚ ÉS A KÖZMONDÁS
Egy legény ugyancsak megjárta a hatalmas viharral. Házának egyik oldala félig kidőlt, és itt-ott a tető is megrongálódott.
Bosszúsan hallotta, hogy a diófán azt mondja a varjú:
- KÁR!
- Persze, hogy kár! - kiáltotta vissza a legény.
- KÁR! KÁR! - ismételte a varjú.
- Igen, két malacra is rápotyogtak a téglák! - ismerte el a legény. Az is kár. Ötből csak három maradt. Mit károgsz!
A szomszéd is átszólt a kerítésen, sajnálkozott:
- Megjártad, szegény Pista! Nálam csak néhány cserepet dobott le a szél a háztetőről. Mindjárt átjövök, segítek neked helyreállítani a falat és a tetőt, de előbb szólok a komámnak, őt is elhozom, hogy segítsen!
A szomszéd át is jött, nemsokára a komája is megérkezett. A varjú még a fán ült, és azt mondta, kissé halkabban:
- KÁR! KÁR! KÁR!
- Talán azt akarja mondani ez a fekete madár fekete humorral, hogy minden kárból van haszon! - vélte a szomszéd komája. Hát én itt nem látom a hasznot!
Nekiálltak a félig kidőlt fal helyreállításának. Ám Pista egyszer csak gödröt pillantott meg a fal tövében.
Kiderült: nem gödör, hanem lyuk. Talán barlanghoz vezet?
A legény, bár könnyelműség volt tőle, óvatosan lemászott a lyukon. Onnan kiáltott ki, meglepetten, örömmel:
- Nem barlang, hanem őseim borospincéje!
A borospince telis-tele volt palackokkal, azok pedig régi borral, ami a hozzáértőknek aranyat ér.
Kimászott Pista, két üveg borral együtt. Azt mondta, boldogan:
- Minden kárból van haszon, de nekem ebből a kárból végül igen nagy hasznom lett!
Alig mondta ki, véletlenül megbotlott, elesett, a nadrágja elszakadt.
A szomszéd, amikor koccintottak, nevetett, és Pista szakadt nadrágjára mutatott:
- Ebből a kárból viszont nincs haszon!
- Tévedsz! - vágott vissza Pista. Ebből is lesz picike haszon, csak nem nekem, hanem Bödönös Gyula bácsinak, a szabónak!
A VARÁZSLÓ ÉS A GYÍKOCSKA
A napsütött kövön gyíkocska sütkérezett. A varázsló másik kőre ült le, de közvetlenül melléje.
A fürge kis állat nem félt a varázslótól, így szólt hozzá:
- A barátom csőrébe kapta egy fekete madár, és elvitte! Tőled láttam már néhány megbámulni való dolgot. Megtennéd, hogy ne gyík legyek, hanem krokodilus? Akkor én kapnám be a madarakat, amint most a legyekkel teszem!
A varázsló nevetett:
- Nem csak a természet törvényeit kell ismerni, hanem a törvények megsértésekor keletkező örvényeit is! Ha krokodilus volnál, akkor igen sokat kellene a vízben lenned... Ugye, ezt már, több okból is, nem kívánnád? No és a madarak elkerülnének, - mint repülhetnél utánuk, szárnyak nélkül, krokodilusként? Ráadásul hány legyet kellene fognod ahhoz, hogy hatalmas gyomrod megteljen? Nem, barátom, jegyezd meg jól: az óriás nem csak termete miatt óriás, hanem azért is, mert a környezete lehetővé teszi, hogy az legyen! Akár jó óriás, akár pedig gonosz..
A TETT BÖLCSŐJE
A bölcselő arról beszélgetett barátjával, hogy a gondolatok a tettek bölcsői, akár hasznos, akár káros gondolatokról van szó. Ám, nála szokatlan módon, - miközben, jogosan, néhány felháborító tettet említett, - kissé elragadta az indulat, és az asztalra ütött.
Lehet, hogy az asztal is hibás volt, de ennek nyomán mindkettőjük kávéscsészéje táncba kezdett. Ez még nem lett volna baj, de a csészék előzőleg nem ürültek ki teljesen, és egyik csésze sem érte be e mutatvánnyal, hanem keserű fekete levükből is kiöntöttek valamicskét.
A bölcselő barátja tréfásan megjegyezte:
- Ez a tetted kissé korábban ugrott ki gondolat-bölcsőjéből, mint kívánatos lett volna!
- Hát igen... - nevetett a bölcselő. Utóbbira is vigyázni célszerű, nagyon is!
A ZÁSZLÓ
A varázsló, kissé tréfás-komolyan, így szólt a tömegben felbukkanó zászlóhoz:
- Te hol jó, hol rossz célért lobogsz! Most éppen rossz célért!
A zászló így védekezett:
- Nem én vagyok hibás ebben, hanem a kéz, amelyik a magasba feltart, kényszerít!
A varázsló helyesbített:
- Nem a kéz, hanem a fej, - meg főleg azok, akik abba a fejbe sok mindenféle szemetet beletettek azért, hogy ők nyugodtan fejhessenek másokat!
SZÉP ÉS CSÚNYA
- Szép ez a szobor! - mondta a bölcselőnek barátja az egyik kis országocskában, Felejtetőtániában.
A bölcselő tudott ezt-azt erről a szoborról, arról is, akit ábrázolt, de azokról is, akik állították. Tömören csak annyit mondott:
- Ez a szobor szégyen erre az országra! Ha te nézel rá, mivel nem ismered a történetét, és azt sem, akit ábrázol, szépnek vélheted, - de valójában mégis csúnya!
- Ha a szobor szégyen az országra, miért néz rá ilyen közömbösen az errefelé járkáló nép? - kérdezte a barátja.
- Egyszerű, - mondta a bölcselő - azért, mert még nem Nép!
CSIGA
Az eső után a bölcselő és barátja nagyon sok csigát talált a járdán. Vigyázva léptek ide-oda, mert nem szerettek volna rájuk lépni.
- A csiga kedvesen fura állat! - mondta a bölcselő barátja. Mulatságos, ahogy a hátán viszi a házát, gyermekversek, mesék ihletője, és ráadásul, a franciáknak, úgy olvastam, ínyencfalat. Igaz, a csiga lassan halad előre, mint a történelem! Bár lehet, hogy nem a történelem halad lassan, hanem az emberi élet siet túlságosan gyorsan a vége felé.
- Igen! - bólintott a bölcselő. Az emberek élete is siet, - de ők is milyen sokszor, és milyen változatos módon siettetik saját halálukat! Gyakorta nem csak a saját halálukat, hanem másokét is!
(2014)
A bölcselő és barátja vándorútja során H.-val találkozott, aki, miután más király vette át a hatalmat abban az országban, ellentétben régebbi írásaival, rögtön azt hirdette: ő mindig, mindenben kételkedő volt, vagyis maga a Tökéletes Kételkedő, agnoszticista.
A bölcselő és barátja ismerte H. munkáit, azokban szó sem volt ilyen kételkedésről, és mindeddig igen nagyra tartották őt.
Miután H. eltávozott, a bölcselő barátja megkérdezte:
- Most miként vélekedsz H.-ról?
- Részben most is úgy, mint előzőleg, tárgyilagosan elismerem: nagy tudós! - mondta a bölcselő. Ám amennyiben a hatalomváltozás előtt mondja ugyanezt, amit most, még ha nem is értek vele egyet, azt gondoltam volna: nagyon bátor. Akkor viszont egészen mást hirdetett, olyasmit, amiről most mélyen hallgat. Ha a régi hatalom visszatérne, akkor, sejtem, előző meggyőződése is egyből visszatérne.
Barátja megjegyezte:
- Nem semmiért teszi: vénségére új érmet, kitüntetést szeretne a többihez, azokhoz, amelyeket régebben, másik, akkori meggyőződéséért jogosan kapott.
A bölcselő elmosolyodott:
- Nos, én nem vagyok agnoszticista, nem kételkedem abban, hogy igaz, amit mondtál. Abban viszont igen, hogy érdemes-e neki két lyukas fillérért eladnia több, mint negyven évnyi becsületét, - vagy legalábbis következetes képmutatását.. Korántsem koldusszegény, - nem szorulna rá erre!
A bölcselő barátja nevetett:
- H. tudja, hogy mit ér a becsület, - bizonyos mérlegen!
- Így van! - bólintott a bölcselő. Ám szomorú az, ha valaki azon a bizonyos fajta mérlegen méreti meg a becsületét!
BESZÉLGETÉS AZ ÖRDÖGÖKRŐL
Négy tudós borozgatott, közben az ördögöktől beszélgettek.
Azt mondta egyikük:
- Amikor az ördögök a rossz embereket viszik el a pokolba, akkor valójában jót cselekszenek, a Pokol pedig nem más, mint Isten büntető intézménye, olyasmi, mint a börtön.
A másik így szólt:
- Ilyenkor az ördögök jót cselekszenek, de nem jókor, mert akkor viszik el a rossz embereket a pokolba, amikor azoknak földi idejük már lejárt. No és az ördögök előbb csábítgatják is az embereket a rosszra, tehát felbujtóik és cinkosaik is!
A harmadik ekképpen vélekedett:
- Ha valakit csak az ördög csábít el a rosszra, akkor az illető inkább áldozat. Talán helyes a nagyobb bűnösre bízni az igazságszolgáltatást?
A negyedik tudós elmosolyodott. A mellette ülő megkérdezte tőle:
- Te miért nem szólsz hozzá ehhez az ördögökről szóló kis eszmecseréhez?
A negyedik tudós elnevette magát:
- Ördögökről? Nem akarlak megsérteni bennetek, de eddig egy szót sem szóltatok az ördögökről, - csak az emberekről beszéltetek! Az is nagyon szomorúan emberi dolog, hogy ezek után még tudósoknak meritek nevezni magatok!
GONDOLKODÁS, HIT, HITETLENSÉG
Vendéglátója az egyik országban azt mondta a bölcselőnek, a vacsoravégi beszélgetésnél, kiábrándultan:
- Mi már azt sem tudjuk, hogy kiben, miben higgyünk itt! Erre a bajra nincs orvosság!
- Van! - jelentette ki a bölcselő. Ezt az orvosságot úgy hívják: ELŐZETES GONDOLKODÁS! Hitnek, hitetlenségnek, amennyire lehet, ezen kell alapulnia!
A bölcselő barátja és utazótársa megjegyezte:
- No és kétféle gondolkodás van: becsületes és becstelen!
- Helyes! - bólintott a bölcselő. A becstelenül gondolkodók rendszerint egyből tudják, hogy miben higgyenek, vagy miben ne. A becsületesen gondolkodók, persze, csak egy idő után, - de az orvosság náluk is hat.
A bölcselő barátja még a süteményeknél tartott. Kivett egy darabot, de az éppen nem vaníliás krémmel volt tele, mint hitte, és szerette volna, hanem csokoládéssal. Kissé csalódottan, tréfásan felkiáltott:
- No és becsületesen, meg becstelenül gondolkodót egyaránt érhet mindezek ellenére is nem kívánt, előre nem látott meglepetés!
Vendéglátójuk éppen arrafelé nézett, megértette a dolgot, nevetett:
- Elnézést kérek! Bocsánat! Valóban külön tálra kellett volna tenni a kívülről teljesen egyforma, de belülről mást tartalmazó süteményeket! Legközelebb így lesz, megfogadom!
A bölcselő barátja udvariasan így szólt:
- Én pedig, előzetes becsületes gondolkodás után, egyből elhiszem, hogy így lesz!
A bölcselő mosolygott, nem tetszett neki ez az illedelmes, de az igazsággal kissé szembemenő hiedelem:
- Ahogy én ebben az országban a becsületes gondolkodásra hajlamosak helyzetét látom, némi gondolkodás után abban sem vagyok biztos, hogy vendéglátónknak lesz-e majd akkor még pénze süteményekre!
AZ ÉG SOKFÉLESÉGE
Az ég színe mindenütt változatos, mert az időjáráson kívül a táj is befolyásolja. A bölcselő és barátja világ körüli útjukon így, érthetően, az égbolt még annál is többféle színével találkoztak, mint amit valaki nagyobb utazás nélkül tapasztalhat, megfigyelhet.
A bölcselő barátja költői hangulatba került, bár ez nem volt szokása. Az égre mutatott, így szólt:
- Az égbolt olyan, mint az ember: hangulata változik, lelke új és új színt lel..
- Színt lel, de nem színlel! - mosolyodott el a bölcselő, hangjában ott volt az ész szinte csak sejthető lenézése a költészet romantikus világa iránt.
- Színekkel, színlelésekkel egyaránt színesebb a világ! - védte pillanatnyi elgyengülését a bölcselő barátja.
- Igen, de a sok színlelés többek között színvakká is tehet, és gyakran tesz is! - vágott vissza a bölcselő.
A kis tréfás vitát sokszínű tábla zárta le, amelyen ez állt, más-más színű, rikító betűkkel, giccsesen: ÉTTEREM.
A két bölcselő némi megvetéssel lépett be az épület ajtaján, de hát olykor, tetszik, nem tetszik, az észnek is a gyomor parancsol!
A VARJÚ ÉS A KÖZMONDÁS
Egy legény ugyancsak megjárta a hatalmas viharral. Házának egyik oldala félig kidőlt, és itt-ott a tető is megrongálódott.
Bosszúsan hallotta, hogy a diófán azt mondja a varjú:
- KÁR!
- Persze, hogy kár! - kiáltotta vissza a legény.
- KÁR! KÁR! - ismételte a varjú.
- Igen, két malacra is rápotyogtak a téglák! - ismerte el a legény. Az is kár. Ötből csak három maradt. Mit károgsz!
A szomszéd is átszólt a kerítésen, sajnálkozott:
- Megjártad, szegény Pista! Nálam csak néhány cserepet dobott le a szél a háztetőről. Mindjárt átjövök, segítek neked helyreállítani a falat és a tetőt, de előbb szólok a komámnak, őt is elhozom, hogy segítsen!
A szomszéd át is jött, nemsokára a komája is megérkezett. A varjú még a fán ült, és azt mondta, kissé halkabban:
- KÁR! KÁR! KÁR!
- Talán azt akarja mondani ez a fekete madár fekete humorral, hogy minden kárból van haszon! - vélte a szomszéd komája. Hát én itt nem látom a hasznot!
Nekiálltak a félig kidőlt fal helyreállításának. Ám Pista egyszer csak gödröt pillantott meg a fal tövében.
Kiderült: nem gödör, hanem lyuk. Talán barlanghoz vezet?
A legény, bár könnyelműség volt tőle, óvatosan lemászott a lyukon. Onnan kiáltott ki, meglepetten, örömmel:
- Nem barlang, hanem őseim borospincéje!
A borospince telis-tele volt palackokkal, azok pedig régi borral, ami a hozzáértőknek aranyat ér.
Kimászott Pista, két üveg borral együtt. Azt mondta, boldogan:
- Minden kárból van haszon, de nekem ebből a kárból végül igen nagy hasznom lett!
Alig mondta ki, véletlenül megbotlott, elesett, a nadrágja elszakadt.
A szomszéd, amikor koccintottak, nevetett, és Pista szakadt nadrágjára mutatott:
- Ebből a kárból viszont nincs haszon!
- Tévedsz! - vágott vissza Pista. Ebből is lesz picike haszon, csak nem nekem, hanem Bödönös Gyula bácsinak, a szabónak!
A VARÁZSLÓ ÉS A GYÍKOCSKA
A napsütött kövön gyíkocska sütkérezett. A varázsló másik kőre ült le, de közvetlenül melléje.
A fürge kis állat nem félt a varázslótól, így szólt hozzá:
- A barátom csőrébe kapta egy fekete madár, és elvitte! Tőled láttam már néhány megbámulni való dolgot. Megtennéd, hogy ne gyík legyek, hanem krokodilus? Akkor én kapnám be a madarakat, amint most a legyekkel teszem!
A varázsló nevetett:
- Nem csak a természet törvényeit kell ismerni, hanem a törvények megsértésekor keletkező örvényeit is! Ha krokodilus volnál, akkor igen sokat kellene a vízben lenned... Ugye, ezt már, több okból is, nem kívánnád? No és a madarak elkerülnének, - mint repülhetnél utánuk, szárnyak nélkül, krokodilusként? Ráadásul hány legyet kellene fognod ahhoz, hogy hatalmas gyomrod megteljen? Nem, barátom, jegyezd meg jól: az óriás nem csak termete miatt óriás, hanem azért is, mert a környezete lehetővé teszi, hogy az legyen! Akár jó óriás, akár pedig gonosz..
A TETT BÖLCSŐJE
A bölcselő arról beszélgetett barátjával, hogy a gondolatok a tettek bölcsői, akár hasznos, akár káros gondolatokról van szó. Ám, nála szokatlan módon, - miközben, jogosan, néhány felháborító tettet említett, - kissé elragadta az indulat, és az asztalra ütött.
Lehet, hogy az asztal is hibás volt, de ennek nyomán mindkettőjük kávéscsészéje táncba kezdett. Ez még nem lett volna baj, de a csészék előzőleg nem ürültek ki teljesen, és egyik csésze sem érte be e mutatvánnyal, hanem keserű fekete levükből is kiöntöttek valamicskét.
A bölcselő barátja tréfásan megjegyezte:
- Ez a tetted kissé korábban ugrott ki gondolat-bölcsőjéből, mint kívánatos lett volna!
- Hát igen... - nevetett a bölcselő. Utóbbira is vigyázni célszerű, nagyon is!
A ZÁSZLÓ
A varázsló, kissé tréfás-komolyan, így szólt a tömegben felbukkanó zászlóhoz:
- Te hol jó, hol rossz célért lobogsz! Most éppen rossz célért!
A zászló így védekezett:
- Nem én vagyok hibás ebben, hanem a kéz, amelyik a magasba feltart, kényszerít!
A varázsló helyesbített:
- Nem a kéz, hanem a fej, - meg főleg azok, akik abba a fejbe sok mindenféle szemetet beletettek azért, hogy ők nyugodtan fejhessenek másokat!
SZÉP ÉS CSÚNYA
- Szép ez a szobor! - mondta a bölcselőnek barátja az egyik kis országocskában, Felejtetőtániában.
A bölcselő tudott ezt-azt erről a szoborról, arról is, akit ábrázolt, de azokról is, akik állították. Tömören csak annyit mondott:
- Ez a szobor szégyen erre az országra! Ha te nézel rá, mivel nem ismered a történetét, és azt sem, akit ábrázol, szépnek vélheted, - de valójában mégis csúnya!
- Ha a szobor szégyen az országra, miért néz rá ilyen közömbösen az errefelé járkáló nép? - kérdezte a barátja.
- Egyszerű, - mondta a bölcselő - azért, mert még nem Nép!
CSIGA
Az eső után a bölcselő és barátja nagyon sok csigát talált a járdán. Vigyázva léptek ide-oda, mert nem szerettek volna rájuk lépni.
- A csiga kedvesen fura állat! - mondta a bölcselő barátja. Mulatságos, ahogy a hátán viszi a házát, gyermekversek, mesék ihletője, és ráadásul, a franciáknak, úgy olvastam, ínyencfalat. Igaz, a csiga lassan halad előre, mint a történelem! Bár lehet, hogy nem a történelem halad lassan, hanem az emberi élet siet túlságosan gyorsan a vége felé.
- Igen! - bólintott a bölcselő. Az emberek élete is siet, - de ők is milyen sokszor, és milyen változatos módon siettetik saját halálukat! Gyakorta nem csak a saját halálukat, hanem másokét is!
(2014)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!