Feltöltve: 2014-06-15 07:06:26
Megtekintve: 1872
Itt a Fáni, ott a Páni, s Kutyás Erdőn lárifári (4)
NEGYEDIK FEJEZET,
amelyben kétszer is szerepel gödör, de nem ugyanaz, csak az, aki beleesik ugyanaz a valaki, és mindkét esetben ott lesz a Szerencse is (lehet, hogy ugyanaz, csak máshonnan nyújt segítő kezet?), továbbá megtudjuk: kap-e puszit a nyuszi, vagy elnyargal nélküle, no és némi fény derül arra is mit csinál Fáni és Páni, amikor nincs a kutyás erdőben, hanem Árpi bácsival, otthon
Bimbele Tóni törpe, a Kutyás Erdő bírója igen elégedetten baktatott az erdőszélen. Előzőleg elzárásra ítélt két szemet szemérmetlenül csábítgató túrós rétest.
Hová zárta el őket ez az igazságosan szigorú bíró?
Biztos helyre, de én nem árulom el, hogy hová, csak annyit jegyzek meg: Tóni bíró úr nagyon elégedetten simogatta a hasát.
Nem jó, ha valaki túlságosan elégedett önmagával. Ilyennel rossz helyre nyargalhat a ló, akár törpe az elbizakodott, akár óriás.
Azt nem tudni: a túlzott önbizalom tette e Tónival egymagában, vagy az a számára kellemes gondolat is közrejátszott, hogy este majd a betyárkodó meggyes rétesekkel is elbánik, sőt, a szamócalekváros palacsintákat is leszoktatja a csintalanságról, - de beleesett egy mély gödörbe.
A gödröt előző napon új csövek számára ásták a Kutyás Erdő szélénél, de csövek helyett, akarata ellenére, Tóni került a mélyére.
No, ez már önmagában is baj, de amitől égnek mered a haj, az e bajnál is nagyobb baj volt.
Termetes, kékruhás munkás ugrott be a gödörbe, és onnan kiáltotta:
- Pista! Hozd ide a csöveket!
Mozdulatlanná merevedett Tóni, részben az ijedtségtől, részben a hirtelen támadt mentő ötlettől is: jobb, ha játék törpének tetteti magát. Ha a gödörbe beugrott ember rájön, hogy ő élő törpe, ki tudja, mi történik! Amúgy sem bolhányi bajból félelmetesen hatalmas, trombitáló elefánt lehet!
A kékruhás munkás észrevette Tónit, de - szerencsére! - műanyag játék törpének vélte, és beletette bő oldalzsebébe. Közben Tóni orrát is megnyomta tréfásan, és ezt dúdolta:
Búg a galamb a nyárfámon.
Örülni fogsz, Mici lányom!
Ki volt Mici?
A kékruhás ember ötéves kislánya.
Az ember kiugrott gödörből, zsebében a törpével, hogy kérdőre vonjon egy bizonyos Pistát: miért nem hozza a csöveket? Meddig várjon rá?!
Pistát nem találta, de várnia sem kellett a csövekre, mert egy vasalt nadrágos úr jött, akitől más parancsot kapott: menjen el valahová valakihez, és kérdezze meg, hogy mikor kapják meg a géphez a fogaskereket. Kapják meg, minél előbb, legjobb, ha már hozza is, amikor visszajön!
A kékruhás ember felvette a hátizsákját, amibe előzőleg gondosan beletette a törpét. Elindult fogaskereket szerezni, de elhatározta: út közben hazaugrik, a kislányának odaadja a törpét, és utána kerekedik fel fogaskerékért. Ez a mellékutas kitérő nem volt egészen szabályos, de az ember magabiztosan most ezt dúdolta:
Ravasz város, kicsike!
Nagyra nő itt a csibe!
Kakas lesz-e, avagy tyúk?
Előbb-utóbb meglátjuk!
A túlzott magabiztosság nem jó, akkor sem, ha törpénél, akkor sem, ha óriásnál, és bár a kék munkaruhás ember nem volt sem törpe, sem óriás, később nála sem bizonyult annak.
Örült a Mici nevű kislány a törpének?
Édesapjának örült, a törpének viszont csak örült volna. Nagy különbség!
A törpét ugyanis sem ő, sem édesapja nem találta a hátizsákban.
Amit találtak: nyílás, szakadás a hátizsák alján. Nem találták még a hátizsákban - a törpén kívül - a sok mindent tudó svájci bicskát, a mérőszalagot, meg a kis zseblámpát, és egy gatyát, a gatyamadzaggal. Gazdájához hűen a hátizsákban maradt viszont egy ing, két törülköző, meg egy alsónadrág. Jó dolog, ha hűséges tárgyak is maradnak, nem szöknek meg az első lyuknál, viszont ez a felismerés nem hozott vigaszt a kékruhás embernek, aki majdnem kékült-zöldült mérgében, a hűtlenné lett tárgyak miatt.
Egyébként gyakran előfordul, hogy a hűtlen tárgyak ismét hűséget fogadnak, - csak másnak. Tóni, a Kutyás Erdő felé való ballagtában, önmagával nagyon elégedetten, szeretettel cipelte a neki hűséget fogadott svájci bicskát. Valahol talán a mérőszalagnak, meg a zseblámpának is örült valaki, ha megtalálta.
No, igen, de - említettük már! - nem jó, ha valaki túlságosan elégedett önmagával. Tóni lábai elé, már majdnem-majdnem a Kutyás Erdő előtt, megint alattomos gödör került. Nem ugyanaz a gödör volt, mint amibe már beleesett egyszer, és nem lehetett tudni: ez is csövekre várakozik-e, vagy másra. Ám tény a tény: Tóni megint ott volt a gödör alján, a bajban.
A Szerencse azonban (ugyanaz a Szerencse, vagy egy másik?) ismét Tóni felé nyújtotta segítő kezét. A gödör szélénél ugyanis két ismerős kopó jelent meg: Fáni és Páni.
Mindkét kutyus beugrott a gödörbe, így Tóni két kutyahát közül is választhatott. Fáni hátára mászott fel. A két kopó kiugrott a gödörből, - és Tóni kint volt a bajból, néhány pillanat múlva pedig, Fáni hátán, bent az erdőben.
Hű de örültek mind a hárman! Kapott is a törpétől puszikat mindkét kopókutyus, tőlük is a törpe, Fánitól is, Pánitól is. A kopók sem takarékoskodtak a puszival.
Ám hirtelen mindkét kopó elrohant.
Miért?
Hát azért, mert odavetődött egy nyuszi. Talán ő is puszit szeretett volna kapni? Nyuszi majdnem ritkább volt a Kutyás Erdőben, mint a fehér holló. Honnan jöhetett?
Nem tudni, hogy elsőre mire gondolt a tapsifüles, de másodikra már biztosan nem a kopók csókjára. A két kopó láttán rögtön iszkolt is, akkorát rúgott hátsó lábaival, hogy Tóni ruhája, szeme, szája tele lett földdel, - de ez volt a legkevesebb!
A nyúl a kutyák elől benyargalt egy erdőszéli kertbe. A kutyák nem mehettek utána, mert a magas kerítést nem tudták átugrani. Egyébként utóbbit a nyúl sem ugrotta át, hanem egy lyukon mászott be, a kerítés alján. A kopók viszont nem fértek be a lyukon, de már közben Árpi bácsi hangját is meghallották:
- Fáni!! Fáánii! Páni! Pááni!!
A két kutyus bűnbánó képpel visszakullogott Árpi bácsihoz. Beugrottak az autóba, és már gördült is velük a négy kerék hazafelé, Árpi bácsiék birodalmába.
Milyen volt Árpi bácsiék birodalma?
Nos, ilyen lehetett az Édenkert abban az időben, amikor Ádámnak és Évának még esze ágában sem volt olyasmi, hogy a Tudás Fáját - a tilalom ellenére - megdézsmálja, de talán maga a Kígyó is csak a fejét törte időnként: merre kanyarodjon, milyen irányban, jobbra, balra, vagy inkább maradjon a középúton?
Volt Árpi bácsiéknál minden, persze, gond is éppen elég, sőt, a kelleténél több is, utóbbi tekintetben különbözött birodalmuk az Édenkerttől, - de egyébként?
Olyan almafa terpeszkedett ott, amelynek pompás, édes gyümölcséből bárki bátran ehetett, annyit, amennyit akart, nem volt az a Tudás Fája: ha addig sem volt tudós az almáját evő, biztonsággal ugyanolyan tudatlan maradt (csak nem kellett ugyanakkor Árpi bácsi bölcs szavait is meghallgatnia, mert akkor a tudatlanság ezt esetleg igencsak bánta).
Volt ott körtefa is. Nyár végére nagy, sárga, méz ízű gyümölcsöt termett. Másutt eper, málna piroslott, hatalmas fán cseresznyeszemek incselkedtek az arra járók szemeivel, bokor bokrot követett, lengett a fű, égővörös rózsák felett mutogatták fehérségük a lepkék, gyíkok surrantak ide-oda, fel-felhangzott a galambok hálás, búgó kardala, miután az Árpi bácsitól kapott búzát betakarították a begyükbe. A fákon mókus ugrált, de óvatosan, mert nem szeretett volna kopófogak közé kerülni, és hálát adott az égnek, hogy a kopók nem fára mászó állatok. Este előcsoszogott-előzörgött a sündisznócska..
Fáni és Páni a cicákat nem kedvelte, ha egyet láttak, rögtön üldözték, megfuttatták, - így oroszlán nem volt ebben az Édenkertben, mivel az oroszlán a macskák rokona. Jobb volt ez így, legalább senkinek sem kellett meglátnia az oroszlán szégyenét, amint rémülten fut Páni és Fáni elől, és átkozza saját macskaságát!
Fáni és Páni egyébként úgy élt ebben az Édenkertben, miként a fejedelmi udvarban élhettek egykor a leginkább becsben tartott kegyencek.
Miklós bácsi egyszer ezt a tréfás-komoly versikét írta az édenkerti kutyusokról:
Páni itt él, mint a kán.
No és Fáni sincs a fán, -
ül díszpárnás trónusán!
Ha kérőn vakkantanak, -
ezt is, azt is megkapnak.
Világos ez, mint a nap!
Látomásként jött elő:
lesz belőlük - bölcselő.
Ez el sem kerülhető!
Józsefhegyre átlohol
majd sok-sok kutyus, akkor:
- Fáni, Páni szónokol!
Élményekben dús nap volt ez Tóni törpe részére. A két kopó is elégedetten kuporodhatott le ágyára: törpét mentettek, nyulat kergettek.. Történhetett volna ennél több is, - de ez sem kevés!
amelyben kétszer is szerepel gödör, de nem ugyanaz, csak az, aki beleesik ugyanaz a valaki, és mindkét esetben ott lesz a Szerencse is (lehet, hogy ugyanaz, csak máshonnan nyújt segítő kezet?), továbbá megtudjuk: kap-e puszit a nyuszi, vagy elnyargal nélküle, no és némi fény derül arra is mit csinál Fáni és Páni, amikor nincs a kutyás erdőben, hanem Árpi bácsival, otthon
Bimbele Tóni törpe, a Kutyás Erdő bírója igen elégedetten baktatott az erdőszélen. Előzőleg elzárásra ítélt két szemet szemérmetlenül csábítgató túrós rétest.
Hová zárta el őket ez az igazságosan szigorú bíró?
Biztos helyre, de én nem árulom el, hogy hová, csak annyit jegyzek meg: Tóni bíró úr nagyon elégedetten simogatta a hasát.
Nem jó, ha valaki túlságosan elégedett önmagával. Ilyennel rossz helyre nyargalhat a ló, akár törpe az elbizakodott, akár óriás.
Azt nem tudni: a túlzott önbizalom tette e Tónival egymagában, vagy az a számára kellemes gondolat is közrejátszott, hogy este majd a betyárkodó meggyes rétesekkel is elbánik, sőt, a szamócalekváros palacsintákat is leszoktatja a csintalanságról, - de beleesett egy mély gödörbe.
A gödröt előző napon új csövek számára ásták a Kutyás Erdő szélénél, de csövek helyett, akarata ellenére, Tóni került a mélyére.
No, ez már önmagában is baj, de amitől égnek mered a haj, az e bajnál is nagyobb baj volt.
Termetes, kékruhás munkás ugrott be a gödörbe, és onnan kiáltotta:
- Pista! Hozd ide a csöveket!
Mozdulatlanná merevedett Tóni, részben az ijedtségtől, részben a hirtelen támadt mentő ötlettől is: jobb, ha játék törpének tetteti magát. Ha a gödörbe beugrott ember rájön, hogy ő élő törpe, ki tudja, mi történik! Amúgy sem bolhányi bajból félelmetesen hatalmas, trombitáló elefánt lehet!
A kékruhás munkás észrevette Tónit, de - szerencsére! - műanyag játék törpének vélte, és beletette bő oldalzsebébe. Közben Tóni orrát is megnyomta tréfásan, és ezt dúdolta:
Búg a galamb a nyárfámon.
Örülni fogsz, Mici lányom!
Ki volt Mici?
A kékruhás ember ötéves kislánya.
Az ember kiugrott gödörből, zsebében a törpével, hogy kérdőre vonjon egy bizonyos Pistát: miért nem hozza a csöveket? Meddig várjon rá?!
Pistát nem találta, de várnia sem kellett a csövekre, mert egy vasalt nadrágos úr jött, akitől más parancsot kapott: menjen el valahová valakihez, és kérdezze meg, hogy mikor kapják meg a géphez a fogaskereket. Kapják meg, minél előbb, legjobb, ha már hozza is, amikor visszajön!
A kékruhás ember felvette a hátizsákját, amibe előzőleg gondosan beletette a törpét. Elindult fogaskereket szerezni, de elhatározta: út közben hazaugrik, a kislányának odaadja a törpét, és utána kerekedik fel fogaskerékért. Ez a mellékutas kitérő nem volt egészen szabályos, de az ember magabiztosan most ezt dúdolta:
Ravasz város, kicsike!
Nagyra nő itt a csibe!
Kakas lesz-e, avagy tyúk?
Előbb-utóbb meglátjuk!
A túlzott magabiztosság nem jó, akkor sem, ha törpénél, akkor sem, ha óriásnál, és bár a kék munkaruhás ember nem volt sem törpe, sem óriás, később nála sem bizonyult annak.
Örült a Mici nevű kislány a törpének?
Édesapjának örült, a törpének viszont csak örült volna. Nagy különbség!
A törpét ugyanis sem ő, sem édesapja nem találta a hátizsákban.
Amit találtak: nyílás, szakadás a hátizsák alján. Nem találták még a hátizsákban - a törpén kívül - a sok mindent tudó svájci bicskát, a mérőszalagot, meg a kis zseblámpát, és egy gatyát, a gatyamadzaggal. Gazdájához hűen a hátizsákban maradt viszont egy ing, két törülköző, meg egy alsónadrág. Jó dolog, ha hűséges tárgyak is maradnak, nem szöknek meg az első lyuknál, viszont ez a felismerés nem hozott vigaszt a kékruhás embernek, aki majdnem kékült-zöldült mérgében, a hűtlenné lett tárgyak miatt.
Egyébként gyakran előfordul, hogy a hűtlen tárgyak ismét hűséget fogadnak, - csak másnak. Tóni, a Kutyás Erdő felé való ballagtában, önmagával nagyon elégedetten, szeretettel cipelte a neki hűséget fogadott svájci bicskát. Valahol talán a mérőszalagnak, meg a zseblámpának is örült valaki, ha megtalálta.
No, igen, de - említettük már! - nem jó, ha valaki túlságosan elégedett önmagával. Tóni lábai elé, már majdnem-majdnem a Kutyás Erdő előtt, megint alattomos gödör került. Nem ugyanaz a gödör volt, mint amibe már beleesett egyszer, és nem lehetett tudni: ez is csövekre várakozik-e, vagy másra. Ám tény a tény: Tóni megint ott volt a gödör alján, a bajban.
A Szerencse azonban (ugyanaz a Szerencse, vagy egy másik?) ismét Tóni felé nyújtotta segítő kezét. A gödör szélénél ugyanis két ismerős kopó jelent meg: Fáni és Páni.
Mindkét kutyus beugrott a gödörbe, így Tóni két kutyahát közül is választhatott. Fáni hátára mászott fel. A két kopó kiugrott a gödörből, - és Tóni kint volt a bajból, néhány pillanat múlva pedig, Fáni hátán, bent az erdőben.
Hű de örültek mind a hárman! Kapott is a törpétől puszikat mindkét kopókutyus, tőlük is a törpe, Fánitól is, Pánitól is. A kopók sem takarékoskodtak a puszival.
Ám hirtelen mindkét kopó elrohant.
Miért?
Hát azért, mert odavetődött egy nyuszi. Talán ő is puszit szeretett volna kapni? Nyuszi majdnem ritkább volt a Kutyás Erdőben, mint a fehér holló. Honnan jöhetett?
Nem tudni, hogy elsőre mire gondolt a tapsifüles, de másodikra már biztosan nem a kopók csókjára. A két kopó láttán rögtön iszkolt is, akkorát rúgott hátsó lábaival, hogy Tóni ruhája, szeme, szája tele lett földdel, - de ez volt a legkevesebb!
A nyúl a kutyák elől benyargalt egy erdőszéli kertbe. A kutyák nem mehettek utána, mert a magas kerítést nem tudták átugrani. Egyébként utóbbit a nyúl sem ugrotta át, hanem egy lyukon mászott be, a kerítés alján. A kopók viszont nem fértek be a lyukon, de már közben Árpi bácsi hangját is meghallották:
- Fáni!! Fáánii! Páni! Pááni!!
A két kutyus bűnbánó képpel visszakullogott Árpi bácsihoz. Beugrottak az autóba, és már gördült is velük a négy kerék hazafelé, Árpi bácsiék birodalmába.
Milyen volt Árpi bácsiék birodalma?
Nos, ilyen lehetett az Édenkert abban az időben, amikor Ádámnak és Évának még esze ágában sem volt olyasmi, hogy a Tudás Fáját - a tilalom ellenére - megdézsmálja, de talán maga a Kígyó is csak a fejét törte időnként: merre kanyarodjon, milyen irányban, jobbra, balra, vagy inkább maradjon a középúton?
Volt Árpi bácsiéknál minden, persze, gond is éppen elég, sőt, a kelleténél több is, utóbbi tekintetben különbözött birodalmuk az Édenkerttől, - de egyébként?
Olyan almafa terpeszkedett ott, amelynek pompás, édes gyümölcséből bárki bátran ehetett, annyit, amennyit akart, nem volt az a Tudás Fája: ha addig sem volt tudós az almáját evő, biztonsággal ugyanolyan tudatlan maradt (csak nem kellett ugyanakkor Árpi bácsi bölcs szavait is meghallgatnia, mert akkor a tudatlanság ezt esetleg igencsak bánta).
Volt ott körtefa is. Nyár végére nagy, sárga, méz ízű gyümölcsöt termett. Másutt eper, málna piroslott, hatalmas fán cseresznyeszemek incselkedtek az arra járók szemeivel, bokor bokrot követett, lengett a fű, égővörös rózsák felett mutogatták fehérségük a lepkék, gyíkok surrantak ide-oda, fel-felhangzott a galambok hálás, búgó kardala, miután az Árpi bácsitól kapott búzát betakarították a begyükbe. A fákon mókus ugrált, de óvatosan, mert nem szeretett volna kopófogak közé kerülni, és hálát adott az égnek, hogy a kopók nem fára mászó állatok. Este előcsoszogott-előzörgött a sündisznócska..
Fáni és Páni a cicákat nem kedvelte, ha egyet láttak, rögtön üldözték, megfuttatták, - így oroszlán nem volt ebben az Édenkertben, mivel az oroszlán a macskák rokona. Jobb volt ez így, legalább senkinek sem kellett meglátnia az oroszlán szégyenét, amint rémülten fut Páni és Fáni elől, és átkozza saját macskaságát!
Fáni és Páni egyébként úgy élt ebben az Édenkertben, miként a fejedelmi udvarban élhettek egykor a leginkább becsben tartott kegyencek.
Miklós bácsi egyszer ezt a tréfás-komoly versikét írta az édenkerti kutyusokról:
Páni itt él, mint a kán.
No és Fáni sincs a fán, -
ül díszpárnás trónusán!
Ha kérőn vakkantanak, -
ezt is, azt is megkapnak.
Világos ez, mint a nap!
Látomásként jött elő:
lesz belőlük - bölcselő.
Ez el sem kerülhető!
Józsefhegyre átlohol
majd sok-sok kutyus, akkor:
- Fáni, Páni szónokol!
Élményekben dús nap volt ez Tóni törpe részére. A két kopó is elégedetten kuporodhatott le ágyára: törpét mentettek, nyulat kergettek.. Történhetett volna ennél több is, - de ez sem kevés!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!