Piroscserepesfalva házacskái kedves kis völgyben sorakoztak. A buksijukon tölgyest tartó közeli dombocskák is gyönyörűek voltak, csak a falu mellett emelkedő magas hegy, Medvenéző, volt kopár, komor.

Miért vette a fejébe egy legény, Kerekeskutas Gáspár, hogy éppen e hegy tetejére épít házat?

Fura döntését azzal magyarázta, hogy onnan jól ellátni minden égtáj felé, nagyon távolra is, keleten egészen Boldoganbánatos városkáig. Ő pedig szeret messzire látni!

Az emberek nevettek. A bíró, Fényesholdas Sándor, megjegyezte:
- Neked egy kerékkel több van a tökfödőd alatt, fiam, - vagy éppenséggel kevesebb! Nyáron is iszonyú nehéz felkapaszkodni a Medvenézőre, télen meg szinte lehetetlen. Ha meg akarsz házasodni, nem kapsz majd feleséget. Melyik asszony lakna ott? Ostobaság ilyen helyen házat építeni, az csak kár, kár, kár, - ahogy a varjú mondja.

Gáspár mégis nagy kőházat épített a hegy tetején. Időnként édesapjától örökölt messzelátóján keresztül nézegette a vidéket.

Tényleg csak kár lett a legény furcsa ötletéből?

Van úgy: nagy kár közepén a kárnak hitt haszonná lesz.

Kitört ugyanis a háború. Gáspár a hegyről figyelte: közeledik-e a faluhoz ellenséges csapat? Ha ilyet vett észre, megütögette a hegyen a felfüggesztett vasdarabot.

Ez volt a jel. A falu népe ilyenkor, a bíró vezetésével, elmenekült az erdőbe, oda hajtották az állatokat is.

Mondogatta is a bíró:
- Gáspár bolond ötletéből bölcset csinált a háború. Sokat köszönhetünk ennek a legénynek. Ha megunom a bíróságot, ő legyen az utódom!

A háború azonban nem mindig olyan együgyű, mint némely mesebeli sárkány. Van úgy: nem tűzokádással kezdi a dolgot. hanem ravaszsággal. Egy ellenséges csapat az éj leple alatt foglalta el a falut. Gáspár ugyan aznap éjjel is többször kutatta a távolt, de felhő takarta el a holdat, nem lehetett észrevenni a közeledő katonákat.

Reggelre ott volt a falu, nyakig a bajban. Fent a hegytetőn Gáspár biztonságban volt, a meredek hegyre nem kapaszkodtak fel a katonák, - de mit tehetett onnan a többiekért?

Nagy baj közepére is oda ugorhat a szerencse, vagy legalábbis annak kisöccse.

A katonák parancsnoka, Erdőkereső Károly, nem volt kegyetlen, csak szigorú. Katonáinak megtiltotta a rablást, azt is, hogy a lakosságot bántalmazzák. Aki azonban a csapatának ártott, azzal szemben nem volt könyörületes. Kioktatta erről a bírót is, aki, - mit tehetett volna mást? - tudomásul vette.

A kapitány parancsára a bíró odahívatta a népet a falu főterére. Mindenki köteles volt megjelenni. Gáspár, persze, nem jött le a hegyről, de messzelátóján keresztül látta a gyülekezőket. Jaj, mi történik velük?

Azt mondta a kapitány:
- Katonáim senkit sem fognak bántani, ha senki sem bántja őket. Bort nem kaphatnak, mert az elveszi az eszük, de egyébként vendégelje meg őket a falu népe tisztességgel. Aki így tesz, annak garantálom a testi épségét. Erre a szavam adom. Ehhez tartsák magukat, ne máshoz, mert aki mást tesz, azzal nem tréfálok!

A bíró megkönnyebbült, mindjárt meg is hívta házához a kapitányt, ebédre.

Jól tette ezt?

Első pillanatra úgy tűnt: igen. Ám a bírónak gyönyörű leánya volt, Fényesholdas Éva. Szépsége nem hogy a holdnál, de a napnál is szebben ragyogott.

A kapitány sem ivott bort, mert saját parancsát magára nézve is betartotta, de amikor a leányt megpillantotta, rögtön tudta: ebből nagy baj lesz. Szempillantás alatt beleszeretett.

Rögtön felállt, és így szólt a bíróhoz:
- Bíró Uram! Szavamat adtam, hogy mindenki testi épségét biztosítom. Ezt be is tartom! Az Ön leánya azonban csak rám nézett, és máris elrabolta a szívemet. Neki sem görbítem meg a haja szálát sem, viszont egyezséget ajánlok. Hívassa a papot, a leányát elveszem feleségül! Ne gondolja ezt szeszélynek! Hűséges, szerető férje leszek, ha elfogad annak!

Ha a feleségem lesz, egy ujjal nem nyúlok hozzá, ha Ő nem akarja, erre is szavamat adom, de, különös hadifogolyként, magammal viszem a kastélyomba. Ha egy évig nem lesz igazából a feleségem, nem szeret meg, akkor szabadon engedem. Erre is a szavam adom.

Ha kérésem leánya és Ön megtagadja, akkor sem bántunk senkit, mert erre előzőleg a szavamat adtam. Ám a falu összes házát felégettetem a katonáimmal, és az állatokat leöletem. Utóbbiakra nem adtam a szavam, megtehetem.

Elsápadt a bíró, kegyelemért könyörgött.

Fényesholdas Éva viszont így szólt a kapitányhoz:
- Kapitány Úr! Én Önt nem is ismerem, miért hinném hát el, hogy az ellenség földjén, az Ön otthonában, egy évig úgy bánik majd velem, ahogy most megfogadta?

Erdőkereső Károly erre kihúzta tokjából a pisztolyát. Elsápadt a bíró, a kapitány azonban tenyerére fektette a kétcsövűt, és átnyújtotta a leánynak:
- Szépséges Hölgy! Fogja ez a fegyvert, felhatalmazom, hogy, ha csak egy ujjal Önhöz érek, agyonlőhet!

Éva így szólt az apjához:
- Meg akarom menteni a falut, Apám! Mihez kezdhetnének az emberek otthonaik és állataik nélkül? Foglald írásba az egyezséget, és hívasd a tisztelendő urat! Egyelőre mindent tartsunk titokban!

Másnap továbbindult az ellenséges csapat, amelyik, a tisztességes vendéglátás után, már nem is volt annyira ellenséges. Több leány is arra gondolt: a náluk vendégül látott katonát, ha nem volna ellenség, rokonszenves legénynek tartaná. A katonák közül meg többen vendéglátóikról vélekedtek hasonlóképpen.

Csak déltájban derült ki az, ami feltüzelte a falu népét: Fényesholdas Évát erőszakkal magával vitte az ellenséges csapat kapitánya. A legények a csapat után akartak menni, de a bíró lebeszélte őket:
- Kardok, puskák ellen nem sokat érnek a botok és kések! No és Éva még kiszabadulhat a fogságból, de az egyenlőtlen küzdelemben sokan eleshettek!
Megtiltom, hogy utána menjetek! Várjunk!

Kerekeskutas Gáspár azonban, amikor négyszemközt maradt a bíróval, így szólt:
- Bíró Uram! Én egymagam utána megyek Évának, és kiszabadítom fogságából!
Nem tud lebeszélni!

A bíró óvatosan válaszolt:
- Ez nagyon szép tőled fiam, de ne rohanj ajtóstól a házba, sehol sem! Háborúból lehet még béke, éppen úgy, mint ahogy a békéből háború lett! Egyelőre várjunk!

Gáspárt nem lehetett döntéséről lebeszélni. Visszament hegyi házába, feltarisznyálni, elővette vadászpuskáját is. Némi gondolkozás után úgy döntött: beáll katonának, és bajtársaival együtt űzi az ellenséget. Kiszabadítja a fogságból Fényesholdas Évát. Bajtársaival együtt ez könnyebben sikerülhet!

Így hát katonának állt. Az ellenség űzése azonban kicsit kanyargósabb lett, mint gondolta. Egyszer Gáspárék űzték az ellenséget, máskor pedig az ellenség őket.

Annyi bizonyos: a legény igen kitüntette magát harcban is, kényszerű visszavonulásnál is, bátorságával, eszével egyaránt. Előbb őrmesterré, majd pedig hadnaggyá nevezték ki.

Azt mondta neki a parancsnoka, elismerően:
- Te mindig talpra esel, Gáspár, mint a macska, de utána mindjárt a katonáid is talpra állítod! Legény vagy a talpadon!

A háború elhúzódott, de végül csak beköszöntött a béke. Gáspár elhatározta: kikutatja, hogy hová került Éva, kiszabadítja a fogságból, ami most már, a békekötés után, nem is jogos, hanem teljesen önkényes.

Mi történt Fényesholdas Évával?

A kapitány hazavitte a kastélyába, és így mutatta be leányhúgának, Klárinak:
- Ez a fenségesen szép hölgy a feleségem, Fényesholdas Éva. Hadifogolyként hoztam magammal, büntetésül, amiért elrabolta a szívem. A szívem most is nála van, meg egy töltött pisztoly is. Bánj vele szeretettel, és óvatosan, mert ő nálam, az én szívem meg nála hadifogoly!

Klári nevetett, megölelte, megcsókolta Évát, és azt mondta neki:
- Te vagy az egyetlen leány, aki bátyámnak, ennek a bumfordi medvének, zsákmányul tudta ejteni a szívét. Úgy örülök! Legyünk barátnők! Mesélj el mindent, hol, miként történt a dolog!

Erdőkereső Károly visszament harcolni, de gyakran küldött leveleket, meg ajándékokat Évának is, húgának is. Az ajándékok egyszerűek voltak, de a két leány szerint nagyszerűek: szépen becsomagolt, elültethető virágok, különös díszítésű ékszerek, álomszép selyemruhák, kendők.

Mi volt a levelekben? Nos, azokban bántó szavak nem lehettek, mert Éva mosolygott rajtuk, egyre elégedettebben.

Klári pedig így szólt Évához:
- A tegnapi csomagban bátyámtól pompás, gyémántokkal díszített, arany szívecskét kaptam, amiért olyan jól összebarátkoztam Veled, mint hadifogollyal. Őrzöd még a Károlytól kapott pisztolyt?

- Őrzöm, a párnám alatt, de a töltényeket kiszedtem belőle, nehogy balesetet okozzon! - nevetett Éva.

Időnként néhány napra Károly is hazalátogatott. Már nem kapitány volt, őrnaggyá nevezték ki, és két kitüntetést is kapott egyszerre. Éva is, Klári is
kedvesen fogadta, de Éva időnként kissé tartózkodást is színlelt.

A békekötés után Erdőkereső Károly hazajött. Nagyon szomorú volt, aggódó. Vacsora után kopogtatott felesége szobájának ajtaján. Éva kidugta a fejét, mosolygósan.

Károly azt mondta:
- Nem kellettem a csatazajos halálnak, látod? Megkötötték a békét, most már szabad leány vagy, nem hadifogoly feleség! Megfogadtam, hogy egy ujjal nem nyúlok hozzád, betartottam! Meg tudsz bocsátani nekem azért, amit, az irántad érzett, hirtelen feltámadt szerelemből, de mégis ellenedre tettem? Ha nem tudsz megbocsátani, kérlek, vedd elő a pisztolyt, és végezz velem!

- Jó! Várj itt az ajtó előtt! - mondta Éva. Hozom a pisztolyt!

Elővette a fegyvert, és Károlyra szegezte:
- Búcsúzz el!

- Klárikától, már elbúcsúztam, Tőled pedig ezzel a szóval búcsúzom: szeretlek! - mondta Károly.

Éva elnevette magát:
- Azt mondtam, hogy búcsúzz el, de ne tőlem, hanem az ostobaságodtól! Csak egy ujjal továbbra se nyúlhatsz hozzám, ha viszont átölelsz, ahhoz nem csak egy ujj kell, és nincs már bennem látásodra juj, sokkal inkább az ellentéte!

No, erre pirossá vált Károly arca, átölelte feleségét. Éva most kárpótlást kapott az elmaradt csókokért, nem is akármilyet!

- Klári, nem mondta el, hogy a pisztolyból kivettem a töltényeket! - kérdezte Éva, a csókok után, vidáman.

- Nem mondta, de ki is verem emiatt a fenekét! - fogadkozott tréfásan Károly.

Másnap azt mondta Károly Évának:
- Esküvőnk volt, de lakodalmunk nem. Beszéljük meg, hogy mikor legyen, miként legyen! Minden úgy lesz, ahogy te akarod, drága kis feleségem!

A lakodalom napján ki állított be álnéven, mint Gyorsangyőző Dániel? Hát egy hadnagy, akiben Éva felismerte Kerekeskutas Gáspárt. A legény a leány fülébe súgta:
- Azért jöttem, Éva, hogy fogságodból megszöktesselek!

Éva elmosolyodott:
- Én már nem az a fogoly vagyok, aki voltam, nem hadifogoly, hanem önkéntes fogoly, férjem szívének foglya.

Ám nagyon kedves és bátor dolog tőled, hogy utánam jöttél! Cserébe én is adok valamit. Látod azt a szép leányt, ott? A sógornőm, Erdőkereső Klára. Kérd fel táncra, nagyon bájos, jószívű kisasszony. Ha beléd szeret, talán még a hegyi házadba is elmegy veled! Arról meg, hogy miért jöttél utánam, ne szólj egy szót sem, senkinek!

Megörült a javaslatnak Gáspár, aki nem csak talpraesett legény, bátor katona, hanem kitűnő táncos is volt.

Klári és Gáspár ismeretsége tánccal kezdődött, de később boldogsággal, esküvővel, lakodalommal folytatódott. A hegyi házat azonban csak nyáron használták, pihenésre, kirándulásokra, télen ők is az Erdőkereső-kastélyban laktak.

Piroscserepesfalva bírája néha tréfás dörmögéssel jegyezte meg hallgatóságának:
- Hej, örülök ugyan, hogy leányom boldog, hadifogoly feleségből igazi feleséggé lett, és már az unokám is útban van, de azért csak a kezemben maradt a bírói pálca, vénségemre is! Még az a kutyafülű Gáspár is, akit kinéztem utódommá, hadnaggyá, sőt, már főhadnaggyá lett, és nem akar nálunk bíró lenni!

Így zsörtölődött Fényesholdas Sándor, de nem szívből, mert jól esett neki az ülés a kényelmes bírói székben, csak szerette ugyanakkor ezt áldozatnak mutatni.

Nos, nem ritka az olyan ember, aki imádja az ilyen kettős élvezetet..

(2014)