Poloska Pál az új lakásba, amelyik egyébként csak számára volt új, egy öreg, de igen értékes szekrénnyel vonult be. Aki megvásárolta, nem is sejtette, hogy a szekrénnyel együtt őt is átköltözteti.

Poloska Pál elégedett volt, mert a lakás bővelkedett ezernyi búvóhelyet nyújtó bútorokban, felfedezésekre csábító falrepedésekben. No meg poloskalányokban sem volt hiány.

Pálnak különösen Széptorú Pajzsos Szimália tetszett meg.

A poloskalányok is rögtön nagyon rokonszenvesnek találták Poloska Palit. Szövődött már a szerelem, mint a házi zugpók hálója.

Pali nagy élvezettel mesélte, hogy miként szívogatta legutóbbi lakása gazdájának, egy kövér asszonyságnak zsíros, ízletes vérét.

Ám hirtelen felsóhajtott:
- ..de azután jött a baj, a veszedelem, a Nagy Poloskavadász! A kövér hölgy ugyanis beleszeretett ebbe a poloskavadászba, aki lakodalmuk után az asszony lakásába költözött át.

- A Nagy Poloskavadász?! - csodálkoztak-ámuldoztak-ijedeztek a poloskalányok, élükön a magát kellető Széptorú Pajzsos Szimáliával.

- Igen.. - ismételte meg a sóhajtást Pali. Kényes orra volt a Nagy Poloskavadásznak, hogy a koppintson orrára a..! Azt állította: bűz van a lakásban. Ezt a finom poloskaillatot, minden valamire való hely, lakás áldását, bűznek merte nevezni!

No de nem ez a sértés volt a fő baj. Ti is tudjátok: mi, poloskák, éjjelenként bátran szívhatjuk bárki vérét, még a királyokét is, ha megosztják velünk palotájuk hálótermét. Az aprócska sebet, amit okozunk, csak később veszik észre az emberek, mert eleinte nem is vérzik. Ám a Nagy Poloskavadász, - szavamra mondom! - veszélyes!

- Mit tett a Nagy Poloskavadász?! Csak nem csapott téged agyon, Palika? - ijedezett Széptorú Pajzsos Szimália.

- No, engem nem, - különben nem lennék itt! - jelentette ki Pali. Ám szerzett egy ébresztőórát, felhúzta, és beállította, hogy az éjszaka közepén csengessen! Felesége, a kövér asszonyság, ekkor éppen nem volt otthon, vidékre ment a mamájához. Ez is a poloskavadásznak kedvezett!

Két félénk poloskalány majdnem elájult e szavak hallatán, de magukhoz tértek, és rémülten suttogták:
- ..és az ébresztőóra csengetett?!

- Brr! Csengetett-berregett! A Nagy Poloskavadász felébredt, gyorsan megnyomta az éjjeliszekrény feletti lámpa kapcsolóját.. - folytatta Pali. A fényárban pedig észrevett engem! Éppen a kézfején szívogattam egyébként nem is különösebben ízletes vérét.

A poloskalányok összébb húzódtak, majd pedig egymásnak dőltek az iszonyattól.

Pali folytatta:
- El akart kapni engem, de nem hiába vagyok a Nagy Versenyfutó Vérszívó! Villámgyorsan bemenekültem az ágy alján levő nyílásba. A falrepedésig ugyanis már nem értem volna el.

A Nagy Poloskavadász iszonyú mérges lett. Szétszedte az ágyat, és zseblámpájával vizsgálgatni kezdte. Én azonban nem csak a Nagy Versenyfutó Vérszívó vagyok, hanem a Nagy Rejtelmes Rejtőzködő is! Meglapultam, olyan ügyesen, hogy a lámpa gyilkos fénye sem leplezett le. A Nagy Poloskavadász pedig nem tudta összerakni az ágyat, - és aznap a földön aludt!

A poloskalányok most a nagy ijedelemből az ellenkező végletbe mentek át: nevettek. Lám, a földön aludt a poloskavadász! Hihi-hihi!

- Másnap ebbe a szekrénybe húzódtam! - fejezte be Poloska Pál. Amint látom, ez a lakás tele van búvóhellyel, és, miképpen eddig tapasztaltam, gazdája, az öreg bútorok szerelmese, messze elmarad a Nagy Poloskavadász furfangjaitól. Persze, az okos poloska, ha veszélyt gyanít, gyorsan elbújik, repedésbe húzódik..

- Így igaz! - helyeselt a gyönyörű poloskalány, Széptorú Pajzsos Szimália. Ám azért előlem, ugye, nem húzódsz el, Palikám?!