Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1971
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2021-03-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (580)
-Mese (283)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (864)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2013-09-27 10:22:20
Megtekintve: 1941
A beszélő malac
Azt mondta az anyja legényfiának, Bimbambum Ákosnak:
- Fogj meg egy malacot az ólban, vidd el a vásárba, mert pénz kell lisztre, sóra, - de nehogy három tallérnál olcsóbban add el, mert akkor kitépem a füled! Egy-kettő, fordulj, menj! Ne légy olcsójános, ha egyszer Ákos vagy!

Ment Ákos, sietősen, mert anyja igencsak katonás természetű volt, még a kutyának, macskának is ő parancsolt a házban, nem az apja.

A vásár mindig érdekes, sok ember van ott, sok áru, sok bámulnivaló. Megbámult Ákos mindent, mindenkit, főleg a csinos lányokat.

Ám annak, aki eladni akar valamit, bosszúsága is támadhat. A vásárban a legszebb malac ára sem volt két tallérnál magasabb. Mint adhatná el ő a malacát háromért? Ha pedig a malaccal megy haza..

Buzgólkodott ez az Ákos erősen. Odament hozzá egy nagyszakállú ember, érdeklődést mutatott a malac iránt, de sokallta az árát.

- Nézze az úr a malac gyönyörű körmeit! Ilyen köröm mindjárt öröm. No és farka kunkori, aki látja, érte rí! Az orra meg gyönyörűen tömpe.. Nincs több ilyen malac ebben a vásárban! - bizonygatta a legény.

A hosszú szakállú ember azonban elégedetlen volt a malacka tulajdonságaival, legalábbis három tallérért, de kettőt adott volna a kis röfögőért.

Alkudoztak. Egyszer csak megszólalt a malac, emberi nyelven:
- Miket beszélsz itt össze-vissza, te szakállas? Ócsárolni mersz engem? Ha nem veszel meg, menj a csudába!

Meglepődött Ákos, mert még sohasem hallott malacot beszélni, de kivágta magát:
- Látja az úr? Nem csak a körme, farka, orra szép a malacomnak, hanem még beszélni is tud! Nem ér meg három tallért?

A szakállas ember azonban hajthatatlan maradt:
- Nem azért akarok malacot venni, hogy feleseljen velem! Olyan malacra van szükségem, amelyet felhizlalok, nagy disznóvá lesz, télen levágom, hurkát, kolbászt, sonkát csinálok belőle.. Most már a két tallért is sokallom érte!

Néhány érdeklődő még akadt, de a három tallért mindegyik sokallta.

Mérges lett Ákos, gondolt egyet: otthagyja a vásárt, felviszi a malacot a kastélyba, bemutatja a grófnak. A különc főúrnak biztosan megtetszik a beszélő malac, lehet, hogy még négy-öt tallért is megad érte.

A gróf kíváncsi ember volt, érdekelte a malac, de meg azt is szerette volna tudni: miért nem lopott még gyümölcsöt ezen a nyáron Ákos a fáiról? A múlt évben ekkorra már..

A grófot nem ejtették a feje lágyára, mivel csecsemő korában a feje lágyára ejtették, és akkor agyműködése rendesen beindult. Tetszett neki a malac füle, farka, orra. Még nagyítón keresztül is nézegette, vizsgálgatta. Azon gondolkozott viszont: nem sok-e érte hét tallér, mivel annyit kért a legény.

Ákos a gróf töprengésének megörült, és siettetni akarta a rá nézve kedvezőnek várható döntést, tehát hozzátette:
- Ez a malac többet is megér, mint hét tallér, mert beszélni is tud, más malac meg nem!

- Beszélni? Azt kétlem! - mondta a gróf.

A malac megsértődött, így szólt:
- Nem hiszed el, tökfilkó? Mit bámulsz azokkal a nagy szemeiddel? Úgy van, ahogy ez a nyurga fickó mondja!

A malac megsértődött, de a gróf is. Elkomorult:
- Vidd ezt a malacot, Ákos, a pokolba! Nem adok pénzt olyan szemtelen fajtáért, amelyik engem tökfilkónak nevez!

Ajtót mutatott Ákosnak. A legény kénytelen-kelletlen ment is, ki a folyósóra, ahol még több ajtó volt. Közben eszébe jutott: ajtó, szarka, szajkó, nem minden ló vad ló!

Benyitott az egyik ajtón. Leányt talált ott, kezében kutyussal, palotapincsivel. A gróf leánya volt, keresztnevén Amália. A legény elmondta Amáliának, hogy egy olyan gyönyörű palotapincsinek, mint amit a leány a kezében tart, méltó társ kell. Ilyen az ő beszélő malaca. Mindössze tíz tallér az ára, vagyis inkább tizenkettő, mert az éppen egy tucat.

A malacnak megtetszett a leány, aki nem volt csúnya, sőt, ha nem kenceficézi magát, szép is lehetett volna, - de kenceficézte. Azt röfögte ki érthető emberhangon:
- Szép! Ebéd! Kellenék!

Amália mindjárt elővette selyemerszényét. Leszámolta a legény markába a tizenkét tallért. Ezt követően a legény búcsúcsókot adott a malackának, ő maga pedig úgy eltűnt, mintha puskából lőtték volna ki. Puskából nem lőtték ki, de azért futás közben leakasztott a folyosó faláról egy kétcsövű vadászpuskát, mert szeretett volna valami emléket is vinni magával a grófi kastélyból.

Itt már be is fejezhetném a történetet, ha Amália szobáján nem lett volna ablak, az ablak alatt nagy bokor, a bokorban pedig egy meglapuló tolvaj.

A tolvaj hallotta a malacra vonatkozó beszélgetést a legény és a leány között, és furfangos terv született meg az agyában. A terv fő részei: 1. ellopja a beszélő malacot, és majd egy rakás pénzért eladja a cirkuszosoknak, 2. szerez magának csinos ruhát, lefekszik a grófkisasszony ágyára, és előadja: gonosz varázsló malaccá tette, de most visszaváltozott nemessé, ő Kitudjaholvanföld hercege, 3. udvarolni fog a gazdag leánynak, megkéri a kezét, megkapja, utána már csak szórakozásból lovasít meg ezt-azt.

Jó terv volt ez?

Részben. A beszélő malacot ellopta, eladta a cirkuszosoknak, azok elámultak, megörültek, de nem tudtak egy rakás pénzt fizetni érte, így a tolvaj kénytelen volt megelégedni egy tehén árával. A grófkisasszony elhitte a tolvajról, hogy ő volt a malac, de visszaváltozott herceggé. Eddig minden ment, ha nem is, mint a karikacsapás, de azért, a tolvajra nézve, jól.

Minden tervnél előfordulhat azonban, hogy változtatni kell az előre kigondolton. Kiderült: a grófkisasszony szeszélyes, nyafka, olykor lehetetlen dolgokat követel udvarlójától, - így Kitudjaholvanföld hercege letett arról, hogy feleségül kérje. Erről letett, de egy levelet Amália ágyára tett.

A levélből a grófkisasszony megtudta: a gonosz varázsló megint malaccá változtatta a herceget, de még el is rabolta, magával vitte. Ha a kastélyból ez-az hiányzik, azokat a varázsló lopta el. Aláírás: Malacherceg

A kastélyból valóban hiányzott ez-az, csupa értékes dolog aranyból, ezüstből, - így a grófkisasszony egyből elhitte a történetet. Apjának nem szólt, mert félt, hogy, ha kiderül mindez, még ráragasztják a malacherceg szeretője elnevezést.

Ilyen rosszul jött ki a dolog Amália részére, de rendbe jött, mert nyiknyakföldi Nyakas Aladár, akinek nagy birtoka a grófé mellett volt, távcsövén keresztül észrevette: a leány bánatos. Átjött, és oly sikeresen vigasztalta, hogy egy hónap múlva már a lakodalomra is sor került. Évre rá kislányuk született. Még szebb volt, mint Amália, talán azért is, mert csecsemőként nem kenceficéztette magát, később viszont, az is igaz, szeszélyeskedésben és nyafogásban mamáján is túltett.

Ki lett még a beszélő malac áldozata?

A cirkuszos népség, mert a malac beszélt ugyan, de nem akkor, amikor kellett volna, vagyis a közönség előtt. Egyszer, igaz, ott is, de a nézőket oly sértő szavakkal köszöntötte, hogy botrány kerekedett belőle. Végül, mázsás disznó korában, a cirkuszosok megelégelték a dolgot, és akkor megtörtént vele, ami más disznókkal is szokott, - már ha a röfögők nemzetségéhez tartoznak.

Ki járt jól?

A tolvaj csak egy darabig, mert később nem tudta értelmesen elmagyarázni: miként került hozzá három arany nyaklánc, meg hét ékköves gyűrű. Mondta ugyan, amit kigondolt, de a rendőrség nem volt annyira hiszékeny, mint a grófkisasszony. Szerencsére a kastélyban történtek nem kerültek napvilágra, így a tolvaj, csekély félévi kényszerű börtöntagság után, ismét a vásárban nézegethette a zsebeket, valamint a szemeknek más célból kitett tárgyakat.

Aki igazából jól járt, az Ákos volt. A vadászpuskáról kiderült: a gróf kedvenc mellépuffogtató eszköze, egyúttal kedves emléke is, mert még a nagyapjáé volt, aki azzal sokszor lőtt bakot, egyszer-kétszer pedig még békésen legelésző tehenet is. Nagy jutalmat ígért megtalálójának. A szép összegű jutalom Ákos szívét meglágyította, beállított a grófhoz: ezt a puskát az erdőben találta, - nem a méltóságos úré?

A gróf úgy megörült, hogy mindjárt odaadta a legénynek a háromszáz tallért, megdicsérte becsületességéért, de még főkertésszé is kinevezte. A gróf csinos szakácsnőjének pedig megtetszett Ákos. Napról-napra odaadta a legénynek a konyháról a legjobb falatokat, később pedig a kezét is, így sor került a lakodalomra.

Ákos minden jóval ellátta édesanyját, édesapját, de azért inkább a kastélyba költözött, mert parancsból is megárt a sok: ne parancsolgasson neki anyja is, felesége is..

(2013)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!