Az áprilist köztudomásúan szeszélyes időjárású hónapnak tartják. Nem alap nélkül, de Magyarország idő-járása még szeszélyesebb, - és egyúttal veszélyesebb. Összekeveri a múlt időt a jelennel, az igazságot a hazugsággal, a becsületet a becstelenséggel, az ország érdekét az önző egyéni (és szűk társadalmi réteg-) érdekkel.

A napokban történt eset, amikor - a hírek szerint - egy lopással gyanúsított izsáki férfit a rendőrségen, kihallgatása során agyonvert két rendőr. Nem állítható, hogy gyakori az ilyen felháborító tragédia, valószínűleg a legtöbb rendőr még igyekszik becsületesen teljesíteni kötelességét. Az egyik napilap cikke szerintem elég tárgyilagosnak tűnően igyekszik bemutatni e tragikus eset hátterét (Verik, míg vall? Népszabadság, 2013. április 12.) Nem szép ez a háttér, nagyon is elszomorító. Sok mindenre fényt vet, amit egyesek nem akarnak meglátni.

Nyilván nem gondolhatja senki, hogy napjaink hazai közrendőrei könnyű helyzetben vannak. Valószínűleg, miközben a múltban a rendőröket a társadalmi rend igyekezett anyagilag és erkölcsileg megbecsülni, most e megbecsüléssel is bajok lehetnek, nagyok. Az ország megoldatlan gazdasági, szociális és egyéb súlyos problémái, jelentős rétegek kétségbeesése (ezekért elsősorban világfolyamatok felelősek, de nem elhanyagolhatóan Magyarország vezetése, a hatalom tényleges birtokosai is) elkerülhetetlenül indulatokat szítanak. Ezekkel az indulatokkal és következményeikkel, foglalkozásukból eredően, talán a rendőrök találkoznak legtöbbször (azon kívül, hogy bizonyos mértékig mindenki).

A Horthy-korszakban (sok dokumentum tanúsítja, ha valaki kétli, térjen be egy közkönyvtárba, utánanézhet) a gyanúsítottak verése, kínzása nagyon gyakori volt. Ezt sem kellene elhallgatni ma, amikor Horthynak - magyart a magyarral való szembeállítása céljából is - szobrokat emelnek. Mindjárt hozzá is teszem: természetesen annak feltárása, bemutatása is nagyon helyes, amit az ÁVH emberei követtek el (ám utóbbi most arányaiban túlteng az előbbivel szemben, nem véletlenül, mert kapitalista pártoktól - és a parlamentben csak ilyenek vannak - nem várható a múlt igazságra törekvő feltárása, ami a társadalmi rend lényegéből logikailag egyébként eleve érthető).

Az 1989-es rendszerváltozás után valamikor már írtam arról netnaplómban, hogy a bírósági kihallgatásra vezető szíjon vinni valakit olyankor, amikor nem áll fenn az a veszély, hogy önmagában vagy másokban kárt tesz, esetleg megszökik, embertelenség. A képernyőn gyakran láttunk erre példát, miközben egyes, nagy hűhóval elkezdett, teátrálisan bemutatott előzetes letartóztatások gyakran például több hónapos vagy akár több éves bírósági hercehurcák után végül a letartóztatott politikusok felmentésével végződtek. Sajátos koncepciós pereknek tűnik a perek egy része, amely mögött a ellenzék lejáratásának célja sejthető. Az elmúlt napokban az egyik ügyvéd a televízióban elmondta: ma Magyarországon enyhe vétségekért, például tüntetések kapcsán előállítottakat is megbilincselten visznek be a rendőrségre, miközben ez jogellenes gyakorlat. Az ügyvéd - mint mondta - pert is nyert egy ilyen ügyben. Bizony, az ilyen ügyek háttere is szégyenletes, gondoljunk csak utána!

A mélyben és felszínen egyaránt jelentkező súlyos gondok enyhítése - a közrend szempontjából is - sokoldalú megközelítést igényel, büntetőjogi és büntetés végrehajtási eszközökkel önmagában nem lehetséges. Ezt értelmes embereknek be kellene látniuk. Azt is, hogy nehéz időkben nagyobb összefogásra volna szükség Magyarország érdekében.

Az izsáki tragédia mögött tehát a háttérben levő állapotra való figyelemfelhívás is nagyon fontos volna, de Magyarországon ez ma alig történik meg. Egy-két hangzatos cikk - rendszerint mindig az ellenzék oldaláról - felkapja a hírt, azután hamar elejti. Jöhet a következő botrány, hátterével együtt.

Baj van a legtöbb közszereplő példamutatásával is, nem a hiányával, bár az is hiba volna, hanem a megdöbbentően szégyenletes példamutatással. Itt is gondolni kellene az ügyek messze vezető hátterére.

Értelmesség önmagában még, ha itt-ott előfordul is, keveset ér, - becsületesség is kellene hozzá. Nem valamiféle aszkétizmusra gondolok: az ország érdekében tevékenykedőknek nyilván meg kell találniuk saját anyagi és erkölcsi elismerésüket is. Egy becsületes embernek (bármiféle eszmét vall is magáénak!) mértéket kell (kellene) találnia abban, hogy miként részesíti önmagát (a hatalom birtokában, vagy ahhoz kapcsolódóan) a közvagyonból. Ma - erkölcsileg - a tényleges hatalomban részesülők általában annyira szemérmetlenek saját javadalmazásukat illetően, hogy az felháborító. Mégsem az összeggel van a nagyobb baj, hanem inkább a rossz példa mutatásával, amely erkölcsileg (és áttéteken keresztül, más tényezőkkel együtt, gazdaságilag is) mérhetetlen kárt okoz Magyarországnak. Kétszeresen gyalázat hazafiságot hangoztatnia annak, akinek szennyes a keze, - még ha csak erkölcsi szempontból is!

Nem vagyok bizakodó sem az erkölcsi, sem a gazdasági javulást illetően, ha erre a Magyarországra nézek. Becsületes gondolkodó ma nem is lehet az. Azok az állapotok, amelyeket az izsáki ügy háttere is részben megmutat, részben pedig sejtet, és más - egyre szaporodó - botrányok egy erkölcsi mélypont felé közelítő Magyarországot elevenítenek meg a látó szemek előtt.

(2013)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)