Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1971
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2021-03-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (580)
-Mese (283)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (864)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2013-02-03 17:21:15
Megtekintve: 2038
Tiritari trombita
Tiritari Jánosnak csak egy kis észkereke hiányzott, - vagy több is, nagyobb is?

Nos, ez homályban maradt, de tény: amikor katonának jelentkezett, előbb vállon veregették, kolbászos babfőzeléket kapott ebédre, de még kopott öltözete helyett tartós, vászonból készült mundért is.

Örült János, de az ezredorvos elvette az örömét. Helyette pecsétes írás adott neki arról, - a legény számára érthetetlen fogalmazásban - hogy János nem közveszélyes, nem önveszélyes, csak agyveleje szeszélyes, és ezért a hadsereg nem tart igényt a szolgálatára.

Kapott még egy kis krumplifőzeléket, belelöttyintett pörkölttel, de utána a mundért levetették vele, kopott ruháját felhúzatták.

Az őrmester kicsit sajnálta távozását. Így szólt hozzá:
- Fene erős legény vagy, te János! Ordítani is jól tudsz. Nem értem, hogy azt a kis észhiányt miért vette annyira a szívére a kapitányunk! A katonának nem gondolkodnia kell, hanem engedelmeskedni.

Az őrmester elbúcsúzott tőle, a trombitás pedig három nap sötétzárkát kapott, amiért elbitangolt a trombitája, és nem tudta megmondani: hová. Kiderült azonban, hogy a három napi sötétzárka sem volt képes fényt deríteni a rejtélyre.

János elveszítette hát közkatonai mivoltát, de egy neki örök hűséget fogadott fényes trombitával karöltve távozott a laktanyából.

Azt mondta Jánosnak barátja, Lőcsömkölcsön Ferkó, a sarki kiskocsmában:
- Mi a fenét búsulsz? Igaz, nagy dolog, ha valakinek puskát adnak a kezébe, és a harctéren kedvére lövöldözhet, de te meg kaptál egy hivatalos igazolást arról, hogy nem vagy beszámítható, vagyis félbolond. Ki sem számítható, hogy mennyit ér egy ilyen írás!

No és a trombita, amelyik önszántából veled tartott? Drága kincs! Bárki fülébe beletrombitálhatsz. Utána felmutatod az írást észbeli hiányosságodról, és ha az illető még mindig köti az ebet a karóhoz, hogy te kapcabetyár vagy, akkor meg is verheted az illetőt, büntetlenül! Bolondnak mindent szabad, másnak még a felét sem.

Igazat mondott neki Ferkó?

Igazat, de minden igazság elferdülhet kissé. János beletrombitált egy szép hölgy fülébe. A hölgy úgy megijedt, hogy, ha nincs ott egy elegáns öltözetű úr, akkor elesik. Az úr azonban elkapta a hölgyet, és néhány erőteljes szót mondott Jánosnak. A legény büszkén mutatta fel a katonai írást észkerekeinek bizonyos hiányosságáról.

Kiderült: az úr erősebb nála, de tekintettel a felmutatott papirosra, nem verte meg őt, csak felpofozta. Utóbbit János fülei nem trombitálással, hanem erős csengéssel fogadták.

Egyébként a gyorsan lezajlott trombitaügy szerencsét hozott az úrnak is, a hölgynek is. Megismerkedtek, összeházasodtak, két gyermekük született, úgy éltek, mint a galambok.

Lőcsömkölcsön Ferkó így vigasztalta barátját:
- Ne vedd a szívedre, amit az arcodra kaptál! Mi az a néhány pofon egy olyan erős embernek, mint amilyen te vagy? Menj ki a piacra, trombitálj itt is, ott is a kofáknak. Meglátod, kapsz tőlük ezt-azt, amiért trombitálsz! Vagy azért, hogy ne trombitálj.. Így hasznot hoz a trombitád, akkor is, ha fújod, akkor is, ha nem. Ezért a jó tanácsért, persze, mindenből adnod kell nekem is..

Igazat mondott Jánosnak ez a Ferkó?

Igazat, sőt, az igaság ezúttal egy darabig még fényesebb volt a valóságban. Hol azért kapott sült halat, lángost, körtét vagy egyebet, hogy ne trombitáljon, hol pedig azért: trombitáljon, de ne ott, hanem a másik árusnál. Miért a másiknál? Hát azért, hogy onnan a vevők, a trombitálás miatt, elpártoljanak, és egyúttal átpártoljanak oda, hol nem harsog a trombitaszó..

Az igazsággal azonban mindig történhet valami baj. Két kofa nem akart adni neki semmit, sőt, a férjükkel meg akarták veretni Jánost. A legény megverte a férjeket, mindkettőt egyszerre. Az odaérkező rendőr azonban nem méltányolta a János elmeállapotáról tanúskodó írást. Így került János egy szürke kőépületbe, ahol két napig volt, de keménynek találta a fekhelyét, és a babfőzelékből is hiányzott a kolbász. Két nap után lehordták a sárga földig, megfenyegették, hogy papír ide, papír oda, legközelebb két hétig benntartják, ha verekszik, de még babszemeket sem talál majd a babfőzelékben.. Most még, utoljára, mehet amerre akar, de ha megint rosszul viselkedik, akkor nem mehet semerre.

Ferkó így vigasztalta barátját:
- Nem minden nap kolbász, még akkor sem, ha trombitája van az embernek. Mégis azt mondom: többet ér ez a trombita, mint száz hegedű. A hegedű csak cincog, olykor rátartian nyivákol, de a trombita, - hát az becsületesen harsog! Csak belefújsz, és máris azt mondják: - Fúj! Vagy ezt: - Juj!

Elhatározta a két legény: másnap, mivel vasárnap van, elmennek a templomba, utána az erdőbe. A templomban nem szabad trombitálni, mert azt, mint a pap mondta a múltkor, csak egy angyal teheti, a harsonájával, az sem akármikor. Az erdőben azonban kedvükre fújhatják az érdekes zeneszerszámot.

Az erdőben a vadállatok nem szelídültek meg a trombitahangra, de azért némi izgalom érezhető volt rajtuk.

Itt jön be a történetbe egy alvó ember, Lepuskázomy Mátyás.

Ez az ember szeretett puskával járkálni az erdőben, és később dicsekedni: ezt lőtt, azt lőtt. Utóbbi lövésekről a VADCSEMEGEHÚSOK BOLTJA tulajdonosa el tudott volna árulni ezt-azt, ha nem a pénzre néz, hanem a becsületre, de a pénzt jobban szerette nézegetni. Azt hiszem, ezzel nem volt egyedül Lipilopomka városkában. E tulajdonos, Begurítom Károly, száján tehát lakat volt, nem csupán Mátyás állítólagos vadászzsákmányait, hanem még a boltban árult vadhúsok eredetét illetően is.

Nos, Lepuskázomy Mátyás jókat szokott aludni az erdőben, ahová kényes ízlésű és igen bőbeszédű felesége sohasem óhajtotta elkísérni. A legtöbb vad már megszokta Mátyás horkolását, szinte hiányzott volna nekik, ha olykor elmaradt volna.

Igen, igen, de meglepő dolgot kell közölnöm Önökkel, Olvasóim: vadállat is megvadulhat!

Korántsem olyan gyakran történik ez meg, mint az embereknél, mert a vadállatok, - becsületükre legyen mondva! - azért mégsem emberek. Ám most, amikor a két legény egymást felválta fújta a trombitát, egy vaddisznó mégis megvadult, és rohanni kezdett.

Ki tudja mi történt volna, ha a trombitaszó nem ébreszti fel álmából Lepuskázomy Mátyást! Ha nem ébreszti fel, az agyaras talán agyarára vette volna az álvadász valamelyik kényes testrészét. Mátyás azonban felébredt a zenebonás hangra, felkapta a mellette heverő puskát, és lőtt. A vaddisznó pedig belerohant a puskagolyóba.

Mátyás úgy vélte: a két trombitáló legény az ő életét mentette meg a fura tölcsérű szerszámmal, hiszen az húzta vissza hangjaival őt az álmok világából a valóságba.

Tekintettel arra, hogy Mátyásnak több erdeje, sok szántóföldje, messzire elnyúló rétje, és egyéb földi vagyona volt, megmentőit, mindkét legényt, felfogadta csősznek. Még egy pompás csőszkunyhót is adományozott nekik, tejelő tehénnel és ugatós kutyával. Előbb, persze, a vaddisznót végigcipeltette velük az egész városon. Mátyás fürdött a vadászdicsőségben, - de mi volt ez, ahhoz az aranyélethez képest, ami Jánosra és Ferkóra várt!

Köztudomású: a madarak a legcsinosabban felöltöztetett madárijesztőt is előbb-utóbb kiröhögik. A trombitaszót azonban nem bírták, és lassanként más határba költöztek.

Nem is nevetett helyettük senki?

No, nem egészen, mert, mint már közöltem Önökkel, feledékeny Olvasóim: az ember nem állat. E kétlábú sem kedveli ugyan az összevissza recsegő trombitaszót, de azért utóbbi kellemetlenség miatt nem fogja feladni a kukoricacsenést vagy dinnyelopkodást. A környező könnyen szerzők nagyokat mulattak, gyakran gúnyolódtak a két fura legényen. Egyikük, Békanyálas Benedek, amolyan kutyafülű költőféle, (de azért mégis kissé magasabb szinten rímfirkáló, mint az a kerek képű városi fickó, aki bűn rossz verseiért gyónás nélkül is kikönyökölte magának magas polcán azt a fődíjat), versbe is foglalta, a közmondáshoz híven: szemesnek áll a világ, vaknak alamizsna. Igaz, előtte néhány féldecivel megsegítette ihletét (és Múzsájának is fizetnie kellett három konyakot).

Benedek CSIRICSÓRI CSENŐINDULÓ című művéből idézem:

Koma, menj a határba!
Ezt-azt tégy a gatyádba!
Persze, gondolj apádra:
őt is hívd a határba!
Ha elkapnak, ne gatyázz:
erről-arról hadarássz!
Dinnyéd honnan? Intézd el
azzal: innye-hinnyézel!
Pöccintsd meg a kalapod:
- Ki törvényt hoz, sohse lop?
Fenti csősznek, he-he-he,
tán üres a bő zsebe?

(2013)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!