Tiptop Tóni hajlékony legény volt, kedves kis faluban, Rókahegyalján. Miért volt hajlékony? Hát azért, mert hajlott erre is, arra is, komolyságra is, tréfára is, jóra is, de olykor már némileg a rosszak közé sorolható kópéságokra is. Így volt vele már az iskolában is, hajlott arra, hogy jó jegyeket szerezzen, de időnként arra is: kevésbé jókkal is megelégedjen.

Többnyire csinosan öltözködött, máskor azonban kedvenc kopott nadrágját, foszladozó kabátját öltötte fel.

A lányok azonban utóbbi esetben sem öltöttek nyelvet a jóképű Tónira, ez rendben, - de miért döntött úgy egy Rókahegyaljára látogató ördög is, hogy a legény az ő embere?

Utóbbit nem tudni, de annyi bizonyos: az ördög, Tűzrőlpattant Karamász, főtűzmesteri pokolvizsgát szeretett volna tenni a Patásszarvas Egyetemen. Ott azt mondák neki:
- A tűz égessen meg! Hát még azt sem tudod, hogy előbb három ember eszén kell túljárnod egymásután, vagy egy ember eszén háromszor? Kerek köpet, szétszórt szőr, jól jegyezd meg: háromszor!

Eddig nem tudta ezt Karamász, de most megtudta. Emberbőrbe bújt, utóbbiba félig rosszul, mert a szarvait elfelejtette teljesen behúzni a kalap alá.

Kigondolt egy próbát, amivel túljárhat az emberészen. Szerzett három kést: az egyik aranyból volt, életlen, a másik csontból, az még tompább, de a harmadik acélból, igen éles, hegyes, az már kedvére volt. Ebbe-abba belevágott vele, igaz, kivették a markából, és ő bele is belevágtak, - de hát ez már vele jár ilyen vagdalkozásokkal.

Kibújt a Pokolból az emberbőrbe bújt Karamász, nézett erre, nézett arra, ment ide, ment oda, végül elérkezett Rókahegyaljára, Tiptop Tóni háza elé. Nem csak a házat látta meg, hanem a kertben kapáló legényt is. Azt mondta neki, kicsit furán bojtos végű kurtasággal:
- Te ember! Megvizsgálom az eszed, és ha nem rövid, akkor semmit sem kapsz, de ha rövid, akkor annak kétszeresét! Látod ezt a három kést? Melyiket választanád, ha tehetnéd? Ez a próba, ezt hozta neked a róka!

A legény nem hitte el, hogy az előtte álló valaki ördög, de azért sejtette: nem a Mennyországból pottyant oda. Csodálkozott rángó ráncos, görbe orrú fizimiskáján. A kalap alól kikukucskáló szarvakat hamisaknak vélte. Ráállt a próbára.

Igen, de nem sietett a késválasztással. Gondosan kézbe fogta, megrázta, tapogatta mindegyiket. Észrevette: amikor az acélkést veszi kézbe, akkor az ördögnek öltözött uraság nagyon ideges. Végül így szólt a legény:
- Az aranykést választanám!

Megörült az ördög, csudamód, felkiáltott:
- Jó, kitűnő! Buta vagy, te ember! Az aranykést, nézd, megnyomom, behorpad, nem ér semmit. A csontkést, nézd, össze tudom morzsolni. Ám az acélkéssel ezt nem tudom megtenni.

Az acélkés ezt mindjárt bizonyította is, mert belevágott az ördög markába.

Tóni, nem minden hátsó gondolat nélkül, lehajtotta a fejét:
- Igazad van, nincs elég eszem, rászedtél. Azt kérem: ajándékozd nekem az aranykést. Örökre emlékeztet majd arra, hogy te milyen nagyeszű, furfangos vagy, én meg milyen tyúkeszű. Ha így teszel, különös kinccsel ajándékozlak meg: kukacos almával. Ha megeszed, egyszerre két dolgot eszel: almát is, kukacot is!

Az ördögnek ízlett a kukacos alma. Az aranykést, gúnyos vigyor kíséretében, Tóninak ajándékozta, barátságosan hátba veregette a legényt, és elfutott.

Hová futott?

A Pokolba. Ott elmesélte a történetet, és ráírták piszkos denevérszárnyra, korommal: egy próbában ő nyert, - de még két nyerés szükséges.

Arra gondolt Karamász: ami egyszer bejött, másodszor sem megy ki. Tanácskozott Bűzöspörköltös Patafival, azzal az ördöggel, aki nagy játékcsináló, fúró-faragó volt. Patafi csinált neki egy kis bemutatót, három tárggyal. Megörült ennek Karamász, felkapta a próbához szükséges dolgokat, és már futott is. Egykettőre ott volt Rókahegyalján, Tiptop Tóninál.

A legény most már kevésbé csodálkozott rajta. Az ördög meg elővette a három tárgyat, magyarázta:
- Ha a lejtőn akarnád elindítani ezeket, melyeket választanád gurigázó játéknak? Ezt a szögletes gyémántot, ezt a kis kerek csontgolyót, vagy ezt a nagy bőrlabdát?

Úgy csinált Tóni, mintha nagyon gondolkodna, felvette a szerinte legbambább arckifejezést. Jól látta, hogy amikor ő a bőrlabdára néz, vagy a csontgolyóra, akkor ideges lesz a Pokolból jött, amikor pedig a szögletes gyémántra, akkor vigyorog.

A gyémántot választotta.

Felugrott örömében az ördög, diadalittasan üvöltött Tónira:
- Ostoba vagy! Megmondta nekem Patafi, hogy a szögletes gyémánt alig gurul a lejtőn, még ha meglököd, akkor is.

Tóni bánatosan hajtotta le a fejét:
- Igazad van, csúfos kudarcot vallottam. Szégyellem magam! Ám arra kérlek: ajándékozd nekem a gyémántot, az majd örökre emlékeztet engem a te győzelmedre, és arra, hogy több ész kellene az én koponyámba. Ha így teszel, akkor neked adom ezt a nagy krumplit, megsózottan. Ha megeszed, kettőt eszel egyszerre: krumplit is, sót is.

Így tett az ördög, bekapta a sózott krumplit, mint kutya a legyet. Futott a Pokolba, ott is a Patásszarvas Egyetemre. Rá is írták a piszkos denevérszárnyra, korommal: két próba megvolt, rendben, egy azonban még hiányzik.

No ha csak egy, az már még inkább megy! Rohant Karamász, előbb ötletért, ezúttal egy Dörejdalász Dedéhez, akit, Bűzöspörköltös Patafihoz hasonlóan, nagy lóeszűnek tartott, utána az ötlettel megint Rókahegyaljára, Tiptop Tónihoz.

Nagyot kurjantott:
- Még egyszer rá kell, hogy szedjelek, te ember! Látod ezt a három ládát? Melyik ad ki szerinted szebb hangokat? Válaszd ki!

Tiptop Tóni megnézte a három ládát, utána megrázta mindegyiket, gondosan. Az egyikben valami suhogott, és igen könnyű volt az a láda. A másik nagyon súlyos volt, de alig jött belőle valami kis zörgés. A harmadiknál, amikor kézbe vette, az ördög izgatott lett. Szépen csörgött az a láda, mintha dióval lenne tele.

Gondolta Tóni: a túl könnyű ládában nem valószínű, hogy valami értékes van. A harmadik sok diót rejthet, azért jön belőle hangos csörgés. A második, a legsúlyosabb, alig ad hangot. Persze, ólom is lehet benne, - de hátha értékes dolgok vannak ebben a ládában! Így szólt:
- A másodikat választom, ezt a súlyosat!

Úgy megörült az ördög, hogy háromszor is felugrott a magasba:
- Túljártam az eszeden, esztelen! Az első ládában varjúszárnyak vannak, azért suhog úgy. A második csak motyog, telis-tele van semmire sem jó érmékkel. A harmadikban dió van, ez adja a leggyönyörűbb zenét. A harmadikat választottad volna, ha okos lennél!

Tóni sírást mímelt, siránkozott:
- Ó-ó-ó! - de megjártam! Megint te győztél! Arra kérlek: ajándékozd nekem a súlyos ládát, hadd emlékeztessen engem a te végtelenül nagy eszedre, és az én el nem múló szamárságomra! Én is ajándékozok neked valamit: egy záptojást! Még annál a kénköves szagnál is orrszeretőbb illata van, amit a Pokolban szoktál beszívni!

Elégedett volt az ördög, Tóninak ajándékozta a súlyos ládát. Száguldott a Pokolba, ott is a Patásszarvas Egyetemre. Háromszor is túljárt az emberészen! Fel is vették az egyetemre, kitanult főtűzmesternek. Később hol új tüzet gyújtott, hol a régit szította, és ha nem égette volna szénné az Ördögkirály kolbászát, akkor talán még mindig főtűzmester lenne.

Tóni meg kinyitotta a ládát. Hát az olyan szép régi ezüstérmeket, ezüstpénzeket tartalmazott, hogy amikor a legény bevitte a városba a régiségkereskedőhöz, az csak ámult.

Persze, az gondoljátok: a régiségkereskedő szakállas öregember volt, aki mohó szemmel csak a kincset nézegette.

Hát, ha ezt hiszitek, tévedtek. Ez a kereskedő gyönyörű leány volt, Remekrámás Rozáliának hívták.

Rozáliának tetszett a sok régi érme, egy vagyont ért az, amit Tóni elébe öntött, - de megakadt a szeme a csinos legényen is. Ezt követően Tóni sokat járt Rozália boltocskájába, de Rozália is gyakran megfordult Rókahegyalján, Tóni kertjében, házikójában.

Lakodalmukon az ördög nem jelent meg, sem hívottan, sem hívatlanul. Ám szép volt az, ördög nélkül is. Rókahegyalja zenebonaköltője, Kocsmáskucsmás János, vidáman énekelte legújabb szerzeményét:

Van úgy néha: férjuramba bébújik az ördög.
Baj, mert békét háborúval csúnyán teleköpköd!
Kardos asszony sodrófát kap kézébe, nem kardot,
s azzal buzgón megütöget minden sátánkarmot!
Van úgy néha: feleségbe bébújna az ördög.
Okos férj, ily szándék láttán, jó előre döntött:
pokolfias hátsó részhez nekilendít lábat,
s annyit sem mond a patásnak: - Sátán Úr! Bocsánat!
Feleségét megcsókolja, s szól szívbéli dallal:
- Téged Ördög meg sem kísért, Te, földre szállt Angyal!

Tóninak és Rozáliának végül hasznuk lett az ördögből. Ám az nem állítható, hogy minden ördög olyan lágyszívű, mint Tűrőlpattant Karamász!

Bizony, bizony, az ördögökkel vigyázni kell, - még ha emberbőrbe bújnak is.

Sőt, utóbbi esetben még inkább!

(2013)