Feltöltve: 2012-12-07 19:06:28
Megtekintve: 1918
Pénzt vagy életet!
Sólyomröptefalva csinos kis falucska volt, hihetetlenül nagy erdő közepén. Itt döntött úgy egy Kotyogós János nevű legény, hogy beáll útonállónak.
Ki volt a felelős János nem túlságosan szép elhatározásáért?
Részben ő maga, de Rettenetes Tivadar író is, aki - a haszon reményében - hetet-havat összehordott A félelmetes sárkányuraság című, félig már egerek által megrágott regényében arról, hogy milyen gyönyörű élet is az erdei rablóé.
János így okoskodott: nagy az erdőnk, az utas megállító jelszó is egyszerű (Pénzt vagy életet!), no meg az útonállás nem is olyan fárasztó, mint a krumplikapálás. Ami a fő: egy rozsdás pisztolyt is talált a padláson, az utas megállítás fontos kellékét.
Jól döntött Kotyogós János?
Többek szerint nem, mert kissé nyeszlett alakja, meg erőtlen hangja nem volt annyira félelmetes, mint gondolta, valamint bátorságával sem dicsekedhetett (de azért dicsekedett!). Gazdag utas sem valami sűrűn járt Sólyomröptefalva tájékán. Igaz, ha valaki egyszer nagyon pénzes embert foszt meg sok aranyától, - hát az a zsákmány jó ideig kitarthat!
A sors javíthat a dolgokon, de néha eléggé felemás módon teszi. János, mint útonálló, eleinte az úton állt, de később úton heverővé lett, és majdnem elaludt. Ám az utolsó pillanatban felugrott, rászegezte a pisztolyt a közeledő emberre, sőt, nyöszörgős macskahangon rávinnyogott:
- PÉNZT VAGY ÉLETET!
A közeledő ember nagyon gazdag volt, de, János hátrányára, hatalmas termetű, és nem ijedős. Először csak elvette Jánostól a pisztolyt, utána viszont mennydörgő hangon ráordított:
- Az életed ne áldozd fel, meg kell becsülni! Igaz, pénzt sem adok neked most, de szolgálatomba fogadlak, és, ha kiérdemled, akkor igen.
Látta János: zsiványlétének befellegzett, abból is kitűnt ez, hogy egyből tele lett a gatyája. Elmesélte: ő útonálló szeretett volna lenni, de már nem kívánja. Örül, ha az ember felfogadja.
Az ember kioktatta Jánost:
- Először is: tanulj meg jó hangosan, érthetően beszélni. Én majd megmutatom neked, hogyan kell kellő eréllyel kimondani: PÉNZT VAGY ÉLETET! No, nem a pénz, vagy mások élete miatt, hanem a zsiványok becsülete kedvéért. A nevem egyébként fűzfaföldi Kutyarágóssy Barnabás. Úgy látom: te megtévedtél, én meg eltévedtem. Az autóm belezuhant a szakadékba. Én időben kiugrottam, azt tudom, hogy ki vagyok, de azt nem: hol vagyok. Adok neked egy tanácsot: mindig ugorj ki idejében!
Mentek együtt, egyelőre annyi derült ki: János sem tudja, hogy merre kell menniük. Ezek szerint nemcsak megtévedt, de ő is eltévedt.
A nap az égen bandukolt, ők meg a fák között. Egyszer csak zöld ruhás ember jött velük szembe. Barnabás a pisztolyt nem vette elő, de ráordított, János okítására:
- PÉNZT VAGY ÉLETET!
A zöld ruhás ember fizimiskája falfehér lett, hebegett:
- Nem ismer meg engem a méltóságos úr? Én vagyok Tehénhelyén Károly, akit a méltóságos úr elbocsájtott az állásából. Miként volna pénzem? Életem még van, de azon gondolkodom, bánatomban, hogy felkötöm magam az első fára!
Barnabás a homlokára csapott:
- Tényleg! Te vagy az a Károly, aki füstölt sonkát lopott, ezért az intézőm elbocsájtotta. Ha van még nálad a sonkából, akkor megbocsátok, visszaveszlek, besonkázunk!
- Jaj! - mondta Károly. A sonkából már a csontja sincsen meg. Ám támadt egy ötletem, talán az is sokat ér. Előbb láttam, hogy a méltóságos úr autója be méltóztatott ugrani a szakadékba. Annak a csomagtartójában lehet még ennivaló.
- Ez a beszéd! - kiáltott fel Barnabás. Ismét szolgálatomba fogadlak, de máskor takarékosabban bánj a lopott sonkával! Nézzük meg azt az automobilt!
Mindhárman leereszkedtek a szakadékba. A sérült autóból kiszedtek két sült libát, három rúd kolbászt, négy rozskenyeret, hat üveg libamájat, hét üveg bort.
Fentieken kívül három vadászpuska is épségben úszta meg a balesetet, két zsákocska tölténnyel.
Befalatozás után megvidámodott a társaság. Barnabás szerényen csak tartalékos kapitányi rangját tartotta meg, az addig tartalékos közlegényeket viszont előléptette: Jánost őrvezetővé, Károlyt meg tizedessé, pedig utóbbi nem is tíz, hanem csak három ember helyett evett.
Nekiindultak, hogy letáborozzanak, mert már a nap is nyugovóra akart térni. Az egyik fa mögül toprongyos alatt lépett elő. Barnabás, hogy jó példát mutasson, ráordított:
- ÁLLJ, KI VAGY?! PÉNZT VAGY ÉLETET!
A toprongyos alakon szakadozott egyenruha volt, térdre esett:
- Kegyelem, tiszt urak! Csak véletlenül szöktem meg a gombócföldi fogolytáborból.. Pattanós Márton vagyok, a kelempelei kovács, becsületes ember..
Barnabás hozzálépett, vállon veregette:
- Jól tetted, hogy megszöktél, még ha véletlenül is! Mi nem vagyunk gombócföldiek, hanem honfitársaid, salátániak. Megkegyelmezünk neked, egyúttal felfegyverezünk. Neked puska már nem jut, de itt van egy nagy bot.
Beveszünk közlegénynek.
Ment a kis csapat, már négyen voltak. Később egy kutya is csatlakozott hozzájuk, kopó. Barátságos állat volt, megnyalta Barnabás kezét. Kapott egy kis kolbászt, meg versikét a méltóságos úrtól:
- Ez egy olyan kopó, finom kolbászt kapó.
A kopó kezdett ismerős lenni Barnabásnak. Egyszer csak felkiáltott:
- Eszembe jutott! Ezzel a kutyával már találkoztam a városban! A neve Merész, Nemeskardos Katalin kisasszony kutyája. A kisasszonynak minden városi bálban udvaroltam már. Itt valahol egy vár lehet, amiről sokat hallottam. Vezess minket, Merész, a gazdádhoz!
Okos volt a kopó, nem csak kolbászt, észt is kapó. Már vezette is a kis csapatot hegyről le, új hegyre fel. Igen meredek sziklamagasság csúcsán megpillantottak egy várkastélyt.
- Lenni vagy nem lenni, csengetni vagy nem csengetni, ez itt a kérdés! - fitogtatta a többiek előtt műveltségét Barnabás. Csengő nincsen. No rajta, kiáltsuk egyszerre:
- SZ:ÉP KISASSZONY, KATALIN, NÉZZ CSAK IDE, KI VAN KINN?!
Kiabáltak, amint a torkukon kifért. Kidugta szép fejecskéjét Katalin, nevetett, lekiáltott:
- KITALÁLTAM! TE VAGY LENT, BARNABÁS, néhány zsivánnyal!
Ezt követően Katalin visszahúzta a fejecskéjét, és becsukta az ablakot. Barnabás is becsukta a száját, meglepetésében. Ám azért többször is felkiáltott:
- FELMEHETÜNK? BEENGEDSZ MINKET?!
Válaszként piros masnival átkötött papírtekercs röpült le. Ez állt rajta:
- AKI MEGKÉRI KEZEM, AZT RÖGTÖN BEENGEDEM!
Elnevette magát Barnabás, és így szólt a többiekhez:
- Felmászunk a szikla szélén. Mindegyiktek kérje meg Katalin kisasszony kezét. Kicsit kockázatos dolog lesz számotokra, ha a kisasszony elfogadja a leánykérést mástól, mint tőlem, mert az kétszeresen repülni fog: egyrészt a szolgálatomból, másrészt a szikla tetejéről. Ki udvarolt három évig a bálokon Katalinnak? Én!
Károly így szólt Jánoshoz és Mártonhoz:
- Ne féljetek! Kérjük meg Katalin kisasszony kezét, de tegyük hozzá: csak egy kézcsókra kérjük!
Fent, a kastély előcsarnokában, kiderült: Katalin kezét csak Barnabás kapta meg házasság céljára, - de a többiek is kapnak vacsorát, szállást.
Minden jó, ha jó a vége. Kotyogós János erdei kalandját útonállóként kezdte,
rosszul, - de végül jól végezte, mert Barnabás kinevezte erdőcsősznek, és elnyerte Katalin csinos szakácsnőjének kezét is.
No, az még sohasem halt éhen, akinek szakácsnő a felesége!
(2012)
Ki volt a felelős János nem túlságosan szép elhatározásáért?
Részben ő maga, de Rettenetes Tivadar író is, aki - a haszon reményében - hetet-havat összehordott A félelmetes sárkányuraság című, félig már egerek által megrágott regényében arról, hogy milyen gyönyörű élet is az erdei rablóé.
János így okoskodott: nagy az erdőnk, az utas megállító jelszó is egyszerű (Pénzt vagy életet!), no meg az útonállás nem is olyan fárasztó, mint a krumplikapálás. Ami a fő: egy rozsdás pisztolyt is talált a padláson, az utas megállítás fontos kellékét.
Jól döntött Kotyogós János?
Többek szerint nem, mert kissé nyeszlett alakja, meg erőtlen hangja nem volt annyira félelmetes, mint gondolta, valamint bátorságával sem dicsekedhetett (de azért dicsekedett!). Gazdag utas sem valami sűrűn járt Sólyomröptefalva tájékán. Igaz, ha valaki egyszer nagyon pénzes embert foszt meg sok aranyától, - hát az a zsákmány jó ideig kitarthat!
A sors javíthat a dolgokon, de néha eléggé felemás módon teszi. János, mint útonálló, eleinte az úton állt, de később úton heverővé lett, és majdnem elaludt. Ám az utolsó pillanatban felugrott, rászegezte a pisztolyt a közeledő emberre, sőt, nyöszörgős macskahangon rávinnyogott:
- PÉNZT VAGY ÉLETET!
A közeledő ember nagyon gazdag volt, de, János hátrányára, hatalmas termetű, és nem ijedős. Először csak elvette Jánostól a pisztolyt, utána viszont mennydörgő hangon ráordított:
- Az életed ne áldozd fel, meg kell becsülni! Igaz, pénzt sem adok neked most, de szolgálatomba fogadlak, és, ha kiérdemled, akkor igen.
Látta János: zsiványlétének befellegzett, abból is kitűnt ez, hogy egyből tele lett a gatyája. Elmesélte: ő útonálló szeretett volna lenni, de már nem kívánja. Örül, ha az ember felfogadja.
Az ember kioktatta Jánost:
- Először is: tanulj meg jó hangosan, érthetően beszélni. Én majd megmutatom neked, hogyan kell kellő eréllyel kimondani: PÉNZT VAGY ÉLETET! No, nem a pénz, vagy mások élete miatt, hanem a zsiványok becsülete kedvéért. A nevem egyébként fűzfaföldi Kutyarágóssy Barnabás. Úgy látom: te megtévedtél, én meg eltévedtem. Az autóm belezuhant a szakadékba. Én időben kiugrottam, azt tudom, hogy ki vagyok, de azt nem: hol vagyok. Adok neked egy tanácsot: mindig ugorj ki idejében!
Mentek együtt, egyelőre annyi derült ki: János sem tudja, hogy merre kell menniük. Ezek szerint nemcsak megtévedt, de ő is eltévedt.
A nap az égen bandukolt, ők meg a fák között. Egyszer csak zöld ruhás ember jött velük szembe. Barnabás a pisztolyt nem vette elő, de ráordított, János okítására:
- PÉNZT VAGY ÉLETET!
A zöld ruhás ember fizimiskája falfehér lett, hebegett:
- Nem ismer meg engem a méltóságos úr? Én vagyok Tehénhelyén Károly, akit a méltóságos úr elbocsájtott az állásából. Miként volna pénzem? Életem még van, de azon gondolkodom, bánatomban, hogy felkötöm magam az első fára!
Barnabás a homlokára csapott:
- Tényleg! Te vagy az a Károly, aki füstölt sonkát lopott, ezért az intézőm elbocsájtotta. Ha van még nálad a sonkából, akkor megbocsátok, visszaveszlek, besonkázunk!
- Jaj! - mondta Károly. A sonkából már a csontja sincsen meg. Ám támadt egy ötletem, talán az is sokat ér. Előbb láttam, hogy a méltóságos úr autója be méltóztatott ugrani a szakadékba. Annak a csomagtartójában lehet még ennivaló.
- Ez a beszéd! - kiáltott fel Barnabás. Ismét szolgálatomba fogadlak, de máskor takarékosabban bánj a lopott sonkával! Nézzük meg azt az automobilt!
Mindhárman leereszkedtek a szakadékba. A sérült autóból kiszedtek két sült libát, három rúd kolbászt, négy rozskenyeret, hat üveg libamájat, hét üveg bort.
Fentieken kívül három vadászpuska is épségben úszta meg a balesetet, két zsákocska tölténnyel.
Befalatozás után megvidámodott a társaság. Barnabás szerényen csak tartalékos kapitányi rangját tartotta meg, az addig tartalékos közlegényeket viszont előléptette: Jánost őrvezetővé, Károlyt meg tizedessé, pedig utóbbi nem is tíz, hanem csak három ember helyett evett.
Nekiindultak, hogy letáborozzanak, mert már a nap is nyugovóra akart térni. Az egyik fa mögül toprongyos alatt lépett elő. Barnabás, hogy jó példát mutasson, ráordított:
- ÁLLJ, KI VAGY?! PÉNZT VAGY ÉLETET!
A toprongyos alakon szakadozott egyenruha volt, térdre esett:
- Kegyelem, tiszt urak! Csak véletlenül szöktem meg a gombócföldi fogolytáborból.. Pattanós Márton vagyok, a kelempelei kovács, becsületes ember..
Barnabás hozzálépett, vállon veregette:
- Jól tetted, hogy megszöktél, még ha véletlenül is! Mi nem vagyunk gombócföldiek, hanem honfitársaid, salátániak. Megkegyelmezünk neked, egyúttal felfegyverezünk. Neked puska már nem jut, de itt van egy nagy bot.
Beveszünk közlegénynek.
Ment a kis csapat, már négyen voltak. Később egy kutya is csatlakozott hozzájuk, kopó. Barátságos állat volt, megnyalta Barnabás kezét. Kapott egy kis kolbászt, meg versikét a méltóságos úrtól:
- Ez egy olyan kopó, finom kolbászt kapó.
A kopó kezdett ismerős lenni Barnabásnak. Egyszer csak felkiáltott:
- Eszembe jutott! Ezzel a kutyával már találkoztam a városban! A neve Merész, Nemeskardos Katalin kisasszony kutyája. A kisasszonynak minden városi bálban udvaroltam már. Itt valahol egy vár lehet, amiről sokat hallottam. Vezess minket, Merész, a gazdádhoz!
Okos volt a kopó, nem csak kolbászt, észt is kapó. Már vezette is a kis csapatot hegyről le, új hegyre fel. Igen meredek sziklamagasság csúcsán megpillantottak egy várkastélyt.
- Lenni vagy nem lenni, csengetni vagy nem csengetni, ez itt a kérdés! - fitogtatta a többiek előtt műveltségét Barnabás. Csengő nincsen. No rajta, kiáltsuk egyszerre:
- SZ:ÉP KISASSZONY, KATALIN, NÉZZ CSAK IDE, KI VAN KINN?!
Kiabáltak, amint a torkukon kifért. Kidugta szép fejecskéjét Katalin, nevetett, lekiáltott:
- KITALÁLTAM! TE VAGY LENT, BARNABÁS, néhány zsivánnyal!
Ezt követően Katalin visszahúzta a fejecskéjét, és becsukta az ablakot. Barnabás is becsukta a száját, meglepetésében. Ám azért többször is felkiáltott:
- FELMEHETÜNK? BEENGEDSZ MINKET?!
Válaszként piros masnival átkötött papírtekercs röpült le. Ez állt rajta:
- AKI MEGKÉRI KEZEM, AZT RÖGTÖN BEENGEDEM!
Elnevette magát Barnabás, és így szólt a többiekhez:
- Felmászunk a szikla szélén. Mindegyiktek kérje meg Katalin kisasszony kezét. Kicsit kockázatos dolog lesz számotokra, ha a kisasszony elfogadja a leánykérést mástól, mint tőlem, mert az kétszeresen repülni fog: egyrészt a szolgálatomból, másrészt a szikla tetejéről. Ki udvarolt három évig a bálokon Katalinnak? Én!
Károly így szólt Jánoshoz és Mártonhoz:
- Ne féljetek! Kérjük meg Katalin kisasszony kezét, de tegyük hozzá: csak egy kézcsókra kérjük!
Fent, a kastély előcsarnokában, kiderült: Katalin kezét csak Barnabás kapta meg házasság céljára, - de a többiek is kapnak vacsorát, szállást.
Minden jó, ha jó a vége. Kotyogós János erdei kalandját útonállóként kezdte,
rosszul, - de végül jól végezte, mert Barnabás kinevezte erdőcsősznek, és elnyerte Katalin csinos szakácsnőjének kezét is.
No, az még sohasem halt éhen, akinek szakácsnő a felesége!
(2012)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!