Tíz év, éterben? Többnek tűnik: húsznak,
s ha harminc volna, még azt sem csodálnám.
Gondokból mennyi nőhetett ki mára
Rádiótok szép makkszemből lett fáján!
Mennyi szélvihar érhette a légben,
s talán le is tört olykor egy-egy ága,
ha Vers kiáltott, s hitte, törhetetlen:
nem hiába kiált a némaságra!
Képzeletben most ráteszek tíz gyertyát
a tortára, mit feleségem gyártott,
s oly remekmű, - tanulhatnának tőle
díszkonyhájukban királyi szakácsok!
Miskolc.. oly régen voltunk ott, de akkor
Stúdiótok, s a Szinvát megkerestem:
érdekeltek fiatal, tervek, vágyak,
a patakban meg halacskákra lestem.
(Oly rejtélyes vizek futó szerelme,
s nekem kopoltyús lakójuk is kedves,
de félek: soraim másfelé futnak,
folyócska árnyra, fényre emlékeznek..
Sokszor a cím csupán kiindulópont,
s a bolyongó kedv zászlót kap kezébe, -
közel kőre leült, s később már hol volt
ifjúságom nyugtalan messzesége!)

Írok-e még? Csak megbújik a kérdés
leveledben, s titkon válaszom várod.
Írok, de úgy: valójában nem írok,
s ha kiáltok, hát hiába kiáltok.
A vers, - mint minden olümposzi írás -
nem attól az, hogy egy kort hűen láttat,
a tükör sem tükör, ha bele nem néz
más, mint halvány hold, hamis hitvasárnap,
vagy félig vaksi hajnal, míg hidegben
hajléktalanra száll rá varjak "Kár!"-ja,
s valahol ördög köp, elégedetten,
karmai között tartott Bibliára.
A Vers tud Mindent, - sohasem a költő.
Az közkatona, - csak a Vers az Isten,
s a költőre (ha költő!) ráparancsol:
másoknak igaz szavakkal segítsen!
Versisten szól: - Hát közelebbről nézz rá
bonyolultra: mi volt Október álma, -
jót akarása, vére, vétke, bűne,
s rajta most miért Hazugság palástja?
Minden kihűlt, fagyos e kényszerföldön,
s akik az almát - balgán - maguk kérték,
lent fekszenek, áttetsző koporsókban:
a sorsukhoz tudatlan Hófehérkék.
..és fent a Törpék? Furcsán lelki gnómok.
Nyelvelnek egyre, - s mily rútak e nyelvek!
Ám arról közben süket hallgatás van,
mit e nyelvelők bő zsebükbe tettek..

Mit cifrázzam? Hiszen már régen érted:
ki verset ír ma, csak hiába-vágya
jut át szavakba, - minden Jel, Kiáltás
válasza ország, világ némasága.
Cellás magányban mind-mind, aki költő
(s nem hazugságra, sunyiságra termett), -
míg szabadságról, börtönudvar végén,
fizetett bérkórusok énekelnek.

Hát bú a bú.. de itt most Születésnap,
a tizedik (én sokkal többnek hittem),
s tortán tíz gyertya lángja eltűnődik:
olykor egy-egy vers mégis a szívekben?
Olykor egy-egy Vers mégis elkiáltja
majd némaságon át is népe sorsát?

S lehet, hogy egyszer gondolkozni kezd el
múltról, jelenről egész Magyarország?

(2012)

(A miskolci Irodalmi Rádió tizedik születésnapjára.)