Az erdő összetett világa olykor ingó,
máskor merev, megáll a virághintó,
és csodálkozik sziromküllős kerék:
- Szépség-forgásból, úgy véled, már elég?

Megyek, megannyi összetört vasárnap
a lelkemben. Itt-ott hídként az ágak
kékbe vinnének, és figyel felettem
madárcsengőcske. Szól, majd visszaretten.

Árny, s fény eloszlik, majd jön újraosztó
szellemfuvallat, álarcos parancsszó,
mozaiknépség indul más irányba,
új képsort kirak, idejét kivárja.

Harkály száll, leszáll elfeketült fára.
Indul a hangvarrógép kopogása.
Ködmön készül későbbi, döbbent csendnek,
s lehet: vissza jő benne elfelejtett.

Vissza. Biztos, - de én már meg nem érem.
Ördögárnyakon öntelt aranyérem.
Robotka hangyák, hiszékeny okoskák,
átkódolt sorsuk oly konokul futják!

Az ág-hidak lassanként összeérnek.
A kék már sehol. Az alkonyi vérnek
szentélye zeng. Piros csillagos isten
egy vers-imát kér haldokló szívemben.

(2012)