Feltöltve: 2012-06-12 10:34:11
Megtekintve: 1788
Medárd
Hetek óta esik az eső, minden nap, egy-két óra hosszat. Eszembe jutott a közismert időjárás-versikék egyike:
Hogyha Medárd napján esik,
negyven napig mindig esik.
A versikére jól emlékeztem, de azt már tévesen hittem, hogy Medárd messze mögöttünk van. Ma június 12-dike, Medárd napja pedig, mint kiderült, június nyolcadika. Ejnye! Ezek szerint még sokáig lesznek esővel fenyegető napok?
Ma is ijesztgetnek az esőfellegek. Ez már túl sok, különösen mivel a társadalom is fenyeget, ország katasztrófa is, és már az utóbbi is túl sok, egymagában.
Tegnap kimentem a Kutyás Erdőbe. Fiam nevezte el így, aki igen szereti, sőt imádja a kutyusokat, - de azok is őt. Különösen az egyik, a Zora nevű a kedvence.
Utóbbi igen értelmes kutya: 1. a Kutyás Erdőben senkit sem ugat meg, 2. azt, aki a házuk kertje előtt elmegy, és nem ismeri, vadul megugatja, sőt, gyakran akkor is, ha ismeri, így mutogatja milyen jó házőrző, 3. ha fiammal odaérkezünk a házuk kerítéséhez, akkor engem nagyon megugat, fiamnak viszont hízeleg.
Leültem az egyik padnál, az asztal mellett. Az Erdélyből áttelepült író, N., nagyon udvariasan megkérdezte, amikor látta, hogy papirosra körmölgetek valamit: talán kézirat?
Az volt. N.-nel vele jött két szép kopója. Engedelmes kutyusok, bár az egyik néhány percre elkószált. Kiderült, hogy N. nem csak író, hanem különc is: nincs otthon internet kapcsolata. Több könyve jelent meg, regények, elbeszélések, színdarabok. Ma már, azt állította, nem ír. Némi fájdalommal a hangjában kijelentette: az írók általában nagyon irigy természetűek.
Utóbbival egyetértettem, sőt, hozzátettem: minden rendszerváltás után megindulnak, mint a szomjas csorda, az új itatóvályúhoz, a hatalomhoz. N. erre már nem mert szólni semmit, nyilván azért sem, mert tudta: valóban így van.
Körmölgettem, majd - a változatosság kedvéért - befejeztem Wass Albert Elvész a nyom c. könyvének olvasását. Írok majd róla, mint ahogy az Átoksori kísértetekről is tettem.
Esernyő nem volt velem, nem szeretem magammal cipelni, bár az a benyomásom, hogy hasznos védőalkalmatosság: HA VELEM VAN, akkor sokkal ritkábban esik az eső, de, HA NINCS VELEM, többnyire elkezd cseperegni, majd zuhogni. Fiatal koromban egy nyári zápor élménye vershez juttatott, a Somogyi Néplap közölte is akkoriban, utolsó szakaszára ma is jól emlékszem:
Addig tartott csak a zápor,
míg én bőrig áztam.
Örültem, hogy nem kell tovább
koptatnom a lábam.
Az esernyő kellemetlen cipelése, és az eső ilyenkor történő gyakoribb elmaradása közötti összefüggés, persze, tudományosan nem bizonyított, - lehet, hogy a különbség nem szignifikáns.
Most június van, de majdnem az egész májusi hónap esős volt, és a néphit szerint májusi eső aranyat ér. Hát ma már az is bonyolult összefüggésnek látszik, hogy kiknek ér aranyat, és miért. Egyébként például a kenyér ára és a bőséges májusi esők között sohasem tudtam világos, statisztikai elemzés nélkül is szembetűnő összefüggést felfedezni.
Az eső értékelése, mint annyi más jelenségé, nézőponttól is függ. Aki otthon, a lakásából néz kifelé, és nem akar onnan eltávozni, az egészen másként látja a dolgot, mint az, akit máshová szólít a kötelesség, vagy kívül levő csábítás.
Kicsit önkritikát kell gyakorolnom, mert Az eső mindig szép volt versemnek címe így, meredeken, nem igaz, ebből idézem:
Az eső mindig szép volt,
gyógyító gondfelejtés
futott a vízfonálon,
majd frissen jött a Nap:
éledt kristályok éle,
s a kékzöld messzeségből
villant az álom, játszott
ezüsttű-pillanat.
Szerencsére, néhány további versszak után, visszatérek benne a realitásokhoz:
Az eső mindig szép volt,
de hol vagytok ti, esők,
rózsák a föld-kezekben,
tündércsend-arcú lány,
felfénylő Gyönyörűség
csókja a kékre, zöldre,
szilajpiros szabadság,
te, gyermekkor-hazám?
No, jó, gyerünk vissza, a Medárdhoz. Ezek szerint még számtalan esős nap lesz. Talán az Özönvíz is eljön, nem lehetetlen, sok ember már most is megfojtaná a másikat egy kanál vízben. Magyar a magyart, magyar a nem magyart, nem magyar a magyart. A többiek, ha vannak még ezen kívül is, békések, barátságosak. Ők alkotják a kisebbséget, csak az a baj: ez a kisebbség annyira az, hogy nehéz észrevenni. Nagyító kell hozzá, nem is akármilyen.
Igen, lehet, hogy közel az Özönvíz, már építik is a Noék EURÓBAN és DOLLÁRKÁIM elvezetésű bárkáikat. Kevés Noé lesz, viszont hány vízbe fulladó! Még azt sem remélhetik az utóbbiak, hogy borrá válik a víz..
Már megint esik. Nem minden egyformán, mert a forint értéke úgy esik, hogy számarányában nő, mármint annyiban: több forint kell egy euróhoz, vagy dollárhoz.
A mindennapi esőkhöz, és változatos esésekhez, elesésekhez, részemről csak egy kis tragikomikus versikével tudok hozzájárulni. Nem értitek, Olvasóim? Nem baj, - a baj az, amiért ezt kell írnom:
Balra át, majd jobbra át, -
komák, lesz-e Ararát?!
Utóbbi kérdésre mindenki megadhatja magának a választ, olyat, amilyet akar.
Na! Én ilyen liberális vagyok. Igazi. Nekem nem kell szoborba öntött dicsőség, amit később az éj leple alatt elcipel majd a hátán a sunyi népség, máshová. Nekem ugyan nem kell ilyesmi. Kell a fenének!
(2012)
(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)
Hogyha Medárd napján esik,
negyven napig mindig esik.
A versikére jól emlékeztem, de azt már tévesen hittem, hogy Medárd messze mögöttünk van. Ma június 12-dike, Medárd napja pedig, mint kiderült, június nyolcadika. Ejnye! Ezek szerint még sokáig lesznek esővel fenyegető napok?
Ma is ijesztgetnek az esőfellegek. Ez már túl sok, különösen mivel a társadalom is fenyeget, ország katasztrófa is, és már az utóbbi is túl sok, egymagában.
Tegnap kimentem a Kutyás Erdőbe. Fiam nevezte el így, aki igen szereti, sőt imádja a kutyusokat, - de azok is őt. Különösen az egyik, a Zora nevű a kedvence.
Utóbbi igen értelmes kutya: 1. a Kutyás Erdőben senkit sem ugat meg, 2. azt, aki a házuk kertje előtt elmegy, és nem ismeri, vadul megugatja, sőt, gyakran akkor is, ha ismeri, így mutogatja milyen jó házőrző, 3. ha fiammal odaérkezünk a házuk kerítéséhez, akkor engem nagyon megugat, fiamnak viszont hízeleg.
Leültem az egyik padnál, az asztal mellett. Az Erdélyből áttelepült író, N., nagyon udvariasan megkérdezte, amikor látta, hogy papirosra körmölgetek valamit: talán kézirat?
Az volt. N.-nel vele jött két szép kopója. Engedelmes kutyusok, bár az egyik néhány percre elkószált. Kiderült, hogy N. nem csak író, hanem különc is: nincs otthon internet kapcsolata. Több könyve jelent meg, regények, elbeszélések, színdarabok. Ma már, azt állította, nem ír. Némi fájdalommal a hangjában kijelentette: az írók általában nagyon irigy természetűek.
Utóbbival egyetértettem, sőt, hozzátettem: minden rendszerváltás után megindulnak, mint a szomjas csorda, az új itatóvályúhoz, a hatalomhoz. N. erre már nem mert szólni semmit, nyilván azért sem, mert tudta: valóban így van.
Körmölgettem, majd - a változatosság kedvéért - befejeztem Wass Albert Elvész a nyom c. könyvének olvasását. Írok majd róla, mint ahogy az Átoksori kísértetekről is tettem.
Esernyő nem volt velem, nem szeretem magammal cipelni, bár az a benyomásom, hogy hasznos védőalkalmatosság: HA VELEM VAN, akkor sokkal ritkábban esik az eső, de, HA NINCS VELEM, többnyire elkezd cseperegni, majd zuhogni. Fiatal koromban egy nyári zápor élménye vershez juttatott, a Somogyi Néplap közölte is akkoriban, utolsó szakaszára ma is jól emlékszem:
Addig tartott csak a zápor,
míg én bőrig áztam.
Örültem, hogy nem kell tovább
koptatnom a lábam.
Az esernyő kellemetlen cipelése, és az eső ilyenkor történő gyakoribb elmaradása közötti összefüggés, persze, tudományosan nem bizonyított, - lehet, hogy a különbség nem szignifikáns.
Most június van, de majdnem az egész májusi hónap esős volt, és a néphit szerint májusi eső aranyat ér. Hát ma már az is bonyolult összefüggésnek látszik, hogy kiknek ér aranyat, és miért. Egyébként például a kenyér ára és a bőséges májusi esők között sohasem tudtam világos, statisztikai elemzés nélkül is szembetűnő összefüggést felfedezni.
Az eső értékelése, mint annyi más jelenségé, nézőponttól is függ. Aki otthon, a lakásából néz kifelé, és nem akar onnan eltávozni, az egészen másként látja a dolgot, mint az, akit máshová szólít a kötelesség, vagy kívül levő csábítás.
Kicsit önkritikát kell gyakorolnom, mert Az eső mindig szép volt versemnek címe így, meredeken, nem igaz, ebből idézem:
Az eső mindig szép volt,
gyógyító gondfelejtés
futott a vízfonálon,
majd frissen jött a Nap:
éledt kristályok éle,
s a kékzöld messzeségből
villant az álom, játszott
ezüsttű-pillanat.
Szerencsére, néhány további versszak után, visszatérek benne a realitásokhoz:
Az eső mindig szép volt,
de hol vagytok ti, esők,
rózsák a föld-kezekben,
tündércsend-arcú lány,
felfénylő Gyönyörűség
csókja a kékre, zöldre,
szilajpiros szabadság,
te, gyermekkor-hazám?
No, jó, gyerünk vissza, a Medárdhoz. Ezek szerint még számtalan esős nap lesz. Talán az Özönvíz is eljön, nem lehetetlen, sok ember már most is megfojtaná a másikat egy kanál vízben. Magyar a magyart, magyar a nem magyart, nem magyar a magyart. A többiek, ha vannak még ezen kívül is, békések, barátságosak. Ők alkotják a kisebbséget, csak az a baj: ez a kisebbség annyira az, hogy nehéz észrevenni. Nagyító kell hozzá, nem is akármilyen.
Igen, lehet, hogy közel az Özönvíz, már építik is a Noék EURÓBAN és DOLLÁRKÁIM elvezetésű bárkáikat. Kevés Noé lesz, viszont hány vízbe fulladó! Még azt sem remélhetik az utóbbiak, hogy borrá válik a víz..
Már megint esik. Nem minden egyformán, mert a forint értéke úgy esik, hogy számarányában nő, mármint annyiban: több forint kell egy euróhoz, vagy dollárhoz.
A mindennapi esőkhöz, és változatos esésekhez, elesésekhez, részemről csak egy kis tragikomikus versikével tudok hozzájárulni. Nem értitek, Olvasóim? Nem baj, - a baj az, amiért ezt kell írnom:
Balra át, majd jobbra át, -
komák, lesz-e Ararát?!
Utóbbi kérdésre mindenki megadhatja magának a választ, olyat, amilyet akar.
Na! Én ilyen liberális vagyok. Igazi. Nekem nem kell szoborba öntött dicsőség, amit később az éj leple alatt elcipel majd a hátán a sunyi népség, máshová. Nekem ugyan nem kell ilyesmi. Kell a fenének!
(2012)
(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!