Feltöltve: 2012-03-26 20:23:23
Megtekintve: 2044
MÓDOSÍTOTT MESÉK /3/ HAMUPIPŐKE
Mese, mese, meskete, nem igaz a fele se, - mármint a közismert klasszikus mesének. Az igazában úgy volt, hogy élt-éldegélt kastélyában egy későn kelő előkelő özvegyasszony, két édeslányával és egy szem mostohaleányával.
A két édes leány - minek tagadjuk? - nagy cicomakisasszony volt. Folyton szépítgették magukat, pedig anélkül is csinosak lettek volna, de úgy vélték: kell a természetnek egy kis ráadás. A mostohaleány viszont egyenesen gyönyörű lett volna, ha nem üldögélt volna annyit a jó meleg konyhai hamuban - ezért hívták Hamupipőkének - és gyakrabban mosakodik, valamint nem jár-kel csak azért is, dacból rongyos ruhában, hogy mostohaanyját és mostohatestvéreit bosszantsa.
Mondogatta is neki mostohaanyukája:
- Hamupipőkém, drágaságom, könyörgök: mosakodj meg, öltözz fel! Mit szól hozzá a világ, hogy mindig piszkos vagy, és oly hamar elrongyolod új ruháidat! Énrám néznek emiatt rossz szemmel az emberek.. No meg a szolgák sem tudják reggelente időben kivinni a hamut..
Hamupipőke erre csak megrándította szépséges vállát és tovább unatkozott. Különben igen jószívű teremtés volt. A galambokat mindennap megetette búzával, lencsével, borsóval, az egerektől pedig nem sajnálta a mostohaanyja és mostohatestvérei reggelijéből feláldozott sonkát, sajtot, így azok - tudtukon kívül - reggeli adagjukat megfelezték a derék cincogókkal.
A szakácsnő mindezekért rossz szemmel nézett volna Hamupipőkére, ha oda mert volna nézni, de nem mert, mert a kislány szája sem volt valami tiszta, és nyelve élességben legyőzte volna a legélesebb konyhakést is.
A vadgerlicék össze-vissza repdestek a konyhában, a cicamicák - legalábbis Hamupipőke jelenlétében - nem bántották őket, mert a mostohaleánytól e nem bántásért esetleg még libamájat is kaphattak, a bántásért viszont, minden esetlegesség nélkül, azonnal kaptak volna - a fejükre a sütőlapáttal.
Az állatok e jótékonysági etetésén kívül kevés szórakozása volt szegény Hamupipőkének. Ezek közé tartozott a Könnyeskedves Magazin szerkesztőjének rendszeres tájékoztatása arról, hogy őt mennyi sérelem, bánat éri otthonában: éheztetik, dolgoztatják, méghozzá halálra. A szerkesztő bácsi e tájékoztatások alapján írogatott is lapjába a leány szenvedéseiről, amiken az olvasók együtt érzően könnyeztek, ám a Hamupipőke nevet Pipőkehamura változtatta, mert félt egy esetleges sajtópertől. A cikkeken Hamupipőke egyébként nagyokat vigyorgott.
E mostohagyereknek volt egy keresztanyja, nyugdíjazott jó tündér, egyszerű, hiszékeny lélek, de azért nem volt annyira hiszékeny, mint amennyire ezt keresztleánya kívánta tőle, és így Hamupipőkéről kéthetente leszedte a keresztvizet, azaz erősen dorgálta, korholta.
Nem helyeselte például, hogy a kislány babot és borsót szórt szét mostohaanyja és mostohatestvérei szobáiban, amin utóbbiak megcsúsztak, elestek és csúnyán megütötték magukat. Egyikük sem került ugyan kórházba vagy temetőbe, de azért - vélte a hamut kedvelő kislány keresztanyja - nem illik ilyen mostohán bánni még mostoharokonsággal sem!
Azt viszont a jó tündér keresztanya már túlzásnak tartotta amikor az édes leányaival bálba induló mostohaanya így szólt Hamupipőkéhez:
- A szakácsnő ismét panaszkodott. Megint összekevertél egy zsák búzát egy zsák lencsével. Hányszor könyörögtem neked: ne tegyél ilyesmit! Most maradj itthon bál helyett, válogasd szét!
Hamupipőke nem vette szívére a büntetést. A zsák tartalmát az ablakon át berepülő galambok elé öntötte, a közismert versike kíséretében:
- Nosza, rajta, egyetek! Teljen fene begyetek!
Azok nem is kérették magukat. A kislány tündér keresztanyja azonban gondolt egy nagyot:
- Megfelelő férj mellett rossz kislányból jó kislány, azaz jó asszony lehet! Igaz: más az álom a bálon, valamint időnként a családi fészekben is állhat a bál, de hát úgy szép az élet, ha zajlik, ne veszítsük el se a lehetőséget, se a fejünket, se a kapukulcsot!
Erőszakkal megfürdette tehát Hamupipőkét, varázslatos báli ruhába öltöztette, lábaira csengő hangú, gyémántokkal díszített, kristályragyogású üvegcipőket húzott.
A konyhában lustálkodó nagy sárga tökből hintót, hat pici egérből pompás paripákat varázsolt. A töknek ez tökmindegy volt, de az egerek tiltakozni próbáltak lóvá tevésük ellen, hivatkoztak az állatvédelmi törvényre, de a jó tündér nem ajánlotta számukra a rögös jogi utat.
Száguldott a hintó, mire Hamupipőke az ámulattól magához tért, már ott is volt a bálban.
Nem akármilyen bál volt az, hanem a királyi herceg feleségválasztó bálja, tele hálókkal. Volt ott zavaros vizekben jól használható halászhálótól kezdve giccses színes lepkehálóig sokféle, még vénkisasszonyos pókháló-háló is.
Minden leány ugyanis az ifjú herceget akarta behálózni, aki daliás szépségű volt, csinos kis királyság nézett rá örökségül, továbbá máris hihetetlenül gazdag és hihetően csapodár volt. Utóbbi volt a lányok számára a legnagyobb vonzerő: minden nő szeretne szoknyavadász agglegényből hűséges papucsférjet csinálni.
A hercegre már annyi hízelgő leányméz-leánymáz ömlött-kenődött, hogy szinte üdítően hatott rá Hamupipőke meghökkentő válasza táncra való felkérésekor:
- Nem vagyok én olyan Táncimanci, mint a többiek! Inkább jöjjön ki velem felséged, ha akar, az erkélyre, galambokat etetni! Jön, ha akar, ha nem: később fejet vakar!
A herceg akárhová elment volna e gyönyörű leánnyal, akár rögvest a hálószobájába is. No, az erkélyen azután mélységesen meghatódott a látványon: a galambok, mivel jól ismerték Hamupipőkét, rászálltak a leány karjára, vállára és a tenyeréből falatoztak.
A bálból így lett félig-meddig galambünnep: a szelíd lelkűség hírében álló szárnyasok áldották a jó falatokért Hamupipőkét és a herceget. Azok viszont, akiknek ruháját e turbékoló társaság lepöttyintette, még ha szoknyás begyes galambok voltak is, e dicséretektől, orrfintorgások közepette, tartózkodtak, nem látván át az egyszerű igazságot: a felül bemenő egy részének alul ki kell jönnie!
Hamupipőkének megtetszett a herceg, táncolt vele néhány kört, de éjfélkor elálmosodott és hazaszökött kellemes otthoni hamujába. Így ment ez a bál második napján is, a harmadikon azonban egyik csábos üvegcipőjét incselkedően hátrahagyta, mert, úgy vélte, még a szerelmes bikának is kell olykor egy kis bátorító tehénbőgés.
A herceg ezen az üvegcipős nyomon indult el a jópofa szép leány felkutatására. Miután sok leánylábat megszemlélt, rálelt arra is, amelyikre lábra illett a cipő, vagyis Hamupipőkére./Az igazság az, hogy előzőleg három másik leány lábára is ráillett, de a herceg, miután a lábakhoz tartozó többi testrészt is megszemlélte, a kutatás folytatása mellett döntött./
No, szóval házasság, azaz palotásság lett a dologból, olyan szokásosan fél happyendes.
Happy lett:
1. Hamupipőke, aki ezután nem hogy férjének, de olykor még királyi apósának-anyósának is parancsolgatott,
2. a herceg, nem tehetett mást, mivel szigorú felesége nem engedélyezte számára a boldogtalanságot, de még az agglegény-múltja utáni vágyódást sem,
3. a szakácsnő Hamupipőke volt otthonában, mert végre visszanyerhette uralmát konyha és kamra felett,
4. a Könnyeskedves Magazin szerkesztője, aki megírta ferde tollával a leány szépen kiszínezett történetét, amelyben a kedves, jóságos, szorgos, földre szállt angyal Hamupipőke, kegyetlen mostohaanyja és mostohatestvérei által okozott sanyarú sorsa végén, elnyeri a királyi herceg szívét, kezét, példájával mutatván, hogy a szürke hamuból is fel lehet emelkedni a színes csillagos palotába.
Nem lett viszont happy, hanem éppen ellenkezőleg:
1. Hamupipőke méltatlanul befeketített mostohaanyja és két mostohatestvére,
2. a galambok és egerek, ezek etetésével ugyanis hercegfeleségként Hamupipőke már nem törődött, helyettük most a palota előkelő kutyáit és díszmacskáit fogadta kegyeibe,
3. a palota főszakácsa, szakácsa, főkomornyikja, alkomornyikja, főkertésze, kertésze és más szolganépsége, őket ugyanis Hamupipőke unalmában rendszeresen ugráltatta, szeszélyesen új és új nyelvet kilógató lóti-futi feladatokkal látta el, szinte perc nyugtuk sem volt.
Mindent összevéve azonban megállapíthatjuk: semmi sem veszett kárba. Se ringószoknyás csalafintaság, se galambturbékolás, se készakarva ottfelejtett fél pár üvegcipő, se tündéri giccsmese költészet. Még a hamu sem, amit oly könnyű beleszórni ámuló-bámuló népség-katonaság és válogatott cigány legények /azaz, bocsánat, felserdült roma fiúk!/ szemébe.
Szórják is, mind a mai napig. Itt a vége, fuss el véle, - a szemorvoshoz!
A két édes leány - minek tagadjuk? - nagy cicomakisasszony volt. Folyton szépítgették magukat, pedig anélkül is csinosak lettek volna, de úgy vélték: kell a természetnek egy kis ráadás. A mostohaleány viszont egyenesen gyönyörű lett volna, ha nem üldögélt volna annyit a jó meleg konyhai hamuban - ezért hívták Hamupipőkének - és gyakrabban mosakodik, valamint nem jár-kel csak azért is, dacból rongyos ruhában, hogy mostohaanyját és mostohatestvéreit bosszantsa.
Mondogatta is neki mostohaanyukája:
- Hamupipőkém, drágaságom, könyörgök: mosakodj meg, öltözz fel! Mit szól hozzá a világ, hogy mindig piszkos vagy, és oly hamar elrongyolod új ruháidat! Énrám néznek emiatt rossz szemmel az emberek.. No meg a szolgák sem tudják reggelente időben kivinni a hamut..
Hamupipőke erre csak megrándította szépséges vállát és tovább unatkozott. Különben igen jószívű teremtés volt. A galambokat mindennap megetette búzával, lencsével, borsóval, az egerektől pedig nem sajnálta a mostohaanyja és mostohatestvérei reggelijéből feláldozott sonkát, sajtot, így azok - tudtukon kívül - reggeli adagjukat megfelezték a derék cincogókkal.
A szakácsnő mindezekért rossz szemmel nézett volna Hamupipőkére, ha oda mert volna nézni, de nem mert, mert a kislány szája sem volt valami tiszta, és nyelve élességben legyőzte volna a legélesebb konyhakést is.
A vadgerlicék össze-vissza repdestek a konyhában, a cicamicák - legalábbis Hamupipőke jelenlétében - nem bántották őket, mert a mostohaleánytól e nem bántásért esetleg még libamájat is kaphattak, a bántásért viszont, minden esetlegesség nélkül, azonnal kaptak volna - a fejükre a sütőlapáttal.
Az állatok e jótékonysági etetésén kívül kevés szórakozása volt szegény Hamupipőkének. Ezek közé tartozott a Könnyeskedves Magazin szerkesztőjének rendszeres tájékoztatása arról, hogy őt mennyi sérelem, bánat éri otthonában: éheztetik, dolgoztatják, méghozzá halálra. A szerkesztő bácsi e tájékoztatások alapján írogatott is lapjába a leány szenvedéseiről, amiken az olvasók együtt érzően könnyeztek, ám a Hamupipőke nevet Pipőkehamura változtatta, mert félt egy esetleges sajtópertől. A cikkeken Hamupipőke egyébként nagyokat vigyorgott.
E mostohagyereknek volt egy keresztanyja, nyugdíjazott jó tündér, egyszerű, hiszékeny lélek, de azért nem volt annyira hiszékeny, mint amennyire ezt keresztleánya kívánta tőle, és így Hamupipőkéről kéthetente leszedte a keresztvizet, azaz erősen dorgálta, korholta.
Nem helyeselte például, hogy a kislány babot és borsót szórt szét mostohaanyja és mostohatestvérei szobáiban, amin utóbbiak megcsúsztak, elestek és csúnyán megütötték magukat. Egyikük sem került ugyan kórházba vagy temetőbe, de azért - vélte a hamut kedvelő kislány keresztanyja - nem illik ilyen mostohán bánni még mostoharokonsággal sem!
Azt viszont a jó tündér keresztanya már túlzásnak tartotta amikor az édes leányaival bálba induló mostohaanya így szólt Hamupipőkéhez:
- A szakácsnő ismét panaszkodott. Megint összekevertél egy zsák búzát egy zsák lencsével. Hányszor könyörögtem neked: ne tegyél ilyesmit! Most maradj itthon bál helyett, válogasd szét!
Hamupipőke nem vette szívére a büntetést. A zsák tartalmát az ablakon át berepülő galambok elé öntötte, a közismert versike kíséretében:
- Nosza, rajta, egyetek! Teljen fene begyetek!
Azok nem is kérették magukat. A kislány tündér keresztanyja azonban gondolt egy nagyot:
- Megfelelő férj mellett rossz kislányból jó kislány, azaz jó asszony lehet! Igaz: más az álom a bálon, valamint időnként a családi fészekben is állhat a bál, de hát úgy szép az élet, ha zajlik, ne veszítsük el se a lehetőséget, se a fejünket, se a kapukulcsot!
Erőszakkal megfürdette tehát Hamupipőkét, varázslatos báli ruhába öltöztette, lábaira csengő hangú, gyémántokkal díszített, kristályragyogású üvegcipőket húzott.
A konyhában lustálkodó nagy sárga tökből hintót, hat pici egérből pompás paripákat varázsolt. A töknek ez tökmindegy volt, de az egerek tiltakozni próbáltak lóvá tevésük ellen, hivatkoztak az állatvédelmi törvényre, de a jó tündér nem ajánlotta számukra a rögös jogi utat.
Száguldott a hintó, mire Hamupipőke az ámulattól magához tért, már ott is volt a bálban.
Nem akármilyen bál volt az, hanem a királyi herceg feleségválasztó bálja, tele hálókkal. Volt ott zavaros vizekben jól használható halászhálótól kezdve giccses színes lepkehálóig sokféle, még vénkisasszonyos pókháló-háló is.
Minden leány ugyanis az ifjú herceget akarta behálózni, aki daliás szépségű volt, csinos kis királyság nézett rá örökségül, továbbá máris hihetetlenül gazdag és hihetően csapodár volt. Utóbbi volt a lányok számára a legnagyobb vonzerő: minden nő szeretne szoknyavadász agglegényből hűséges papucsférjet csinálni.
A hercegre már annyi hízelgő leányméz-leánymáz ömlött-kenődött, hogy szinte üdítően hatott rá Hamupipőke meghökkentő válasza táncra való felkérésekor:
- Nem vagyok én olyan Táncimanci, mint a többiek! Inkább jöjjön ki velem felséged, ha akar, az erkélyre, galambokat etetni! Jön, ha akar, ha nem: később fejet vakar!
A herceg akárhová elment volna e gyönyörű leánnyal, akár rögvest a hálószobájába is. No, az erkélyen azután mélységesen meghatódott a látványon: a galambok, mivel jól ismerték Hamupipőkét, rászálltak a leány karjára, vállára és a tenyeréből falatoztak.
A bálból így lett félig-meddig galambünnep: a szelíd lelkűség hírében álló szárnyasok áldották a jó falatokért Hamupipőkét és a herceget. Azok viszont, akiknek ruháját e turbékoló társaság lepöttyintette, még ha szoknyás begyes galambok voltak is, e dicséretektől, orrfintorgások közepette, tartózkodtak, nem látván át az egyszerű igazságot: a felül bemenő egy részének alul ki kell jönnie!
Hamupipőkének megtetszett a herceg, táncolt vele néhány kört, de éjfélkor elálmosodott és hazaszökött kellemes otthoni hamujába. Így ment ez a bál második napján is, a harmadikon azonban egyik csábos üvegcipőjét incselkedően hátrahagyta, mert, úgy vélte, még a szerelmes bikának is kell olykor egy kis bátorító tehénbőgés.
A herceg ezen az üvegcipős nyomon indult el a jópofa szép leány felkutatására. Miután sok leánylábat megszemlélt, rálelt arra is, amelyikre lábra illett a cipő, vagyis Hamupipőkére./Az igazság az, hogy előzőleg három másik leány lábára is ráillett, de a herceg, miután a lábakhoz tartozó többi testrészt is megszemlélte, a kutatás folytatása mellett döntött./
No, szóval házasság, azaz palotásság lett a dologból, olyan szokásosan fél happyendes.
Happy lett:
1. Hamupipőke, aki ezután nem hogy férjének, de olykor még királyi apósának-anyósának is parancsolgatott,
2. a herceg, nem tehetett mást, mivel szigorú felesége nem engedélyezte számára a boldogtalanságot, de még az agglegény-múltja utáni vágyódást sem,
3. a szakácsnő Hamupipőke volt otthonában, mert végre visszanyerhette uralmát konyha és kamra felett,
4. a Könnyeskedves Magazin szerkesztője, aki megírta ferde tollával a leány szépen kiszínezett történetét, amelyben a kedves, jóságos, szorgos, földre szállt angyal Hamupipőke, kegyetlen mostohaanyja és mostohatestvérei által okozott sanyarú sorsa végén, elnyeri a királyi herceg szívét, kezét, példájával mutatván, hogy a szürke hamuból is fel lehet emelkedni a színes csillagos palotába.
Nem lett viszont happy, hanem éppen ellenkezőleg:
1. Hamupipőke méltatlanul befeketített mostohaanyja és két mostohatestvére,
2. a galambok és egerek, ezek etetésével ugyanis hercegfeleségként Hamupipőke már nem törődött, helyettük most a palota előkelő kutyáit és díszmacskáit fogadta kegyeibe,
3. a palota főszakácsa, szakácsa, főkomornyikja, alkomornyikja, főkertésze, kertésze és más szolganépsége, őket ugyanis Hamupipőke unalmában rendszeresen ugráltatta, szeszélyesen új és új nyelvet kilógató lóti-futi feladatokkal látta el, szinte perc nyugtuk sem volt.
Mindent összevéve azonban megállapíthatjuk: semmi sem veszett kárba. Se ringószoknyás csalafintaság, se galambturbékolás, se készakarva ottfelejtett fél pár üvegcipő, se tündéri giccsmese költészet. Még a hamu sem, amit oly könnyű beleszórni ámuló-bámuló népség-katonaság és válogatott cigány legények /azaz, bocsánat, felserdült roma fiúk!/ szemébe.
Szórják is, mind a mai napig. Itt a vége, fuss el véle, - a szemorvoshoz!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!