Föld-e a Föld, vagy csupán kis falucska
a végtelenben? Időt mérni lusta
az órája, és látszat-élénk lángra
gyúl csak olykor tavacska-óceánja.

Nem tagadom, hogy az eltűnőt látom
születőnél. Ó könnyablakos álom!
Örömkönny sem más: fel nem ismert bánat.
Nevetés jel rejtőző jajdulásnak.

A mély nagyon mély, s magasság is mélyben.
Bennünk anyag küzd nyíltan, észrevétlen.
Anyag, ha győz, nézhet vesztes magára:
minden győzelme újabb pusztulása.

Nem jó függni az Anyagtól, de lelket,
ha hazudnak is önérdek-szerelmek,
tükröződik-e más látó szemekben,
mint mozgó anyag, összerendezetten?

Nem jó függni az Anyagtól, de itt benn,
bensőmben érzem e rabszolga-isten
hatalmát, terhét, szikrázó parancsát:
a kinti kínt, mely végül benti kínt ád.

E sorokat lehet, hogy meg sem érted.
Nos, hát keress anyagtalan meséket,
ha úgy tetszik! Más múlt-időt a múltban,
a nem-úgy-van-ra mondd inkább, hogy Úgy van!,

s észre se vedd, mit a rabszolga-isten
mutat meg vérben, könnyben, észben, szívben:
a valóságot nehéz kő-szavakban,

isten-tetemet kint, bent, önmagadban.

(2010)