Volt egy kóbor legény, úgy hívták: Mózsi Józsi. Csinos legény volt, esze is vágott, mint a borotva. Dolgozni azonban nem szeretett. El-elvállalt valami munkát, nagyjából el is végezte, de sok munka nem elégszik meg azzal, hogy nagyjából, no meg gyakran a munkát adó gazda sem. Józsinak azonban volt annyi sütnivalója: oda ment, ott sütögette a pecsenyéjét, ahol még nem ismerték.

Találkozott ez a legény másik, igen termetes fiatalemberrel, aki nagy erejűnek látszott, de olyan csúf volt, mint az ördög. Sőt! Annál még sokkalta csúnyább fizimiskájú. Mondta neki:
- Én Mózsi Józsi vagyok. Téged miként hívnak?

- Engem Kancsi Jancsinak - mondta a másik. Neked van valami a tarisznyádban?

- Levegő, de az nem ehető - válaszolta Józsi. No és neked?

- Az én oldaltáskámban oldalas volt, de már nincsen. A hiánya viszont benne maradt - vallotta be Jancsi.

Ezen szomorkodtak, kergén korgó gyomorral. Ám Mózsi Józsi kicsit gondolkozott, majd így szólt:
- Ne haragudj, pajtás, de a te fertelmes csúnyaságod hasznunkra lehet. Te leszel az ördög, elbújsz egy üres hordóban, a többi az én gondom. Ha kibújsz, pénzt kapunk, ha nem bújsz ki, azért is pénzt kapunk. Fele enyém, fele tiéd. Áll az alku?

- Áll az, mert jobb, ha áll, mintha üres gyomorral kell lefeküdnünk - egyezett bele Jancsi.

Az egyik présháznál kölcsönvettek egy talicskát, meg egy hordót. A présház gazdája nem volt ott, de hát emiatt magára vessen. Igaz, a hordó is becsapta a két legényt, mert nem üres volt, hanem borral tele. Ám szerencséjükre találtak egy kocsmát, abban kocsmárost, aki a bort megvette tőlük, és adott egy ugyanolyan hordót, üresen. Így a legényeknek egy hétig vidám élete volt, ettek, ittak, mulatoztak. Egy hét után azonban úgy elfogyott pénzük, élelmük, mintha nem is lett volna sohasem.

Most már tényleg szükség volt Kancsi Jancsira, mint ördögre. Józsi Jancsi csúfságát néhány egyszerű beavatkozással csúfból rémisztővé varázsolta. Ehhez felhasznált kormot, iszapot, békalencsét, pocoklábat, cickány farkát, csigaházat, ráncosító gyökeret.. A legények által nem ismert Lárifári Néni este igen csodálkozott a kecskéjén:
- Mucus, te csavargó, hová lett az a két szép szarvacskád?! Másik kecskével verekedtél? Rossz kecske!

Az első falunál Józsi harsány hangon kiabálta:
- Utat! Utat! Ördögöt viszek a Pokolba!

Gyűltek a népek, tréfának hitték a dolgot, nevettek, élcelődtek. A nagy pocakos bíró Józsi elé állt:
- Ne tovább, legény! Látni akarom, hogy mit viszel a hordóban. Lehet, hogy lopott holmi van benne!

Könyörgött Józsi, hogy így, meg úgy, ne nyittassa ki vele a tisztelt Bíró Úr a hordót, mert abban tényleg ördög van, aki mindenre képes. Ő elfogta, most viszi a Pokol Kapujához, ha kinyitják neki, legördíti a hordót a tüzes mélységbe. Veszélyes ez az ördög!

Senki sem hitt neki. A bíró felkapott az egyik ház mellől egy fejszét, leütötte a hordó tetejét. Kiugrott Jancsi, ördögként, kezében kis vasvillával, csattogó fogakkal, villámló szemekkel, és úgy ordított, ahogy a torkán kifért, majd pedig elfutott az erdő felé. A bíró felesége, meg a tanító úr két érzékeny lelkű leánykája elájult. Józsi leült egy kőre, két kezét az arcába temette, kesergett:
- Mondtam, hogy nem szabad kinyitni a hordót, Bíró Úr! Most talán éppen hozzám szalad az ördög, bosszúból szétrombolja a házamat. Miként jutok haza, pénz nélkül, eleség nélkül. Messze földről jöttem, hét éjjel, hét éjszaka, hétpróbás zsiványok álltak utamba, azokat is helyükre kellett tennem..

Máskor talán a falu népe nem lett volna valami adakozós, de az ördög nagy hatást tett rá. Megtelt a hordó élelemmel: kenyérrel, szalonnával, kolbásszal, disznósajttal, de a lányok még kalácsot, meg egy kis pénzt is hoztak Józsinak. Egy igen szép, copfos leány rákacsintott:
- Ha megint ördögöt hoz errefelé az úr hordóban, nézzen majd be hozzánk! Az a piros tetős a mi házunk, jobb szélről..

Az erdőben hamar megtalálta Józsi Jancsit. Volt mit enniük, nyár volt, meleg, eszegettek, heverésztek. Ám egy hét után kiürült a hordó. Pénzecskéjük még kitartott két napig, de azután az is elment erre-arra. A Kopasz kakas nevű csárdában Józsi így szólt Jancsihoz:
- Hej, barátom, azt mondja a gyomrom: megint ördöggé kell lenned! Most azonban maradj a hordóban, amíg meg nem kocogtatom háromszor az oldalát!

Kedves kis falu jött: Mérgespulykás. Volt ott minden: kutyálkodó kutya, mosakodó macska, malackodó malac, bőszülő bika, tehénlepényt adó tehén, legénykedő legény, pirulós, szende leány, kikapós menyecske, pletykás nénike, no és, persze, tru-rut-rút fújó pulyka is.

Az ördög híre már ide is elérkezett, amikor Józsi megjelent a talicskára tett hordóval. A legény megállt vele a falu főterén, elkezdte a jajgatást:
- Jaj! Jaj! Jaj! Előbb-utóbb ki kell engednem az ördögöt a hordóból, mert ha nem, megfullad, mielőtt elérnék vele a Pokolig! Ha pedig megfullad, akkor az ördögök idejönnek, ellátják a bajomat. Nem tudom: itt engedjem ki, Mérgespulykáson, - vagy inkább a másik faluban, Szelídtyúkfalván? Talán itt, mert már nagyon éhes vagyok, nem bírnám odáig erővel..

Mérgespulykás lakói féltek az ördögtől, kiabálták:
- Vigye innen! Inkább adunk szalonnát, sonkát, kenyeret! Nekünk nem kell az ördög, mert utáljuk azt a rusnya pofáját!

Megtömte a tarisznyáját Józsi a kapott dolgokkal, a többit odatette a hordó mögé. Eltalicskázott.

Szelídtyúkfalván meglepetés érte Józsit: táncos maszkabál volt, álarcosokkal. Volt olyan, aki ördögnek, volt, aki boszorkánynak, varázslónak, huszárnak, királykisasszonynak, dadának, oroszlánnak, medvének, de még olyan is, aki kétfejű sárkánynak öltözött.

Hármat koppintott Józsi a hordó oldalán. Kibújt Jancsi, látta, hogy itt nem ijednek meg tőle, hiszen több álördög is van. Alig bújt ki, máris táncra kérte valaki: az, aki királykisasszonynak öltözött.

Józsit viszont a boszorkány részesítette kegyeiben. Táncoltak. Józsi is, Jancsi is vidám történetekkel szórakoztatta táncpartnerét.

Egyszer csak harsány kiáltozás támadt: - Jön a gróf!

Jött is, ő volt az, akit nagyon vártak. A legsikeresebb jelmez, álarc jutalma ugyanis igen nagy volt: egy zacskóban ötven arany. A gróf átvette a bírótól a cédulát arról, hogy kit illet a jutalom. Hát csodák csodája: ebben az évben nem falubeli nyerte el a fődíjat! Kancsi Jancsira mutogattak. Amikor a gróf a nevét tudakolta, Jancsi így szólt:
- Engedje meg a méltóságos gróf úr, hogy valamit mondhassak a fülibe, suttogósan!

- Megengedem, fiam, - kegyeskedett a gróf, - de nehogy súgás helyett fülbemászót tegyél bele, mint Elemérke, a kis unokám!

Belesúgta Jancsi a gróf fülébe nem csupán a nevét, hanem egész ördögös históriájukat Józsival, meg azt is, hogy nem álarc az ő arca, és amit az ördögös dologgal keresnek, annak fele, alkujuk szerint, a társáé.

A grófnak igen tetszett a történet, egészen felvidult, nagyokat nevetett:
- No, akkor te csak huszonöt aranyat kerestél, de az is jobb, mintha valaki huszonötöt kap a fenekére. Ám tudod mit? Üresen áll az erdészházam, oda beköltözhettek ketten, elég nagy, és felfogadlak benneteket erdőkerülőknek. Te leszel az erő, és a rosszban járók elijesztője, a társad pedig az ész, aki megmondja: hol és kiket kell megijesztened, meg mi egyebet csinálj, hogy ne károsodjon, hanem szépen zöldelljen, madárdalosodjon az erdőm.

Estefelé a boszorkány Józsit, a királykisasszony pedig Jancsit meghívta vacsorára. A boszorkányról kiderült: Kedveske Klárika a neve, igen szép leány,
és a falu vendégfogadójában szakácsnő. A királykisasszonyról, Fülönfüggős Éváról, amikor levette gyöngyökkel díszített álarcát, világossá lett: se nem szép, se nem csúnya, viszont különös ízlésű, mert megtetszett neki Jancsi ijesztő fizimiskája. Mindkét leány özvegy édesanyjával élt, és, ahogy mondani szokták, már mindkettő benne volt a korban, mert elmúlt huszonöt éves, - de hát mindenki benne van valamiben, gondoljatok csak utána!

Minden ment, mint a karikacsapás. Jancsi elijesztette az orvvadászokat és fatolvajokat, ha nem is mindig mindet, de nagyobb részüket, és gyakorta. Józsit pedig a gróf egy időre elküldte a városba, tanulni, hogy többet tudjon az erdőről: miként lehet jobban óvni kártól, elősegíteni egészségét, gyarapodását?

Hamarosan sor került a két lakodalomra: Józsi elvette Klárikát, Jancsi Évát. Az aranyak egy részéből megnagyobbíttatták az erdészházat, hogy két családnak is elegendő hely legyen benne. A pénz másik részét, meg amit kerestek hozzá, félretették. Józsiék egyelőre félretették az a tervüket is, hogy egyből megvegyék a falubeli vendéglőt, de később mégiscsak megvették. A nevét Borcsókolóról átkeresztelték Az Ördög boroshordójára. Talán hallottatok róla, hiszen itt írta híressé lett verseit Fűzfánfütyülőssy Ferenc a töltött csirkés kocsmatöltelékről, a csintalan palacsintáról, a torkon gyorsan lecsúszó túrós csuszáról, meg a hallatlanul erős halászlében való kanalas halászatról. Legsikeresebb alkotása azonban mindmáig a Boros Ördög című költemény, amelyet Lórúgta Feketeapapatapatkós-díjra is felterjesztettek, és zenéjével, - amit Farkasordító Dobosferdinánd szerzett a korai süketségre áhítozó füleknek - sok vendéget szinte megőrjített:

Sze-sze-szesz, mit szeretet ád:
e-e-e-el-nézd a hibát!
Le-le-legyen boldog a nő:
bo-bo-bor-bor férje, ha jő.
Cso-cso-cso-cso-csak kell a csók!
Té-té-tégy egy kacskaringót!
Sza-sza-szarvam, ugye, de szép?!
Ci-ci-cicám, kívánsz zenét?
Fe-fe-fejem ne üsd felül:
é-é-é-ész így kevesül!
Ne-ne-nejem! Pata, de rúg!
Szo-szo-szobám, merre az út?
Ku-ku-kulcslyuk mért nem nagyobb?!
Bo-bo-bort, mert kitikkadok!