Volt egy nagy nyúl. Kérdezte tőle egy fekete-fehér foltos macska:
- Te katona vagy?
A nyúl hebegett-habogott, nem tudta eldönteni. Azt mondta a macska:
- Nagyon barna a bundád, katonás. Háború lesz. Megmondta a gazdasszonyom, a halas kofa. Az mindent tud. Háborúban kell az igazoló papiros. Adok neked, hármat is. Ha valaki nem tudja igazolni magát, az háborúban nagy baj. Megmondta a gazdasszonyom. Az tudja!

A nyúl eltette a teleírt papirosokat, megköszönte. Éppen jókor. Hamarosan lövések hallatszottak. A nyúl elkezdett futni. Nagyon okosan, mert a lövésektől ellenkező irányban.

A hídnál megállította egy nagy kutya. A tábornok kutyája volt, és a háború hírére ezredessé léptette elő saját magát. Annyiban joggal, hogy művelt eb volt: tudott olvasni. A kutya ráüvöltött a nyúlra:
- Állj! Csatából vagy csatába?!

A nyúl nyöszörgött valamit, de, szerencséjére, a kutya azt értette ki belőle: a csatába. Ám hogy műveltségét is megcsillogtassa, elvette az egyik papirost és felolvasta:
- Birka. Kétéves.

Elégedett volt. Némileg enyhültebben, de azért kellő hangvastagsággal parancsolt rá a nyúlra:
- Birka, kétéves! Előre a csatába!

A nyúl elnyargalt. Ám félóra múltán a város másik pontján támadt lövöldözés, és ezért visszafelé kellett futnia. A hídnál megint megállította a kutya, de az már nem emlékezett rá. A nyúl ijedten adta oda a másik papírt. A kutya hangosan felolvasta:
- Tehén. Tarka. Húsz liter tej naponta.

A kutya elégedett volt a papirossal, de azért - tekintélyének megóvása érdekében is - ráüvöltött a nyúlra:
- Tehén! Tarka! Előre a tejjel a csatába!

A nyúl futott is, ahogyan négy lába bírta. Ha ötödik lett volna, azt is beveti.

Egy óra múlva azonban, balszerencséjére, megint ott volt nagy durrogás, ahová elért. Visszafordult. A hídnál ismét megállította a kutya, elvette a nyúltól a még nála levő harmadik papirost. Felolvasta:
- Sóssziklafalvay Amália, Harcoshegyes Ferdinánd vezérezredes felesége. Húszéves.

Erre a kutya rögtön mézesmázos lett, miként gazdájától hasonló esetekben látta:
- Bocsásson meg, Tisztelt Méltóságos Asszonyom, de itt maraszt a kötelesség! Ám ott van, a hídhoz közel, a házunk. Tetszik látni? A kapu nyitva van. Érezze magát otthon!

A meghökkent nyúl, félénken bár, de odament a házhoz. Amikor látta, hogy a kötelességtudó kutyafőkatona nem követi, be is ment. Nem találkozott senkivel, de a konyhában annál becsesebb valamivel: nagy fej kék káposztával. Azt gyorsan befalta, mert háborúban a káposzta léte, azaz megléte is bizonytalan. Utána eliszkolt, ám még eliszkolás közben találkozott a macskával. Kérdezte tőle a macska:
- No, kiderült, hogy katona vagy-e vagy sem?!

- Az nem derült ki - válaszolta a nyúl. Ám annyi kijött a dologból: egyszer birka vagyok, utána meg tehén, még utána pedig Sóssziklafalvay Amália, Harcoshegyes Ferdinánd vezérezredes felesége.

- No azért az is valami, ami kiderült - vigasztalta őt a macska. Az embereknek is több lábon kell állnia manapság. Így szokta mondogatni a gazdasszonyom. Az mindent tud. Illetve majdnem mindent, mert a múltkor hiába kereste nála egy főtábornok saját felesége igazolványát. Még az ágy alá is benéztek. Különben jó hírt közlök. Azt beszélik a halpiacon, hogy vége a háborúnak.