Szarvasűző Dániel, nem űzött szarvast, több okból is: barátságos legény volt, szerette az állatokat, s bár volt egy kis erdőrészlete, abban szarvas nem lakozott.

Költő volt ez a Dániel, de nem versírásból élt, mivel abból nem lehetett megélni, legfeljebb éhen halni, hanem öt hold gyümölcsöséből, amit egy becsületes bácsika, Pirosborom Pál gondozott, a termés feléért.

Dániel szorgalmas volt, ha versírásról volt szó, de ha nem arról, akkor már kevésbé. Tavasszal a virágzó gyümölcsfákhoz is kijárt verset írni, de ősszel, télen inkább azt szerette volna, ha a balta magától felaprítja a fát, de még be is viszi a házba.

Dániel versolvasó kört alapított a kocsmában, és a kör első ülésén mindenkit megvendégelt egy pohár borral, így huszonöten is beiratkoztak, de miután a potya bor a továbbiakban megszűnt, a tagok nem mutatkoztak. Dániel bánatában többé a kocsma felé sem nézett.

A legény bánatát egy leány enyhítette a szomszédos házból, Becsesbarna Rozália, aki nagyon szép volt, haja ugyan nem volt nevéhez illően barna, de gyönyörűen aranyszínű.

Rozália a legényeket illetően igen válogatós volt.
Olyannal nem járt, aki borosan kurjongatós, aki verekedni szokott, aki gyakran káromkodott, vagy akár időnként a földre köpött. Ez magyarul (de más nyelven is) azt jelentette: nem járt egy legénnyel sem, hiszen nem volt olyan férfiember a faluban, aki nem ivott, kurjongatott, lármázott, verekedett, káromkodott, köpködött. Utóbbi miatt a legények azt terjesztették: Rozália igen fenn hordja az orrát. No volt ebben valami igazság, de nem túl sok.

Rozália nem járt legénnyel, de annál inkább átjárt ügyes ürügyekkel Dánielhez, aki nagyon megtetszett neki. A költők ugyan általában túlzásba viszik a borok és pálinkák élvezetét, ám Dániel kivétel volt. Verekedni, lármázni, káromkodni, köpködni sem szokott. Rozália szíve erősen húzott a legényhez, gyakran átment hát Dánielhez gyufát vagy sót kölcsönkérni, aminek Dániel két okból is örült: felolvashatta a leánynak hosszú verseit, amit az csillogó szemekkel, figyelmes fülekkel kísért.

Az is megjegyzendő: a leány nem csupán kölcsönkért valami apróságot, hanem hozott is ajándékba ezt-azt: almás pitét, cseresznyésrétest, túrós palacsintát, de még olykor finom gulyáslevest is, sok hússal. Bár a legény azt hitte: Rozália csak a versei iránt érdeklődik, ebben erősen tévedett. A leány elsősorban iránta érdeklődött, de azért a versek is tetszettek neki.

Itt csoszog be e történetbe Dániel, azaz becenevén Dani posztópapucsa. Még nem volt annyira hűvös, hogy a legény nekiálljon az általa nem kedvelt tűzifa készítésnek. Ahhoz viszont már elég hideg volt, hogy eszébe jusson meleg posztópapucsa. Utóbbit a városban vette egykor, sajnos, két számmal nagyobb lett, mint a költő lába, mivel a verssorokon való tűnődés és az egyidejű papucsvásárlás nincsenek egymással jó barátságban. Ám még így is el lehetett benne csiszizni-csuszizni, csoszogni, ha az ember lábfejében van annyi ész, hogy a papucsban mindig kövesse annak orrát.

A papucs a szekrényben volt, jobb felében pedig ott aludt a ház egyetlen egere. Úgy aludt, mint a bunda, ami egérhez nem illő, mert bár az egér teste is szőrös ugyan, de nem bundásan. Az egér felébredt. Nem tetszett neki Dani jobb lábfeje, amelyik az ő alvóhelyére betolakodott, de már nem volt számára kiút. Ment Dani, papucsban, papucsában az egérrel.

A sors rárakott még erre a helyzetre. Rozália, azaz, nevezzük csak Rozálnak, átjött Danihoz, gyertyát kért kölcsön, viszont hozott egy tál rakott káposztát.
Dani leültette, és a rakott káposztáért cserébe, felolvasta legújabb versét, amelyik arról szólt, hogy nincs jobb a világon a Rozália által készített gulyáslevesnél. A leány ezt nagy örömmel, szerelmesen hallgatta, és magában azt fontolgatta: nem venné-e Dani tolakodásnak, ha ő, mint Múzsa, vagyis a Nagy Vers ihletője, csókot lehelne a költő babérkoszorút érdemlő homlokára?

Itt dugja ki a fejét a papucsból, és bele ebbe a történetbe az egér. Az egér ugyanis megutálta a papucsban Dani jobb lábfejét, és ez okból lyukat rágott a papucs orrán, majd pedig azon kidugta szép kerek fülű, bájosan bajszos fejecskéjét. Ezt a versolvasásba belemerült Dani nem látta, de a szemét lesütő, múzsai csókon gondolkodó Rozál nagyon is.

Megörült Rozál, hiszen minden leány, asszony kötelessége halálra rémülni egy egértől. Ez köztudott. Ő ugyan korántsem rémült meg, mivel tudta: az egér hamarabb megijed, elfut egy leány vagy asszony elől, mint az gondolná. Ám kapóra jött neki az, ami köztudott. Felkiáltott, visított:
- Jaj! Egy egér! Védj meg, Dani!

A visítás nem lett volna elég, de Rozália tudta, amit tudott, a köztudott dolgokon túl is, bár az asszonynépek előtt utóbbiak sem túl titkosak. Felugrott Dani ölébe, átölelte a legényt.

Szarvasűző Dániel maflácska volt ugyan, de nem annyira, hogy ne ismerje fel: itt az ő nagy pillanata. Védelmezőn átölelte ő is a leányt, és nyugtatgatta, csókolgatta. A leány többször is visszacsókolta, amit Dani csak úgy értelmezhetett: a szépséges kisasszonynak nincs ellenére ez a nyugtatgatás. Jól értelmezte.

Közben a túl bő papucs leesett a legény lábáról, az egér pedig elfutott.

Este megtörtént Rozáliáéknál a leánykérés. Erre Dani házának egerét nem hívták meg, de meghívás nélkül is átment, kölcsönkért a kamrától egy kis sajtot, kolbászt, utána pedig visszasétált Dani otthonába.

Szarvasűző Dánielnek és feleségének, Rozáliának gyönyörű kislánya született: Klárika. Csecsemőként alig-alig sírt, annál többet mosolygott, nevetett. Gyorsan növögetett, aranyhaját, igéző szépségét édesanyjától örökölte. Mit örökölt az apukájától?

Kiderült az is, amikorra Klárika megtanult beszélni. Egyszer csak mit hozott be az udvarból a szobába, szüleinek? Egy kiscsibét, meg egy maga költötte mondókát:

Ez kiscsibe, kiscsibe,
csipogósan Csibike!
Lesz belőle tyuki-tyúk!
A tojását megkapjuk!

Hű de örült Klárika anyukája, apukája! Össze-vissza csókolgatták Klárikát. Hű de örült a kiscsibe, hogy kiszabadult Klárika kezéből! Futott vissza tyúkmamájához, ész nélkül, - vagyis hát inkább nagyon is ép ésszel!

Egyébként kis költő is tévedhet, nagy is. Az említett kiscsibe megnőtt, de nem tojásról gondoskodó tyúk lett belőle, hanem kackiás, hangoskodó kakas. No hát ha csak ennyiben tévednének egyes emberek kis világban, nagyvilágban..

(2011)