Ugye, nem hallottatok még olyan esetet, hogy egy gödör szerencsét hozott volna? Igaz, amikor a nyulat kergető agár véletlenül gödörbe esik, akkor az szerencse a nyúlnak, - de az agárnak? Az előlelő kutyusnak, bizony, balszerencse!

Ebben a történetben azonban a gödör csak szerencsét hozott, balszerencse nélkül. Igaz, nem rögvest, hanem egy idő múltán.

Ásótfogó Pista szerelmes lett Ihajcsuhaj Mátyás leányába, Klárikába. A leány édesanyja már nem élt, de gyermeke teljesen rá hasonlított szépségével, jó szívével. Apja gazdag ember volt, kövér, fukar a végtelenségig. Szolgáit mindig szidta, egyetlen öröme kincsesládája volt, amit hét lakat alatt tartott. No abban a kincsesládában annyi minden értékes dolog volt, hogy le sem tudnám írni: nem csupán pénz, arany, ezüst, hanem csodás ékszerek is. Ihajcsuhaj Mátyás naponta háromszor is kinyitotta a hét lakatot, hogy a pincében a kincsesláda tartalmát nézegethesse.

Ásótfogó Pista ötletes legény volt, nem szegény, de módosnak sem mondható. Tudta, hogy Mátyás gazda, akinek sok földje, tehene, birkája volt, sohasem adná hozzá a lányát. Így hát csak vágyódva nézegetett a leányra, tisztes távolból.

Egyik nap Ihajcsuhaj Mátyás arra gondolt: makkal kellene etetni a disznóit, az ingyen van. Kizavarta hát béreseit a tölgyerdőbe, makkot gyűjteni, de később ő maga is utánuk ment, mert félt, hogy hajtó szavak hiányában majd nem dolgoznak eléggé.

Az erdőben a béreseihez vezető utat nem találta, de a tőlük elvezetőre rátévedt. Ment, ment, eleinte magabiztosan, de később már kétkedően, még később bosszúsan, a végén pedig belepottyant egy mély gödörbe. Kimászni nem tudott, kiáltozni igen, de azt nem hallotta senki.

Berekedt Ihajcsuhaj Mátyás, már csak suttogni tudott, de azt minek? Valaki mégis arrafelé járt. Ásótfogó Pista volt az a valaki, de hozzáteszem: nem ő ásta a gödröt. Az talán medvének készült, és a gödröt ásó talán éppen előre ivott a medve bőrére a távoli kocsmában, miközben Ihajcsuhaj Mátyás bőrére kellett volna innia.

Pista felismerte, hogy ki az, aki a gödör mélyén kuksol, és támadt egy ötlete. Fura öltözetben visszatért, világító korhadt faágakkal, gombákkal kidíszített köntösben, felismerhetetlenül, és bemutatkozott, mint az Erdő Szelleme.

- Ó, Hatalmasan Méltóságos, Jószívű Erdőszellem, segíts ki a gödörből! Ha megteszed, tiéd lesz a legkövérebb malacom! - könyörgött Ihajcsuhaj Mátyás. Bízott benne: az ígért malac megteszi a hatását, később pedig majd kimagyarázza a dolgot, úgy, hogy a malacot se kelljen odaadnia, de még ő húzzon hasznot az Erdő Szellemével való találkozásból.

Az Erdő Szelleme, vagyis Pista magában jót nevetett Mátyás fukarságán, de azért rádörgött a gödörbelire, fenyegető hangon:
- Egy malacot?! Hát minek nézel te engem, varangyosbéka-ember?! Valld be rögtön, hogy mi a legkedvesebb neked, de ne hazudj, mert örökre itt maradsz, a gödörben, és halálok halálával halsz, de még az sem lesz számodra könnyű!

Megijedt Mátyás, bevallotta, amit titkolni akart: a kincsesládáját. Ám mindjárt siránkozni kezdett, hogy a láda nélkül ő nincstelenné válik, koldusbotra jut. Az Erdő Szelleme ismét rádörgött:
- Ne hazudj! A kincsesládán kívül még sok földed, tehened, birkád marad, azt hiszed, hogy amiért én az erdőben élek, semmit sem tudok rólad?!

Halálra rémült Mátyás. A Szellem követelésére írásban igazolta, hogy önként adta oda kincsesládáját. Ekkor az Erdő Szelleme így szólt:
- Elviszem a kincsesládád, és utána kisegítlek a gödörből. Ebben biztos lehetsz. Abban is biztos lehetsz, hogy visszakapod a kincseid, ha teljesíted a feltételeim, meg abban is biztos: ha nem teljesíted, akkor soha nem kapod vissza!

Pista még aznap este egy szekéren elszállította a kincsesládát, utána visszament a gödörhöz és így szólt:

- Első feltételem: add le a rajtad levő hájat! Egyél mindent, de mértékkel, naponta két órát dolgozz együtt a béreseiddel, derekasan, és bánj velük emberségesen. Továbbá: bárkit is választ leányod férjéül, ne akadályozd meg boldogságukat.

Nem tetszettek ezek a feltételek Ihajcsuhaj Mátyásnak, nagyon nem, - de mit tehetett? Vissza akarta kapni tele kincsesládáját. Beleegyezett. Ekkor egy hosszú létra csúszott le a gödörbe. Azon kijutott Mátyás a mélyből, de mire kijutott, az Erdő Szelleme már eltűnt.

Kénytelen volt úgy tenni, ahogyan megígérte. Eleinte igen nehezére esett ez, de lassanként egyre könnyebben teljesítette. Béreseivel is emberségesen bánt. Amikor egy legény, Ásótfogó Pista, udvarolni kezdett leányának, Klárikának, akkor eleinte morgós kedvű volt, mert gazdagabb vőt szeretett volna, de a végén megkedvelte Pistát, akiről, persze, nem sejtette, hogy az "Erdő Szellemeként" ilyen alaposan lóvá tette őt. Mátyás egészsége, közérzete is sokat javult, már nem volt elhízott, könnyen mozgott, kedélye is megváltozott, szinte vidáman járt-kelt.

Klárika és Pista lakodalma napján az Erdő Szelleme üzent neki: visszakerült kincsesládája a pincéjébe. Rohant oda Mátyás, - hát tényleg ott volt a láda, teli kinccsel, hiánytalanul!

- Életemben egyszer találkoztam szellemmel, az Erdő Szellemével. Igazi szellem volt, elvette a kincsesládám, de most, a lakodalom napján, visszahozta, ahogyan megígérte. Úgy történt mindez, mint a mesében. Ember ilyet nem tett volna soha: megtartotta volna a kincseimet, magának, - tehát tényleg szellem volt! - mesélte Pistának és leányának.

Pista nagy csodálkozást mímelt, Klárikának pedig, aki nem tudta az igazságot, még színlelnie sem kellett a meglepődést. Esztendőre rá Ihajcsuhaj Mátyás minden kincsnél nagyobb kincset kapott tőlük: egy fiúunokát, amit később nem kevésbé értékes kincs követett, kedves arcú kislány.

Ihajcsuhaj Mátyás egyre hálásabban gondolt az Erdő Szellemére, akit először rosszakarójának tartott, de beigazolódott: csak jót akart neki, és jót tett.

(2011)