Szeszélyes Sziszike grófkisasszony valódi neve Címeressy Cecília volt, csak a kikosarazott kérői nevezték így - a leány háta mögött. Nem szép dolog volt ez a kikosarazottaktól: nagy hibát követ el az a leány, aki olyan legényhez megy feleségül, akit nem szeret. Irigységük azonban érthető, ha nem is helyeselhető, mert Sziszike csodaszép volt, igéző gyönyörűség. Az is igaz viszont: tényleg szeszélyes volt, olyannyira, ami egy férj számára már veszélyes!

Sziszike szülei nem tartoztak a szegények közé, mert akinek hét várkastélya, hat palotája, öt óriási erdeje, négy halastava, három malma, valamint húszezer hold szántóföldje van, az aligha nevezhető szegénynek, - még ha vannak is nála gazdagabbak a földkerekségen.

Sziszike igencsak próbára tette szüleit is, kérőit is. Egyik nap a városi palotában lakott, de azután váratlanul mindenkinek át kellett költöznie valamelyik várkastélyba, onnan pedig tovább egy másikba, majd harmadikba. Kérőit egyszer vadászni küldte, hogy legyen a konyhán szarvashús, de azután szemrehányást tett nekik: miért nem maradtak inkább otthon, vele, és danolásztak neki, énekkarként? A kérőknek április elsején még bohócruhába is be kellett öltözniük.. No hogy mit meg nem tesz egy legény, ha nagyon tetszik neki a leány!

Sziszike minden hónapban kikosarazási napot tartott. Ekkor azokat a kérőit, akikről már eldöntötte, hogy nem megy hozzájuk feleségül, kikosarazta. Igaz, mindegyikük kapott valami érdekes ajándékot: például nyelvet öltő majomszobrocskát aranyból, ezüst szamárfejet viselő sétapálcát, remek olajfestményt egy vigyorgó manóról, papucsos perzsa macskát, amelyiknek gyémántból volt a szeme, és, ha valaki meghúzta a farkát, a cicában levő zenegépecske ezt a dalt nyávogta:

Az orgona, lila, fehér, virágzik.
Nem megyek én hozzád, legény! Mit állsz itt?!
Pattanj lóra, vágtass, vágtass sebesen!
Másutt, lehet, leányszív vár, - de itt nem!

A dal szövegét Nagykanalas Károly, a gróf szakácsa írta, Sziszike megrendelésére. A szakács igen büszke volt dalírói tehetségére, gyakran énekelgette pecsenyesütés közben másik, pattogósabb költeményét is, miközben epekedő pillantásokat vetett a körülötte szorgoskodó csinos konyhalányra:

Fogadd meg a tanácsot, amit ad a szakácsod:
annak add csak kis kezed, akit szíved megszeret!
Puszi, pacsi, pecsenye.. Lehet az, mi lehetne?!
Hidd el: egy-két-három csók rosszat nem hoz, csupán jót!

A szép konyhalány, Kerekgombos Éva értette a tréfát is, a célzást is, meg jól értelmezte a mondást is: - Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Hamarosan a dalos szakács nótázgató felesége lett.

Sziszike viszont furcsa dolgot tapasztalt: édesapja vendégeként egy nemes ifjú jött, báró Toprongyossy Gedeon, akinek csak a neve volt ilyen fura, - ő maga még sokkal furább volt a furábbnál is, mert alig-alig pillantott a gyönyörű Sziszikére. Sziszike meglepődött: no csak, bicsak, hát van olyan legény, aki nem kezd el neki azonnal udvarolni?!

A leány mindent megtett, hogy felhívja magára Gedeon figyelmét. Reggelente a legény ablaka alatt nyávogtatta cicáját, Pirosmasnis Mancit. Déltájban ő maga hívta ebédelni a legényeket, a kolomp helyett, de a különc Gedeon a szobájában ebédelt. Esténként legalább tizenkétszer elsétált Gedeon ablaka alatt, tizenháromszor csak azért nem, mert azt szerencsétlen számnak tartják.

Édesapja szavaiból sok mindent megtudott a leány Gedeonról: nem szereti a szeszélyeskedő leányokat, eddig még egyetlen leánynak sem udvarolt, viszont gyakran kirándul a természetbe, növények és állatok tudósa, sok komoly könyve van, de azért szereti a tréfát..

A vége az lett: Sziszike teljesen belebolondult Gedeonba, aki viszont nem mutatott érdeklődést az ő becses személye iránt. Mit tegyen most? Gondolt egyet a leány: meglátogatja a szakácsot, és annak újdonsült feleségét, hátha hárman együtt kisütnek valamit.

Ki is sütöttek. Másnap este egy kő repült be Gedeon ablakán. Nem nagy kő, de azért egy váza ugyancsak bánta. A kőhöz kötözött levél Gedeonnak szólt. A legény kibontotta a levelet, és ezt olvasta:

Nagyon szegény leány vagyok, s csúnya, mint az ördög!
Tanulatlan teremtés, ki butaságot dörmög.
Úgy szeretnék ezt-azt tudni állatról, növényről,
völgyről, hegyről, s villámról is, mely lesújt az égből!
Nemes úrfi! Tudásából egy morzsát csak adhat?
Megtalál Ön majd ölében a rózsalugasnak!

A kis verset, persze, Károly, a szakács írta. A levél Gedeon szobájába juttatása pedig Károly feleségének ötlete volt, de Sziszikéből is kitört a szívszerző csintalanság, mert nagy okosan elhatározta: valóban csúf lesz. Nem volt ugyan könnyű igéző szépségét csúnyává varázsolni, de hát mire való a tűzhely korma, a megbarnult libazsír, a fülre akasztott sárgarépa-karika, a kézfejre szórt bors és piros paprika, meg a többi konyhai kencefice?

Gedeon azonban nem az a legény volt, akit egykönnyen be lehet csapni. Észrevette, hogy szépséges leányt rejt a látszat, és azt is sejtette kit, de elhatározta: megleckézteti a szeszélyes leányt. Úgy tett, mintha csak könyörületből oktatgatná esténként a leányt a rózsalugasban. Várta, hogy Sziszikéből kitör a szeszélyesség, és akkor ő majd megmondja neki mit érdemel.

Várni várta, de hiába. Sziszike szerelmes lett Gedeonba, és így felhagyott a szeszélyeskedéssel. Még volt valami, amit Gedeon egyáltalán nem várt, de bekövetkezett: egyre jobban megtetszett neki Sziszike, és hamarosan ott ültek a rózsalugasban, egymásba fülig szerelmesen.

Egyik este kő repült be Sziszike ablakán. Nem nagy kő, de azért egy porcelán kutyus azt is bánta. A kőhöz kötözött levél Sziszikének szólt, a leány kibontotta a levelet, és ezt olvasta:

Répafülbevalós, csúnyácska leányka!
A rózsalugasban szívem nagyon várja!
Eddig én oktattam, de most szerelmesen
szívem azt kéri, hogy Ön oktasson engem!
Sőt, még okosabbról kotkodál vagy hat tyúk:
egy életen át majd egymást oktatgassuk!

Tudta Sziszike, hogy ki írta a versikét. Sietett a rózsalugasba. A csókoknál már nem lehetett tudni: ki a tanár, és ki a tanítvány? Ezt a közeli fán levő szarka sem tudta eldönteni, talán ezért is cserregett olyan nagyon.

(2011)