Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1971
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2021-03-13
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (580)
-Mese (283)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (864)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2011-11-22 21:20:08
Megtekintve: 2448
A vaddisznótúrási legények
Barnamakkos Pista és Piroscseresznyés János jó barátok voltak egy félig hegyen, félig völgyben elhelyezkedő faluban: Vaddisznótúráson.

Nem volt szegény egyikük sem: volt szép kis erdődarabkájuk, pisztrángos tavuk, lent a völgyben pedig mindegyiknek sok-sok birkája, ezek gondját közös juhászuk viselte, Furafafaragó Feri bácsi.

Kacsintó Katalin falubeli gömbölyded, nevetős, igen csinos leány volt. A hegyen, gomba alakú házban lakott, ahol festegetett, szobrokat és furcsa figurákat készített fából, agyagból. Alkotásait könnyen el tudta adni, mert igen népszerűek voltak a környékbeli városkákban.

Katalinnak mindkét legény tetszett, a legényeknek is Katalin. Utóbbiak csapták is neki a szelet. Pista jobban értett a leányok nyelvén, János viszont táncban könnyen lefőzte Pistát. No mi ért többet: a nyelv, - vagy a láb?!

Hát van úgy, hogy a nyelv, de Katalinnál inkább a láb jött be: Jánosé. Pista lába is bejött pedig, mivel a legény, aki nem tudott táncolni, véletlenül háromszor is Katalin lábára taposott, kétszer pedig - egy ugrálós táncban - megint elvétette az ugrást, és azt Katalin lába bánta. A leány - okosan - nem hányta a legény szemére annak tánctudatlanságát, de azért a szíve mégis kezdett János felé hajolni.

Egyik nap Pista el akarta vinni a cselebemi vásárba azt a ménkű nagy disznót, amit erre a célra kiszemelt. Ám Lógófül, a szamár, valami ok folytán nem volt hajlandó elhúzni a disznóval terhelt taligát, csak az üreset. Arra jött János, így szólt:
- Kössünk kötelet a disznó nyakára, vezessük le a hegyről! Segítek!

Le is vezették a disznót a hegyről. A tölgyes szélénél azonban Kékköntösű Mancival találkoztak, aki szintén szép leány volt, bár egy paraszthajszállal kevésbé szép, mint Katalin. Kikötötték a disznót az egyik fához, egy órácskát eltereferéltek Mancival. Közben a disznó unta magát, nagy darabon feltúrta a földet a fa körül.

Manci elment, de arra jött egy piros csizmás, zöld kabátos ember. Mondta az ember:
- Hé, maguknak micsoda kincsük van! Szarvasgomba kereső disznó! Lám, ott van ni, milyen nagy szarvasgombát talált most is! Nem adnák el nekem ezt az ügyes röfögőt?!

Pistának helyén volt az esze, rögtön rávágta:
- Azt hiszi az úr, hogy a szarvasgomba kereső disznó olyan olcsó?! Nekünk is sokba van!

Igazából Pista csak annyit tudott, hogy azok a kiseszű városi népek képesek sok pénzt adni a szarvasgombáért. Ám az ő disznójának ilyen gombakereső tudománya eddig ismeretlen volt előtte.

Szó szót követett, mellébeszélés mellébeszélést, de a végén, mintha nagy kegyet gyakorolna vele, Pista eladta a piros csizmás embernek a disznót, tizenkét aranyért. Tekintettel arra, hogy egy hasonló súlyú disznó legfeljebb három aranyért szokott elkelni a vásárban, a legények félórát röhögtek a szerencsés alkun, persze, miután az ember már eltávozott a disznóval.

Gondolta Pista: a mai nap már nem látogatja majd meg ismét a Szerencse. Ezt igazságosnak találta, - hagyni kell a szerencséből másnak is!

Ám a Szerencse olykor igen szeszélyes. A legények visszafordultak, de egyszer csak mit látnak az árokban? Egy automobilt. Ritkaság volt az akkoriban. Az automobil mellett gyönyörű leány türelmetlenkedett, bosszankodott, de felderült a képe, amikor a legényeket megpillantotta, és így szólt Pistához:
- Virágos szép napot! Kit látok?! Az én cselebemi táncosomat, akivel egyszer táncoltam életemben, mégis ötször taposott a lábamra tánc közben, háromszor pedig véletlenül megrúgott. Most jóvá teheti akkori bűnét. Segítsen rajtam ezzel a jóképű barátjával, húzzák ki a pöfögőmasinám az árokból!

János bemutatkozott a leánynak, Pista pedig nevetett:
- Kössünk egyezséget! Ön, szépséges kisasszony, belegyezik abba, hogy ma velem ebédeljen, mi pedig úgy kihúzzuk ezt a csodaszerkezetet az árokból, mint a pinty - még ha nem is pinty!

A leány, Kócsagtollas Rozália, bosszúságot színlelt, de az arca másról árulkodott:
- Ez zsarolás! Kihasználják egy szegény leány szorult helyzetét!

János elkezdett készségeskedni, hogy már ő is éhes, de azért előbbre való a kisasszony szolgálata, - utána jöjjön az a közös ebéd!

Pista félrehívta Jánost és így szólt hozzá:
- Közös ebéd?! Ne kezdj el forgolódni e leány körül! Én lemondok Katalinról, te pedig engedd át a helyet Rozáliánál nekem! Így helyreállhat az egyensúly: nálad is lesz szép gömbölyű leány, nálam is, nálad a leánynál gombaház, nálam a leánynál automobil. Vésd ezt az eszedbe, - vagy oda a barátságunk!

Kihúzták az automobilt. Rozália odaült a kormánykerék mellé, a két legény hátra, és már pöfögtek is, be Vaddisznótúrásra. Néztek ám a népek! János kényszeredett, fancsali képpel jegyezte meg, hogy most jut eszébe: mégsem ebédelhet a leánnyal és Pistával, mert ma érkezik egyik távoli unokabátyja, látogatóba.

Kiderült: Rozália nyelvtudós, és a népi hagyományok híres kutatója. Pista erre nagyot ugrott örömében. Javasolta: ő majd megtanítja a leányt a növények, állatok népies nevére, meg előadja a népdalokat, népmeséket. Így lesz jó, ne rúgjon a ló! A leány lakhat nála, az egész emelet, mind az öt szobával, üres.

A leány kicsit szabadkozott, kicsit ellentmondott, de szemlátomást csak azért, hogy Pista rábeszélje. Pista pedig értett e leány nyelvén, ha a tánctudománya nem is ért egy fabatkát.

Rozália és Pista hetekig járta együtt az erdőt, mezőt, közösen látogattak el a környékbeli falvakba is, beszélgettek az emberekkel. A leány buzgón jegyezgette a népi szavakat, népdalokat, szokásokat, mondókákat, meséket.

Pista is sok népmesét mondott a leánynak, érdekes módon mindegyik azzal végződött, hogy a mesebeli hős beleszeretett a mesebeli leányba, megkérte a kezét, csók csókot követett, és máris eljött a hegyen-völgyön lakodalom.

A leány megértette a célzást, elnevette magát:
- Mit népmesézel folyton, Pista! Itt is van hegy, völgy is, legény is, no meg ha kissé körülnézel ebben a szobában, rájöhetsz: leány is, nem is megvetendő kézzel. Lehet, hogy ez a leány nem is ellenezné azt a hegyen-völgyön lakodalmat, de egy feltétellel!

- Egy feltétellel?! - tárult nagyra Pista szeme.

- Igen - mondta Rozália. Az a feltétel: engedd, hogy az a leány megtanítson táncolni! Én nem vagyok ugyan valamiféle táncos bolondocska, de azért szeretném, ha egy táncnál a férjecském legfeljebb csak egyszer taposna a cipellőmre. No jó, mondjuk, kétszer!

Meglett az a lakodalom, Kataliné Jánossal, Rozáliáé Pistával. A barátság fennmaradt, de még a gyerekeik és unokáik között is!

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!